Zalai Magyar Élet, 1944. április-június (5. évfolyam, 74-143. szám)
1944-05-30 / 120. szám
I ÁRA 14 FILLÉR 1944 MÁJUS 30. KEDD V. évfolyam # POLITIKAI NAPILAP # 120. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Tiittőssy-utca 12. Telefon 80. Felelős szerkesztő: Dr. PESTHY PÁL Előfizetés: 1 hónapra 3.40, 3 hónapra 9.80 P, Postatakarékpénztári csekkszámla: 1.264 sz. Vitéz Imrédy Béla szózata Zalaegerszegen: „Olyanná kell tenni az életet ebben az országban, hogy minden ember a legáldottabbnak, legszebbnek érezze“ Pünkösdvasárnap emlékezett meg Zalaegerszeg város közönsége hálás kegyelettel, hazafias lélekkel az első és a mostani világháború magyar hőseiről. Az ünnepség a Move sportpályán folyt le többezer ember jelenlétében. Kivonultak az összes katonai és polgári alakulatok, hivatalok, egyesületek, iskolák. Az (egyesületek zászlói, a nemzeti színű lobogók, a díszes formaruhák, a díszmagyar öltözetek, az árvalányhajas fövegek remek színképet nyújtottak a természeti táj által adott gyönyörű környezetben,A zöldszőnyeges pálya előterében (állt a lomb- és virágfüzérekből alakított tábori oltár. A lelátó első széksorában a hősi halottak hozzátartozói foglaltak helyet Az emlékünnepnek külön eseménye volt, hogy azon megjelent dr. vitéz Imrédy Béla közgazdaságügyi miniszter, Zalaegerszeg város díszpolgára a felesége, továbbá Rapcsányi László és Rosta Lajos országgyűlési képviselők társaságában. A miniszter és felesége Balatonszepezden át kora reggel érkezett meg a gépkocsiján. A vármegyeház kapujánál dr. vitéz Tamásy István polgármester és dr. vitéz Hunyadi László alispánhelyettes, vármegyei fő| jegyző üdvözölték. Hatalmas éljenzés fogadta a főispánokkal együtt a pályán megjelent minisztert és feleségét. Megkezdődött a tábori szentmise, amelyet Bertha Sándor hitoktató mondott. Mise közben rövid beszédben kérte a Pünkösdi Tüzet, hogy tegyen hősökké minden magyart, hamvassza el magyar és fnagyar között az ellentétet és vigasztalja meg a hősök özvegyeit és árváit. Az ünnepély polgári részében minden összpontosított várakozás, figyelem és érdeklődés vitéz Imrédy Béla beszédéhez kapcsolódott. Imrédy a gyakorlati élet vérbeli nagymestere, akinek minden érzését a hazáért való önzetlen szolgálat lés a magyar eszmény irányítja. Ebből az ízig-vérig átérzett hazaszeretetből és eszményi lelki világból fakadnak kristálytiszta megállapításai. Eleven valóságot hirdetett ezúttal is a költői lendület szárnyalásával, amikor őszintén és határozottan rámutatott a hősi lélek adottságaira és az egyakaratú, népi és szociális Magyarország, a mindenki által ál- dottnak érzett haza megteremtésének szükségességére. Imrédy Béla beszéde — Az ünnep mindig megállás az idő végtelen sodrában. Meg kell állnunk a fáradsággal, küzdelemmel, gondokkal teli hétközn ipok folyásában. Megállunk és keressük a ködbe vesző múltban és az ismeretlen jövendőben azokat a fénylő pontokat, amelyekre tekintetünket szegezhetjük. Keressük azokat az időszakokat, hónapokat, éveket, századokat, amelyeknek a példáján töltekezhetünk, amelyeknek szemléletén erőre kaphatunk, hogy meg tudjuk vívni a holnap küzdelmeit. Hősöket ünnepelünk ma és nekünk, magyaroknak valóban nem nehéz hősöket találnunk a múltúnkban. Szemünk előtt felvonulnak a magyar történelem hősi nagyjai: a honfoglaló Árpád az ő lovas vitézeivel, amint messze keletről áttör a Kárpátok gerincén és népének biztonságos hazát keres évezredekre. Ott áll előttünk zord fenségében Szent István király, aki népénél jobban tudta, mi kell a magyarnak, akit sokan nem értettek meg, aki ellen fellázadt a régi magyar vér és aki népével szemben, de népéért hajthatatlan kemény tudott lenni. Előttünk áll Szent László, a lovag király, a pogá- nyok verője. Előttünk tündökölnek fel a török harcok hősei, az élükön a kormányzó Hunyadi Jánossal, mögötte Kinizsivel, Zrínyivel és itt Zalának déli végein ugyanennek a családnak egyik