Zalai Magyar Élet, 1943. április-június (4. évfolyam, 74-144. szám)
1943-04-08 / 78. szám
2 1943 április 8. Két év előtt ezekben a napokban kezdte meg bünhődését Belgrad és Jugoszlávia Másodszor ünnepeljük már a Délvidék fel- szabadulását. Gondolatban visszaszállunk 1941 kora tavaszi napjaira, hiszen mindannyiunk emlékezetében a legélénkebben élnek még a jugoszláv főváros tragikus végnapjai. Két héttel a háború előtt 1941 márciusában ködös, esős volt az idő. Esténként Belgrád utcáin hatalmas fekete gépkocsik suhantak, fényszóróik fénye nehezen törte .át a fehér ködfelhőket. Mégis, a hideg ellenére olyan volt a város, mint a felbolygatott méhkas. Ezres tömegek tolongtak az utcán és a máskor aránylag nyugodt terek megteltek ordítozó diákokkal. A »Vreme« még dicshimnuszokat írt a hagyományos német-jugoszláv barátságról és a magyar örökbarátsági szerződésről, de a levegő már tele volt feszültséggel. A kormány tehetségesen hintázott a politikájával ide-oda s egyre halogatta a Németországhoz való csatlakozást. Végre 22-én elutazott a küldöttség, Cvetkovics miniszter- elnökkel az élén, Berlinbe. Odahaza pedig a nép tobzódott a németgyűlöletben. Hazaérkezik a küldöttség Másnap délben csak kevesen tudták, hogy este jön vissza a küldöttség, mégis estig hatalmas tömeg lepte el a pályaudvart, kellően fölfegyverkezve záptojásokkal, meg kavicsokkal és torkaszakadtából háborút üvöltött. De valami meglepte a közönséget. Elmaradt a díszszázad szokásos felvonulása, a zenekar és az előkelőségek megjelenése. Ehelyett öt rendőrségi riadóautó érkezett a pályaudvar •elé. Éjjel 11 órakor végre befutott a gyors. A tömeg szitkozódott, de egyszerre mindenkinek elakadt a hangja. Az állomásépületből 15 polgári ruhás detektív lépett a vonat elé és karonfogták a küldöttség tagjait, élen a csodálkozástól szólni sem tudó Cvetkovics miniszterelnökkel. Néhány perc múlva a rendőrségi autók elrobogtak és otthagyták a száj- tátva bámuló, bizonytalan tömeget. Néhány perc múlva szétoszlottak, vad harci dalokat rikoltozva. Valahol a távolban tizenkettőt ütött a nagytemplom harangja. Péter átveszi a hatalmat Ezalatt a szkupstinában igen nagy munka folyt. A hadügyminisztériumban is egész éjjel kivilágított ablakok mellett dolgoztak. Hajnali egy órakor, amikor már némileg elcsendesedtek az utcák, hatalmas túragépkocsi állt meg a parlament előtt. Az autóból szürke ballonkabátban fiatal, magas férfi lépett ki: Péter, a trónörökös, Nedics kíséretében. Mint később kiderült, Pétert nagyon meglepte az éjtszakai meghívás. Amikor átlépett a parlament kapuján, még fogalma sem volt arról, hogy egy órával később már mint Jugoszlávia Ne dobja el, ha már elolvasta újságunkat, a ZALAI MAGYAR ELET-et, hanem KÜLDJE EL HARCTÉRI HQZZATARTOZÓJANAK, vagy valamelyik ismerősének. Csak a nevet, rendfokozatot és a tábori postaszámot kell ráírni a lap fejére, aztán bélyeg nélkül betenni a legközelebbi levél- szekrénybe. Gondoljunk zalai honvédőinkre, akik sóvárogva várják a jó zalai újságot királya hagyja el a parlament történelmi falait. Ugyanis még akkor éjtszaka letette Pál kormányzóherceg kezébe a királyi esküt. Az első véres tüntetés Másnap reggel katonazenekarok és falragaszok közölték a néppel az örömhírt. Az pedig »Van királyunk! Éljen Petár!