Zalai Magyar Élet, 1943. július-szeptember (4. évfolyam, 145-221. szám)

1943-07-04 / 147. szám

8 1943 július 3. I Megállapították a Tejter­melők és Tejszövetkezetek Országos Szövetségének szervezeti szabályzatát A föfdmivelésügyi miniszter a hivatalos iap vasárnapi számában megjelent rendeletével meg­állapította a Tejtermelők és Tejszövetkezetek Országos Szövetségének szervezeti szabályzatát. A rendelet szerint a tagsági jogok és köte­lezettségek mértékét az egyes tagok birtokában lévő tehénállomány száma határozza meg. A tagdijat a rendelet nem meghatározott összeg­ben, hanem a tejnek a földmivelésügyi minisz­ter által mindenkor megállapított legkisebb ter­melői árában állapítja meg és pedig tehenen- kint és negyedévenkint 1 liter tej árában. A tejszövetkezetek tagjaik tehénállománya után fizetik a tagdijat, és pedig tehenenként és ne­gyedévenként fél liter tej árát. A tagok — nagy számuk miatt — a szövet­ség közgyűlésein csak kiküldöttek utján vehet­nek részt. A közgyűlési kiküldötteket körzeten- kint választják, a szavazati jogot a tagok bir­tokában lévő tehénállomány száma határozza meg. A rendelet — a háborús viszonyok miatt — a szervezeti szabályzatnak a választási eljá­rásra vonatkozó részét felfüggeszti és a tör­vényhatóságok első tisztviselőit hatalmazza fel arra, hogy a közgyűlési kiküldötteket — ter­mészetesen a tagok sorából — kinevezzék. A szervezeti szabályzat egyébként — az idők fo­lyamán szükségessé vált kisebb változtatásoktól eltekintve — megfelel a szövetség eddigi — 1935-ben alkotott — szabályzatának. Változat­lan maradt a földmivelésügyi miniszter fel­ügyeleti jogköre is. Fontos tudnivalók a befőzési cukor igényléséről A földmivelésügyi minisztérium nyomatéko­san felhívja a gyümölcstermelők figyelmét arra, hogy befőzési cukorban —a rendelkezésre álló csekély cukormennyiség miatt — csak az ré­szesíthető, akinek a befőzési cukorrendeletben előirt és minden hivatalos nyomtatványon fel­tüntetett gyümölcsfajtákból legalább 300 négy­szögöl nagyságú szakszerűen kezelt termőgyü- mölcsöse van és aki befőzési cukrot termelői alapon tavaly is kapott. Abban az esetben tehát, ha e két feltétel bármelyike is hiányzik (tehát a termőterület kisebb 300 négyszögölnél, vagy a termelő tavaly nem igényelt befőzési cuk­rot, vagy gyümölcsöse alma-, szilva- vagy dió­fákból áll), az igénylést feltétlenül el kell uta­sítani, igy annak beterjesztése is céltalan. Aki tavaly befőzési cukrot termelői alapon nem kapott, az befőzési cukorban az idén csak akkor részesülhet, ha igazolja, hogy időközben szerzett termő gyümölcsöst, illetőleg azt, hogy gyümölcsöse az idei évben vált termővé. A gyümölcsös területébe a ház, udvar és gazdasági épületek területe nem számítható be. Ne igényeljen befőzési cukrot az, akinek gyümölcsösében alma, szilva, vagy dió van, mert e gyümölcsfajták tartósítására cukor a rendelet alapján nem utalható ki. Csirkék helyett házihyulakat kínéinak eladásra a zalaegerszegi piacon A tegnapi zalaegerszegi hetipiacra nagy fel­hozatal volt gyümölcsből. Cseresznye 50—100, meggy 50—110 fillér kilónként. Mind a két­féléből bő választék állt a vevők rendelkezé­sére. Egres 140, ribiszke 70—90, kerti eper 250, málna 160—220 filléres áriban kapható. Erdei eper literje 2 pengő. Mint újdonság szerepelt a sárgabarack 300—320, az úgy­nevezett