Zalai Magyar Élet, 1943. július-szeptember (4. évfolyam, 145-221. szám)

1943-08-21 / 188. szám

Izgalmas halászat és vadászat valahol a Dnyeper partián A halászlé csak vágyálom maradt, de a nyulpörkölt kitünően sikerült _4 ____________________________________________ [i/\&mRFi.K.r Ké t hétig szakadt az eső és csaknem halálra I untuk magunkat szállásainkon. Ebben az idő- I ben történt, hogy az egér-partizánok ’nagyobb ! tömegben törték át raktárunk erődvonalait. A mennyezeten ejtőernyős egerek ereszkedtek le, de a padozat mentén ;is megjelentek az apró kerek lyukak, hogy csak úgy ontsák a torkos rágcsálókat. Reggelre kelve sorra fúrták a kenyereket, kirágták a kekszes zsákot, össze- fürészelték a sózott szalonnát. Nem kímélték a margarint, nem idegenkedtek a kincstári illa­tokkal telített sajtok parfőmjétől és hagy el­indítsák a lavinát, egy féjtszakán félig fel­falták a géhá-főnök házai sonkáját is. Erre azután csakugyan ki kellett törnie a gyalázat­nak. A géhás is 'kitört és elégtételt kért. Ösz- szedugta a fejét a törzsszakpéká druszájával, aki azután megígérte, hogy 'légmentesen el­reteszeli a megtámadott helyiséget és ku­darcba fullasztja az egerek vakmerő bevetését. Az első ellenintézkedésképpen az épület összes szobáiban található egérfogókat a rak­tárba vonta össze a haditanács. Eredmény: 8 öregegér, 12 süldőcske és 9 emlőrejáró, ame­lyek azonban már szívesen belekóstolnak a pirított szalonnába. Jakab honvéd széles áb- rázattal vette számba a zsákmányt és gyönyör­ködött bennük, mint hódvadász a legszebb prémekben. A hatásos ellentámadást követően megjelent Kátai Matyi is a veszélyeztetett sza­kaszon és bár polgári öltözetben harangozó, mégis nagy szakértelemmel1 falazta el cemen­tes habarccsal az egérrágta bejáratokat. Vizet a snapszba, hogy a muszka el ne vérié az asszonyt Közben megjavult az idő, fülledt melegre fordult és önként adódott a nagy |terv: az egérhadak által okozott hiányokat halászattal lehetne pótolni. Eddig is folytak a halászatok pecával, fenékhoxoggal; a /érmese'bbek még szigonnyal is próbálkoztak. Ezek a mesterke­dések azonban vajmi kevés haszonnal jártak a közre nézve. A néhány száraz csukából, apró sügérből legfeljebb kóstolónak került pár ember részére. Egyik éjtszakán légiriadót jelzett a kis ha­rang és csakhamar felugattak a boforcok, légelhárítók. A légvédelmi árokban hallgattuk a Mari nénik dohogó reptét, amelyet a sze- retetcsomagok leszórása követett. Ebben az léjtszakai színjátékban kezdtünk beszélgetni újra csak a tökéletesítendő halászatról. Úgy látszik, egy ilyen légitámadás, ha a rosszul ledobált bombák hatástalanok maradnak is, feltétlenül serkentőleg hat az agyműködésre lés tervezgetésre. Kisütöttük, hogy a pokol- szagú vodkát, illetve illatos szíverősítőket nem fogyasztjuk el, nem is cseréljük el halért, mint már néhányszor a múltban, hanem i— hálót veszünk a gégerágó spirituszért. Mire a Martynok elkotródtak a légiterünkből, már pontosan tudtuk, hány liter vizet öntünk ü szeszbe, nehogy időelőtt elsorvadjon a muszka gégéje ... Másnap aztán a halászvezérkar egyik bor- kereskedő karpaszományos bevonásával meg­kezdte a kísérletezést, természetesen zárt ajtók mögött. Persze annyi mégis kiszivárgott, hogy 3 liter szeszesital 2 liter vízzel vett közös szállást a fonott korsóban. Az előrelátás vezé­relte a szakértőket, mert egyikük se vetteí volna a lelkére, hogy a mi bókánktól lerésze- gedett muszka halász elverje a feleségét, vagy fordítva! Magyarszki snapsz haros!... Reizmüller szaki és a vállalkozó szellemű, minden hájjal