Zalai Magyar Élet, 1943. július-szeptember (4. évfolyam, 145-221. szám)

1943-09-25 / 217. szám

1943 szeptember 25. 7 A Magvar Élet Pártja hírei ilovszky János képviselőnk kerületlátogatása ilovszky János országgyűlési képviselő kerületlátogatás céljából e héten a nagykani­zsai kerületben töltött két napot és a polgár­sággal megbeszélte az ügyes-bajos dolgokat. Kíséretében volt Mester Kálmán, volt Baross központi titkár is. Nagykanizsán pártvezető­ségi értekezletet tartottak nagy érdeklődés mellett .Dr. T hol way Zsigmond megnyi­tója után Mester Kálmán a magyar egység történelmi szükségességét hangoztatta, majd Ilovszky János szólalt fel. Felsorakoztatta a kormány munkásságának nagy állomásait, megemlítette, hogy két új erdélyi vasútvonal Van tervben, azután a nagykanizsai vonal második sínpárjának lefektetése következik. A háború utánra nagy fejlődési lehetőségeket jósolt Nagykanizsának és környékének. Áttérve a külpolitikára, kifejtette, hogy Magyarország­nak földrajzi fekvésénél és történelmi kapcso­latainál fogva 80 százalékban adVa van már az irány, amelyet követnie kell. A fennmaradó 20 százalék keretében ügyes diplomáciai lé­pésekkel van szabadságunk befolyásolni kül­politikánk kialakulását. Belpolitikai téren meg­emlékezett arról, hogy a kormány keresi a lehetőségeket a tisztviselők kárpótlásáról, de pénzduzzasztást nem akar teremteni. Végül a Vallásosságot, a munkát és a vezetőkkel szem­ben való engedelmességet jelölte meg a há­borús idők legfőbb kötelességének. Másnap a képviselő Póla, Zajk, Letenye, Semjénháza, Molnári és Fityeház községeket látogatta meg. Mindenütt szeretettel fogadták és érdeklődés­sel hallgatták meg fejtegetéseit. Hangoztatta, hogy inkább most hozzunk áldozatot, semhogy elveszítsük a békét. Mi is békét akarunk, de nem mindenáron való békét, azért szembeszállónk a röpcédulát osz­togató ál-békeprófétákkal, a'kik a belső arc- vonal megbontására törekesznek. A független keresztény Magyarországot akarjuk a szent- istváni határokon belül. * OROSZTONY község MÉP szervezete szep­tember 19-én választmányi értekezletet tar­tott. Farkas Károly elnöki megnyitójában az egyenes magyar jellemhez méltó bátor kiállás­ra és szoros összetartásra serkentette a választ­mányi tagokat. Póvics István kerületi szervező titkár felszólalásában kitért a mai idők min­den nehézségére és hangoztatta, hogy a szent magyar ügy érdekében és az igazságért folyó harcunk közepette türelemmel kell viselnünk a nehézségeket, mert csakis lemondással és kitartással tudjuk elérni kitűzött célunkat. So­mogyi Sándor a gazdatársadalom érdekében arra kérte a főispánt, mint a vármegye köz- ellátásának legfőbb irányítóját, hasson óda, hogy a közellátás céljára kijelölt szarvasmar­hákat a takarmányhiány miatt mielőbb vegyék át a gazdáktól. * KERECSENY község MÉP szervezetét meg­látogatta Póvics István kerületi szervező titkár és a vezetőséggel közérdekű ügyeket tárgyalt meg. * LUKÁCS SÁNDOR kerületi szervező titkár Hottó és Pózva községek MÉP vezetőségét látogatta meg és közérdekű ügyekről tárgyalt. V SOHÄR BERTALAN kerületi szervező tit­kár Drávamagyaród, Miksavár és Drávafüred községekben vett részt a választmányi érte­kezleteken. « A hét legújabb Október 1-ig kell felajánlani a rostnövényeket A Rostnövényforgalmi Központ felhívja a rostnövényt (kender, rostlen, maglen) termelő gazdák figyelmét, hogy az általuk termelt rost­növény legalább 70 százalékát 1943 október 1-éig jogosított kenderkikészítő gyárnak, il­letve kereskedőnek vételre föl kell ajánlani. A rendelet szerint a termelő gazda háztartá­sában levő családtagok és állandóan foglal­koztatott (konvenciós) munkások után 10— 10 kilogram nem áztatott kenderkórót vissza­tarthat, más rostnövényt (lenkórót, lenszal- mát) tehát a gazda csak az említett mennyi­ségű és a rendelet szerint visszatartható meny­nyiséget dolgozhatja ki saját maga, ezt túl­haladó mennyiség házi feldolgozása tilos. Nyomatékosan felhívja a Rostnövényforgal­mi Központ az érdekeltek figyelmét arra, hogy az áru elkobzásán felül súlyos büntetés vár arra a termelőre, aki a meghatározott határ­időben az 1943 évben termelt rost növényt nem ajánlja fel. Itt említjük meg, hogy az ipari növény- termelés további ösztönzése érdekében a ken­der- és lenvállalatok tudvalevőleg azoknak a mezőgazdáknak, akikkel termelési szerződést kötöttek, az általuk beszállított kóró értéké­nek 10 százaléka erejéig zsák, zsineg és ponyvaárút bocsátanak rendelkezésre hosszabb határidőn belül.’ Fölmerült az a terv, hogy az említett értékhatáron belül a mezőgazdáknak ne csak gazdasági kötött-szövött cikkeket, ha­nem a nagy állami felruházási mozgalom ke­retében ruházati cikkeket is szállítsanak. Mint­hogy a vállalatok nagy súlyt fektetnek arra, hogy a részükre termelő gazdákat minél job­ban kielégítsék, a kender- és lenszakma fel­karolta ezt a gondolatot és az illetékes hát­ságok figyelmét is felhívta e terv fontosságára jés a vele kapcsolatban várható eredményekre. Hír szerint a kikészítő gyáraknál a gazdák részéről nagy érdeklődés mutatkozik a juttatás iránt és a gyárak remélik, hogy illetékes ha­tóságok hozzá fognak járulni nemcsak a mező- gazdasági textilcikkek kiszolgáltatásához, ha­nem a ruházati cikkek szállításához is. Az éves gazdasági cseléd kenyérgabona-járandósága A 4.230—1943 M. E. számú rendelet értel­mében az éves gazdasági cselédnek bér fejé­ben kikötött kenyérgabonajárandóságát teljes mennyiségben természetben ki kell szolgáltat­ni. A járandóságból azonban december 31-ig a gazdasági cseléd a háztartásához tartozók ( ü i Osztály sorsjegyet rendeljen az ismert szerencsés SUCHTÁR BANKHÁZ"»' Budapest. Ollöi-út 6. NAGY számválasztéki NAGY nyerési esély I Előzékeny ügykezelési Azonnali nyereménykilizetés I Rendelés. levelezőlapon. 1 í száma szerint személyenként 100 kilogram ke­nyérgabona őrlésére van igényjogosultságuk. A gazdasági cseléd járandóságaként kapott kenyérgabonájával a fennálló korlátozások kö­zött szabadon rendelkezik. A beszolgáltatott gabona után jutalomra van igénye, amelyet a közigazgatási hatóság útján kap meg. Hogyan érvényesíthetik a kisiparosok az úi árakat a megkezdett munkáknál 7 Az általános árrendezés során az Ipartestü­letek Országos Központja fölterjesztésben kérte a közellátási minisztertől annak a kér­désnek a tisztázását, hogy a kisiparosok áltat megkezdett munkáknál érvényesíthetők-e az áremelések. A miniszter nevében Jakabffy Ká­roly államtitkár levélben válaszolt a kérdésre. A kisiparosok által előre megállapított meg­rendeléseknél — mondja az államtitkár vá­lasza — a június 1-ével életbeléptetett munka- béremelések, valamint az azokkal kapcsolatos anyagáremelkedések folytán akár hatóságilag megállapított, akár pedig az iparosok által kiszámított magasabb árak a felek kölcsönös megegyezése alapján a kapott előlegre való tekintet nélkül érvényesíthetők. A külön meg­rendelésre készült olyan termékeknél (munkák­nál), amelyeknél a szállítási (elkészítési) határ­idő három hónapot meghalad, a magasabb árak az alábbiak szerint érvényesíthetők: a) az áremelés engedélyezésének, illetve életbeléptetésének időpontja a kikötött szállí­tási időt két részre osztja; b) az eladási árat (munkavállalási díjat) ennek a két résznek megfelelően — a munkanapok száma szerint — kiszámított arányban két részösszegre kell bontani; c) az új ár életbe­léptetése előtti időre eső és az előbbiek szerint kiszámított részösszegre a magasabb árak (munkavállalási díjak) nem érvényesíthetők; d) az új árak (munkavállalási díjak) életbelépte­tése utáni időre eső és az előbbiek szerint ki­számított összegnél a magasabb árak (mun­kavállalási díjak) az előlegre való tekintet nél­kül érvényesíthetők. Őrlési szükségletük egyharmadát szeptember 3O-ig kötelesek a malmok megvásárolni A Gabonaforgalmi Központ körlevelet kül­dött a kereskedelmi őrlésre jogosított malmok­hoz és figyelmezteti a közellátási miniszter rendeletére, amely szerint minden kereske­delmi malom üzembentartója köteles őrlési keretének egyharmadát legkésőbb szeptember 30-áig megvásárolni, továbbá a kijelölt malom üzembentartója köteles az őrlési kerete egy­negyedrészének megfelelő őrleményt állandóan készenlétben tartani, illetőleg készletét leg­alább erre a mennyiségre kiegészíteni. Annak a malomnak, amely a rendelkezések,bármelyik pontját megszegné, őrlési keretét csökkenteni Védj« vetését A B Ä VI T-tal higany tartalmú száraz és nedves vetőmag csávázó szer SimonGézánál Zalaegerszeg. Telefon 374.

Next

/
Thumbnails
Contents