Zalai Magyar Élet, 1943. július-szeptember (4. évfolyam, 145-221. szám)
1943-09-02 / 198. szám
IV. évfolyam ^ POLITIKAI NAPILAP # 198. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Tüttőssy-utca 12. Telefon 80. Felelős szerkesztő: Dr. PESTHY PÁL Előfizetés: 1 hónapra 3.40, 3 hónapra 9.80 P. Postatakarékpénztári csekkszámla: 1.264 sz. ! ARA 14 FILLÉR 1943 SZEPTEMBER 2. CSÜTÖRTÖK A mai nap országos és világ- vonatkozású A Kormányzó Ur III. Borisz bolgár király elhalálozása alkalmából a honvédség számára 12 napon át másodfokú országos gyászt rendelt el. (MTI) Vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter bácskai körútja során Zomborba érkezett. A vármegyeháza 'közgyűlési termében a belügyminiszter beszédet mondott, amelyben rámutatott arra, hogy a trianoni területről ideszármazott tisztviselők még mindig nem tudják magukat kellően beleélni az itteni légkörbé, A másik, amit szóvá kíván tenni, az, hogy még mindig kevés a haladás a nemzetiségi nyelv e'lsajátitásában azok részéről, akik a trianoni területről jöttek ide. A határvidéken, különösen a nemzetiségi vidéken bizonyos kishitűséget lát a tisztviselői kar részéről. A magyar állam ereje abban van, hogy tisztviselői erős lélekkel állanak őrhelyeiken. Ez a töld mindig a mienk volt, mindig a mienk fog maradni. Ha a magyarság helyesen viselkedik, meg fogja tudni tartani ezeket a területeket. A belügyminiszter fogadta a zombori bunye- vác és szerb küldöttséget is. Dr. Antal István nemzetvédelmi miniszter tegnap Sepsiszentgyörgyre érkezett és a vár- megyeháza kistermében beszédet mondott. Beszédében hangsúlyozta a miniszter, hogy a huszas évek kezdete óta Magyarország ügyeit sok kormány vezette és sok politikai irány ér- Vényesült a magyar törvényhozás termében. Abban minden irány, jobboldal és baloldal egyaránt egyetértett, hogy a trianoni helyzetbe belenyugodni nem lehet. Erdélyt megvédeni, Erdélyért sikraszálln’i, az erdélyi magyarság ügyét nemzeti üggyé tenni, Erdélyt feltámasztani, — ebben a kérdésben nincs ellentét magyar és magyar ember között. Ezután a székelység felé fordult a miniszter. A székely nép, Magyarország e keleti őrszeme, bensőséges szívügye minden magyar embernek és magyar vezetésnek. Lehet, hogy bekövetkezik majd olyan idő, amikor Gábor Áronokra lesz szükség és a székely népnek megint föl kell sorakozni a magyar ügy védelmében. A magyar nemzet minden tagja meg van győződve arról, hogy a székely elszántság és szívósság a mostani világesemények közepette is teljesíteni fogja kötelességét, ha annak ideje elkövetkezik. Ez a kötelességteljesítés maga mögött fogja találni — Úgy mint ezer évvel ezelőtt is maga mellett találta — egész Magyarország erejét és testvéri segítségét. A Kormányzó Ur dr. csejtei Kristóffy József miniszteri osztályfőnököt a koppenhágai magyar királyi követség vezetésével, valamint a Dániában való képviselettel követi minőségben megbízta. Ma reggel a budapesti egyetemi templomban az elhúnyt dr. GJattfelder Gyula érsekpüspök Ielkiüdvéért Grosz József által mondott gyászmisén megjelent Szinyey-Merse Jenő Vallás- és közoktatásügyi miniszter, Radocsay László igazságügyminiszter és Kállay Miklós miniszterelnök képviseletében Bárczy István államtitkár. Az ünnepélyes gyászmisét megelőzően a templom valamennyi oltáránál gyászmiséket mondtak az elhúnytért. A repülőszerencsétlenség folytán elhúnyt ifjú gróf Károlyi Gyula lelkiüdvéért halálának első évfordulóján, ma a kapucinusok templomában dr. Harza Lajos pápai kamarás gyászmisét mondott. Most tartotta évi közgyűlését Kassán a tiszai evangélikus egyházkerület. Lichtenstein László miskolci főispán megnyitó beszédében méltatta Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát kezdeményezését a lelki egység megteremtésére. Ez az óhaj és vágy belső kívánsága minden kereszténynek — mondta — és így a protestáns egyházvezetőknél is megértő visszhangra talált. Ma nem lehet közöttünk vallási és pártkülönbség, ma csak egyGefVet: magyar ember és nemzeti kötelesség. A Budapesti Közlöny szeptember 1-i száma közellátásügyi miniszteri rendeletet közöl a beszolgáltatott termények és termékek tárolása céljából ideiglenesen igénybe vehető helyiségek bejelentéséről. Eszerint mindazokat a helyiségeket, amelyek az utolsó három gazdasági év' valamelyikében kenyér-, vagy takarmánygabona, hüvelyes, olajos, vagy egyéb magféle tárolására haszriáltak, szeptember 10-éig a kormánybiztoshoz