Zalai Magyar Élet, 1943. április-június (4. évfolyam, 74-144. szám)
1943-05-01 / 97. szám
A HADAK UTJÁN _4 ____________________________________________________MßffltfVREl.FT Ju lius egyik délutánján, két héttel a lezajlott események után, vonultunk át a német-orosz arcvonal korovinói szakaszán s léptünk, a hadak útjára. A Szejm-folyó nagy hidját a bolsevisták felrobbantották, utászaink azonban hamarosan készítettek másikat, mi már azon dübörögtünk keresztül. Mindkét parton serényen folyt a munka akkor is a ragadós, feneketlen sárban. Le kellett szállnunk a kocsikról, mert lovaink meggebedtek volna az amúgy is súlyos teherrel az iszonyú erőlködéstől. Szigorú parancsot kaptunk, hogy az úttestről sehol egy lépést se térjünk le. Ezen a területen ugyanis több kilóméter hosszúságban és szélességben ezer és ezer aknát raktak le az orosz műszaki csapatok, még mielőtt visszavonultak vo'na. Magát az úttestet felszabadították aknakutatóink, láttuk is a kiszedett példányokat : ott hevertek bizonyos távolságokra halomba dobálva az árok mellett. Az arcvonal kétoldalt észak déli irányban húzódott dombokon és lapályokon keresztül. Összefüggő, folyamatos lövészárokrendszer nem volt kiépítve sehol, bár a drótakadályok nem hiányoztak. Itt jóformán csak őrszemek táboroztak az erdők szélén, füzesek alján és keskeny, bozótos patakmedrekben. A főerők jóval hátrább tartózkodtak, jobban rejett védelmi vonalak mögött, falvakban és városokban, ahol könnyebb és zavartalanabb volt az utánpótlás, meg a tartalékcsapatok kiképzése, foglalkoztatása. Mégis több szétlőtt ágyút és tankot pillantottunk meg már itt, a kezdet kezdetén. Úgy látszik, az utolsó pillanatban kerültek ezek bevetésre, hogy fokozzák a gyalogság ellenállását. De a német tüzérség elsöpörte őket az útból. Elhamvadt falú helyén Fél óra múlva egy kis faluba érkeztünk. Már csak a helyét találtuk meg. A házak kivétel nélkül tövig égtek mind. Még falak sem maradtak belőlük. Csupán itt-ott egy-egy búbos- kemence vagy elgörbült vaságy jelezte, hogy valamikor, nem régen emberi hajlék állott a korom, hamu, pernye helyén. Az ut mellett, az árokban, vagy egyik-másik udvaron döglött tehenek, lovak és baromfiak felpuffadt, feloszlásnak indult teteme fertőzte meg rettenetes bűzével az amúgy is kesernyés, égésszagu levegőt. A lakosság bizonyosan elmenekült innen idejében, vagy pedig a harcok áldozata lett, mert egy lelket sem lehetett látni. Azaz, dehogy is nem I Hiszen éppen ez volt a megható a dologban. Több család vissza is költözött már a vihar elmúltával s ott ütött újra tanyát feldúlt házai romjai között, ősei telkén. Egy kis gödröt ástak a földbe, néhány gerendából kunyhót rögtönöztek föléje s befedték szalmá val: ez volt az odujuk, ahoi az eső elől éjt- szakára meghúzták magukat. A férfiak és aszszonyok a romokat takaritották el, tehenüket legeltették s burgonyájukat őrizték, hogy valaki meg ne károsítsa őket abban is Az ősi ösztön, a földhöz, az otthonhoz való szent ragaszkodás hajtotta vissza őket ide, ahol ez a pár talpalatnyi föld az ő jogos tulajdonuk. A rajtuk levőn és egy kis szűkös élelmen kívül mindenük elpusztult. Vájjon ki téríti meg kárukat? ,Senki. A háború névtelen áldozatai voltak. Gyermekeik gondtalanul játszottak és ügyet sem vetettek ránk, akik ott vergődtünk előttük a sártengerben. Nem tudtam rájuk sajnálkozás és