Zalai Magyar Élet, 1943. október-november (4. évfolyam, 222-255. szám)
1943-10-05 / 225. szám
? ARA 14 FILLÉR ' 1943 OKTÓBER 5. KEDD IV. évfolyam #• POLITIKAI NAPILAP # 225. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Tüttőssy-utca 12. Telefon 80. Felelős szerkesztő: Dr. PESTHY PÁL Előfizetés: 1 hónapra 3.40, 3 hónapra 9.80 P. Postatakarékpénztári csekkszámla: 1.264 sz. A mai nap országos és világ vonatkozású Budapesten rövid szenvedés után elhunyt 69 éves korában Raoul Francé, a világhírű magyar élettantudós. Egyik nagy munkája, a Bios egyedül Németországban több mint egymillió példányban fogyott el. Hasonló nagy példányszámban terjedtek el könyvei Amerikában is. A csikágói Lincoln-egyetem tiszteletbeli tanárává nevezte ki. Könyvei a világ valamennyi művelt nyelvén megjelentek. Magyar fordításban is számos, eredetileg németül megírt könyve jelent meg. A budapesti Uránia Tudományos Színház többször bemutatta annakidején a növények érzelmi életéről írt vetítettképes előadását. Francénak első természettudományi művei magyar nyelven jelentek meg. Kisebb természettudományi munkái százezernyi példányszámban kerültek az olvasók elé. Dolgozott napilapok tudományos rovatai számára is. a kötelékeket és több gépet lelőttek belőlükj. Erre az amerikai repülőraj visszafordult.( (MTI) Zürichből jelentik: Olaszország leszerelésének kérdésében a szövetségesek között né- zeteltérések támadtak. (Búd. Tud.) A Suisse című lap jelentése szerint az olasz király a trónörökössel és Badoglioval együtt Nápolyba érkezett és a királyi palotában szállt meg. (NST) A csendes-óceáni szövetséges főhadiszállás hivatalos jelentést közölt, amely szerint a szövetséges csapatok elfoglalták Finshafent. (MTI) Angolszász bombavetőgépek vasárnap ismét támadást intéztek Páris ellen. Félszázan megsebesültek, nyolcán meghaltak. (MTI) * A legutóbbi légitámadás, amelyet az angolszászok Bologna ellen intéztek, 800 halálos áldozatot követelt. (NST) Csunkingból jelentik: A japánok erős tüzérségi előkészítés után támadást indítottak a kínai vonalak ellen. A kínai arcvonalat hát-r rább helyezték a támadás következtében. A harcok hevessége fokozódott. (MTI) A hétfői román lapok újra közük Bukarest katonai parancsnokának rendeletét, amelynek értelmében tilos nyilvános helyen katonai kérdésekről, vagy hadmozdulatokról, kül-, vagy belpolitikai kérdésekről beszélni es ezekkel kapcsolatosan igaz, vagy valótlan híreket terjeszteni. (MTI) A torontálmegyei Alibunár község mellett a Becskerek felől jövő személyvonat az állomás előtt belerohant egy ott veszteglő teher- vonatba. A személyvonat több kocsija kisík- lott és összetörött. A szerencsétlenségnek 10 halálos és 27 sebesült áldozata van. (MTI) Moziból való hazatérés után felakasztotta magát dr. Csík Béla sümegi szolgabíró Vasárnap megdöbbentő hatású hivatalos értesítés érkezett a vármegyéhez a sümegi főr szolgabírói hivatalból. Eszerint dr. Csík Béla szolgabíró öngyilkosságot követett el és meghalt. Hivatalos ügyeit rendben találták. A rövid jelentés mögött megrázó tragédia húzódik meg. Az alig 30 éves, rokonszenves modorú vármegyei tisztviselő, aki az utóbbi időkben Zalaegerszegen, Csáktornyán, majd Sümegen teljesített szolgálatot, csak pár hónappal ezelőtt nősült meg, feleségül vette a nagykanizsai postaigazgató tanítónő leányát, akit csak a közelmúlt hetekben helyeztek áí a felsőpálfai népiskolától a sümegi iskolához. Úgy látszott tehát, hogy a teljes boldogsághoz, amelyet Csík Béla olyan sóvárogva kívánt éveken át, semmi sem hiányzik. Szombaton este a fiatal házaspár még a moziban volt,* ahonnan