Zalai Magyar Élet, 1944. január-március (5. évfolyam, 1-72. szám)
1944-01-22 / 17. szám
ÁRA 20 FILLÉF 1944 JANUAR 22. SZOMBAT V. évfolyam ♦ polmx&i napilap #■ 17. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Felelős szerkesztő: Előfizetés: 1 hónapra 3.40, 3 hónapra 9.80 P, Tüttőssy-utca 12. Telefon 80. Dr. PESTHY PÁL Postatakarékpénztári csekkszámla: 1.264 sz. Negyedszázad határmesgyéién Irta: SZEDER JÁNOS, a MOVE országos elnöke. A MOVE első negyedszázadát két világháború hatalmas történelmi eseménye határolja. A MOVE megalakulásakor az első világháborúnak éppen csak hogy vége lett, a másik — a méreteiben minden eddiginél nagyobb — még forr és tombol szerte az egész világon, égen, földön, tengeren. Ami közbül esik, az tele van egy gyalázatos bárgyúsággal testbeöltöztetett világbéke minden népekre rászakadt nyomorúságos következményeivel és ezek ellen való lázadó neki- feszüléssel és a megszüntetésére való felkészüléssel. Ez a — maga módján és eszközeivel való — szembefeszülés és felkészülés jellemzi a MOVE munkásságát is az elmúlt huszonöt év távlatában. Amit kezdeményezett, amit tett, amit alkotott a MOVE huszonöt esztendő alatt, az mind szerény bizonyságtétel amellett, hogy benne élt, benne égett nemzete lelküle- téből mindaz a szent révület, amely Isten titokzatos kezének irányítása alatt vitte, hajtotta előre a nemzeti romlásból való fölemel kedés útján. Ez újabb világháború szörnyű forgatagában olyan időket élünk, amidőn a nemzetért, a magyar közösségért féltő szeretettel élők mesz- szibe tekintő lélekkel keresik a magyarság további fölemelkedésének útját, — a mindig csak önmagukért élők, önmagukat szeretők pedig a háború ilyen, vagy olyan kimenetelére számítva a maguk jobblétét elősegítő önigazolásokat keresnek közeli, vagy távoli múltjukban. A MOVE-nak nincs szüksége ilyen múltjában való kotorászgatásra. Nem vom el abból és nem told hozzá semmit sem, ami a huszonöt esztendős múltjában Gömbös Gyula szellemében irányadó 'és cselekvésbe serkentő volt számába. Sport, társadalomszervezés, egyesületi élet, nemzetnevelés, 'egyáltalán mindaz, ami életében 1918 gyászos őszutójától a mai napig történt, csak eszköz volt az eszmények szolgálatában. Semmi okát nem látja annak ma sem, hogy huszonöt éven át vallott eszmei célkitűzéseit megmásítsa, vagy meghamisítsa. Eszméi és célkitűzései — bárhogy változzék is a sors, az élet a Kárpátok medencéjében — váltó? zatlanul élni és hatni hivatottak. Ez egyik .tételünk a negyedszázados jubileumi évforduló kapcsán. A másik pedig az a kemény elhatározásunk, hogy a megkezdett utón tovább megyünk és mlég jobban igyekszünk a megadott eszmei keretet elevenül ható tartalommal megtölteni. Az adottságok emberben és anyagban megvannak hozzá. Noha az 1938 óta bekövetkezett rendkívüli idők és események szerte az országban mindenféle társadalmi egyesületnek az életét megnehezítették, sokét egészen elsorvasztották, rengeteg embernek érdeklődését, munkáját, szabadidejét, áldozatkészségét más irányba vonva el: a MOVE az utolsó öt esztendő alatt mégis céltudatos szívóssággal tudta továbbépíteni elsősorban anyagi kereteit és végezte amellett sport- és egyébirányú munkásságát, sok vonatkozásban évről-évre messze kiemelkedőbb eredményeket érve el, mint a feljebbvaló években. A MOVE szervezetét komoly és tartós alapokra helyező ezt az építő munkát kívánja folytatni a jövőben is. Csak így és magasabb eszményiségekbe ágyazottan nem válhat soha az uralkodó nemzetpolitikai és eszmei áramlatoknak időleges játékszerévé, mint az e 25 év alatt annyi meteorként feltűnt és letűnt egyesülettel megtörtént. A MOVE az 1922-től 1924-ig tartó válságos évei alatt — majdnem a maga kárán, de méginkább mások példáján —- tanulta meg, hogy misem könnyebb, mint a magyart alkalmilag megkapó jelszavakkal valamely társadalmi munka táborába gyűjteni és misem nehezebb, mint ezt a tábort dolgoztatni, együtt tartani és eredményesen továbbvezetni akkor, amidőn a közhangulat cseppfolyós lelkületű elemeit a régi jelszó szépsége, jósága, igazj- sága dacára új bűvszó igézi meg. Ügyes jelszóval mozgalmi keretei íererhteni nem bűvészet. Szüntelenül elevenen ható tartalommal betölteni a keretet viszont művészet. Állandó