buzáskörte 160 filléres kezdőáron. Korai almából öt darabot adtak 20 fillérért. Cukorborsó 80—100, zöldbab 160, új bur­gonya 70, főzőtök 80—100, sóska 150, paraj 80—100 fillér kilónként. Saláta fejenként 8— 10, zöldség 30, hagyma 24 fillér csomónként. Idei céklából három darabot adnak 20 fillérért. Kel nagyság szerint 40—60, kalarábé darabon­ként 10—20, karfiol pedig 120—160 fillér. A gomba csomójáért 100 fillért is elkérnek. A A baromfipiacra feltűnően kevés árút hoztak fel. Liba darabja 11—25, négyhetes malacot 17 pengőért árultak. Feltűnő, hogy újabban mennyi házinyulat kínálnak eladásra. Darabját 3.50—8 pengőért kínálják. Anyanyul négy kis nyúllal 18 pengőért várt vevőre. A tejföl és tojás ismét teljesen hiányzott a piacról. Vágott virág azonban nagy mennyiségben volt kap­ható. KPRÓ HIRDETÉSEK Apróhirdetéseket csak a hirdetési díj előzetes lefizetése esetén közlünk. A legkisebb hirdetés ára (10 szóig) 86 fillér, a támpéldány külön fizetendő. Többszöri közifi esetén engedmény. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hir­desse, Fillérekért gyors eredmény. ELHELYEZKEDÉST nyerhet azonnali* be­lépésre szaktanfolyamot végzett hölgy. Cím a kiadóban. ELADÖ a Berekali dűlőben 1 katasztrális hold körüli szántóföld. Kertészetnek igen al­kalmas. (Gyepmesteri telep mellett.) Cím a kiadóban. KERESEK ügyvédi iroda részére két szobát. Cím a kiadóban. ELADÓ két házhely. Bővebbet: Zalaeger­szeg, Várkör 17. szám. ELADÓ sürgősen fiatal Hofherr 800 milli­méteres szívógáz garnitúra. Személyesen tár­gyalok. Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós-út 16. SZOBALÁNY kerestetik vidékre. Bővebb felvilágosítás Zalaegerszegen a postafőnöki irodában. ELADÓK olcsón: kitűnő Máv 8-as gőz- magánjáró, Nicholson cséplőgép, oldalkocsis motorkerékpár, kitűnő rugózású gigg-kocsik, darálók, elegáns, könnyű, félfedeles, gumi­kerekű kocsik. Ipartelepek, Nagygeresd. AZ EDISON-MOZGÖ MŰSORA. (Előadások kezdete hétköznap fél 6, fél 8, vasár- és ünnepnap fél 4, fél 6 és fél 8 órakor.) Vasárnap, hétfő, kedd: Csalódás. (Magyar film.) Csütörtök, péntek: A sors beleszól. Péntek, szombat: Akit elkap az ár. (Magyar film.) Vasárnap, hétfő, kedd: Házasság. (Magyar film.) — Magyar Híradó különkiadása vitéz nagybányai Horthy Miklós születésének 75-ik évfordulója alkalmából. (E napokon az elő­adások kivételesen egy órával később kez­dődnek.) *' A SÜMEGI APOLLÓ FILMSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI. (Telefon 47.) 4-én, vasárnap fél 2, 3, 5, fél 8 órakor bérlet­szünet mellett: Keresztuton. (Magyar film.) Július 7-én, szerdán este fél 8 órakor: Pillangókisasszony szerelme. Július 10-én, szombaton este fél 8 órakor, 11-én, vasárnap fél 3, 5 és fél 8 órakor: El­némult harangok. (Magyar film.) * AZ ALSÓLENDVAI BANFFY-MOZGÓ MŰSORA. 4-én, vasárnap 5 és 8 órakor: Mária nővér. (Magyar film.) Laptulajdonos: Zalai Magyar Elet lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesthy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Telefon 131. Minden alkalomra ^könyvi Mindenféle könyvet, Írószert, kegytárgyakat, hanglemezeketf lemezlátszó gépeket stb. fekete légvédelmi papiros kapható! előnyös árban, nagy választékban talál a Kakas-nyomda könyv, papírf Írószer és zeneműkereskedésében Zalaegerszeg, Kossuth Laios-u. 8. Telefon 131.

Next

/
Thumbnails
Contents