Zalai Magyar Élet, 1943. október-november (4. évfolyam, 222-255. szám)

1943-10-04 / 224. szám

ÄRA 14 FILLER 1943 OKTÓBER 4. HÉTFŐ IV. évfolyam #- politikai napilap $> 224. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Felelős szerkesztő: Előfizetés: 1 hónapra 3.40, 3 hónapra 9.80 P. Tüttőssy-utca 12. Telefon 80. Dr. PESTHY PÁL Postatakarékpénztári csekkszámla: 1.264 sz. ünnepélyes keretek között ajánlották fel Zalaegerszeg városát Jézus Szent Szivének Tegnap hivatalosan és ünnepélyesen is fel­ajánlották Zalaegerszeg városát és a benne lakókat Jézus legszentebb Szívének oltalmába. Ezzel a felajánlással követte a város más vá­rosok dicséretes példáit, amelyek már előző­leg a Szent Szív védelme aia helyezték magú-' kát. Magyarország, amely magát több mint ezer éve vallja kereszténynek, Mária országá­nak nevezi magát. Első királyunk, Szent István ajánlotta fel országát és koronáját az égi ki­rálynőnek. Azóta lobogtak a csatákban a Szűz Máriás zászlók a harcoló csapatok élén. Most pedig a Szent Szív oltalmát kérte Zala­egerszeg is, hogy védje meg városunkat a rája leselkedő veszélyektől. Tehát ezzel a fel­ajánlással a város és a többi városok is a Szent Istvántól mutatott irányt követték. A Mária Magdolna plébániatemplomban mondott szentmisén ment végbe az ünnepé­lyes felajánlás. Megjelentek a városi tiszt­viselők, élükön a polgármesterrel majdnem tel­jes számban, egyéb testületek és egyesületek, valamint az iskolások és zárdisták az apácák vezetése mellett. A ferences plébánia hívei körmenettel, zászlók alatt jöttek és mentek is vissza. Már a zöld növényekkel és nemzeti színű zászlókkal díszített főbejárati ajtó és a főoltár mellett elhelyezett zászlók is arra hív­ták fel a figyelmet, hogy rendkívüli napja van a városnak. Az ünnepélyes szentmise közben Mindszenty József prelátus mondott szentbe­szédet, amelyben rámutatott arra, hogy a mos­tani világban, amikor percek alatt többszáz­éves, áhítattól megszentelt templomok omla­nak össze és a sötétség órája következett el a világra, legbiztosabb óvóhely Jézus Szent Szíve. Biztosabb minden betonnál és acélnál. A szentmise felajánlási része alatt dr. vitéz Tamásy István polgármester olvasta fel a fel­ajánlásnak megragadó szövegét. Az imádság­nak magasztos hangján az édesapák, édes­anyák, kisdedek és ifjak, a városi társadalom minden rétege és a város vezetősége nevében kérte a Szent Szív oltalmát és egyben fogadal­mat tett a hűségben és kötelességteljesítésben való kitartásra. Mise alatt számos hívő vette magához az Ur testét, engesztelésül a békéért. A Himnusz eléneklése fejezte be a felajánlási ünnepséget. Délután ugyancsak a Mária Magdolna plé­bániatemplomból körmenet indult az Oltári- szentséggel. A menet a Széchenyi-téren, az Eötvös-, Wlassics-utcán haladt, majd a Ka­zinczy-téren át kanyarodott vissza a tem­plomba. A körmeneten a hívők hatalmas szám­mal, áhítattal vettek részt. Adja Jézus Szentséges Szívének mérhetetlen kegyelme, hogy városunk továbbra is távol maradjon a háború közvetlen veszélyeitől! A ma« naß országos és wliáw vonatkozású eseményei A XXXI. országos katolikus nagygyűlés díszgyülését tegnap tartották, arról a rádió is közvetítést adott. A gyűlés külsőségei nem voltak olyan színesek, mint az előző években, de a munkaterv éppen ezekben az időkben nem szünetelhet és a katolikus világ karba- tett kezekkel nem tartogathatja erejét és cse­lekvését a háború utáni időre. A szeretet, az igazság és a munka jegyében indultak meg tehát az idei nagygyűlés tanácskozásai is és az utazási nehézségek miatt távolmaradt vi­déki tömegek szíve egy ütemre dobban, együtt imádkozik és dolgozik, hogy előkészítse a boldogabb magyar jövőt. A Bazilikában mon­dott főpapi szentmise után a Vigadóban tartott díszgyűlésen Serédi Jusztinján bíboros herceg- prímás a magyar katolikusság nevében vissza­utasította azt a vádat, hogy a katolikus egy­ház a szociális kérdéseket élhanyagolja. A továbbiakban a katolikus házasságok meg­szilárdításának fontosságáról beszélt, majd a magyar szellem kialakításának jelentőségét méltatta. Angelo Rótta pápai követ beszédé­ben hangsúlyozta, hogy a pusztító háborúnak főoka abban van, hogy az emberiség