Zalai Magyar Élet, 1943. július-szeptember (4. évfolyam, 145-221. szám)
1943-09-15 / 208. szám
1943 szeptember 15. Mftá^RKIKT 3 Miért nem ad vendégotthont a zalaegerszegi ipartestüiet a Baross-tlóknak ? Horváth István ipartestületi elnök szenzációs nyilatkozata Majdnem másfél esztendős szívós küzdelem az eddigi története annak a szállodaépítésnek, amely több kitérő után végre befutott céljához. A Baross Szövetség zalaegerszegi fiókjának székházát vásárolta meg Pék Gyula ke- ménfai földbirtokos és társasága. A főispán, törhetetlen akaratereje és fáradhatatlan utánjárása az utolsó, de legnagyobb akadályt js elhárította az útból, amikor az egyre fokozódó ányagnehézségek ellenére is sikerült kiverekedni a legfontosabb építőanyag biztosítását. Pénteken, szeptember 17-én ,árverezik el a Kossuth Lajos-utcai saroképületnek, a régi Kele-háznak anyagát, a vevő tartozik azt azonnal elszállítani, hogy az építkezés nyomban (megkezdődhessék. Most már arról van szó, hogy a Baross^ fiók, amely időközben otthont adott a fiatalj Sakk-körnek is, hová költözködjék. A város korábban felajánlotta a Petőfi- és Tüttőssy- u,tca sarkán levő épületet, amelyet egyidőben inségirodának, majd raktárnak használtak. Ezt az épületet azonban legközelebb lerombolják^ mert az Országos Közegészségügyi Intézet annak a helyére építteti föl a jövő év tavaszáig a tüdőbeteg- és nemibeteg-gondozó intézetet. így kérdésessé vált az ideiglenes Baross otthonnak hovahelyezése. Az a gondolat támadt tehát a Baross-fiók vezetőségénél, hogy az ipartestületet kérik meg arra, hogy adjon barátságos vendégszállást az Ap- ponyi-utcai épületében, ahol az Iparoskor által 'bérelt nagyterem és ,az ipartestületi tanácsterem éppen megfelelne a Baross-tagok ösz- szejövetelére. Erre a megértésre annál inkább számíthatott a Baross, mert az ipartestület tagjainak jórésze is Baross-tag, ezenkívül pedig nem közömbös dolog az ipart estületre nézve sem, hogy a keresztény társadalomnak két rétege, a Barossban tömörült iparosok és kereskedők befogadást nyerjenek olyan megoldással, ami egyáltalában nem jelent sem megoldhatatlan nehézséget, sem kellemetlenséget a vendéglátó házigazda-ipartestület számára. Különben is hozzászoktunk a trianoni szomorú idők óta, hogy egyik intézmény szívesen ad hajlékot a szorult helyzetben levő másik intézménynek, amely ugyanazokat a nemes, magyar célokat szolgálja. Tegnap volt ebben a tekintetben a döntés, amely meglehetősen visszás képét mutatja •annak a megértésnek, amelyet .a magyar társadalomtól ma az egész vonalon elvárunk. Amint értesültünk, szokatlan nagy számban jelentek meg a tagok az ipartestületi előljárósági ülésen, amelynek napirendjén egyedüli tárgypontként szerepelt a Baross-fiók kérelme. A megjelent tagok az ügy előterjesztése utánj túlnyomó többséggel úgy döntöttek, hogy nem adják oda az ipartestületi ház he- Ijyisógeit a Balrass céljaira. Egyesek gúnyosan azt kiabálták: — Menjen a Baross az evangélikus házba,, sakkozzanak, ha tetszik, ott elég hely van! Megkérdeztük az ügyben Horváth István ipartestületi elnököt, aki a szomorú esemény lefolyását a következőképpen világította meg: — Tény, hogy az előljárósági ülés eluta-i sította a Baross-fiók kérelmét. Összesen 16-an voltunk jelen, régen nem jöttek össze 'ilyen sokan. Az elutasítás mellett nyilatkozott 34 tag, jKiápcjsy János kovácsmefcteF és SimoiR József asztalosmester pártolta csupán a Baross kérelmét. 