Zalai Magyar Élet, 1944. április-június (5. évfolyam, 74-143. szám)
1944-06-10 / 129. szám
1944 június 10. 3 ügynököt keres Zalaegerszeg és vidékére jól bevezetett kosár- és gyékényáru nagykereskedés. Őskeresztény, szolid, minden információt kibíró jöhet tekintetbe. Ajánlatok: Szeged, Postafiók: 76. kísérelni azt a szándékát sem, hogy megvesse a lábát a Cotentin félsziget nyugati partjain. Viszont nem valószínű, hogy a Keletangiiában más hadműveletre szánt hadosztályokat az angol hadvezetőség átengedné Montgomerynak csak azért, hogy néhány kilométerrel előbbre jusson. Ugyancsak a NTI. közli illetékes helyről, hogy a normandiai félsziget nyugati partjain a német ellenállás olyan erős volt, hogy az ellenség eddig ott egyetlen páncélost sem tudott partra tenni. A németek minden páncélost szállító hajót elsüllyesztettek, vagy erős tüzelésükkel visszafordulásra kényszerítették. (MTi) Az Aftonbladet cimü svéd lap irja, hogy Londonban nyilvánvaló aggodalommal figyelik az elözönlési hadműveletet és állandóan arról tanácskoznak, hogy tartani lehet-e a hadszínteret, vagy fel kell-e adni. Rommel páncélos erői már felsorakoztak és a kemény német ellenállás felborította Eisenhower terveit. Ugyancsak az Aftonbladet irja, hogy a partraszállító járóművek a harcbavetés előtt 5 napig hánykolódtak a tengeren, a hajó ingadozása miatt sok katona tengeribetegségbe esett és arca olyan volt, mint a zöld mező. A partraszáiló osztagok, amelyeknek az lett volna a feladatuk, hogy a csapatok útját előkészítsék, teljesen megsemmisültek. A holttestek véresen hevernek a Csatorna partján. Ennek a partraszállásnak borzalmait soha nem lehet elfelejteni — mondják a résztvevők. (MTI) Berlinből jelenti az Interinf: A német légierő a 9-éről 10 éré virradó éjtszakán állandóan támadta az angol partraszáiló járműveket. Kedvező támadási lehetőségek mellett dobták le nagyméretű bombáikat. Még a támadás alatt 3 hatalmas hajórobbanást figyeltek meg. Carentan vidékén és St. Vaast közelében a németek két nagy, többezer tonnás naszádot megtorpedóztak. (MTI) Az Interinf jelenti: Pénteken délelőtt az elözönlési arcvonalszakaszon a helyzet elég nyugodt volt, délután azonban már egyre hevesebbek lettek a harcok több helység körül. Az Orne torkolatvidékén a német csapatok erős és eredményes harcot folytattak a túlerőben levő brit páncélosokkal. Bayeux és Signy térségében az angolszász csapatoknak sikerült a német csapatok egy részét bekeríteni, de a németek csakhamar kivágták magukat. Az Orr.e és a Szajna torkolata között Trouvillenél a brit hajók tüzeltek a német állásokra. A német ütegek szintén működésbe léptek és egy brit cirkálót elsülyesztettek. A többi hajó erre elködösítette magát és eltávozott. (MTI) Berlinből jelenti a NTI.: A holland partoknál, Imuiden közelében a német naszádok megtámadták a brit gyorsnaszádokat. A brit naszádok erősen megrongálva távoztak a helyszínről. (MTI) Hanson, a NTI. tengerészeti haditudósítója irja: Az angolok eddig partraszállító járműben sokkal többet vesztettek, mint más hadihajóban, vagy kereskedelmi hajóban. Ez a tény első szempillantásra nem csodálatos, de ha Anglia mindig ennyit vészit, akkor kénytelen lesz mégis rendes kikötőhöz jutni, hogy ott szállítsa partra csapatait. Le Havre és Cherbourg ellen meg is indította támadásait, de azok sikertelenek maradtak. Cherbourgot nem tudta elkülöníteni kétoldali partraszállásával sem. Tehát kénytelen újra és újra az igen veszélyeztetett partraszállító hajókkal kísérletezni. Ezzel azonban csak azt éri el, hogy egyre jobban fokozza a veszteséget. (MTI) Az Interinf jelenti: Carentantól délre az ellenséges csapatok ismét erősítéseket kaptak. Az új csapatoknak az a feladata, hogy előretörjenek Kormánybiztos intézkedik az orvosok munkaerejének gazdaságosabb feíhasználásáról A háború okozta fokozottabb katonai igény- bevétel és nem utolsó sorban a zsidókra vonatkozó rendelkezések következtében máris olyan számú orvos kapcsolódott ki a gyógyító tevékenységből, hogy különösen a vidéki lakosság orvosi ellátásában határozott orvoshiány tapasztalható. Ennek leküzdésére irányul a hivatalos lap legújabb számában közölt kormányrendelet, amely az egészségügyi háborús szolgálat keretében az orvosok munkaerejének gazdaságosabb felhasználásával kapcsolatos feladatokat a belügyminiszter felügyelete alatt működő kormánybiztosra, az orvosi munkaerők felhasználásának kormánybiztosára bízza. A kormánybiztos feladata rövid körvonalaiban a következő: Adatgyűjtés útján megállapítja, hogy a köz- szolgálatban álló orvosok, a közérdekű intézmények orvosai, valamint a magánorvosok munkaereje milyen mértékben van kihasználva, továbbá, hogy az ehhez képest az említett orvosok igénybevehetők-e más egészségügyi feladatokra. Tervezetet készít az állam, a törvényhatóságok, a községek és betegbiztosítással (ellátással) foglalkozó