Zalai Magyar Élet, 1943. július-szeptember (4. évfolyam, 145-221. szám)

1943-08-25 / 191. szám

1943 augusztus 25.

3

Adorján

hogyan készítette el a hősi halált halt Kormányzóhelyettes

fémkoporsóiát

Augusztus volt, Szent István ünnepe. A tiemzet imádságos lélekkel fordult a nagy király felé. A harangok zúgva hirdették az örök magyar gondolatot, amikor a messzi orosz szteppékről döbbenetes hír robbant bele fájdalmas szívszorítással a nemzet ünnepi örömébe: vitéz nagybányai Horthy István, Magyarország kormányzóhelyettese hősi halált halt. Az ünnepet gyász váltotta fel.

— Hogy készültünk mi is Szent István napjára! — kezdte beszédét Adorján István, akiről kevesen tudják, hogy ő készítette el Kormányzóhelyettesünk földi maradványai részére a fémkoporsót. — Már ötkor nyüzsgött a szállásunk. Csupa derűs arcot lehetett látni mindenfelé. A dón-parti ünnepből azonban hamarosan fekete gyász lett. Félhat lehetett, amikor elért hozzánk a nagy csapás híre: az első bajtárs, a szolnoki repülők büszkesége, nincs többé. Valahonnan a Hadak Útjáról néz már le katonáira, akik a bálványozásig szerették, mert hős volt, honvéd, testvér, ember. Megértő, példamutató. Az első percek döbbeneté után gépemre ültem s a tőlünk három kilométerre fekvő repülőtérre kerekeztem. Az utón gépkocsik tömege előzött. Magyar és német parancsnokságok száguldtak a helyszín felé, megtudni, hogyan történt a szörnyű esemény. A repülőtéren nekem is sikerült fölférnem egy nagy Fordra. Az autóban csak Róla folyt a szó. Az utolsó napról, az utolsó hajnalról.

Tizenkilencedikén este kapta meg az eligazítást. Baráti társaság volt nála. Beszélgettek, kártyáztak. Egy üveg bora volt, de mentegetőzve mondta bajtársainak, hogy nem bontja fel, mert reggel ötkor bevetésre indul. Tizenegy órakor a társaság szedelőzködött és ki-ki hazament szállására. Ö egyedül maradt hűséges inasával!, aki a harctérre is elkísérte, gyorsan levetkőzött és lefeküdt. Inasa mondja, hogy nyomban el is aludt.

Reggel négy órakor kelt, megmosakodott, gyorsan felöltözött. Háromnegyed ötkor kapta a jelentést, hogy a gépe készen áll.

Mégegyszer átnézte az írásos parancsot, amely arról szólt, hogy közelfelderítő gépet kell biztosítania ellenséges vonalak felett vadásztámadás ellen.

Pontosan öt óra volt, amikor beült a mát zúgó motorral járó gépbe. Nekifutott a gép a széles mezőnek, aztán. fordult az erdő felett, le délkeletnek, Koltunowka felé. Koltunowka és Ilovskoje között van egy kis tisztás, egy kicsi völgy. A vadászok, földerítők és bombázók itt mindig orral nékifordultak a földnek és géppuskájukkal belespricceítek a völgybe. Próbából, hogy működik-e. A völgy fölött szállt a gép, amikor hirtelen megbillent, már nem tudta visszanyerni magasságát és orrával nekiütközött a hegyoldalnak.

Orosz parasztasszonyok dolgoztak a mezőn, ők szaladtak az első katonához kétsegbeeset- ten mutogatva, hogy baj történt. Ekkor robbant fel a motor és a következő pillanatban égnek törő lángnyelv csapott a magasba.

Oltásról szó sem lehetett. A kiömlő benzin sistergett, robbant, lángolt. Mi, akik egy óra múlva odaértünk, már csak füstölgő roncsokat és Magyarország kormányzóhelyettesének holttestét találtuk meg a repülőgép roncsai között.