másik fia, a költő és hadvezér Zrínyi Miklós példája tündököl elénk immár évszázadok távlatából a. maga töretlen szépségével 1 és időtálló vonzásával. Előttünk áll az a rengeteg névtelen hős, akiket a nagyságos fejedelem vezetett. Előttünk állanak a szabadság- harc pirossapkás honvédéi és a halálban is hatalmasan fölemelkedő tizenhárom aradi vértanú. Múltak az évtizedek és egy békés félévszázad után újra hadbaszállt a magyar. Hadban állt egy olyan háborúban, amelynek eleinte értelmét sem látta és mindenütt megállta a helyét. A magyar seregek Galicia mezőin, a Kárpátok bércein, Isonzónál, Doberdónál, a Piave mentén és lent a balkáni térségben egyaránt megmutatták, hogy él még a magyar virtus. A mai, mindennél nagyobb küzdelemnek is megvannak a maga hősei. Nemrégiben olvastuk a hőstettét Lövey Dániel fiatal utás'zászlósnak, aki egyedül állva szemben az orosz harckocsival, robbanó töltettel rávetette magát a páncélosra és életének feláldozásával pusztította el a csapatára törő, halálthozó szörnyű gépet. Vannak hősök az anyagnak és a gépnek a háborújában is. Talán ebben a pillanatban is túl a gránicon, Kolomeán, sok magyar vitéz ismét példát mutat nekünk, hogyan kell helytállni, hogyan kell a kötelességet a parancsnak engedelmeskedve mindhalálig teljesíteni. Hősiesség kell! Azt kérdezem azonban, elég-e, ha csak egyes emberek mutatják meg életükkel és halálukkal, hogy él még a magyar hősi' eszmény? Nem kell-e még több ennél? Hát igen! Több kell! Ma nemcsak egyes hősök kellenek, ma hősiesség kell az egész nemzet egyetemes magatartásában. Hősi lelkületre van szükség. Mit jelent a nép hősi mivolta? Vájjon, elég-e, ha bátrak vágytunk, ha bátorság tölti el a lelkünket? Elég-e* ha szembe merünk nézni a veszéllyel? Elég-e* hogy el tudunk feledkezni az életösztönfől és a halálig teljesíteni tudjuk kötelességünket? Elég-e a férfivirtus? Egyenértékű, azonos-e a bátorság a hősiességgel? Hát nem! A bátorság megvan a fenegyerekben is, megvolt a bakonyi zsiványban is. A bátorsághoz még ''valaminek hozzá kell járulnia, hogy hőst alakítson az emberből. A bátor lélekre szükség van* hisz gyáva népnek nincs hazája, a gyáva ember nem tud hőssé válni. Tudjuk, hogy a magyar katonanép. Katonanép volt a múltban is. Ha mundért ölt és fegyvert adnak kezébe, meg« mutatja, hogy legény a talpán. De valami mélyebb tartalom, valami felsőbbséges belső ösztönzők kell ahhoz, hogy a nemzet bátor népből hősi néppé váljék. A hőst a bátor embertől az különbözteti meg, az emeli föléje, hogy egy eszmének a harcosa, hogy egy eszmének a szolgálatában áll. Az Igazi eszme nem vész el, ha a harcosa meghal, ha feláldozza magát. A harcos meghalhat, megsemmisülhet földi életében, de az eszme, amit szolgál, él és erősödik és diadalmasabb lesz a hősnek a halálával. A hős az áldozatvállalásával tehát erkölcsi eredményt ér el. S vájjon mi lehet az az eszme, amely ^ bátor emberből hőst farag? Ez a gondolat, ez az eszme a hazának a szeretete, a hazához mindhalálig való ragaszkodás. Nézzük a mi hős rokon népünket, a finnt nemzetet. Ez a maroknyi, néhány m’illiós nép, a száz és száz milliós orosz tengerrel szemben meg tudta őrizni népi mivoltát, ki tudta verekedni nemzeti létét és most évek óta áll helyt elképzelhetetlen nehézségek és viszontagságok közepette a ráözönlő orosz áradattal szemben. Vájjon ezt a hidegnek ismert népet mi teszi hőssé? A hazájának a szeretete és a hazához való ragaszkodás. A haza nemcsak a földet, a puszta országot jelenti. A hazának sokkal több tartalma van. Jelenti a földet, ezt az áldott magyar földet és rajta a magyar népet. Jelenti a hagyományo-i kát, mindazt, ami összeköti az embert elődeivel. Jelenti a földnek és népének valami titokzatos kapcsolatát, felbonthatatlan szövevényét. Jelent valami sajátos' élettartalmat s ugyanekkor egy egyéni magyar életformát. Jelenti azt, hogy ez a föld a mienk* hogy ezen a földön mi vagyunk az urak,
