Zalai Magyar Élet, 1944. január-március (5. évfolyam, 1-72. szám)

1944-03-01 / 49. szám

4 1944 március 1. HÍREK AZ ELSÖTÉTÍTÉS ma este nyolc ÖRATÓL REGGEL NÉGY ÓRÁIG TART, — Zala vármegye kiküldötte a budapesti közigazgatási tanfolyamon. Dr. Józsa Fábián tb. főszolgabíró, vármegyei közjóléti előadót Zala vármegye a budapesti közigazgatási to­vábbképző tanfolyamra küldte ki. — Kitüntetett honvédek. Sényi József tarta­lékos hadnagyot, Parázs József tartalékos sza­kaszvezetőt és Boronyák Kálmán póttartalékos őrvezetőt, gutorföldei lakosokat a harctéren szerzett érdemeikért a koszorús és kardos tűzkereszttel tüntették ki. — Most tárgyalják Zala vármegye költség- vetését a belügyminisztériumban. Zala vár­megye költségvetésének a belügyminisztérium­ban való tárgyalására elutazott dr. Brand Sán­dor alispán, Énekes Béla számvevőségi főnök és dr. Takács László m. kir. tiszti főorvos. — MÉP magyváíasztmányi értekezlet Nován és Lentiben. A zalavármegyei MÉP szervezet március 5-én, vasárnap délelőtt 11 órakor No­ván, délután fél 3 órakor pedig Lentiben nagy- választmányi értekezletet tart az általános kül- és belpolitikai helyzet, valamint az időszerű kérdések ismertetésére. Az értekezleten részt- vesz vitéz gróf Teleki Béla főispán, az orszá­gos elnökség képviselete, Bartal István és Fricke Valér országgyűlési képviselők és a za­lai MÉP képviselők. — Levente gazdasági szövetkezés Zalaeger­szegen. Értesülésünk szerint Zalaegerszegen is megalakult a levente gazdasági szövetkezés, amelynek legfontosabb munkaköre a háborús körülmények folytán előállt nyersanyaghiány leküzdése, az érdemes, szegény leventék segé­lyezése, jutalmazása. A szövetkezés kiveszi a részét a mezőgazdasági termelésből, az állatte­nyésztésből, a hulladék- és terménygyűjtésből és a háziiparból. — Zöldkeresztes főzőtanfolyam zárult Hár- masmalomban. Az Alsólendva mellett levő Hármasmalom községben zöldkeresztes főző­tanfolyam folyik élénk érdeklődés mellett. A záróvizsgát március 5-én tartják s azon hiva­talos minőségben résztvesz dr. Völgyesy János m. kir. tisztiorvos és Markos Jenő népműve­lési titkár is. — Kinevezés. Az igazságügyminiszter Ré­vész Anna dunaföldvári lakost a nagykanizsai kir. törvényszéki fogházba a 11. osztályú altisz­tek csoportjába nőfelügyelővé nevezte ki. . — Újszerű növények címen most megjelent könyv a takarmány többtermelésnek kérdésé­vel foglalkozó 3 tanulmányt tartalmaz: »A takarmánymályva és termesztése«,' »Gyapot- termelés« és »Confrey évelő sertéstakarmány« címen. A könyv ára 4.80 pengő. Kapható min­den könyvkereskedésben és Paülovits Imre könyvnyomdájában, Budapest, VII., Nyár-utca 6. szám. — A rendőrség kérelme. A zalaegerszegi rendőrkapitányság felkéri azt az egyént, aki a napokban B. S. aláírással ellátott levelezőlapot küldött a kapitányság címére, hogy jelentkez­zék a kapitányságon a földszint 9. számú szo­bában. — Műkedvelő előadás Sümegen. A sümegi Katolikus Legényegylet műkedvelő. gárdája a hagyományokhoz híven az idén is komoly színmű előadásával lepte meg a közönséget. Bókay Jánosnak orvos-színművét, »Az utód«-ot adták elő telt ház előtt. A szívvel-lélekkel ját­szó szereplők valamennyien beleélték magukat a színpad levegőjébe. Különösen Kocsis Juci, Perregi Kálmán, Molnár Kálmán, Csákány Im­re és Zábó István alakítása emelkedett ki az együttesből. De jól mozgott a színpadon Vin- cze Imre, Horváth Ferenc, Kardos Ili, Miskó József, Borsos Jenő, Éri István, Szekeres Gá­bor, Biczó Elemér, Mecseki Antal, Gruber Magda és Buchbinder Miklós is. Bár a szín­darab nem a köznép életéből merített kérdése­ket vet föl, mégis mindvégig lekötött érdek­lődést váltott ki. Nem