Zalai Magyar Élet, 1943. április-június (4. évfolyam, 74-144. szám)
1943-05-29 / 121. szám
4 MACrt^ífm'.T 1943 május 29. Könnyek között mosolygó történet az egykori al$őlendvai diákok „hőstettéiről (Ezt a humoros diáktörténetet Halász Béla kapolcsi evangélikus lelkipásztor, Zala vármegye törvényhatósági bizottságának tagja olvasta fel az elmúlt vasárnap az alsólendvai tanár- és öregdiák találkozón:) Nemrégiben Rió de Janeiróból jött a híradás, hogy egy spanyol tudósokból álló expedíció, Venezuela őserdeiben megtalálta a mesebeli aranyváros Eldorádó romjait. Óh, hogy sajnáljuk mi, egykori lendvai diákok ezeket a szegény tudósokat, akik csak most jutottak erre a felfedezésre. Hiszen mi jóval hamarább, 25 esztendővel ezelőtt megtaláltuk az Álomvárost a Homokos és a Fekete-ér mentén... És még hozzá milyen álomváros volt a mienk!... Ham- vasarcu tündérkék jártak az Ivancs kertben... és holdfényes éjtszakákon bus sóhajtozásokkal és olyan szent, tiszta rajongással gondoltunk feléjük, mint a mesebeli szegénylegény az álomszép királylányra... Titokzatos estéken félelmetes dübörgést hallottunk a várdomb körül... és úgy rémlett, mintha törökverő, kopjás vitézeket látnánk, akik Hadik Mihállyal az élen vágtatnak a Szentháromság felé... Pogány törökök előkerült koponyáin tágult szemekkel és büszke örömmel néztük magyar harcosok buzogánya nyomát és minden törött nyilvéget, vagy rozsdás kardpengét olyan féltő szeretettel őriztünk, mintha múltba süllyedt legendás időknek eleven része lett volna... Nyírfák édes mézét dézsmáltuk meg a lendvai erdőkben és keszegek, sügérek, csukák rémülten menekültek a Nagy sánc vizében, ha éppen halászásra adtuk kalandos fejünket... Bármerre is jártam a világban, a legendás Rajna partján, vagy Páris nagy vadonában, az égbenyuló svájci hegyek között, vagy a vértől megáradt Marne- folyó mentén, mindig és mindenütt úgy jött felém ennek a mesebeli álomvárosnak a képe, mint vigasztaló és simogató jó édesanya a világot bolyongó, tékozló fiához... Ennek a felejthetetlen, elmerült boldog korszaknak egy színes pillanatát idézem fel, amikor elmondom a lendvai diákok édesbus históriáját, amelynek cime a „H ő s t e t tu. Bizonyára Heraklesz sem volt megelégedet- tebb, amikor megölte a nemeai oroszlánt, vagy a lernai hydrát, mint amikor én is véghez- vittem életem egyetlen hőstettét. Igaz ugyan, hogy Herakleszt a történelem Ítélte hősnek, engem pedig csak a lendvai polgári, hozzám hasonló kalandos diákjai. Ilyen árnyalati különbségeken azonban csak bogaras történelemtudósok szeretnek fennakadni... Akkoriban a flandriai mezőkön, a Kárpátok völgyeiben és Doberdó poklában ezrével hulltak el a hősök... és talán éppen ez okozta, hogy színes képzeletünk mindenáron nagy tettek után áhítozott idehaza is... A bajt pedig az ifjúság kedvenc Írójának, May Károlynak hires hősei, 0 d Shatterhand és Winettou okoztak, akik abban az időben teljesen elfoglalták rajongó gyermeklelkünket. Ők voltak szemünkben az eszmény, a legyőzhetetlen erő, akik még a világ legszigorúbb tanárát is elintézhetik egy ökölcsapással... A hires Henry puskát a világ végéig elcipeltük volna és kedvükért még a kinzócölöpökön is bátran és szívesen fejeztük volna be az életünket... Egyelőre azonban az volt a nagy baj, hogy a nyári szünidőben ért utói bennünket a Winettou láz és nem lehetett újabb, kalandos könyveket kiváltani az iskolai könyvtárból. Nem azért voltunk azonban O.d Shatterhand hívei, hogy ilyen akadály előtt meghátráljunk. Mindenekelőtt legjobb barátaimnak, halálfejekkel borzalmain kifestett cJdulát küldtem az alábbj, szöveggel: „Ma délután nagy haditanács a vár udvarán, az akasztófa helyén. Békepipát mindenki hozzon.“ Aláírás : „A halványarcu főnök.