Zalai Magyar Élet, 1943. október-november (4. évfolyam, 222-255. szám)
1943-11-03 / 249. szám
1943 november 3. 3 Állattenyésztési tanfolyamkat rendeznek a lövő hónapan tíz zalai községben A Zalavármegyei Állattenyésztő Egyesület ma a vármegyeházán Koller István föld- birtokos elnöklésével tartotta meg őszi közgyűlését, amelyen a tagok olyan nagy számban jelentek meg Zalának legtávolabbi részeiből is, hogy a kisterem zsúfolásig megtelt. Részt- Vett a közgyűlésen Kelemen Ernő gazdasági felügyelő, az Alsódunántúli Állattenyésztő Egyesületek Szövetségének igazgatója is. F e - rentzi István, az egyesület igazgatója bemutatta azt a szerződést, amelyet az egyesület kötött Mayer József zalaegerszegi kereskedővel, egy 1600 négyszögöles és raktárhelyiség felépítményű ingatlan adás-vétele tárgyában. Az ingatlan vételára 62 ezer pengő. Mint annak idején megírtuk az igazgatóválasztmányi értekezlet alapján, ezt a raktárhelyiséget isii. Április 24-én utazott fel Deák Ferenc Pozsonyba. Az akkori viszonyok mellett éppen három napig tartott az út a gyorskocsin. Vele utazott Skublics László, a teljesen árva nemes m, akit a rendek az országgyűlési követ mellé választottak egyik Írnoknak egy pengő napibér mellett. A kocsit a megye fogadta és fizette. ßz a Skublics később nem valami nagy dicsőséget hozott a nevére és bizony Deák Ferencnek szégyenkeznie kellett miatta. Az ország- gyűlést ugyanis a mulatós vérű, könnyelmű ifjúember kitűnő alkalomnak találta arra, hogy a inemes kisasszonyoknak való kellő széptevésen kívül mindenféle dáridókra kapassa magát. Deák Ferenc először szelíden figyelmeztette, mikor aztán sem a szép szó, sem a korholás nem használt, levélben panaszolta el a rendeknek Skublics magaviseletét és a tisztségről való lemondásra kérte. A lemondás meg is történt. Amikor az ügy tárgyalásra került az egyik közönséges gyülekezeten -a vármegyében, a rendek megbotránkozással nyilatkoztak az esetről és arra utasították az első alispánt, hogy a teljes korát még el nem ért megyei ifjút, aki külön figyelem alatt kell, hogy álljon, példásan dorgálja meg és a jobb életmód folytatására serkentse. Ezt az esetet csak azért említettük meg mindjárt elöljáróban, hogy ezzel is rávilágítsunk arra, mennyire kényes volt nemcsak Deák Ferenc, de általában az akkori megyei közélet arra, hogy a hivatali tekintélyen csorba ne essék. Az volt az előírás, hogy az országgyűlésnek ideje alatt a pozsonyi házbirtokosok tartoztak házaiknak harmadrészét kárpótlás nélkül átengedni országgyűlési szállások céljára. A ház- tulajdonosok nagy anyagi sérelemnek tartották ezt a hazafias áldozatkívánást és bizony sokat morogtak miatta. Berzengtek általában az igénybevétel ellen is, de ha már azon nem lehetett változtatni olyan nagy sokadalomnak elhelyezésénél, azt kérték, hogy legalább a szállásbért adják meg nekik. Bár még akkoriban nem volt a háztulajdonosoknak érdekképviselete és nem tömörültek szövetségbe, mindazáltal a hangjuk meglehetősen erős volt, amikor amellett érveltek, hogy a rjijuk nehezedett súlyos terhet váltsák meg a kormány, az egyházi méltóságok, a főrendek tállóvá fogják átalakítani, hogy lási és tenyészállatbemutatás céljait szol; A közgyűlés a szerződést egyhangúludomásul vette. Ugyancsak tudomásul vettözgyűlés az egyesületi tagdíjak fölemelés az eddiginek kétszeresére. A tagdíj ezutadalmak- nál 14, kisgazdáknál 8 pengő évenként. A közgyűlés az egyesület tisztvnek karácsonyi segélyezésére egyhavi illeVüket szavazta meg. Bejelentették még, hZala megye tíz községében 3—3 napos ányésztési tanfolyamokat rendeznek, amelyiecember- ben kezdődnek meg. Az ülésen os felszólalás hangzott el, amelyek az ányésztők sérelmeinek orvoslását és néháníszerű kívánságot tartalmaztak. és a törvényhatóságok közöttió arányos felosztással. így érthető, hogy lek minden iparos, kereskedő szerfölött c, hogy az országgyűlési sokadalmon kér lehet, a háztulajdonosok szívesen fogtaolna botot, hogy kihajszolják a törvényho társaságát. Hiába, az az élet örök törvén hogy mindenki nem örülhet. Olyanoknak;kell lenni, akik sírnak. Deák Ferenc azonban nem v magára azt a kellemetlen érzést, hogy valaki savanyú képpel lássa helyfoglalását a házában. Nem igényelt magánházban szállást, hanem a »Vörös Őkör«-höz címzett fogadóban szállt meg. Bemutatkozását nagy várakozás előzte meg a már közel féléve egybehívott követek gyülekezetében. Hogy a kuruc-hírben álló Zala kit küld, az már magában véve sem lehetett hétköznapi érdeklődés tárgya. Jelen esetben pedig a