Zalai Magyar Élet, 1943. április-június (4. évfolyam, 74-144. szám)

1943-05-11 / 105. szám

2 ncMMhn 1943 május 11. Máté szakaszvezető többet látott. Ritkán voltak az egész század újoncai any- nyira egy véleményen, mint Máté szakaszvezető esetében. Máté szakaszvezető egyébként, szép kitüntetésekkel ékesített világháborús katona, szigorú-, kérlelhetetlen erélyű ember hírében állott. Máté szakaszvezető embereinek nem volt könnyű dolguk. Nem mintha harsogó párán csókból, körmönfont szidalmakból több jutott volna ki nekik, mint a többieknek, sőt ellenke­zőleg. Sehol sem uralkodott olyan úri csend, mint ebben a csoportban. Máté szakaszvezető nem szerette a nagy han­got. Csak füttyentett — felváltva hosszút, rö­videt. És aszerint, hogy rövidet vagy hosszút füttyentett, a szakasz földre vetette magát, vagy gyorsan felugrott. Nem sokat törődött azzal, vájjon elég száraz- e a föld, vájjon nem freccsentették-e fel a sa­rat és esővizet a villámgyors fedezések. Sőt néha különös szeretettel éppen ilyen helye ken „buktatta“ volna meg újoncait is I Mindig gyorsuló ütemü füttyentései nem hagytak sok időt a gondolkodásra, hogyan lehetne hirtele- nében jobb helyzetet keresni a hasravágódásra. A szakasz újoncai kénytelenek voltak halan­dó porhüvelyük erejének utolsó maradványait is kimeríteni. De napról-napra gyorsabban ug­rottak, napról-napra fürgébben szaladtak. Pedig közben felszerelésük súlya is állandóan szapo­rodott, a távolságok is folyton hosszabbodtak. Máté szakas*,vezető még egy néma mosolyt is sajnált embereitől. A legsanyarubb sors Kovács gyalogosnak jutott ki. Pedig néha, — különös módon mindig a szolgálati időn kívül, — úgy látszott, mintha a szakaszvezető Kovács gyalogost tulajdonképpen kedvelné Ami vég­eredményben nem is lett volna csodálatos, hiszen apja egy ezredben szolgált vele az olasz harctéren. Ott is maradt szegény. De mindez nem használt neki. Máté szemmelláthatólag fente a fogát rá. Talán az irányította rá a fi­gyelmet, hogy olyan kövér volt. Kovács gyalogos erősen lihegett minden „le- * fel“-nél. Tizennégy nap múlva két lyukkal szü kebbre csatolta a derékszijjat. Ezután is min den héten egy lyukkal tovább, amig végre meg nem állapodott. De ekkor már nem lihe­gett a szökeléskor. A szakaszvezető azonban még akkor is megkülönböztetett figyelemben részesítette, mintha kizárólag az ő számára tanult volna meg füttyenteni. De ha még csak rossz katona lett volna I Kovács gyalogos azonban nem tartotta magát rossz katonának. Ö sszeszoritott ajkai nem egy­szer préselték ki a „Sintér 1 ‘ szót. De mit használt ez? A szakaszvezető hallótávolságon kivült állt, balját háta mögött tartva, jobb ke­zével pedig a sípot vitte szájfhoz. És a gya­korlatok és oktatás közben minden nap feisü vitettek füttyei: Fedezés — Fel — Szökelés — Fedezés! És arca mindig halálosan komoly maradt. Csak legalább egyszer látta volna va­laki nevetni. Emberei nem értették meg. Talán ■ ■ érezték, hogy nem volt rosszakarójuk, de nem tudták megszeretni. Egyszer azután itt volt a szemle. Máté sza­kaszvezető csapata volt a nap hőse. Néhány nap múlva megérkezett a parancs : a harctérre! Senki sem volt boldogabb, mint Kovács gyalogos. Végre vége volt a pokolnak ! A pokol azonban tulajdonképpen csak most kezdődött. Nap-nap után zuhogtak a gránátok. Éjjel titokzatos csend, reggelre kelve tomboló