Mintegy szélütötten álltunk a keskeny völgyben, néztük az égnek szálló vékony füstcsikot, köröskörül a kiégett fűszálakat, a szárny fémrészeinek egy-egy még forró darabját, visz- szanéztünk a múltba, de elménk, amelyet megbénított a döbbenet, bénult szárnyalással igyekezett kifürkészni a jövőt.

Mi lesz most?

Nem volt időm a töprengésre. Parancsnokom kerestetett s tudatta velem: a hadsereg- főparancsnok úr úgy intézekedett, nekem kell elkészítenem a Kormányzóhelyettes Ur légmentes fémkoporsóját. Este hat órára készen

kell lennem. Kicsit jobban vert a szívem, mint szokott, mert az idő sem volt sok, de soha életemben nem csináltam koporsót. De vállaltam s jelentettem Csatay kegyelmes úrnak, a mondott időre készen leszek. Bele az autóba s a legnagyobb sebességgel vissza a körletbe. De hol vegyek megfelelő fémet? Ami nekünk volt, azt nem használhattam. De majd a németek! — jutott hirtelen eszembe. Náluk láttam megfelelőt. Mellém vettem egy németül jól tudó bajtársamat s negyedóra múlva 14 darab 50x50 centiméteres táblával jöttem viszA keszthelyi ipartestület székházának alsó iskolatermében napok óta zúgnak a gépek, a fűrészek, szorgos kezek csodálatos szépségű munkákon fúrnak, faragnak. A nyitott abla^ koknál csoportos szemlélők nézik érdeklődve a dolgozókat, akik a késő estébe benyúlva is lankadatlan szorgalommal, villanyfény mellett serénykednek.

A tanfolyam vezetője Hegyi József felső- ipariskolai oktató, aki kedves közvetlenséggel vezetett végig a nagyteremben, hogy érdeklődésemre a felvilágosításokat megadja.

A tanfolyam, mély Keszthelyen csupán a harmadik az országban (Szombathelyen és Sopronban volt csupán ezideig), szeptember 5'-ig tart, naponként délután 4-től este 10-ig. Az iparostanfolyamok országos vezetősége rendezi asztalosmesterek és jólképesített, a továbbképzést megérdemlő segédek részére államköltségen, a hallgatók mindössze 10 pengőt fizetnek az anyag- és szerszámhasználat ellenértékéül.

— Szabad lesz a dolgozókat megnéznem? — érdeklődöm az oktató úrtól.

Örömmel vezet végig, asztaltól asztalig. Vidám arcú, csillogó szemű férfiak előtt remekbe készülő munkák sorakoznak. Keszthely legjobb nevű asztalosmesterei, nem kímélve a fáradságot, napi 6 órát töltenek a munká- asztalok mellett s boldogan szemlélik szolgalmuk eredményét, a stílusos és magyaros irányzatú, szebnél-szebb intarziákat. Sok helyen már majdnem kéáz lapokat találok, mások finom csipeszekkel, kényes gondossággal rakosgatják be a barnára pörkölt, vagy (égetett sziromlevelecskéket, mindenki melyen elmerülve munkájába^, szorgoskodik, tanul.

— Láthanék néhány kész dolgot? — kérdezem.

Feltárul a szekrény és az oktató büszke megelégedettséggel, egymás után rakja ki a befejezett remekműveket. Változatos színekben kirakott női fejek, Matyó-jellegű díszítések, subás, mulató magyarok kerülnek elém, szinte választani sem lehetne közülük, mert mindegyik gyönyörű. Egész terjedelmes munkák is akadnak, melyek közül talán legszebb egy meggyel megrakott gyümölcsös ág, rajta egy meggyvágó madár, oly szépen kidolgozva, hogy a legkényesebb bírálatot is kibírná.

— A tanfolyam végeztével a résztvevők intarzia-készítéssel is foglalkozhatnak? — érdeklődöm.