be kell jelenteni. Közellátásügyi miniszteri rendelet jelent meg az egészségügyi és fűtőberendezési cikkek legmagasabb árának megállapításáról, továbbá a rézmészpor legmagasabb fogyasztói áráról. A pénzügyminiszter szeptember 1-ével 3 pengős értékjelzésű okirati illetékbélyeget hozott forgalomba. A pénzügyminiszteri rendelet az idegen államok pénznemeiben megállapított értékeknek, az illetékek fényüzési és forgalmi- adó megállapítása céljából pengőértékre való átszámításánál a pénzek (valuták) árfolyamát közli a következőben: 100 líra 17.40, 100 svájci frank 79.60, 100 svéd korona 81.70, 100 szlovák korona 11.45 pengő. Kifizetések (devizák) árfolyama: Berlin 135.70', Pozsony 11.64, Bukarest 21.75, Milánó 17.66, Prága 13.57, Zágráb 6.79, Zürich 79.80 pengő. * Vatikánvárosból jelentik: XII. Pius pápa békeszózatot intézett az emberiséghez. Szózatának elején hangsúlyozta, hogy mily szörnyű megpróbáltatások zúdultak az emberiségre az elmúlt négy esztendő folyamán. Ma, a háború ötödik évének küszöbén szálljon magába az emberiség és szegezze tekintetét a romokra. A gigászi küzdelem csúcspontjához érkezett. E pusztulás közepette az emberiséget csak a bizakodás mentheti meg jés emelheti fel a megpróbáltatásai között. A világ valamennyi nemzetében növekszik a háborúval szemben az ellenszenv. Ez a háború ellenkezik minden isteni és emberi 'törvénnyel és joggal. A népek kételkednek abban, hogy vájjon az ilyen háború folytatása nemzeti szempontból észszerű és helyes-e. Annyi megszegett ígéret, olyan sok semmibe vett szerződés, valamint a szavak és a tettek között olyan sok ellenmondás után a népek lelkében mélységesen megrendült a bizalom. A Szentatya ezután hangsúlyozta, hogy szíve mélyéből azzil a bensőséges kéréssel fordul az emberiséghez* hogy szálljon magába, mert még mindig rendelkezésére állanak azok a lelki eszközök, amelyek segítségével szembeszállhat mindennemű hamis magyarázat ellen. Lehetővé kell tenni, hogy az igazságos béke összhangba kerüljön a való tényekkel. Ne kelljen a népeknek attól tartani, hogy ez a béke veszélyezteti országuk becsületét és biztonságát. Berlinből jelentik, hogy a szovjet kéthónapos nyári támadása nem eredményezte a szovjet számára a remélt áttörési sikereket. A kétezer kilométeres arcvonalon az események igazolják a német hadvezetés felőrlő taktikáját, a bolsevisták nincsenek tekintettel a veszteségekre. Egyre újabb tömegeket vetnek harcba. A miuszi arcvonalon sikerült a németeknek a válságot átvészelni. Ott teljes német hiad- testet a szovjet elvágott összeköttetéseitől. A hadtestnek azonban sikerült magát a gyűrűből kivágni és új arcvonalat alakítani. Fölvették az érintkezést a többi seregtestekkel is a németek a miuszi arcvonalon. A kubáni hídfőnél a szovjet több támadása meghiúsult a német állások ellen. Karkovtól nyugatra, Ryszk és Szevszk térségében, valamint Vjazmától nyugatra számos bolsevista támadás hiúsult meg, részben közelharcokban. Stockholmból jelentik, hogy Eden angol külügyminiszter részletesen tájékoztatta a québeci értekezletről Majszki helyettes külügyi népbiztost. A jelentések szerint Roosevelt 'és Churchill Washingtonban folytatják a megkezdett tanácskozásokat. Zürichi jelentések arról is beszámolnak, hogyan fogadta London Churchill beszédét, amelyben az angó? miniszterelnök megerősítette, hogy sürgősnek tartja a személyes találkozást Sztálinnál. Anglia hajlandó a szovjettel megtárgyalni minden kérdést. (MTI) Stockholmból jelentik: Henrico Galeazzi, a Vatikánváros főkormányzója washingtoni útja során Lisszabonba érkezett. A főkormányzó állítólag XII. Pius pápa személyes üzenetét viszi magával Roosevelthez. (MTI) A dán sajtószolgálat jelenti, hogy a német katonai hatóságok rendeletére a dán tényleges és tartalékosi tiszteket internálták. A hadsereg internált tisztjeinek száma körülbelül ezer, a tengerészeké körülbelül kétszáz. A németek letartóztatták a zsidó hitközség elnökét és ötven fontosabb zsidó személyiséget. Haji- necken teljhatalmú német tábornoknak jogában áll az eddig érvényben lévő dán törvények megváltoztatásai. A jelentések szerint Dániában a hadsereg és haditengerészet lefegyverzése súrlódás nélkül, símán ment végbe. Az angol uszítok munkájának eredménye — ajnelyet hónapok ótai nagy összegek felhasználásával értek el — rövid idő alatt semmivé válik (MTI) Madridból jelentik: Franciaországon át érkezett jelentés szerint gróf Ciano volt olasz