kíváncsiságot még jobban felcsigázta az, hogy Deák Antal ezekkel a jelentős szavakkal búcsúzott el bizalmasaitól: — Ne bánkódjatok énmiattam. Majd jön helyembe olyan, akinek a kisujjában is több a sütnivaló, mint a mi öreg fejünkben itt együttvéve. E mondás szájról-szájra járt, ki-ki saját elmebeli rátermettsége miatt boncolgatta, vagy pedig évődött, mókázott rajta. A pletyka persze elvitte a hírt »az országgyűlés virágos- kertjé«-be is. így hívták az asszonynépet, amely a diéták idejére az ország minden részéből nagy számban verődött össze a koronázó városban. A vérmesebb, pajkos fiatal asszonyok azért jöttek, mert viszketett bennük a kacérkodás vágya, a lányok ismerkedés céljából, hogy férjet fogjanak, a komoly feleségek meg azért az óvatosságért, mert sohasem tanácsos a férjeket hosszabb időre magukra hagyni. Aki csak külsőleg ismerte meg s futólag látta Deák Ferencet, az semmi különb benyomást sem szerzett róla, mint amit annak idején általában szerezni lehetett egy jól táplált, kényelmes mozgású, a megjelenés választékos csínjára és a társalgás finomságára egyáltalában nem adó falusi nemesről. Deákkal érintkezni kellett, Deákot hallani kellett és foglalkozni a leikével, hogy a jellegzetesen domború homlokáról és bozontos szemöldöke alól sugárzó értelem fénye s kedélyvilágának szikrázása azt a rendkívüliséget éreztesse, ami az o egyéniségét mindenki mástól elhatárolta. (Folytatása következik.) Tbér-bravúr (M. kir. honvéd haditudósító ály közlése.) Dnyeper—Djeszna kj, szeptember végén. A gyalogság még a hajnali sületben megkezdte előnyomulását a mocsáát. Derékig fűben, nedves, süppedő fala sás és csenevész bokrok között halad el a század, viharedzett, rámenő bandává fiúk. Mögöttük a tartalék század várt izetésre és az üteg. Háromnapos kemény és erőlte menet után érték el a mocsarat a csapatoegsza- kított utakon, süppedő homokos csőn, a pihenést is a legszükségesebbre ítozva, úgyszólván egésznapos menet utánították meg támadásukat az erdőbe beáso-vlövé- szek ellen. A mély és megduzzadt mocsárbank lassan haladtak előre. Szétnyúlva, hosesatár- lánc alakzatban közelítették meg rű és cserjés erdőt, amely repülőfölderíté3zerint ezerötszáz-kétezer főnyi bandacsopt rejtegetett. A bandacsoport heteken osztogatta és rabolta a környező falvakat kát és vasútvonalakat robbantott fel, embe: hurcolt el, támpontokat támadott megemelt ki. A század előőrsei már elérték ;rdőt, amikor a tartalékszázad is elindu hogy megfelelő távolságban felzárkózzék első vonal mögé. Tudták, hogy kemény lesz. Az orvlövész-csoport vagy visszavovagy fölveszi a harcot. A nap magasan állott már, izzó, \ képpel feküdt rá az erdő fáira, a bozólással és fűvel benőtt mocsárra, hogy sznárol- gott a vizenyős, ázott talaj. Az ütátul, a mocsár szélén puposodó dombokda be magát, hogy szükség esetén tüzével gassa a két gyalog századot. Földerítő járőre ott ment elől az század élén és rádión tartotta az összeköttetést az ütegparancsnokkal. A két század gyűrűbe szorul Alig nyomult be a két gyalog század az erdőbe, gyűrűbe szorult. Az előre beállított orvlövész tűzgépek, fészkek és beásott állások tüze mintegy áttörhetetlen, szoros és gyilkos gyűrűként szorult a két század köré. Túlerőben voltak az orvlövészek. Mindjárt az éíső pillanatban látták ezt a századparancsnokaink, de az üteg bevonásáról szó sem lehetett. Az öt kilométerre beásott üteg, amelynek parancsnoka nem látott be az erdőbe, vaktában, irányítás nélkül nem tüzelhetett. Pedig a gyűrű mindjobban összeszorult, az orvlövész- csoportok fákról, fedezékekből lőtték a századot. B a s o 1 a Zoltán honvéd, a tüzér földerítő járőr rádiósa hiába volt ott a beszorított gyűrűbe, hiába tartotta az összeköttetést a legveszedelmesebb tűzben is, semmit sem ért el. Az üteg tüzét pontosan megjelölt helyre kellett kérni, különben saj'át csapatainkat zúzza szét. Átkozottul szorult helyzet volt. Úgy látszott, menthetetlenül vége a két századnak. És Ba- sola, a tüzérek rádiósa, akkor vágta ki a rezet. A panyefogaton egy ködgránátot talált. Pillanatok alatt érett meg benne a gondolat: a közelében tüzelő aknavetővel az ellenség irányába lövette ki a ködgránátot és rádión jelentette ütegének, hogy a tüzet a ködgránát irányába nyissa meg. Az üteg nyomban megnyitotta a tüzét a ködfelhőbe. És Basola honvéd szabályosan vezette az üteg tüzét. Rádión irányította jobbra, előbbre, most jó! És az üteg gránátai pompásan csapódtak Or. Pesfhy Pál: Nemes Zala vármegy követe, Deák Ferenc táblabiró úr Pozsonpan