az er-^ kölcsi törvényeket feledi és megveti. Kállay Tibor nyug, pénzügyminiszter, Nagykanizsa volt képviselője a keresztény erkölcsi világrend követelményeit, Homonnay Tivadar főpolgár­mester pedig a katolicizmus szerepét fejtegette a magyar társadalom szolgálatában. “Szomba­ton mutatták be a XII. Pius pápa életéről készült, Pastor Angelicus című 2500 méteres, magyarul beszélő filmet. A nagygyűléssel kap­csolatban a Kormányzó Ur a hercegprímáshoz táviratot intézett, amelyben melegen megkö­szönte a nagygyűlés nevében tolmácsolt haza­fias üdvözlést és a nemzet sorsának jobbra- fordulására irányuló jókívánságokat. A Kor­mányzó Ur a Gondviselés segítségét kérte a mai válságos időkben a keresztény szeretet érzésének, az igazság szellemének és a munka erejének ébrentartásának, a jobb magyar jövő szolgálatának szentelt közérdekű működésére. Kormányrendelet jelent meg, amely szerint 1944 január elsejétől a miniszterelnökre száll at az a hatáskör, amely, a hadigondozás, to­vábbá a légitámadás áldozatainak gondozása körében eddig a honvédelmi minisztert illette meg. A miniszterelnök a reá átszállt hatás­kört az országos hadigondozó szövetség út­ján gyakorolja. Intézkedés történt, hogy a gondozottak gyorsabban és könnyebben kap­ják meg az őket illető járulékot. Illetékes helyről nyomatékosan figyelmez­tetik a közönséget, hogy tábori postacsomag­ban tilos levelet, gyufát, vagy képeslapot kül­deni. A kormány a csendőrség fegyverhasználati jogát a rendkívüli háborús viszonyok miatt a visszafoglalt délvidéki területeknek Bács- Bodrog vármegyéhez tartozó részén, a 'Hor­vátországgal szomszédos muraközi határ men­tén, valamint a visszacsatolt kárpátaljai terület határa mentén fekvő egyes csendőrörsök te­rületére lényegesen kiterjesztette. A rendel­kezés szerint a szolgálatban álló csendőr min­denki ellen köteles fegyverét használni, aki magát gyanússá teszi és a felhívásra kielégítő válasz nélkül elszalad. Akit tehát a vele szem­ben föllépő csendőr az említett területen meg­állásra szólít fel, azonnal álljon meg és semmi­esetre se igyekezzék menekülni, mert ezzeí kiteszi magát annak a veszélynek, hogy a csendőr agyonlövi. Az Országos Mezőgazdasági Kamara vá­lasztmányi ülésén dr. Bárányos Károly állam­titkár közölte, hogy a terménybeszolgáltatássali kapcsolatban új ügyosztály létesült a föld­művelésügyi minisztériumban. Kijelentette még az államtitkár, hogy az építőanyag- és a vas- ellátás tekintetében enyhülés remélhető. A Kormányzó Ur dr. Sándor János keres­kedelmi főiskolai tanárt a kassai állami keres­kedelmi főiskola igazgatójává nevezte ki. Az október 1-étől kezdve a budapesti fő­vonalon közlekedő áramvonalas gyorsvonatra a teljes árú gyorsvonati menetjegyek — ideértve a 4-től 10 éves gyermekek félárú menetje­gyeit is — érvényesek, illetve váltandók, me­lyekre pótdíjak nem fizetendők. Pótdíjat csak az éves, féléves, negyedéves, valamint vonal- bérletjegyek tulajdonosai fizetnek, mégpedig egész útvonalra 1.50 pengőt, az út egy részére pedig 1 pengőt. Ez azonban nem helydíj, mert az itt nem kell. Országgyűlési képviselők, felsőházi tagok nem fizetnek bérletjegyeik után pótdíjat. Mivel ezen a vonaton poggyá­szok nem 'továbbíthatók, a jegytulajdonos utasok vagy egy előbbi, vagy egy későbbi személy-, vagy gyorsvonattal vitethetik pogy- gyászaikat. Pécs város törvényhatósága felír a kormány­hoz a tisztviselők elsőrendű életszükségletei­nek természetben való fedezése érdekében). Kéri továbbá a kormányt, hogy a legmaga­sabb munkabérek elejtésével állapítsa meg az általános árviszonyok mindenkori változásá­nak megfelelően, ha szükséges, sűrűbb idő­közökben is, a tisztességes megélhetést biz­tosító legkisebb munkabéreket is és, hogy kötelezze a vállalatokat is a szellemi és testi munkásaiknak természetben való ellátására. Ezeket a feliratokat pártolás végett megküldik a társtörvényhatóságoknak is. A keleti arcvonalon a Dnyeperen átkelt és hídfőket alakított bolsevistákat szükebb térre szorították össze. Az Azovi-tengertől északra a németek a harcok során területi nyereségre tettek szert. A romhalmazzá vált Tárnán vá­rosát a németek kiürítették. Szmolenszk és

Next

/
Thumbnails
Contents