együtt tértek haza a lakásukra. Hogy közben mi történhetett, az rejtély. A szomorúi valóság az, hogy a szolgabíró a lakásának egyik szobájában a kilincsre felakasztotta magát és mire megtalálták, halott volt. Minden körülmény arra vall, hogy az egyébként nyugodtnak látszó emberben az idegek gyengesége miatt belső háborúk folytak és hir-f télén támadt idegrohamában követte el végzetes tettét. Dr. Csík Béla zalai származású, a 'borsfái nyugalmazott körjegyző családnak sarja volt. Halálos vasúti szerencsétlenség érte Balázs István volt zalai főszolgabírót Tegnap múlt 35 éve, hogy dr. Raffay Sándor evangélikus püspököt a budapesti Deáktéri evangélikus egyház lelkészévé választották. A fővárosba a pozsonyi teológiai akadé- démia tanári székéből került. Három és féí! évtizedes munkája során a budapesti evangélikus egyházi élet kiépítésében fontos szerepet töltött be. A keleti arcvonalon a szovjet átcsoportosításokat hajt végre. Kiev mindkét oldalán heves harcok dúlnak. A Dnyeperen átkelt bolsevisták hídfőit ismét szűkebbre szorították össze. A szovjet jelentések szerint a keleti arcvonalon ellanyhultak a harcok, amit a beállott őszi esőzések rovására írnak. (MTI) Az olasz hadszíntéren a szövetségesek Nápoly környékén nem tudták kiszorítani állásaikból a német előőrsöket. A németek szétverték az angol gyalogság egyTk kötelékét. A brit gyalogosok és páncélosok a foggiai síkságról kiindulva támadást intéztek a németek ellen. Ezt a támadást a németek véresen visszaverték. Az ötletes német vezetésen meghiúsult a szövetségesek minden áttörő kísérlete. A 8-ik angol hadsereg kötelékei Foggiá- ból kiindulva legyezőszerűen nyomulnak előre. Az olasz harctéren mozgóharcok alakultak ki, ami a szövetségesek erősödött nyomásának következménye. (MTI) Termoli kis kikötővárosnál a szövetségesek kisebb erőkkel partraszálltak. A harcok folyamatban vannak. (MTI) Német búvárhajók a Földközi-tengeren és az északafrikai partok előtt újabb sikereket értek el. Elsüllyesztettek 7 ellenséges hajót 50 ezer tonna űrtartalmon felül. (MTI) Amerikai repülők tegnap támadást kíséreltek meg az északnémet öböl és az ott fekvő szigetek ellen. A német repülők megtámadták Balázs István tb. főszolgabíró közismert kedves egyéniség volt Zala vármegyében attól az időtől kezdve, hogy mint Máramarosbóí menekült szolgabíró Zalaegerszegen telepedett le és vármegyénk szolgálatába lépett át. A ki- hágási ügyek tartoztak hozzá hivatali beosztásában, de hivatását mindig a legnagyobb megértéssel és emberszeretettel gyakorolta. Csendes, halkszavú ember volt, a törtetést nem ismerte, fájt neki, hogy sokszor mellőzést is tapasztalt, mindazáltal türelemmel és bizalommal nézett a jövő elé és várta azt az időt, amikor újra visszatérhet a kedvelt Mára- marosba hivataloskodni és medvevadászatra. Amikor visszatért a kárpátaljai terület, elsőnek jelentkezett oda szolgálatra. Először a katonai közigazgatás mellé osztották be Husztra polgári előadónak, majd Máramaros vármegye árvaszéki elnökévé nevezték ki. Akkor búcsúzott el Zalaegerszegtől, ahol időközben házat és szőlőbirtokot is szerzett magánaké Most az a hír érkezett Máramarosszigetről, hogy a 62 éves Balázs István Visóvölgyön egy vadásztársasággal az esti vonatra való várakozás után a nagy sötétben az utasok tömegével együtt sietett előre, hogy helyet kapjon a vonaton. Eközben a tömeg a beH futó szerelvény oldalához nyomta, úgy hogy összezúzódott a koponyája, jobb karja és álla és súlyosan megsérült. Beszállították a mára- marosszigeti kórházba, műtétet hajtottak végre rajta, de megállapították, hogy állapota reménytelen.