« kiáltásokkal éltette uralkodóját. Később ezrek és ezrek vonultak a tengelyhatalmak követsége elé és hatalmas tüntetésbe kezdtek. Délben az izgalom a tetőfokára hágott és egyszerre valahol a tömegben eldördült egy puska. A golyó bezúzta a német követség' ablakait és élet- veszélyesen megsebesítette a német követségi titkárt. Mire a rendőrség kivonult, nem volt ép ablak sehol a kétemeletes épület utcai részén. Általános mozgósítás A rend némi fenntartása érdekében állandóan tankok cirkáltak az utcán. A délután elég csendesen telt el, csak itt-ott dördült el néha egy-egy puskalövés. Ez azonban csak viharelőtti csend volt. Alkonyaikor aztán kitört mindaz a szerbekből, amit ezzel az egy szóval szoktak jellemezni: Balkán. »Háború! Háború! Általános mozgósítás! Megyünk Bécs felé!« — ordítozták a túlfűtött emberek és lelkesedésükben egymás fejét és ablakát verték be. így tartott ez három napig. Legtöbbje le sem feküdt, ott aludtak az utcán, ha egyáltalán tudtak aludni. Mindenki mindenütt ott akart lenni és várták a frissnél-frissebb és hazugabbnál-hazugabb híreket. Itthon pedig fokozódó érdeklődéssel vártuk az eseményeket. A Donausender bemondója nyugodt hangon közölte nap-nap után a legyilkolt, vagy megkínzott németek neveit, a tüntetéseket, a lövöldözést, minden különösebb megjegyzés nélkül. Március 30-án hajnalban pedig áthaladt az első német gépkocsi Sopron határán, nyomában a csapatszállítók ;ezreivel. A jugoszláv főváros lassan elcsendesedett. A férfiak nagyrészét az ötpercenként induló katonavonatok elvitték a harctérre, az otthonmaradottakat pedig városvédelmi célokra szervezték be csigalassúsággal. Április 5-én, szombaton este vaksötét volt a város. Valahogy mindenki érezte, hogy immár nagyon közel van a háború. Reggel szép verőfényes napra virradt a főváros. Kora hajnalban már mindenki künn volt a tereken. Akkor még nem tudták, hogy már hadiállapotban vannak a tengelyhatalmakkal. Úgy 6 óra felé távoli zúgásra lett figyelmes a lakosság. Egyszer csak nagyon magasan, körülbelül 350 gépet pillantottak meg példás rendben repülve. »A ,mi gépeink, éljen a légihaderőnk!« — kiáltozták sokan a városban és örömujjongva integettek a magasba. A következő percben, szinte egyszerre, 200 bombázó bukórepüléssel, irtózatos zúgással rontott a belvárosnak, kioldva összes bomba- terhét. Azután egyetlen, de percekig tartó dördülés rázta meg a várost. A nép nem is ért rá megijedni, már el is tűntek a gépek. Mint egy rossz álom, úgy hatott az egész. De ez a néhány pillanat végzetes változást okozott a belvárosban. Hatalmas paloták omlottak össze, százakat temetve maguk alá. A német birodalmi légihaderő megbosszulta az ártatlanul legyilkoltak és megkínzottak halálát. Belgrádban azonban feltűnő gyorsan megnyugodtak a kedélyek. Azt a hírt kezdték terjeszteni, hogy a német bombázók a közeledő szerb vadászok miatt hagytak fel a további bombázással. Most már tudta a nép a háború kitörését a németekkel és ujjongva habzsolta a hazúg győzelmi híreket: »Eddig 250 német gépet lőttünk le, az ellenség Grác felé hátrál, stb.