Zalai Magyar Élet, 1944. január-március (5. évfolyam, 1-72. szám)

1944-02-16 / 37. szám

1944 február 16. M/^rfhFT mintha itt künn is templomban lennénk. A hangulat'határozottan templomi. Az eget né­zem most, a szürke fellegeket. Onnan túlról, a felhők mögül bizonyára .ránknéznek a baj- társaink, néznek és figyelnek bennünket. Mintha beszélnének is hozzánk: — Hát eljöttetek ti is? Harcoltok ti is? Mi csak a voronyezsi ezreddel álltunk szemben, ti már Voronyezsi is láttátok! Mondjátok, van-e még hitetek, van-e még erőtök hozzá, hogy befejezzétek a munkát, amit mi kezdtünk el Valamikor? Lehet, hogy csak képzelődöm, de a kérdé­sekre felelek mégis: • — Igen, eljöttünk.' Hiszen a magyar min­denütt ott van, ha »bajban van a messze vá­ros«, ha »gyürkőzni kell a halállal«. Itt va­gyunk és fogadjuk, méltók leszünk hozzátok. Emléketeket őrizni fogjuk mindig és meg­kezdett munkátokat befejezzük minden körül­mények között. Bízzatok bennünk, az áldorat, amit hoztatok, nem volt hiábavaló ... KONCZ ANTAL haditudósító. Mennyit fogyasztott a műit évben Zalaegerszeg közönsége Most állították össze a javadalmi hivatalban Zalaegerszeg város közönségének múlt évi fogyasztásáról szóló kimutatást. Eszerint bor 511.350, szesz 31.627, sör 114.920 liter fogyott cl. A borivás tehát megtartotta vezető szerepét annak ellenére, hogy az ára szinte túlmagasra emelkedett, de hiába, a magyar ember itala a bor, mert az ádja a kurázsit és a hangulatot^. Szódavízből is elfogyot annyi, hogy a malom­kereket meghajthatta volna. A kimutatás sze­rint 291.412 üveg ürült ki. Ha a lakosság össz- létszámát kerek 14 ezerre vesszük, akkor még a csecsszopót is beleszámítva, személyenként több mint 20 liter szódavíz szaladt le a torkokon, de jóval több bor, vagy a kettő együttvéve. A vásárokra összesen 10.242 darab szarvas- marhát és 4.878 lovat hajtottak fel. Az eladás aránylag igen csekély volt, mert szarvasmarhá­ból csak 4.739, a lóból pedig csak 1.261 kelt el. Közfogyasztásra levágtak a vágóhídon 1.067 darab szarvasmarhát, 1.096 darab borjút, 1.352 sertést és 194 juhot. A vidékről behoztak 5.158 kilogram húst. Mondanunk sem kell, hogy az utóbbi adat korántsem mutatja a tényleges állapotot, mert a titkos batyuzók bizonyára számottevő mennyiséget csempész­tek be. Felmondási igazolás nélkül ne fogadjon fel segédet az iparos A munkabérek rendezése után több kéz- müvesiparban alkalmazott segéd a munkaadó­ját, illetve munkahelyét a törvényes felmondási idő mellőzésével otthagyta és egyes munka­adók olyan munkavállalókat alkalmaztak, akik előbbi munkaviszonyuk felbontását nem iga­zolták. Illetékes helyről nyomatékosan felhívják a figyelmet az 1884 évi XVII. törvénycikk (ipar­törvény) 90. szakaszának alábbi rendelkezé­sére: Az iparos olyan segédet föl nem fogadhat, aki az előbbi munkaadóval kötött szerződé­sének törvényes megszüntetését, vagy azt, hogy a munkaszerződése a jelen törvény ér­telmében felmondás nélkül megszűnik, nem igazolja. Aki ilyen igazolás nélkül segédet Küldje be mindig legalább negyedévre előre a Zalai Magyar Élet-nek szólő dijat A lapnak is könnyebb, önnek is könnyebb: egy gonddal köl­csönösen kevesebb.Az újság new bank, |l hogy hosszabb-rövidebb lejáratú hiteleket nyújthasson. alkalmaz, az a segéddel egyetemlegesen felelős az illető iparosnak a segéd eltávozása által okozott kárért. Kívánatos, hogy mind a munkaadó iparo­sok, mind a munkavállaló iparossegédek a gazdasági élét zavartalan menetének bizto­sítása érdekében az ipartörvény rendelkezé­seit tudomásul vegyék és ahhoz tartsák magu­kat. A törvény szerint 600 pengőig terjed­hető pénzbüntetéssel büntethető az az iparos, vagy gyáros, aki segédet kellő igazolás nél­kül fogad fel. INNEN SS - ONNAN IS Tíz csíkszentkirályi szegény, de tehetséges székely gyermek taníttatására alapítványt tesz gróf Andrássy Mihály szigetvári földesúr. A gróf 40 pár kitűnően fölszerelt sílécet küldött Erdélybe, hogy a székely gyermekek között osszák ki. — Többezer négyzetmérföldnyi te- írületen a gabonatermő vidéknek minden mező- gazdasági készletét elpusztította a délchilei erdőségekben kitört tűz. — 30 ezer pengő ér­tékű gyémántkeresztet vesztett el még a nyá­ron a soproni Lövér-uszodában egy fővárosi úriasszony. Az ékszert most találták meg az iszapnak gondos átkutatása során. Most a ká­rosult asszony kiléte után kutatnak, mert an­nak idején a nevét nem jegyezték fel. — Moz­galom indult meg, hogy Árpádházi Szent Mar­git