csodálkozás nélkül nézni. Kocsitengelyig érő pocsolyákon át Tüneményes lassúsággal haladtunk előre. Minden órában megálltunk pihenni. Emberileg nem lehet képzelni, milyen volt az ut. Ha azt mondom, a lovak térdig, a szekerek tengelyig süllyedtek a kátyúba és gyakran csak a legnagyobb nehézségek árán tudtunk a pocsolyákból kievickélni, még mindig messze marad megállapításom a valóság mögött. Emberfeletti munkát kellett végeznünk, hogy ott ne reked jünk éjtszakára künn a nyílt országúton, valahol két falu között. Katonáink sütüen vakarták tarkójukat — ez alkalommal nem a fehérnemű jük ráncaiból előmerészkedő csuszó-mászó miatt — és dühösen, minősíthetetlen kifejezésekkel szidták Sztálint népével, országával egyetemben. Egy egész héten át üldözött bennünket az eső és a sár. Többször napokra le-leragadtunk valahol. Útközben rengeteg látnivaló akadt. Lassacskán már kezdtük unni a sok mozgás- képtelenné tett orosz páncélkocsit, szétlőtt ágyút, eldobált vadonatúj lőszert, katonai fel- szerelési tárgyat, aknát, kézigránátot, ekrazitot, autót. A hősi halottak sírjai is ott sorakoztak szépen egymás mellé. Egyéb érdekesebb megfigyeléseket is tehettünk. Minél tovább jutottunk, annál több bizonyságát láttuk annak, hogy az oroszok kétség- beesett kísérleteket végeztek a német és magyar csapatok feltartóztatására. Az akadályok és tankcsapdák százait készítették. Níhol valóságos folyómedret ástak, hogy megállítsák lendületes előnyomulásunkat. Nyolc-tiz méter széles, öt hat méter mély árkokat létesítettek, hallatlan energiát és munkaerői pocsékolva el, de persze eredmény nélkül. Másutt kitünően álcázott erődök, géppuskafészkek, bunkerok és ütegállások ragadtattak bennünket csodálatra és elismerésre. Az egyik betonerőd, amely magaslat tetején állt, parasztháznak volt álcázva és csak amikor szétlőtték a külső keretet, tűnt elő a belső szilárd váz. Mégis nagy gyermeki hit kellett ahhoz az oroszok részéről, ha azt gondolták, hogy ezt a furfangot a mi tisz'jeink nem fogják felfedezni. Mert hiszen ez a parasztház magányosan díszelgett az egész vidékén. Könnyű volt kitalálni, honnan zúdulhat 1943 május 1. Jégbiztosításait a adja fel. öskeresztény intézet. Főképviselő : SZÉKELY JÁNOS Zalaegerszeg, Petőfi u. 23. szám. (Trafik.) oly erős tüzelés az országutra. A megkopasz- tott erőd most durcásan, szemrehányóan nézett ránk s mintha panaszkodni akart volna f A város, amelyről annakidején annyi hadi- tudósitás jelent meg a magyar hírlapokban, magaslaton terül el s gőgösen tekint a lába elé hunyászkodó nagy síkságra, amelyet a távolban hatalmas erdőség segélyez. Ez a város volt a vörösök makacs és elkeseredett ellenállásának főfészke. Védelmét pompásan megszervezték. Itt óriási harcok dúltak. Nyomait még mindenütt jól észlelhettük. Nemcsak bejáratánál építettek barikádokat és tankcsapdát, hanem külön minden utca is el volt torlaszolva. Miután a német nehéz tüzérség és a stukák százai alaposan megpuhitották a védelmet, magyar harci kötelékek rohamozták meg és foglalták el a várost. Sok foglyot ejtettek s még több hadianyagot zsákmányoltak. A város majdnem teljesen elpusztult. Alig maradt benne egy-két ép ház. Pedig kár érte, mert sok érték van itt s a vidéke is gyönyörű. Dombjai milliókat érő kréta- és kaolinréteget tartalmaznak, de senkinek sem jutott eszébe Oroszországban, hogy ezt érdemes volna