— No nem — feleli a vezető —, mert ahhoz kevés ez az idő, hogy mindenki a legtökéletesebben megtanulja ezt a nehéz mesterséget. Arra azonban elég, hogy a tanfolyamot elvégzettek a mübúíorok díszítésénél az intarzia-berakást alkalmazhassák s ezáltal magyarosan díszített, értékesebb kézműipart dobjanak piacra. Az ilyent a közönség mindig szívesen keresi és vásárolja. Nem is beszélek arról, hogy ezáltal a magyar iparosnak íokosza. Mikor megtudták, mire kell, még négy táblát kerestek elő. Aztán neki a munkának. Ment a falcolás, forrasztás. Mindenki segített. Még Csatay kegyelmes úr is, aki négy órakor érkezett hozzánk. Öt órára elkészültem. Bár sohase kellett volna ezt a koporsót megcsinálnom ... ■< 6

Hat órakor tehergépkocsira tettük s a tábori kórház udvarán Jány és Csatay kegyelmes urak előtt leforrasztottam légmentesen a nagy halott testét. Innen sebesültszállítón a repülőtéri kopjafa elé vitték Kormányzóhelyettesünket s ott ravatalozták fel s búcsúztunk el tőle könnyező szemmel.

Már késő este volt, amikor hazamentem a repülőtérről. Fáradt voltam. És nagyon-nagyon lehangolt. Evés nélkül feküdtem le. De aludni nem tudtam. Hallgattam a levegőben köröző repülők búgását s a nagy halottunkra gondoltam, aki mellett az erdő csendjében repúlő- bajtársak álltak őrt s vigyázták örök nyugalmát ...

zódik a kereseti lehetősége, ami nemcsak egyéni, de állami érdek is. Ez tehát a tant folyam feladata, ami 100 százalékig célra vezet Keszthelyen, ahol már is ily szép eredményt tudtunk létrehozni, holott csak pár napja folyik a szorgalmas munka.

Örömmel búcsúzom Hegyi Józseftől, sok szerencsét kívánva a teljes sikerhez, melyre ő boldog megelégedéssel int, mint aki mpr előre látja, hogy mily kamatozó gyümölcse lesz e tanfolyamnak, szinte maga elé képzelve a remekbe készült bútorokat, melyek a szorgalmas mesterek kezei alól kikerülnek, hog^y emeljék vele hazánk egyre tökéletesedő iparának fényét.

BÁRDOS GYULA.

Uira szabályozták a mezőgazdasági cselédek kenyérgabona járandóságát

A minisztérium újra szabályozta a gazdasági cselédek kenyérgabona járandóságának természetben való kiadását. Míg az eddigi rendelkezések értelmében az éves gazdasági cselédek kenyérgabona járandóságából legfeljebb 12 mázsát lehetett évente természetben kiszolgáltatni és a különbözetet készpénzben kifizetni, addig a most megjelent rendelet úgy intézkedik, hogy a gazdasági cselédnek az 1943—44 gazdasági évre kenyérgabona bér fejében kikötött járandóságát teljes mennyiségben ki kell természetben szolgáltatni. Ilyen gazdasági cselédek háztartásához tartozó családtagok azonban finomlisztjegyre és kenyérjegyre nem jogosultak. A rendelet a hivatalos lap tegnapi számában jelent meg. Ezzel egyidejűleg érvényét vesztette az a rendelet, amely a gazdasági cseléd hatodik és minden további családtagja után 2—2 métermázsa kenyér- gabona természetben való kiadását engedélyezte. (MTI)

>1 •• ■ Mennyi erőtakarmány igényelhető ?

Az idén aratásra kerülő új termésű olajos- magvak után az erőtakarmány kiutalás úgy történik, mint az elmúlt gazdasági évben. Az érvényben levő rendelet értelmében a termelési szerződés alapján termelő gazdálkodó a termeltető vállalattól minden 100 kilogram szójabab, vagy repce után 40 kilogram, minden 100 kilogram napraforgó, olajlen, ricinus, magkender, rostlenmag után 25 kilogram darát, olajpogácsát igényelhet hatósági áron. Az olyan gazdálkodó részére, aki a rendeletben megállapított mértéken felül termelési szerződés alapján termel ipari növényt, a közellátási miniszter a földmívelésügyi miniszterrel egyetértve nagyobb mennyiségű olajpogácsa kiutalására adhat engedélyt.

Látogatás Keszthelyen az intarzia

és mozaikvágó tanfolyamon