“ Hogy megérthesse a büszke aláírást mindenki, meg kell mondanom, hogy a közbizalom akkor választott főnökké, amikor a vaskapunkról le szedtem a kiálló, hegyes vasrudakat és diáktársaim között dárdaként elosztogattam. Törzsünk tagjai tehát nyilváw azt a két hatalmas pofont méltányolták, amelyet édesapám utalt ki a vaskapu megrongálásáért és ezért választottak főnökké. A halványarcu jelző pedig éppen megfelelő volt, mert akkoriban könyveket bújó, halványarcu fiúcska voltam... A haditanács A haditanács félelmetes komolysággal ült össze aznap délután a várudvaron. Miután a hazulról elemeit cseréppipákat megtöltöttük jófajta szárított diófa levéllel és szárított tapló segítségével rágyújtottunk, megkezdődött a nagy tanács. — Mit akar a Halványarcu Főnök ? — kérdezte fontoskodva Sándor, a cukrász fia. — Talán megint kiásták a harcibárdot az inasindiánok? — sopánkodott a lányosarcu Gyurka, aki még ki sem heverte a legutolsó bereki csatában szenvedett parittyasebesülését Erre már megszólalt törzsünknek tapasztalatokban és harci erényekben bölcs véne, Rudi is. — Fiatal testvérem bátorságát bizonyára elvette a Nagy Szellem, hogy ilyen asszonyokhoz illő siránkozásba kezd — és megvető tekintettel mérte végig a bekötöttfejü pajtásunkat. Érkezettnek láttam ekkor az idői a közbelépésre, még mielőtt törzsünk életében véres belső villongások törnének ki. — Hűséges népem — kezdtem borzasztó komolyan és ünnepélyesen —, nincs itt most az alkalmas idő arra, hogy egymásnak essetek harci bárdotokkal. Vérző szívvel és szomorú lélekkel közlöm veletek, hogy törzsünk nagy ÁGYTOLL OLCSÓBB! Tarkatoll fosztani való 93 fillér. Jobb apró puha 180 P. ennél is jobb 2.40 Sz. fosztottas 3 —, jobb 3.60 P. Fehéres fosztott 4 80, jobb 5 80, még jobb 6 80, fehér fosztott libától) 9—, jobb 10* —, még jobb IP— P. Egész pehelyest ll-— P-től kg-ként szállít 5 kg-os p.jstacsomagolásban bérmentve, utánvéttel. Köztisztviselőknek 3 százalék engedmény. T. TÓTH MIHÁLY ágytollvállalata. Kiskunfélegyháza, Jókai-utca 1. barátai, akikkel oly boldogan szívtuk el a békepipát, Old Shatterhand és Winetfou, a tanárindiánok fogságába kerültek... A könyvtárszoba polcaihoz kötve szenvednek... Népünk becsülete és törzsünk hire megköveteli, hogy kiszabadítsuk őket a gyászos fogságból és a Nagy Szellem segítségével ismét tűzhelyünk mellett társaloghassunk velük... — Halál a tanárindiánokra 1 — zúgták a törzs tagjai és fenyegetőleg emelgették a magasba hegyesvégü vas dárdáikat. Mindjárt láttam, hogy vértforraló főnöki beszédemre, a törzs tagjait elfogta a harci láz és meggondolatlan kijelentésekre ragadtatják magukat. Azéit felemeltem cifranyeíű főnöki dárdámat és csendet intettem az ordítozó diák- indiánoknak. — Testvéreimnek agyát bizonyára megbabonázta a gonoszság sötét szelleme és elfeledkeznek arról, mily sok és szép tudományt lestünk el a tanárindiánok legkiválóbbjaitól... — Ellestük a sok szekundát... — morogta hátul Imre, a törzs lustája, aki szívből utálta azt, aki a tankönyveket és az osztályismétléseket feltalálta, mivel ezen a téren fájdalmas tapasztalatokkal rendelkezett. Éreztem, hogy ki kell játszanom a legnagyobb ütőkártyámat is. Törzsem népe csak nem mondhat rosszat a tanárindiánok Főnökéről, Kiss igazgató úrról, akinek a szivét a nagy szellem oly sok jósággal áldotta meg ? ... — folytattam most már szemrehányó hang- súlyozással. Néma csend támadt a haditanácsban és láttam, hogy az arcok mind cinóbervörössé váltak. Hiszen nem volt közöttünk egyetlen egy sem, aki ne érezte volna valamikor a feledhetetlen Kiss igazgató urnák simogató jóságát, halk, kedves beszédét... A tanárindiánok főnökénél Egyértelműig tehát abban állapodtunk meg, hogy felkeressük a tanárindiánok főnökét, az igazgató urat és tőle kérünk szabadulást Old Shatterhand és Wmeltou számára, más szóval új May könyveket váltunk ki olvasásra. Törzsünk népe egyhangúlag elhatározta, hogy a halványarcú főnök terjessze elő a kérelmet, az»án elindultunk az iskola felé. Amikor azonban ott álltunk az igazgató úr ajtaja előtt, népem fiaiból minden harciasság elszállt és remegtek, mint a nyárfalevél. Egyet fohászkodtam a nagy Szellemhez és a kopogtatás után elszántan benyitottam a szobába. Perzeus se ijedhetett azonban meg jobban, amikor megMinden alkalomra = könyv/ Mindenféle könyvet, Írószert, kegytárgyakat, hanglemezeket, lemeziátszó gépeket stb. Fekete légvédelmi papiros kapható! előnyös árban, nagy választékban talál a Kakas-nyomda könyv, papír, írószer és zeneműkereskedésében Zalaegerszeg, KossuthL 131.
