Zalai Magyar Élet, 1943. október-november (4. évfolyam, 222-255. szám)
1943-10-07 / 227. szám
Eltűnő magyar árnyak nyomában... Manila magyar parancsnoka Zsámbokréten éldegélt a múlt század utolsó éveiben egy igen szerény viszonyok közt tengődő család. A szorgalmas apa fia: Reiss János J ó z s e f tizennégyéves sem volt, amikor elvándorolt a szülői háztól — az akkori szokásokhoz híven — Amerikába. Hátha megsegíti ott az Isten és boldogulást enged ineki... Reiss János József útja tehát Amerikába vezetett. Azonban előbb egy kis vargabetűt csinált. Arra a hajója, amelyre munka ellenében fölvették, más rendeltetés várt, mint hogy a newyorki szabadságszobor irányába vegye útját. A hajó váratlan utasításra Kína felé vette útját, ahol akkoriban éppen Japánnal folyt a háború. Japán nem fért el egy szigeten és ezért a szemben fekvő nagy szárazföldön próbálta lábát megvetni. Az első japán-kínai háború úgy kezdődött, hogy Koreában, a Japánnal szemben elnyúló félszigeten elterülő országban lázadás ütött ki. Korea uralkodója a kínaiaktól kért segítséget. Az eredmény az lett, hogy a japánok és kínaiak, összekaptak, a japánok megfúrtak egy kínai csapatszállító hajót, 1500 kínai katona a tengerbe fulladt és erre aztán megérkezett a kínai hadüzenet. Japán egy-kettőre kiverte a kínaiakat Koreából, az országot bekebelezte és a koreai császárt lemondatta. Kína igen nagy áron szabadult meg ártól, hogy japán csapatok az anyaország területére ' is be ne nyomuljanak. Az európai hatalmak közbelépését kérte, amelyek hajlandók is voltak Japánnál jó szót szólni Kína érdekében. Ennék azonban nagy ára volt: egy egész sor értékes tengeri kikötőt át kellett adni a nagyhatalmaknak. A folytonos területveszteségek és a háború miatt általános lett az elégedetlenség Kínában. A császár ugyan maga békés ember volt és nem pártolta az összeesküvőket, annál erősebben támogatta azonban a szélsőséges nemzetieket az öreg anyacsászárné: Hszu- Tszi. A Zsámbokrétről kivándorolt magyar fiatalember éppen akkoriban érkezett meg Pe- kingbe, a kínai fővárosba, amikor a lázadás tetőpontját érte el. Akkor ölték meg báró Ketteler Kelement, II. Vilmos császár kínai nagykövetét Peking utcáján. Az izgalom tetőfokára hágott és a Pekingben állomásozó európai követségek sürgősen fehér védőgárdát szerveztek. Mi sem volt természetesebb, mint hogy Reiss János József is beállt ebbe a fehér seregbe. A védősereg elsánco’lta magát aiz angol követségen és hosszú hetekig ellenállt az ostromló kínai forradalmároknak, akik magukat boxereknek nevezték, »az egyetértés öklei« című titkos szövetkezet után. Ketteler meggyilkolása izgalomba hozta az európai kormányokat. Amerikai, német, francia, angol, sőt még japán csapatok is megindultak minden oldalról felszabadítani a Pekingben védekező európaiakat. A sereg mint- egy nyolcvanezer főt tett 'ki és vezetőjük gróf Waldersee német tábornok volt A felszabadítók 1900 december 30-ára sikeresen el is érkeztek Pekingbe és békére kényszerítették a császárt. Az öreg császárné, minden rossza nak szülőanyja, elmenekült az ország bellseíjébe és a boxerek letették a fegyvert Bűnbánó küldöttség ment Berlinbe és Ketteler meggyilkolásának színhelyén a kínai kormány emlékoszlopot emelt. Reiss János József azonban »bennmaradt« katonának, ha már egyszer elkezdte./ Egyideig a Kínában állomásozó fehér csapattoknál szolgált, őrmester, hadnagy, végül százados lett, a világháború utáni zűrzavaros időben pedig Szibériába vezényelték a kommunisták által kiürített vidékek nemzetközi megszállására. Itt igen sok jót tett a 'riacskai fogolytáborban élő magyar hadifoglyokká!!, amiről Mezey István tanár emlékezik meg munkájában. Amikor azután a közeli Fülöp-szigeteken önálló hadsereg alakult és a Fülöp-szigetek köztársaságának elnöke tisztikart szervezett, Reiss János József felajánlotta szolgálatait. Rövidesen őrnagy, alezredes, majd ezredes lett és állomáshelye ezentúl Manila, a szigetország fővárosa lett. Sokáig volt Reiss János József a imanilai helyőrség parancsnoka. Amikor