szerzetét, a dömés apácákat újra vissza­telepítsék a budapesti Szent Margit-szigetreu — Üzembe helyezték Budapesten azt a villa­mos kocsit, amelyen I. Ferenc József király és II. Vilmos császár megnyitották a föld­alatti villamost a millenium évében. — A Magyar Csillag február 15-i száma Cs. Szabó László »Ódon Erdély« című tanulmányát közli. Schöpflin Aladár »Petőfi és Ady« címen, írt cikket, Herceg János Ady hatását ismerteti a délszláv irodalomban, Szerb Antal tanul­mányt írt Gogolyról. A szépirodalmi rész há­rom novellát ad. Illyés Gyula folytatja »Hunok Párisban« című följegyzéseit egy készülő re­gényhez. HÍREK • AZ ELSÖTÉTÍTÉS MA ESTE NYOLC ÖRÁTÖL REGGEL NÉGY ÓRÁIG TART. »Nagy az, aki nagy mértékkel és nagy feladatokkal mérkőzik.« — Meghalt egy zalai nagyasszony. A zala­egerszegi nemesi pénztár épületén fekete zászló jelezte, hogy elköltözött az élők sorá­ból Málits József kormányfőtanácsos, Zala vármegye volt árvaszéki elnökének özvegye 77 éves korában Nagykanizsán. A Málits házas­pár évek hosszú során át köztiszteletnek ör­vendett Zalaegerszegen. Férjének halála után költözött az özvegy Nagykanizsára, ahol jóté­konyságban keresett magának vigasztalást. Végrendeletéből kitűnik, hogy vagyonának te­temes részét nemes alapítványra, egyházi cé­lokra és hűséges alkalmazottainak jutalma­zására fordította. így bár gyermekkel nem áldotta meg az Isten, az életnek az elmaradt boldogságát az embertársainak megörvendez- tetésével pótolta. — Vitéz Ősz lányi Kornél vezérőrnagy elő­adást tart Nagykanizsán. A nagykanizsai Ur- leányok Mária Kongregációja február 21-én művelődési estet tart, amelyen vitéz Oszlányi Kornél vezérőrnagy, a Mária Terézia Rend lo­vagja mondja az ünnepi beszédet. Szerepelni fog Puszta Sándor, az országos nevű papköltő is. — Halálozás. Géri György 44 éves kőműves iparos a harctéren szerzett betegségében Zala­egerszegen elhúnyt.. Tízhónapos arcvonalszol- gálatot teljesített s a haza legfőbb érdekeinek szolgálatában hozta meg a legnagyobb áldo­zatot. Temetése holnap délután félnégy órakor lesz. — Balatonfüred orvoshete. A huszadik bala­tonfüredi orvoshétre, amely május 8-átől má­jus 13-áig lesz, a háborús viszonyok miatt csak korlátolt számú jelentkezéseket fogadnak el. Orvosok díjtalanul kapnak lakást, hozzátar­tozóik jelentős kedvezménnyel. Délelőtt elő­adások, délután tanulmányi kirándulások lesz­nek a balatoni üdülőhelyekre. Felvilágosítást a balatonfüredi fürdőkormányzóság ad. — Iskola tiki vüli népművelő előadások a sümegi járásban. A vármegyei iskolánkívüli népművelési bizottság sümegi központi előadói karából Kecskés Attila sümegi ferences hit­szónok a nyirádi bauxitbányatelepen »Isten meglátása az anyagvilágban« és Nemeshany községben »Vallásosság az ember lelkének alapja« címen tartott igen élénk érdeklődéstől kísért, tanulságos előadásokat. — Iparosok üdülői. A magyar iparosságnak Balatonfüreden, Hévízen, Borszéken és Hajdú­szoboszlón van üdülőháza. Az üdülőházakban az iparosok és családtagjaik kétheti, vagjy! négyheti időre fizetéses és ingyenes kezelésben és ellátásban részesülnek. Budapesten a Szent Lukács gyógyfürdő ad kedvezményt az iparo­soknak és családtagjaiknak. Az ingyenes be­utalásra hatósági orvosi bizonyítványra és új keletű vagyontalansági (szegénységi) bizonyít­ványra van szükség. Ingyenes beutalásnál csak a vasúti költséget kell megfizetni. Azok az iparosok, akik a mai háborúban resztvettek, azonos föltételek mellett előnyben részesülnek a fizetéses és az ingyenes beutalásnál is. In­gyenes beutalásuknál hatósági orvosi bizonyít­ványt és új keletű vagyontalansági (szegény­ségi) bizonyítványt kell beszerezniük. Balaton­füreden az üdülőházat egész éven át üzemben tartják. Ide csak szívbetegeket utalnak be. Az ellátási díjért lakás, kiszolgálás és napi háromszori étkezés jár. Az ingyenes beutalások csak áprilisra szólnak. Az ingyenes beutalásra szóló kérelmet március 10-éig kell beadni. Ingyenes beutalások októberre, vagy novem­berre csak igen kivételes esetekben történnek. Flévízen az üdülőházat május 1-étől szeptem­ber 30-áig tartják üzemben. Ide reumás, c?ú- zos, izületi gyulladásos stb. betegeket utalnak be. Az ellátási díjért lakás, kiszolgálás, napi háromszori étkezés jár. Ingyenes helyre c.ak május hónapra történik beutalás^, a kérelmet április 10-éig kell beadni. Ingyenes" helyre szeptember hónapban csak igen kivételes eset­ben adnak beutalást.

Next

/
Thumbnails
Contents