'Az elutasítás nyilván azért történt, mert az ipartestületi szakosztályoknak, amelyek gyakran összejönnek, szükségük van a 'helyiségekre, ,egy terem pedig továbbképző iskola szirmára van állandóan berendezve és fenntartva. Biztos vagyok abban, hogy ha kevesen jövünk össze az előljárósági ülésen, mint ahogy ez rendszerint >van, akkor a kérelem teljesítése keresztülment volna. Most is azonban nem a Baross kérelme miatt jött össze a sok tag a rendkívüli ülésre, hanem azért, mert azt gondolták, hogy a vaselosztás kérdése is szóba jön. Csakugyan elő is hozták a vasügyet, mert ez a testület tagjait most a legjobban érdekli. Egyébként ia helyiségek dojlgáíban úgy vagyuhló hogy goik is az nekünk, me(g kevés Is. Sok ,akkor, ha előljárósági ülésről van szó és rendkívül,kevés akkor, amikor cementet, szappant, síalpbőrt, vagy egyebet kell kiosztani. Arra ,a kérdésünkre, hogy Horváth István, mint taz előljárósági ülés elnöke, tett-e valami javaslatot a Baross-kérelem előterjesztéséhez, az elnök a következő választ adta: — ,Én csak annyit tettem hozzá a kérelemhez, thogy vigyázzunk az állásfoglalásnál, mert az úpartestületi épületünk létrehozásánál a; zsidóságnak is szerep jutott annakidején. Minthogy ezt a részét a válasznak nem nagyon értettük, Horváth István a következő magyarázatot adta: — Az ipartestületi székház megépítése előtt n^gy viták folytak, mert az iparosok nem akartak az építéssel adósságokba keveredni. Kovács László akkori ipartestületi elnökre és néhány társára, akik az építés mellett voltak, az ülésen székeket fogtak, ilyen és. más fenyegetésekkel kergették ki őket a gyűlés színhelyéről. Kovács elnök ékkor a Zala-parton beszélte meg az ügyet néhai Pfeifer Henrik zsidó bádogossal és úgy egyeztek meg, hogy mégis csak tető álá juttatják az építés 'ügyét azáltal, hogy ‘magánvagyonukkal állanak jót az építkezésre fölveendő kölcsönért. így hangzott Horváth István ipartestületi elnök felvilágosítása, amelynek során immár újabb szenzációs világításba ’került bele az ipartestület elöljáróságának elutasító határozata a Baross kérelme ügyében. Hozzátette azonban Horváth, vigasztalásul, hogy talán mégsem ez a!z ialtoteó szó és mód lehet még a határozatnak esetleges megváltoztatására. Igaz ugyan, hogy azt is említette, hogy a Művelődés-(Kultúr-)házban is találhatnának otthonra a Baross-tagok és Szirmai Géza vezetésével á sakkozók. Apró zalai hirek Mária-szobrot avattak és áldották meg Kacorlakon a hősi halott Kőbán István emlékére. — Átadták 30 nagykanizsai sokgyermekes édesanyának a kormányzói kitüntetést. A 30 édesanyának 225 gyermeke van. — Gazdag almaszüret van az idén Muraközben. Vizi- szentgyörgy és Stridóvár környékéről naponta több tehergépkocsi almát szállítanak Csáktornyára. — Elütötte egy kerékpáros Kápolna Ferencné 72 éves galamboki asszonyt. Kartörést szenvedett. — Leesett a kerékpárról és eltörött a lába Fenyvesi Gyula 10 éves szepet- neki fiúnak. — Másodszor virágzik egy alma- fa Kovács Lajos Csáktornyái fakereskedő udvarán. — Uj helyiséget avatott a fennállásának 60-ik éve felé közeledő