és tömérdek belső felkészülés; ötletgazdagság; lángoló lelkesedés; hit a mozgalomba beAz Oncsa, amely igazi hivatása szerint a magyar nép szociális fölemelését szolgálja, kü,- lönösen értékes munkát végzett akkor, am'kor megteremtette a haszonállat juttatásának gondolatát. Különösen az Alföld sokgyermekes családjai kerültek olyan helyzetbe, hogy még az egyetlen »családfenntartó« tehéntől is meg kellett válniok, hogy előteremthessék a mindennapi betevő falatot a sok éhes szájnak. A Magyar Vidéki Sajtótudósító budapesti munkatársa felvilágosítást kért a haszonállatjuttatások eredményéről az ÖNCsÁ-nál, ahol a következő felvilágosítást kapta: — Alapelvünk a sokgyermekes családok megsegítése, illetve a gyermekszaporulat előmozdítása. Olyan törpegazdaságban, ahol valóságos harc folyik a mindennapi kenyérért, különösen fontos, hogy az igavonó állat, vagy a tejelő tehén ne hiányozzék. Sajnos, szomorú tapasztalatok bizonyítják, hogy sokszor ez a legnélkülözhetetlenebb jószág is kikerül a sokgyermekes család kezéből. Ezért mindennél fontosabb, hogy ilyenkor mi nyúljunk az elszegényedett család hóna alá és pótoljuk azt, amit a mostoha sors megtagadott tőlük. — A mi munkánk azonban korántsem olyan egyszerű, mint első pillantásra hihetne valaki. -Hiszen sok esetben a juttatott haszonállat rendes elhelyezéséről is nekünk kellett gondoskodnunk, sőt néha még az állatok takarmányozásáról is mi gondoskodtunk. Számtalan esetben •nekünk kellett beállítani a törpegazdaságkapósolódással vállalt szerep és feladat szépségében, jóságában, igazságában; csüggedés- től és elbizakodottságtól mentes egészséges önbizalom; de legfőképpen időt, lelki-testi erőket készségesen és önzetlenül áldozó munka a mozgalom vezetői, tisztségviselői részéről azok az erények, amelyek egy mozgalmat számára kedvezőtlen körülmények között is a nemzet elevenül ható erőtényezőjévé képesek tenni. A negyedszázados évforduló küszöbén azért forró köszönettel fordulunk mindazok felé, akik valaha is e huszonöt év alatt valahol is kisebb, vagy nagyobb munkakörben a Move-n belül ezzel a lelkiséggel éltek, hatottak, doh goztak. Ők, az ezrek és tízezrek azok, akikről megindult hálával emlékezik moist a Move mai tábora és akiknek kemény akarással fogadja, hogy hozzájuk hasonlóan, az okét követőknek pedig példáadóan él és dolgozik tovább a MOVE mozgalom célkitűzéseinek valóraváltásáért. Teszi ezt abban a rendíthetetlen bizonyosságban, hogy e célkitűzések szépek, jók, igazak, tehát a nemzet érdekében valók, tehát nem lehetnek játékszerei a közhangulat változásának, idegen eiok elterelő mesierneuesei " k. Magyar embernek tehát kell és érdemes ez eszmék és célkitűzések szolgálatában bátran élni, erősert hatni és serényen dolgozni becsülettel a hazáért. ba a szekeret, lószerszámot, ekét,, vagy boronát is. De arra is ügyelnünk kellett, hogy az állatok szakszerűtlen gondozás miatt el ne hulljanak, adott esetben vissza is kellett vonnunk a haszonállatokat. De ezt csak olyankor tettük, ha teljesen kilátástalannak bizonyult a juttatás sorsa. — Az elmúlt két esztendő folyamán 9.964 szarvasmarhát osztottunk szét körülbelül 7 millió pengő értékben. Természetesen ez a segítő mozgalmunk különösen népszerű volt, hiszen a tehén gondoskodott a sokgyermekes családok tejellátásáról is. 2.053 lovat különösen olyan törpegazdaságokba juttattunk, ahol igavonóra föltétien szükség volt. Bármilyen Jiehéz is a sertéstartás a megnehezült háborús viszonyok miatt, 7.546 darabbal láttuk el a törpegazdaságokat. Ugyancsak többezer kecskét és juhot adtunk oda, ahol a tehén pótlásától kellett gondoskodnunk'. Baromfijuttatá- surtk csak egyéves múltra tekinthet vissza, éppen ezért egyelőre csak 40 ezer darabot osztottunk szét. — A haszonállatjuttatások végösszege közel 12 millió pengőre rúgott. Az ONCsA ezt a munkáját a közjóléti szövetkezetek segítségével fokozottabb mértékben kívánja folytatni. El kell érkeznie annak a napnak is, amikor minden törpegazdaságnak meg lesz a megfelelő állatállománya. Hogy ez aztán mit jelent a talajjavítás és a magyar nemzetgazdaság szempontjából, azt talán nem is kell hangsúlyoznunk. (Zs.l.) 60.000 tenyészállatot osztott ki az ONCsA két év alatt a törpebirtokosoknak