Zalai Magyar Élet, 1943. július-szeptember (4. évfolyam, 145-221. szám)

1943-09-27 / 218. szám

ÄRA 14 FILLÉR 1943 SZEPTEMBER 27. HÉTFŐ riftsffiRtirr IV. évfolyam # politikai napilap # 218. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Felelős szerkesztő: Előfizetés: 1 hónapra 3.40, 3 hónapra 9.80 P. Tüttőssy-utca 12. Telefon 80. Dr. PESTHY PÁL Postatakarékpénztári csekkszámla: 1.264 sz. Apostolok kellenek az Hiúság neveléséhez A Levente Hírközpont jelenti: Balatonbogláron az ország ösz- szes hadtest-leventeparancsnokai és a kerületi leventeparancsno­kok, továbbá az ifjúvezetőkép­zést irányító leventeoktatók szá­mára központi iránytadó tanfo­lyamot vezetett vitéz Solymosy Ulászló ve­zérőrnagy, a leventék országos parancsnoka. A tanfolyam célja az volt, hölgy a levente­intézmény magasabb vezetői számára körvona­lazza a leventeifjúság kiképzésének és nevelé­sének irányelveit. A leventeoktatói kar legkivá-' lóbbjai vettek részt a táboron, amelynek so­rán teljesítménypróbák kiállásával tettek bi­zonyságot képességeikről. A tábor végén kü­lön képesítést kaptak s ők- alkotják majd a magvát annak a vezetőgárdának, amely hivatva lesz az egész ország leventeparancsnoki és ifjúvezető-karát a korszerű nevelési elvek sze­rint kiképezni, illetőleg átképezni. A tanfolyamon vitéz Solymossy Ulászló ve­zérőrnagy maga tartotta meg az alapvető elő­adásokat, amelyeknek során határozott szem­pontokat adott a leventenevelés és kiképzés végrehajtására. Kifejtette, hogy miként illesz­kedik be a leventekiképzés az egyetemes nem­zetnevelés rendszerébe, a család, az egyTház és az iskola mellett. A leventenevelés célja, hogy az ifjúságot a hagyományos magyar katonai erényekben való nevelés útján a haza védelmének magasztos feladataira testben és lélekben előkészítse. A cél elérésére aránylag csekély idő áll ren­delkezésre. A leventekötelezettség 9 éve alatt minden ifjú életében 220 munkanapot, 1760 órát tölt a kötelező leventefoglalkozáson. Ez alatt kell végrehajtani a teljes katonai előkép­zést, a férfivá érő ifjút a tulajdonképpeni ka­tonai kiképzésre alkalmassá, ,»újoncképessé« kell tenni. A honvéd feladata azután, hogy a tényleges katonai szolgálatra bevonuló újonc­képes fiatalemberből mielőbb hadrafogható, majd tényleges szolgálata kitöltéséig teljes ér­tékű harcost neveljen. Ezekből adódik, hogy a leventeképzésiek sajátos külön ifjúsági nevelési rendszere van, amely egészen más, mint a katonai újonc­kiképzésé, bár mind a kettő hasonló célokat szolgál. A leventeifjúság a különböző élet­koroknak, polgári foglalkozásoknak megfele­lően más és más testi és szellemi adottságok­kal rendelkezik és ezeknek a különböző adott­ságoknak a helyes felismerésétől függ a le­ventekiképzés nevelői rendszere. A levente- kiképzés jellem- és testnevelésével, valamint a katonai előképzés számtalan vonatkozásaival olyan magyar férfi jelleget nevel, amely nem­csak mint honvéd, hanem mint önálló egyén, családalapító, teljesjogú polgár és hivatásá- sában szakember is egyaránt értékes. Az »újoncképesség« elérése tehát számos egyéb nevelési eredményt is jelent, erkölcsi, szellemi és testi gondozást. Mivel minden magyar em­ber életének bizonyos szakaszában levente, la leventekiképzés a miagyar nemzet egye- , temes céljait szolgálja. A leventeintézmény az ifjúság igényeihez illeszkedő nevelési módszereket dolgoz ki és ehhez alkalmas vezetőket képez. A vezető- képzés az ifjúsági nevelés sarokköve. Lelkes, önzetlen, a helyes nevelési elveket ismerő é9 alkalmazó, megfelelő szakismeretekkel rendel­kezők kellenek, apostolokra van szükség az ifjúsági nevelő munkában. Előadásai végén a leventék országos pa­rancsnoka kijelölte a leventekiképzés gyakor­latilag elérhető legjobb teljesítményéhez szük­séges teendőket és felsorolta azokat az eszkö­zöket, amelyekkel a leventeképzés elérheti cél­ját. ' Az alapvető előadások után az egyes szak­előadók az erkölcsi nevelést, a gyakorlati ki­képzés és az ifjúvezetőképzés eszközeit és módszereit, majd a szakkiképzési ágakat is­mertették. A levente orvosi szolgálat bemu­Dr. Antal István nemzetvédelmi miniszter Szombathelyen a Társadalmi Egyesületek! Munkaközösségének alakuló ülésén beszédet mondott, amelyben a munkaközösség legfon­tosabb feladatát abban jelölte meg, hogy ki­sugárzó antennául szolgáljon a nemzet