ágyutüz. Közben pedig állandó őrjáratok. A kaszárnyaudvar és gyakorlótér emlékei már ré­gen feledésbe merültek. Azután ütött az óra, tulajdonképpen Kovács gyalogos órája. Az ellenség a meredek hegy­oldalon egy erdő sarkában fészkelte be magát. Az árkok és drótakadályok makacsul tartották magukat. Éjjel rohamcsapat kúszott elő a fedezékből. Kovács szintén tagja volt a rohamcsapatnak. Egyidejűleg megindult a tüzérségi előkészítés. Lövés»lövés után villant az ellenséges állások­ban. Pokoli hangverseny volt. A becsapódások kísérteties pontossággal találtak. Vumm... Vumm . .".'Vumm ... De az ellenséget mindez nem törte meg. A hegy­oldal hirtelen tüzokádó heggyé változott. Csak úgy záporoztak a puskagolyók, egymást érték a kézigránátok. A saját tüzérség elhallgatott. A drótakadályt hamarosan sikerült átvágni. A he­ves géppuskatüz ellenére az osztag mindent elsöprő lendülettel megostromolta az árkot. Kézigránátok repültek az első fedezékbe, a másodikba, a harmadikba ... Húsz elszánt katona merész rajtaütéssel egy erősen kiépített ellenséges állást füstölt ki. Vissza ! Természetesen nem volt már min­denki ott a húsz közül. Kovács gyalogos az utolsó volt a csapatban. Nem tudta megállni, hogy az egyik kísérőd­be be ne kukkantson. Egy orosz liszt hevert benne, vadonatúj bőrtáskával az oldalán. Papírok! — villant át Kovács gyalogos agyán. Egy ugrás és már kezében is volt a táska. De ekkor már legfőbb ideje volt útra kelni. Az ellenséges tüzérség zárótüz alá vette az utat, amerre a kis csapat hanyatt homlok a völgybe igyekezett. Sár, vér, izzadtság borította az arcokat. Jobbra és balra fülrepesztő becsapódások. Szzt — vumm ! Szzt — vumm ! Amint Kovács gyalogos a fütyülést meghallotta, nyomban a földre vetette magát. Mindegy volt neki, hová, a süppedő iszapba, kása sárba, piszkos pocso­lyába. Alig robbantak a lövedékek, már rohant is, ahogy csak lábai bírták. Milyen könnyű volt most a géppuska és az egész felszerelés! Le-feli Le-fel! Rövid szünet után már hallotta is a követ­kező sortüzeket. Szorosan a hazaigyekvő csa pat nyomában jártak. Jaj volt annak, aki nem volt elég gyors I Aki belekerült a zárótüzbe, az ott is maradt. Mily végtelen hosszú lett egy csapásra az ut! Szzt — le! Vumm — szökelés! Gyorsan, gyorsan! Tíz ember érkezett haza a húsz közül és egyik magával hozta az értékes feljegyzéseket tartalmazó táskát. Kovács gyalogos pedig azon az estén egy levél helyett kettőt irt. Az egyiket Máté szakaszvezetőnek a kaszárnyába: Amióta itt vagyok, sokszor kellett szakasz­vezető ur fütyülésére gondjlnom és most kö­szönetét akarok mondani, hogy ez a fütyölés annyiszor szólt nekem. Mi újoncok csak a kaszárnyaudvart láttuk, de maga, szakaszvezető ur, többet látott I (MN) A téli csata magyar Á kiemelkedő fegyvertények egész sorát haj­totta végre a dón-menti védőállásban, valamint a nagy téli csatában D u s k a László százados egyik gyalogzászlóaljunk parancsnoka. Az 1943 junius 14 röl 15 éré virradó éjjelen az ellenség többhelyen betört a Poludan folyó mellett húzódó védőállásainkba. E betörés Duska százados zászlóalját több részre szakí­totta, majd az ellenség egyenként bekerítette ezeket az elszigetelt csoportokat. Duska száza­dos, látván századainak kétségbeejtő helyzetét, az egyik, közelében volt puskás századot, vala­mint a zászlóaljtörzset külön harccsoportlá