nemrégiben, a budapesti eucharisztikus kongresszus előtt, éppen Manilában tartották meg afz előző világkongresszust, Madarász István akkori pápai prelátus, most kassai püspök vezetésével nagy magyar küldöttség érkezett a szigetekre. Ekkor hallottunk újra hírt az akkor talár legendáshírű manilai parancsnokról. Életét dr. Mezey István, a kiváló keleti nyélvész kutatta fel. Ma már Reiss János József idős ember. Él-e, hal-e? — a jó Isten tudná megmondani. KEREKESHÁZY JÓZSEF. zsebbel szebb a világ! Nagyobbak a nyeremények! Most vegyen Egy sorsjeggyel szerencsés esetben uho oeiifii ifi i Főnyeremény: 400.000 P 3utai°m; 600.000 P A nyeremények végösszege több mint 15 millió pengő I SORSJEGYÁRAK OSZTÁLYONKÉNT: Nyolcad 5, Negyed 10, Fél 20, Egész 40 P Húzás: október 16. 1943 október 9. ERDÉLYI TŰKÖRCSEREPEK I. Két kastély Marosvásárhely, szeptember vége. Káprázatos fényözön aranyozza be az erdős hegyvidéket. Tarka virágszirmok fürdetik mosolygó arcukat a nyárvégi napsugárban. Harmat csillan a fűszálakon. Ingerkedve csobban a Görgény vize a kövek között. Parttalan medrében pisztráng feszíti testét a lezúgó árnak. Mintha meg akarná őrizni a hegyek titkát. Elállja útját a lezúgó árnak. (Micsoda, férfias bátorság, mekkora »émberi« erő kell ehhez: örökké fölfelé, mindig szembe az árral!) Frissen fordul a fürészmalom »óriás-kereke«. Fáradhatatlanul emelgeti magasba a »vízcsepp- úrfikat« és »hableánykákat«. Mégis, mikor a Laposnya elbocsátja szerelmesét, s hűvös lehelete összébb gombolja ruhánkat, érezzük: nem igaz a fény, hazudik a napsugár. Szeptember vége van! * ! fj Lihegve, fuldokolva kapaszkodik fölfelé a görgényi »kisvasút«. Míg dombokhoz szokott szemem bejárja a szédítő magasságokat, érzem: minden hegy, minden völgy, a zúgó patak, az omladozó görgényi vár (utolsó kuruc erősség!), a titokzatosan susogó fenyvesek, az egykedvűen szemlélődő székely arca: történelmet lehel. Az égretörő sziklák aljában csörgedező patak ártatlanul szenvedő magyarok vérét vitte egykor égbekiáltó periratul! tova. A zúgó fenyvesekből áradó csend temetője a székely bánatnak. A leomlott várfalak magyar dicsőségről regélnek, de a meggyalázott lobogók selymére mindent fölírt az idő. Mi nem felejthetünk! * Görgényfő. Minél feljebb kanyarodik szerelvényünk, annál mélyebbre kerülünk a csúcsoktól. (Az óriási magasságtól elszédülve érezzük igazán az emberi törpeséget!) Elérhetetlen magasságú fenyvesek zárt sora őrzi az évezredes csend birodalmának nyu-t galmát. A felhőket súroló csúcsokon tomboló vad vihar is lenge szellővé szelídül, mire megjárja a gerincről a völgybe vezető meredek hegyoldalt. Valami egykedvű nyugalom árad felénk minden zugából a katlannak. Úgy érzi az .ember, szentségtörést követett el puszta belépésével. Csend ... csend ... nyugalom és méltóság uralja az egész vidéket. Azután keresi szemünk a kékre meszelt falú házakat. Helyettük feketére mázolt, szürke tetejű fapaloták emelkednek ki a zöld szín minden árnyalatában pompázó környezetből. Lezárt ablakaikra a tükröződő fény vet függönyt. Mintha takargatni akarná a belül lefolyt események emlékeit is. Földből hordott feljáróin hiába keressük a lépések nyomát. Vegyes fűszőnyeget borított reá a haragos erdő. Neki is rossz emlékei vannak »Romania Mare« egykori uráról, Carolról. Lélektelenül letarolt erdők fájó sóhajtásai közben épültek ezek a »fa-villák«. Tovább sikló tekintetünk földerül, mikor egy pirosfödelű, fehérre meszelt másik palotát fedez föl feljebb a hegy oldalában. Az utolsó simításokat végző munkások víg énekét ott nem kíséri az erdők zokogása. Panasz nélkül simul a föl nem vágott fű a vadászatra induló Kormányzó Ur lába alá. *■ Két kastély. Két államfő. S mégis micsoda áthidalhatatlan különbségek! Az egyik palota eltüntetve sűrű bokrok mindent elhallgató félhomályába. A másik fölépítve magasra, hogy lakója közelebb legyen Istenhez. Egyik a sötétség, másik a fény palotája. így állította szembe a »Csend« birodalma Balkánt Európával! BAKSA JÓZSEF gyakorló-iskolai tanítói. . *_.v.