helyes tájékoztatására, felvilágosítására és a bizalom fölkeltésére irányuló munkában. Dr. Antal István nemzetvédelmi miniszter, Pápa országgyűlési képviselője szombaton este Szombathelyről Pápára érkezett, ahol ünne­pélyesen fogadták. A miniszter vasárnap dél­előtt 10 órakor a bencés templomban szent­misét hallgatott. Majd 11 órakor résztvett a városháza tanácstermében a Magyar Élet Párt­ja szervezetének nagy látogatottságú választ­mányi ülésén s ott tájékoztatta a megjelen­teket az ország külpolitikai helyzetéről és a belpolitikai kérdésekről. A miniszter délután panasznapot tartott. A Budapesti Közlöny vasárnapi száma köz- ellátásügyi miniszteri rendeletet közölt, amely szerint hízott élősertést korára való tekintet nélkül a meghatározott búzaegység számmal a zsírra, illetve szabadválasztású terményekre és termékekre vonatkozó beszotgáltatási kö­telesség teljesítésébe kell beszámítani. Ha a gazda beállításra való sertést 1943 október 3L. előtt vásárlásra jogosított kereskedőnek elad, vagy ugyanezen idő alatt későbbi eladásra leköt, a süldőnél élősúly kilogramonként 3 búzaegységet a zsírra, a megmaradó búza-i egységeket pedig a szabadválasztású termé­nyekre és termékekre vonatkozó beszolgálta- tási kötelesség teljesítésébe kell beszámítani. Ugyancsak a miniszter rendelete szerint a gazdálkodó köteles a gazdaság kenyérgaboná vetőmagszükségletét biztosítani abban az eset­ben is, ha a szántóterületét másnak engedi át. Gondoskodnia kell továbbá a gazdasági cse­tatása gyakorlati módon történt. A legkorsze­rűbb kórházi fölszereléssel rendelkező levente mozgó vizsgáló állomáson a tanfolyamot vé­gighallgató törzstisztek és a résztvevő oktatók valamennyien átestek a leventék rendszeres orvosi vizsgálatán. Ugyanekkor bemutatáskép­pen 3 nap alatt a vizsgáló állomás fogorvosai megvizsgálták és megjavították a balatonbog- lári, leventék fogait. A tábor programját tá­bortüzek, filmelőadások és a levente hírverő kocsi bemutatása egészítette ki. A résztvevők kiállották a megszabott leventepróbákat az újoncpróbától a honvédpróbáig, amelyeket a leventék kiképzésük 9 éve alatt fokozatosan állnak ki. Végül elnyerték a »KIT« képesítést s ennek megkülönböztető jelét, az ezüst gom­bot. Ilyen módon a bogiári tanfolyamon kez­dődött meg a legkorszerűbb nevelési irány­elvek-megismertetése az ország leventcoktatói karával. A munka folytatásaképpen október folyamán Budapesten nagyszabású tanfolya­mot rendeznek ezer fő részvételével az ország valamennyi járási leventeparancsnokai és le­vente körzetparancsnokai számára. lédek konvenciójához szükséges kenyérga­bona mennyiségről is. Szeptember 23-án este 10 óra 35 perckor Kolozsvár felett az égbolt délkeleti negyedé­ben óriái tűzgömb gyulladt ki, amely meg- jelesében teljesen üstökös jellegű volt. Az) üstökös sziporkázó fejből és üstökszerű csói- vából állott. A fej néhány másodperces ragyo­gás után szétrobbant. A csóva és a fej rob­banási termékei azonban még 5—6 percig is megvilágították az eget. A jelenség erős fény­ben úszó egyenes kardhoz hasonlított, majd hajlított török kardot formálóvá változott. Ot perc után a jelenség teljesen elenyészett. A »Vasvármegye« írja: Belföldi szökés bűn­tettével vádolva állott a szombathelyi honvéd- törvényszék előtt Menyhárt János 22 éves honvéd. Az illetékes katonai hatóságok utasí­tására letartóztatták és szökés miatt eljárás induult ellene. A rögtönítélő bírósági tárgya­láson a vádlott olyan okokkal védekezett,; amelyeknek megvizsgálására a törvényszéki tárgyalás nem nyújtott módot. Ezért a hon­védtörvényszék úgy döntött, hogy az ügyet a rögtönítélő bíróság hatásköréből a rendes bí­róság elé utalja. így a szökött honvéd meg­menekült a halálbüntetéstől. Fényes nappal behatolt Szombathelyen Draskovich Géza m. kir. közellátási főfel­ügyelő lakásába Keresztes Károly asztalos­segéd és Cser Gyula napszámos. Magukkal vittek egy kazettát, amelyben pénz és ékszerek voltak. A bíróság jogerősen másfélévi bör­tönre ítélte őket. * A keleti arcvonal déli szakaszán, az Azovi- tengertől délre a yzovjet új ütegeket vetett be. Zsaporozsnye környékén a németek a szovjet betört egységeit átkarolással semmi­sítették meg. A bolsevisták a Dnyeper kő­-> , . ; „ L ' * • •-< • ' • • * A mai nap országos és világ­’ vonatkozású eseményei

Next

/
Thumbnails
Contents