kibányászni s eladni. A heves harcok folyamán természetesen szó sem lehetett semmiféle kíméletről. Ez volt az oka annak, hogy nemcsak a gazdagabb negyedek, hanem a város szélén meghúzódó proletárok nyomortanyái is rombadőltek. Az üzletek nagy részét maguk a bolsevisták fosztották ki. És gyújtogattak is, az ismert recept szerint, hogy semmi se kerüljön sértetlenül az ellenség kezére. A zsidó lakósság innen is idejében elmenekült, az oroszok maradtak. Az élet a viszonyokhoz mérten hetek alatt a rendes kerékvágásba jutott. A helyzet mindig ugyanaz: nem használ a bánkódás, kétségbeesés; a romokat el kell takarítani s aztán majd megint csak lesz valahogyan. Amíg él az ember: mozog és remél. Legyek millióitól megszállt vörös katonák holttestei. . . Amikor elhagytuk ezt a tájat, már ismét derűs, meleg nyári napok voltak Tulajdonképpen ekkor, itt ért utói bennünket a kánikula. Az orosz repülők nem üldöztek, még csak nem is kerestek többé; nem törődtek azzal, mi lett velünk, merre járunk. Más, fontosabb dolguk akadt, minthogy minket ijesztgessenek. A várostól nem messze egy kis tanya mellett nagy orosz karavánra bukkantunk: a környékről összeszedett munkaszolgálatosok voltak, akik magyar hadtáp katonák felügyelete alatt az elesett vörösöket temették. Még csak most kerülhetett rá a sor, hogy a fertelmes bűzt árasztó tetemeket, amelyek hetek óta hevertek szanaszét, eltakarítsák. Ezen a napon találkoztunk egy jelentéktelen, de a védekezés szempontjából kitünően fekvő kis falu előtt a legszörnyübb és legvéresebb háborús valósággal. Az oroszok visszavonulásuk közben itt állították meg erős utóvédjeiket. Tüzérségük egy hid két oldalán s a közeli dombperemen helyezkedett el. Amikor a német repülök észrevették őket, rögtön rájuk csaptak s szinte pillanatok alatt végeztek velük. Egyetlen tank, egyetlen ágyú, vagy ember sem menekülhetett el. Vértócsák, halottak, lőszeresládák és szétszórt iratok, könyvek borították a csatateret. Maga a község is nagyrészt leégett. A legtöbb löveg sértetlenül, megtöltve maradt ott, mi is úgy találtuk valamennyit. Nemsokára egy kisebb erdőbe érkeztünk. Be kellett fognunk az orrunkat, alig mertünk lélegzetet venni, olyan rettenetes hullaszag terjengett felénk a fák és bokrok aljáról. Közvetlenül az útvonal mellett még százszámra feküdlek elszórtan az orosz halottak. Odább ugyanígy büzlöttek a lovak. Millió légy nyüzsgött rajtuk és körülöttük. Napról-napra mindjobban közeledtünk végső MÁVAUT Menetdij 1 — 1-80 - 4-50 450 Zalaegerszeg autóbusz menetrendle Érvényes 1942. november 2-től Zalaegerszeg—Bak—Keszthely — — 14 45 17 15 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér —•— 15’ 17 17 47 é. Bak Hangya szövetkezet 8 30 15-20 —i. Bak Hangya szövetkezet 9 05 15 46 —•—é. Zalaszentmihály—Pacsa p. u. ——•— —é. Hévizfürdő é. MÁVAUT 955 17 00 9 23 16 28 9 20 16 26 8 54 16 00 — 1025 1720 — — é. Keszthely Hungária szálló j. 7-30 10-35 17 30 — é. -»Keszthely pályaudvar i. 7-23 Bak—Nova Menetdíj —•— 9.20 15 30 i. Bak pályaudvar é. 655 1315 —•— 9-30 15-35 i. Bak Hangya szövetkezet é. 650 1310 1 70 10-10 1615 é. Nova i. 610 1230 Menetdij Zalaegerszeg—Bak—Lispe—Szentador]án —•— 1715 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é.—•— 1 — 17 47 é. Bak Hangya szövetkezet Söjtör Búza-vendég lő é. 7-05 1-70 18 04 é. i. 6-47 . 450 19-30 é. Szentadorján i. 5-20