orvosok munkaerejének gazdaságosabb felhasználására, javaslatot tesz arra, hogy a honvédség egészségügyi ellátásához a polgári orvosok igénybevétele oly módon és mértékben történjék, hogy az általános közegészségügyi érdekek sérelmet ne szenvedjenek. Gondoskodik arról, hogy a betegségi biztosítással (ellátással) foglalkozó különböző intézetek és más szervezetek egészségügyi szolgálatainál az orvosi munkaerőt okszerűen használják fel és evégből az egyes intézetek között megfelelő munkaközösség létesüljön. Az egészségügyi intézeteknél, valamint a hatósági orvosi szolgálatban föltétlenül szükséges orvosi létszám biztosítása végett az orvosi oklevéllel rendelkező személyeket, továbbá az orvostanhallgatókat honvédelmi munkakötelezettség címén igénybe veheti. Az orvosok számának lehető gyarapítása érdekében javaslatot dolgoz ki az orvosképzés terén ä honvédelmi törvény alapján életbeléptethető könnyítésekről. (MTI) Fontos tudnivalók a pécsi egyetemi hallgatók munkaszolgálatával kapcsolatban A pécsi Erzsébet tudományegyetem jog- és államtudományi kara hallgatóinak honvédelmi munkára való bevonulásával kapcsolatban a m. kir. pécsi honvéd hadtest parancsnokság közli, hogy a hallgatók a már megjelent sajtó- és rádióközlemény szerint haladéktalanul jelentkezzenek a Nagy Lajos kollégiumban a m. kir. 642. sz. munkavezető törzs kiküldöttjénél. A hadiüzemeknél alkalmazott egyetemi, vagy főiskolai hallgatók csak abban az esetben nem tartoznak munkaszolgálatot teljesíteni, ha alkalmaztatásuk ez évi május 24-e előtt történt. Ezek tehát a megfelelő igazolvánnyal a már megjelent sajtóközlemények szerint jelentkezzenek. Ugyanez áll az 1939: II. te. 108. szakat sza szerinti előzetes intézkedésre, vagy működésben tartásra 'kötelezett vállalatoknál válói alkalmazás tekintetében is. Az állami szerveknél való alkalmazás csak áz esetben mentesít, ha az április 15-e 'előtt történt. Nem számít állami alkalmazásnak a megyék, városok, vagy községeknél közigazgatási szolgálatra való igénybevétel, csak az esetben, ha a hallgató már legalább két hónapja van ott alkalmazásban, nélkülözhetetlen és azt az alkalmazó; haj. tóság igazolványával igazolja. Az igazolatlanul, vagy a nem érvényes igazolványok alapján távolmaradók büntető ála- kulathoz kerülnek és a kötelességüknek pontosan eleget tevő hallgatók díjazásával szemben még anyagilag is büntetés alá kerülnek. Cherbourg falé. A német vezeiőség megállapította, hogy az elözönlési hadműveletek első része a németek győzelmével végződött, mert az elfogott angol parancsokból és hadtervezetekből megállapítható, hogy az elözönlés négy napja alatt az ellenség nem tudta elérni kitűzött szándékait. Az ellenségnek most mintegy 18 hadosztálya iehet francia földön. Közülök azonban legfeljebb csak 11 lehet teljesen harcra- kész állapotban. (MTI) Géniből jelentik: Ivanoe Bonomi tegnap megalakította az új délolaszországi kormányt. A kormányban tárcanélküli miniszterek lettek : gróf Sforza, Benedetto Croce és Spalmiro Tagliatti, a kommunista párt vezetője. Casati hadügyi és légügyi miniszter lett. (MTI) Párisbói jelentik: Laval elnöklésével tegnap kormánytanácsot tartottak, amelyen Deat francia munkaügyi miniszter bejelentette, hogy a munka- szolgálatot feloszlatják és az eddig itt foglalkoztatott munkásokat más munkakörbe osztják be. (MTI) Amszterdámbó! jelenti a brit hírszolgálat: Roosevelt bejelentette, hogy Marshall, King és Arnold tábornokok Londonba érkeztek. (MTI) Berlinből jelentik: Tegnap délelőtt Délnémetországban erős légiharcok zajlottak le^ München térségében a német vadászgépek legalább 40 amerikai repülőgépet lőttek le. (MTI) Berlinből jelenti az Interinf, hogy a német vadászok június Síétől 9-éig 367 angolszász repülőgépet lőttek le. (MTI) Berlinből jelentik: Nantes és Rennes városainak munkássága fölkereste a német katonai parancsnokságokat és mindennap egy ingyenes túlórát ajánlott fel, hogy ezzel is elősegítse a francia munkásság az elözönlő csapatok leverését. (MTI) Berlinből jelentik: Német repülőgépek bombatalálataikkal a nettunoi és anzioi kikötőben 6 ellenséges hajót elsüllyesztettek. (MTI) Az NST jelenti: A bécsi kapucinusok sírboltjában temették el Mária Jozefa főhercegnőt, IV. Károly király, a Habsburg-család utolsó uralkodójának anyját. (MTI) INNEN IS — ONNAN IS Vasdoronggal leütötte a nagynénjét, aztán kirabolta Vnitz Pál szabadkai napszámos. —• Június 24-én megszűnik a gabonakereskedők régi jogosítványa, tehát ez alapon gabonát tovább nem vásárolhatnak. Július 3-ától .már csak új iparigazolvánnyal rendelkezők kezdhetik meg a gabonavásárlást. — Kormányrendelet értelmében árúknak a légiveszélytől való megóvása érdekében igénybe lehet venni minden lakóhelyiségül nem használt helyiséget. — Meghalt Budapesten 72 éves korában dr. Bory-Wein Dezső főorvos, a fogászati érzéstelenítésnek magyarországi úttörője.