Zalai Magyar Élet, 1943. április-június (4. évfolyam, 74-144. szám)
1943-05-29 / 121. szám
( ARA 16 FILLER 1943 MÁJUS 29. SZOMBAT IV. évfolyam 4 POLITIKAI NAPILAP ^ 121. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Tittössy-utca 12. Telefon 80. Felelős szerkesztő: Dr. PESTHY PÁL m Előfizetés: 1 hónapra 2.50, 3 hónapra 7.20 P. Postatakarékpénztári csekkszámla: 30.454 sz. Gondolatok a hősök napién lézettséggel, sok lemondással és minden anyagi érdekünket félretéve a magyar sorsközösségből reánk ruházott feladatot. Ebből a munkából vegye ki a részét mindenki, aki magyarnak és hazafinak érzi magát, mert jutalomban is úgy részesül, miként érzelmei és kötelességtudása kiérdemlik. Nem elegendő csupán a határainkról elűzni az ellenséget, belső nemzeti megtisztulásnak is kell bekövetkeznie, mert csak úgy remélhető a jobb és boldogabb magyar hit megvalósulása. Érdemeket szerzett a magyar nemzet arra, hogy az elkövetkezendő igazságosabb Európa elrendezésében résztvegyen, de föltétien jogot szerzett arra is, hogy a nemzet belső életét magyarrá és egységessé tegye. Ha majd a hadjárat után testvéreink végképp visszatérnek szülőföldjükre a messze távolból, ne türelmetlen, elégedetlen, felzaklatott lelkiállapotú és idegen, aljas bérencek által károsan befolyásolt, az 1918 vészes emlékű őszéhez hasonló, bomlásnak indult, züllött nemzetet találjanak. De leljék meg a szeretetben élő, boldog családot, a dolgozó és töretlen hitü magyar nemzetet. Akkor nem kell a nemzetnevelést csecsemőkorában kezdeni, hanem folytatjuk majd a művelődési életünket arról a színvonalról, amelyet a művelt nemzetekkel egyértékűnek vívtunk ki magunknak. Mennyivel rövidebb út lesz ez a boldog, szociális Magyarország felé, mint volt az a keserves kálvária, amit 1918-tól napjainkig kellett megtennünk! Elfelejtjük a nélkülözéseket és boldogok leszünk, hogy legalább némi áldozatot hozhattunk azért a Magyarországért, amelyért valamennyi igaz magyarnak aggódva dobog a szíve. Ez a nagy feladat, ami a polgári nemzetre hárul és ez az a feladat, amit megoldani hőseink adtak fel nekünk. Ne kicsinyelje senki a saját hivatásált és személyi fontosságát, de ne is becsüljük azt túl. Ne legyünk egymásnak irigyei. Mindenki a saját keresztjét viseli és azt viselni a, Mindenható tette mindannyiünk feladatává. Ha eloszlanak nemzetünk felett a gondterhes fellegek és a sok áldozatnak jutalmaként boldogabb idő fog ránk köszönteni, akkor a hőseink elvesztése felett érzett fájdalom is megenyhül és a sajgó sebek begyógyulnak. P. I. Tanulságos beszámoló a zalai Állattenyésztő Bizottságnak eredményes munkájáról Emlékezését ünnepeljük azoknak, akik közel egy emberöltő előtt vettek búcsút szeretteiktől és legdrágább kincsüket áldozták fel a becsület és hivatás mezején. Azoknak a hősöknek ünnepe ez, akik a nemzeti függetlenségünk, a család szentélye, a független emberi lét, az erkölcsi erő, a vallásos meggyőződés értékei ellen törő barbár áradat meg- gátlásáért hozták és hozzák anyagi, erkölcsi és életük áldozatait. Ezeknek a mártíroknak emlékét elhomályosítani nem szabad és meggyőződésem az, hogy ma a kegyelet és csaf ládi vonzalom, szeretet ápolja azt, — az elkövetkezendő boldogabb, megelégedettebb jövőben pedig a hála fogja az emlékezés, mécsesét éleszteni. Tehát nem csupán az örökkévalóságba rég elköltözött hőseink, nemes apák, férjek és fiúk emlékezését ünnepeljük, de üljük azok gyászünnepét is, akiknek sírhantja még friss és nem nőtte be a természet feledtető pázsitja és együttérző ünnepét üljük azoknak, akik hazánk határain túl védték és mindenkor védik a magyar anyát, a magyar gyermeket, a magyar családot és a magyar becsületet. A huszonkilenc évvel ezelőtt megkezdett szörnyű háborúnak, az azt követő csúfos békekötésnek igazságos helyreigazításáért küzd most a nemzetek sora és mindazok, akik az isteni igazság tudatában fogtak fegyvert. Azonban nemcsak azok katonái a nemzetnek, akik megtorló, öldöklő fegyverrel á kezükben vívják a harcot, hanem azok is, akiket a polgári elet küzdőterére állított és állít a sors. i Sok szempontból nagy szerep jut ez utóbbi hadseregnek, mert a katonát a hivatását jelképező külsőn kívül a