ala­kítva, emberfeletti erőfeszítéseket tett a bekerí­tett részek támogatására. Körben azonban őt is körülzárták a bolsevisták. Ekkor megmaradt erőinek megmentése végett az ellenséget több ízben sikeresen kicselezve, áttört a bolsevisták gyűrűjén és január 15 én délelőtt aránylag ke­vés veszteséggel, bevonult ezredparancsnoksá- gához. öl nappal utóbb, január 20-án az Oatrogosk- ból történt kitörés után súlyos elhárító harco­kat vívott N. Olsankánál. Ebben az ütközetben két helyen is megsérült ellenséges aknaszilán­koktól, de sebesülten is személyesen vezette tovább zászlóaljának maradványait. Sem vér- vesztesége, sem a dermesztő hideg nem ren­dítette meg abban az elhatározásában, hogy az újra köréje záródó ellenséges gyűrűt át ne törje. Szándékát teljes sikerrel végre is hajtotta. Erélyes fellépésének és példás vitézségének köszönhető, hogy utóbb Buggyenyiben már két zászlóaljnyi erőt gyűjtött össze különböző ala­kulatok maradványaiból. Innét a hadseregpa­rancsnok parancsára az Oslrogoskon át vissza­vonult német hadosztályhoz csatlakozva vezette vissza folylonos utóvédharcokat vívó kötelékeit Novo Oskolba. Bár közben sokat szenvedett sebeitől, csak akkor ment kórházba, amikor egységei uj ilásba vonultak az (Lkol folyó mentén. Ugyanebben a harcokban tüntette ki magát Máté Dezső hadnagy, ezredének árkász-szá- zadparancsnoka. 1943 január 15 én, mint az ezred artalék pa­rancsnoka lendületes ellentámadással tartóztatta fel a Potudan folyó mentén húzódó állásainkba betört ellenséget. Harc közben mindig az élen, vagy a legveszélyesebb helyeken tartózkodott s példájával lelket öntött a nagy hideg és fára­dalmak miatt elcsigázott csapatába. 1943 január 17-tői 19 ig Óstrogosk védelmé­ben tüntette ki magát fáradhatatlanságával, va­lamint kitmelkedő bátorságával. A már körül­zárt várost védő ezredének tartalékát vezényelte ezekben a küzdelmekben és századával négy- izben állította meg a bolsevisták rohamait. Pusztán Máté hadnagy személyes bátorságának és hősi példájának köszönhető, hogy erősen leolvadt létszámú századával a legválságosabb helyzeteket is minden esetben sikeresen oldotta, meg. — Vitorlázó repülők Csáktornyán. A mű­egyetemi sportrepülők körének két vitorlázó gépe, a Sólyom és a Kevély Budapestről ked­vező időben 4 órás út után a Csáktornyái gya­korlótéren szállt le. Az éppen ott foglalkozó leventék kitörő lelkesedéssel fogadták a re­pülőket. MAVAUT Zalaegerszeg autóbusz menetrendje Érvényes 1942. november 2-töl Zalaegerszeg—Bak—Keszthely MAVAUT Menetdij — — —■•— . 14 45 17 15 i. Zalaegerszeg Széchenyi-téi é. 9-55 17 00 r— — —•— 15-17 17 47 é. Bak Hangya szövetkezet 1, 9 23 16-28 — — 8 30 1520 —■■­i. Bak Hangya szövetkezet é. 9 20 16 26 1-80 — 9 05 15 46 — é. Zalaszentmihály—Pacsa p. u. i. 8-54 1600 4-50 ­é. Hévizfürdő--•-- --’_ 4 50 — 10 25 17 20 é. Keszthely Hungária szálló 7-30 14 30 10-35 17 30 — é. Keszthely pályaudvar i. 7 23 — — Bak—Nova Menetdij —•— 9.20 15 30 i. Bak pályaudvar é. 655 1315--*-­9­30 15-35 i. Bak Hangya szövetkezet é. 6 50 1310 1 70 10-10 16 15 é. * Nova i. 6 10 1230 Menetdij Zalaegerszeg­-Bak—Líspe—Szentadorján —•— 17 15 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. ­— *-­1 — 17 47 é. Bak Hangya szövetkezet é. 705 1-70 18 04 é. Söjtör Búza-vendéglő i. 6-47 450 19-30 é. Szentadorján i. 5-20

Next

/
Thumbnails
Contents