is maradt adós a közön­ség tapssal a szép sikerű előadásért. — Az orosz rejtély címen Kiss Dezső, Fe- rencjózsefi idők címen pedig Halász Gábor írt tanulmányt a Magyar Csillag március 1-i szá­mába. Zenekritikai esszét Veress Sándor tollá­ból közöl a folyóirat Bartók Béláról, a magyar Baudelaire-ről pedig Szentkuthy Miklós elmél­kedik. — Tolnai Világlapja új száma érdekfeszítő riportokban es képekben mutatja be a há­ború, a magyar közélet és a külföld legfrissebb eseményeit. HIRDETMÉNY A bőranyaggazdálkodási m. kir. kormány­biztos 143—1944 számú rendelete alapján köz­hírré teszem, hogy az a személy, aki saját tu­lajdonát képező elhullott szarvasmarhának, bi­valynak, lónak, öszvérnek, szamárnak, dög­sertésnek, valamint nyúzási kötelezettség alá nem eső sertésnek bőrét készpénzfizetés mel­lett a kijelölt nyersbőrkereskedőnek átadja, annak ellenében a megállapított kulcs szerinti mennyiségű készbőrt (talpbőr, gépszíj, felső­bőr) igényelheti. A beszolgáltatott nyersbőrök után igényelhető készbőrök zár alóli feloldását »anyagigénylés zárolt készletből« című űrlapon a bőripari osztálynál (Budapest, 11., Fő-utca 68.) kell kérni. A szükséges űrlapok a kerületi kereskedelmi és iparkamaráknál szerezhetők be. Az igénylési űrlap megokolási részén u ha­tósági állatorvossal igazoltatni kell, hogy az igénylő tulajdonában volt állat nem fertőző betegségben hullott el, illetve, hogy az igénylő által levágott sertés nem esett nyúzási kötele­zettség alá. Minden esetben csatolni kell az igényléshez a nyersbőrkereskedő által kiállí­tott átvételi elismervényt, amelyen a kereske­dőnek igazolnia kell, hogy elhullott állat, il­letve nyúzási kötelezettség alá nem eső sertés bőre került beszolgáltatásra. A bőripari osz­tályhoz beérkező igénylő lap a legrövidebb APRÓHIRDETÉSEK APRÓHIRDETÉSEK ÁRÁT előre kell fi­zetni. Telefonon tehát nem vehetők föl apró- hirdetések. JÓMINŐSÉGÜ rét eladó. Deák Ferenc-tér 1. szám. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hir­desse. Fillérekért gyors eredmény. — Két helyen is megbüntettek egy nyirádi napszámost. A szombathelyi uzsorabíróság kő­szegi egyesbírája Takács Kálmán nyirádi nap­számost közszükségleti cikk jogellenes elvo­nása által elkövetett vétségben bűnösnek mon­dotta ki és jogerősen 14 napi fogházbüntetésre ítélte. A kőszegi kir. járásbíróság viszont sik­kasztás vétsége miatt 8 napi fogházbüntetést szabott ki rá. Mozi - Film AZ EDISON-MOZGO MŰSORA. Szerdán: Tarka-barka műsor. Csütörtökön: A nap hőse. Pénteken: Dzsarabub. Szombat, vasárnap, hétfő, kedd: Miagyar kí­vánsághangverseny. Szerdán, csütörtökön: Damaszkuszi orosz­iáin. * A SÜMEGI APOLLÓ FILMSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI. (Telefon 47.) Március 4-én, szombaton negyed 8-kort 5-én, vasárnap fél 3, 5 és negyed 8 órakor: Csalódás (magyar film). Március 8-án, szerdán este negyed 8-kort Két jómadár. * AZ ALSÓLENDVAI BÄNFFY-MOZGÖ MŰSORA. Március 4—5.: A 28-as. Március 8—9.: Néigyarcú asszony. Március 11—12.: Fehér emberek. Március 15—16.: Néjgy testőr. Március 18—19.: Ré,gi nyár. Március 22—23.: Igazi férfiak. Március 25—26.: Kerek Ferkó. Március 29—30: A kútáső leánya. Laptulajdonos: Zalai Magyar Elet lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesthy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Telefon 131. időn belül elintézést nyer. Polgármester. Mikiden alkalomra sszköni/v! Mindenféle könyvet, írószert, kegytárgyakat, hanglemezeket, lemeziátszó gépeket stb. előnyős árban, nagy választékban talál a Kakas-nyomda könyv, papír, írószer és zenemükereskedésében Zalaegerszeg, Kossuth Laios-u. 8. Telelőn 131.

Next

/
Thumbnails
Contents