« Kora délután az izgalomtól újra pattanásig feszült volt a légkör. Két órakor azután hirtelen megszólaltak a szirénák. Az emberek kinyitották az ablakokat, vagy kimentek a háztetőkre és mintha csak színdarabot várnának, érdeklődve vizsgálták az eget. Messziről erőteljes, tömör zúgás hallatszott és az elővárosban, majd a Száva túlsó partján megszólaltak az első ágyúk. Belgrád felett pedig 65 jugoszláv vadász keringett méltóságteljes lassúsággal. Közben beborult az ég és a szürkés-fekete felhők hatalmas záport ígértek. Azután hirtelen, a légiriadó ellenére is meglepetésszerűen német vadászok váltak ki a felhők közül és felülről csaptak rá a jugoszláv repülőkre. A háromszoros német túlerő tíz perc alatt végzett az ellenséggel, mind a hatvanötöt lelőtte, azután saját veszteség nélkül vágott tovább, kelet felé. Lent pedig a nézősereg páratlanul szép, bár egyoldalú légiharcnak volt tanúja. De alighogy a győztes Messerschmidtek elhagyták a főváros légiterét, megjelentek a bombázók is, a hírhedt stukák és ekkor, 13 óra 48 perckor Belgrád felett elszabadult a pokol. Hatszáz repülőgép ontotta bombaterhét, egymást követő százas hullámokban. így tartott ez este nyolc óráig;. Néha-néha egy derékbatört bombázó lángolva zuhant alá, megvilágítva maga mögött az eget. Jellemző a szerb légvédelemre, hogy nagyrészt mozsarakkal lőttek. Megrendítő pusztulás mindenfelé A külváros egyetlen fáklyához hasonlított, a belváros pedig romokban hevert. Csak kilenc óra után mászott elő néhány ember, kábultan a pokoli hangzavartól. Később megelevenedtek az utcák. Vánszorgó, véres, tépett emberek sírva, kiabálva keresték szeretteiket. Belgrád roppant temetővé vált, amelyben az égő házak kísérteties hatást nyújtottak. A romok alatt pedig 30 ezer ember feküdt holtan, a jugoszláv nagyhatalmi tébolynak szánalomraméltó áldozatai. A Bánság felől erős ágyúdörgést hozott a csípős áprilisi szél, majd nagy csep- pekben megeredt az eső. Másnap hajnalban könnyes, szomorú nép- vándorlás indult meg a távoli erdők és mezők felé. Százezer ember hagyta ott lakóhelyét és hét napon át teljesen hajléktalanul, a lucskos földön hálva, rettegve töltötte az órákat. Pedig Belgrád már nem kapott több komoly bombatámadást. Csütörtök délben megtorlásul a magyar bombázók érkeztek a város fölé és romba döntötték a királyi palota megmaradt harmadrészét. Ezzel azután be is fejeződött Belgrád kálváriája, de kiváltkép a második légitámadás örökké emlékezetes marad a szerbek számára. Néhány nap múlva váratlanul melegre fordult az idő és a városban a tízezerszámra heverő halottak miatt elviselhetetlen, fullasztó hullaszag terjengett. Mindenki kimenekült most már a környékre, ahol immár ezrek és ezrek átfázva és teljesen kimerülve, fásultan várták a visszatérés lehetőségét a romok közé. Nem jöttek már a győzelmi hírek, hiszen tudták, hogy a németek és magyarok innen már alig néhány kilométerre üldözik a megvert szerb hadsereget. Bevonulnak a németek Végre 1941 április 18-án kora reggel kilenc német katona gázálarcban a romok közt előre nyomulva megszállta a várost. A Száva-parton ődöngő mintegy 60 főnyi katonát lefegyverezték és azonnal pontonhíd építésére kényszerítették. Estefelé a túlsó partról már gépesített német osztagok is átkeltek és teljesen birtokukba vették a semmi ellenállást sem tanúsító, halott Belgrádot. Azóta minden megváltozott. A szerb fővárosba is lassanként visszatért az élet s a jugoszlávok, úgy látszik, kezdenek rájönni arra, hogy Anglia őket akkor, tavasszal irtózatosan és végzetesen becsapta. V. J. — A honvéd életét és épségét áldozza értem naponként. Én mit tettem eddig ia honvédekért?