megkent öreg honvéd, Király indultak háló-földerítésre. A kenyérzsákban ótt volt a szeszminta, persze kereszteletlenül, a hátizsákban pedig ott lapult a nagy demijon. Embereink vagy 8—10 kilométernyi gya­loglás után érték el a füzest, amelyben halász­tanya rejtőzött. A roskadozó, bűzös kunyhó előtt éppen fekete napraforgómagot rágicsált a partizán kinézésű gazda, akinek mezítelen mellén élvezték az ingyen strandot a tetű- jkülönítmények. — Drasztutyi! — köszöntek a honvédek mókásra fordítva az orosz adjonistent. Nyom­ban cigaretta került elő a dózniból és a zavart muszka máris puhulni kezdett az első szip­pantások részegítő hatására. Beszélgettek, mu­togattak, végül is megtudták, hogy több háló is szárad a füzesekben. — Te partizán, mutasd meg a hálókat! — sürgette Király, aki tisztán akart látni. A muszka azonban kezdett mellébeszélni. Érthe­tőbb nyelyen kellett hát hozzá szólni ps a honvédek kitekerték a kulacs nyakát, hölgy megkínálják a »médium«-ot. A muszka nagyot kortyintott, barátságosan forgatta a szemét, majd egyre pirosodó arccal, szinte átszelle- mülten hajtogatta: — Magyarszki snapsz haros!... — Talán öcsin harasó, te mélák! r— javí­totta ki Reizmüller, mert a haros csak »jófx, de az qcsin harasó már a legfelsőbb dicsérő fője. — Öcsin harasó! — adta be derekát a pa­sas, aki mégegyszer nagyot húzott a kulacs­ból. Csakhamar elérkezett abba a tisztes álla­potba, amikor már beszélni lehetett a fejével. A fiúk nagy hévvel alkudoztak egy 30 méter hosszú hálóra, amelytől azonban sehogy feem akart megválni a halász. Újabb »kezelés« pká- bó,l leemelték a zsákot és kivették a demizsont is. A ruszki eszét vesztve tördelte a kezét Látszott, mindenáron hozzá akar jutni a ré­szére mennyei italhoz, azonban a hálótól sem akart megválni. Egyszer azután a fejére ütött, éppen csak azt nem mondta, amit Archimedes, hogy: heuréka! (megtaláltam!). Meglódulva húzta maga után a honvédeket, akik rosszat sejtve, kigombolták a pisztolytáskát. Alig tízperces kirándulás után egy másik parti részen állt meg a muszka, „ahol jó 36 méteres új háló száradt. Mutatta, azt el lehet vinni. A gyerekek nem sokat teketóriáztak, hanem összegöngyölték a hatalmas szerszámot és mentek vissza a halásztanyára. A gazda fölélénkülve sürgette az ital átadását, majd csónakba rakta vendégeit és a nagy folyó «mellékágaiban össze-vissza evezve, nagyon rövid utón szállította őket hazafelé. Kikötöt­tek. A ruszki boldogan indult vissza a snapsz'- hqz, a honvédek pedig boldogan nyögtek hazafelé a kincset érő nagy háló súlya alatt. Hullámzó Balaton tetei én... Öreg este lett, mire a távolfölderítő vízi- emberek beroskadoztak a drága teherrel. Ha­mar egy kis pálinkát, hogy lemossa pz úti port és már szólt is a mese, ptnely valami olyas­félével végződött, hogy á ravasz partizán alighanem másnak a hálójával boldogította őket... — Magánügy! — jegyezte meg valaki a sa­rokban. — Mi becsületesen csencseltünk és holnap új korszak kezdődik oroszországi éle­tünkben. Ötven ember vápta kínlódva a nehezen ér­kező reggelt. Tervek, ötletek, tapá'csok forog­ta^ agyukban egész este és a halájsz-részleg bejelentette: — Halászlé lesz a vacsora! Hívhattok egy- pájr vendéget is ... És elindulának, hogy néhány mázsa halat kifogjanak a Dnyeper rakoncátlan hullámai­ból. Egész utón halászélményekkel tartották jói egymást és tervezgettek, hogyan is készítik el a zsákmányt. Az apróbb halból halászlé, a csukák is belekerülnek, a harcsát, pontyot ki­rántják. A száraz kenyérből morzsát törnek, to^ás akad a raktárban; csak azt nem tudták 