Keszthelyi Társaskör. Az avatás egyházi részét dr. Szerecz Imre apátplébános végezte. A megnyitás alkalmával Nádas Kálmán nyug. igazgató-tanító a társaskörök hivatásáról, dr. Szekeres Gyöngy főorvos pedig oroszországi tapasztalatairól tartott előadást. '.hogy a humorista látja: Felismeri-e Ön a feleségéi? Tízéves lehettem, amikor először voltam színházban. Valami operett ment s a bonyodalmat az okozta, hogy a férj az álarcosbálon nem ismerte föl a feleségét. Azt hitte, valami idegen tündérnek csapja a szelet. Persze aztán leleplezték a kilengést és lön nagy megrökönyödés a színpadon és végtelen kacagás a nézőtéren. Nekem is nagyon tetszett minden, főként a hatalmas vasfüggöny, csak az nem ment a fejembe, hogy nem ismerte föl a feleségét a bácsi. Én fent ültem a karzaton s mikor a primadonna álarcban megjelent, ötven méterről láttam, hogy ugyanaz a néni, aki előzőleg a feleség volt. Elcsodálkoztam hát, amikor a férj így kiáltott fel: — Vajh, ki ő? Megkérdeztem a bátyámtól, aki mellettem ült: — Hát nem a felesége? — Dehogynem — felelte s nézte a játékot olyan izgalommal, hogy majd kiugrott a szeme. — De hát akkor miért kérdi a bácsi? —- firtattam tovább. — Ej, beh szamár vagy, — torkolt le — hát nem látod, hogy nem ismerte fel?! . — És miért nem? — Ostoba kérdés! Hát láthatod, hogy álarcban van! A néni orrán tényleg volt egy kis selyem vacak, de attól ugyan láthatta a vak is, hogy kicsoda. A bácsi azonban nem látta. A bácsi nagy lázban volt, a bácsi sugdosott neki, a kezét simogatta és közben ilyeneket mondott : — Ki lehet ez angyal? Ki lehet e tündér? Ki lehet e bűbájos amazon? Sőt egy másik bácsit is elővett, a másik bácsi az apósa volt és azt mondta neki izgatottan : — Gérard, Gérard, tudd meg, ki ő! És Gérard se tudta. Nem ismerte föl a saját leányát. És nem ismerte föl senki a színpadon és nem akadt senki a nézőtéren, aki felszólt volna, hogy uraim, hagyjuk ezt a marhaságot! Azóta ezer előadást láttam színházban, moziban és azóta is kísért minden ötödik darabban ez a számomra ma is érthetetlen dolog. Hogy a herceg vándorlegénynek, a vándorlegény hercegnek adja ki magát, rendben van, nem nagy dolog. A grófnőt összecserélik a komornával, ezt is elhiszem. Velem is megesett már, hogy a nagyságos asszonyt néztem cselédnek és a cselédet nagyságos asszonynak. De hogy egy férj ne ismerje föl a feleségét, ebbe nem megyek bele. Legénykoromban még azt hittem, hogy talán a férjek különlegessége az agylágyultság- nak ez a foka, csak talán a férjek oly bávata- gok, hogy nem ismerik föl a feleségüket, De mióta férj vagyok, tiltakozom e beállítás ellen. Ezt az ócska szamárságot ki kell tiltani a színpadról, moziból. Én elhiszem annak a piszkos háttérnek, hogy kéklő tenger, elhiszem a rongyos kulisszának, hogy ver- saillesi park, elhiszem a színbe lelógó cond- ráknak és cafatoknak, hogy őszi falombok, a sercegő fényszórónak, hogy ezüstös holdsugár, elhiszem a mennydörgést, villámlást, mindent elhiszek, még egynémely színésznek is elhiszem, hogy színész. De azt, hogy valaki ne ismerje föl a feleségét, azt nem hiszem. Tessék csak megpróbálni. Felismeri, hajh, felismeri, úgy hogy némelyiknek még a háta is megborsódzik a nagy felismerésben. (KISS JÓZSEF.) Hirdessen a hasábjain.