magyar honvéd becsülete és fegyelme védi és kiséri, míg a polgári élet sok vonatkozású függetlensége szabad teret nyit az érzelmeknek és azok hangoztatásának. Ne felejtsük el, hogy ,az elmúlt nagy világháborút a magyar fegyverek is győzelmesen vtívták meg, a magyar honvéd ellenséges földön vetette meg a lábát és onnan védte a 'hazát. A bukás, nemzetünk -testének szétmar- cangolása a bujtogató, hazaáruló elemek bomlasztó műve volt. Az aljas megtévesztés pedig abban az időben valóban nem volt nagy feladat a túlfeszített idegállapotú társadalom körében. Ez ellen kell minden magyarnak fölvenni a vértet és töretlen magyarságunk pajzs legyen a sötétlelkű, lelkiismeretlen, nemzetköziséget vállaló és tanúsító elemek ellen, akik most már műtőkés alá kerülő rákfenéi minden erkölcsi alapokra épített nemzetnek. Ez a szellem pedig onnan áramlott és áramlik felénk és minden müveit nemzet felé, ahol hőseink az elmúlt nagy világégés során és a mai küzdelmek terén arattak és aratnak babért és dicsőséget a magyar nemzetnek. Érezze magát mindenki sorkatonának és egy célként lebegjen mindenki szeme előtt a nagy magyar nemzet egységes feltámasztása, az emberi élet színvonalának fölemelése és á magyar nemzetnek igazi magyar szellemben Való naggyáépítése. Honvédeink magyar bátorsággal és hazafiúi szeretettel védik hazánk határait, nekünk pedig idehaza kell ellátnunk fokozott köteZala vármegye törvényhatósági Állat- tenyésztő Bizottsága közgyűlést tartott, amelyen az alispán hivatalos távolléte miatt dr. Schmidt Jenő vármegyei főjegyző elnökölt. A közgyűlésen résztvett vitéz gróf Teleki Béla főispán is. Sziberth Gusztáv, a vármegyei m. kir. gazdasági felügyelőség vezetője előterjesztette jelentését az Alap szervezetének szükségességéről, tevékenységéről, eddig elért eredményeiről és a beszerzett állatok számáról, értékéről. Az Állattenyésztő Bizottság létesítését a törvény végrehajtási utasítása írta elő, feladata az, hogy állattenyésztési kérdésekben javaslatot tegyen, illetve véleményt mondjon az alispánnak. A jelentés érdekes adatokat sorolt fel, amelyekből megtudtuk, hogy az Állattenyésztési Alap 1943 január 1-étől beszerzett összesen 415 bikát és pedig Zalából 309, más törvény- hatóságok területéről pedig 106 darabot. A 415 darabból 90 telivér, 325 pedig magyar tarka bika. A vételáruk összege 1 millió 17 ezer száz pengőt tesz ki. A használati díjuk fejében 83.149 pengő folyt be. Beszerzett a Bizottság 121 kant és pedig Zalából 68, más megyékből pedig 53 darabot. Ezekből 31 hússertés, 90 pedig mangalica fajtájú sertés. Vételáruk fejében 48 ezer 450 pengőt fizettek ki. Használati díjuk fejében befolyt 6.050 pengő. Tenyészbikákat 255, tenyészkanokat 46 községbe helyeztek ki. A felajánlott tenyészbikák száma 146, amelyekből 37 darabot- értékesítettek. Az állomány tenyészbikákból 109, kanokból 92. Az utóbbiakból is 13 darabot értékesítettek, úgy hogy a tenyészkan állomány 79 darabot tesz ki. Az Alapnál 1944 január 1-ével bevezetik az önbiztosítást. Ez célszerű azért, mert a statisztika szerint a befizetett biztosítási díjak az elhullások, vagy a tenyészképtelenség miatt történt eladások kapcsán legfeljebb egyötöd, vagy egynegyed részben térülnek vissza a biztosító intézettől. Az önbiztosítás bevezetésével a tenyészapa- állatok száma emelkedik s így nagyobb összeget lehet megtakarítani. Ezzel az összeggel viszont biztosítani lehet az apaállatok tenyész- képességének megőrzését, illetve a tenyészidő meghosszabbítását. A jövőben csakis községek részére ad ki az Alap tenyészapaállatokat. Ezzel eléri azt, hogy a községek nagyobb gondossággal fogják kezelni az apaállatokat, mert felelősségrevonásuk eredményesebben érvényesíthető, mint az egyes birtokosságoknál. Minden lehető módot felhasznál a Bizottság arra, hogy a miniszteri rendeletben előírt kifutók mielőbb létesüljenek a tenyészképesség tartóssá tétele céljából és hogy megvalósulást nyerjen a tenyészbikáknak jármozása. Tehenek után 7, kocák után 2 pengő a megállapított tenyészállatdíj. Az Alap az utolsó fillérig visszafizette azokat a kölcsönöket, amelyeket a múlt évben apaállatok beszerzésére fölvett. Végül a jelentés utalt arra, hogy