1943 augusztus 21. eldönteni, hogy zsír helyett jó lesz-e a marga­rin. No, de az arcvonalkatona nem válogatós, majd csak megszokják, már csak azért is, hiszen ezentúl többször lesz hal és így kitűnő pótláshoz jutnak, behozva az egérkárokat. — Egésznapos kirándulás puskával, lőszer­rel. A foglalkozás tárgya: halászat! — adta ki a vezényszót a törzsszakpéká reggel és ennek megfelelően mindenkinek ott lapult a napi hidegélelme a kenyérzsákban, persze a fürdőruhák sem 'hiányozhattak. Kiválasztották a csendes, bő sikert Ígérő sza­kaszt, kifújták magukat és a nótások, füty- työsök ajkán felcsendült a dal: — Hullámzó Balaton tetején ... így léptek be a folyóba az amatör halá­szok. A jó úszók belül, a gyengébbek a part közelében vontatták a hatalmas hálót. Izga­tott reménykedéssel húztak meg egy darabot és vontatták ki a víztől ugyancsak elnehezült alkotmányt. Szakad a háló, repül a csuka — Nagyon nehéz! — nyögték az újdonsült halászok — biztosan tele van, érdemes ki­húzni ... Hát kihúzták, azonban a nóta szövege nyomban megtalálta az igazságot: — Hálóját a szerencse, elhagyta, el a sze­gényt ... Egy kilóra való apró hal csúfoskodott a háló fenekén! Lehorgasztott fejjel bámulták a hálót, amely üres szájjal nevetett feléjük, nem is oly köny- nyű az a halászmesterség és nehéz verejték­kel kell megfizetniük a tandíjat. De hát nem azért honvéd a honvéd, hogy az első siker­telenség örökre elvegye a kedvét. Újra csak próbálkoztak. Most fordítva húzták a hálót. Nyögtek, verekedtek a víz sodrával és néhány húzás után úgy belejöttek a munkába, hogy számottevő halmennyiség került a cselvetőbe. Azonban, mintha rontás lett volna rajtuk, min'- den alkalommal azt kellett tapasztalniok, hogy a kerítésnél megszöknek a halak és mi stem marad a háló fenekén. Egyik húzásnál valóban szerencsésen kerí­tettek, azonban a háló megakadt valami kiálló facsonkban. Mire észrevették, hogy baj van, a hasadáson át mind elinaltak a halak, a légie­sen fürge csukák pedig egyenesen átrepültek a háló felett. Összekötözték, bogozták a szakadást, majd újabb terepet választottak az egyik holt ágban. Az összegöngyölt vizes hálót alig bírták az új szakaszig elcipelni. Éppen bontani kezdték újra, amikor valamelyikük elkiáltotta magát: — Nyúl!... Nosza a halászok egyszeriben vadásszá ved­lettek és a leghátul baktató bükkösdi vadász bajtárs szempillantás alatt a szakasz élejére került, már térdelt is és célba vette á tapsi- füles kupáját. A muszkák vadásztilalmával ugyan senki sem törődött és Franci nyula sza­bályosat bukfencezve ottmaradt a sáros part- szegélyen. Körültáncolták a jól megtermett bakot, amely csaknem öt kilót nyomott. Sze­rencsére, hogy terítékre került a tapsifüles, mert bizony az új halászat sem hozott sikert és csak néhány hegyes orrú csuka csapkodott a hálóban. Hosszas fontolgatás után rájöttek, hogy hiányzik a háló aljáról az úgynevezett zsák és azért menekülnek el a halak. Ezzel a ta­pasztalással gazdagabban, holtfáradtan tértek haza. Már éppen szállingóztak a vendégek is, akik jó halászlére fenték a fogukat, azonban csak újburgonyából készített nyúlpörköltből kaphattak csipetnyi kóstolót... Hiba azért nem volt, mert az illemtudó vendégek egy kis borocskával állítottak be. E,gy bátor halász felállt és fölemelte poha­rát: — A hal inni kíván!... Először öldöklő tekinteteket vetettek rá) majd valaki beadta a tromfot: — Hát csak igyál, te cethal!... Ilyen vidám hangulatban vedlett nyúlpör- költté a pompás halászlé valahol Oroszország­ban ... ' HAJDÚ LAJOS karp. őrmesteri

Next

/
Thumbnails
Contents