Zalai Magyar Élet, 1943. február-március (4. évfolyam, 33-71. szám)
1943-03-06 / 53. szám
1943 március 6. HETI ÉRDEKESSÉGEK Szépasszony hajtja a parádés lovakat. Úgy elnézem az asszonyt, ahogyan kormányoz. Szentuccse, gyönyörködöm betnine. Táncol a szívem, ahogyan táncolnak a paripák is. Szép- asszony bársonykezében a gyeplő. Az asz!- .szony is gyönyörködik, hogy menny ina bámulják most az utcán járókelők őt, aki hajt. A libériás kocsis, hátul az ő külön ülésén büszkén sodorait ja a bajuszát. Nincs nála most boldogabb, irigyeltebb férfiember. Szépasz- szony kocsikázza őt, a szépasszony kocsisát. De keresztúthoz ér a kocsi. Innen autói dudál, onnan egyíovas tejeskocsi fordul he, emitt megint kerékpáros kifutó kanyarodik, Szépasszony kissé elveszíti a szép fejét. A paripák tétováznak. Ideges pillanatok következnek. A libériás kocsisnak azonban helyén van az idege. Előrenyúl hátulról a gyeplőiért és egyszerre fogja az asszonnyal. A két kéz ösz- szeér a gyeplőtartásbara. A férfi erősen markolja, az úrnő csak épplen fogja. A férfi szépien kikormányozza a kocsit a (bajból. Aztán újra egészqn átengedi a gyeplőt az asszonyának. Önérzetesen megsodorintja a bajuszai és napsugár gyanánt fut végig az arcán az öntudatosság: — Mégis csak én, a férfi vagyok a teremtés koronája! * Manapság már nem úgy van, mint ahogyan régen lehetett, amikor még a táncban a nép- költő szerint »Egy legény csak hozzányúlt, S a kis leány elpirult.« Igenis, ma már egészen más világ van: a pírt is á színes púder adja. És az új táncszó korszerűen így rímel: Ha a legény hozzányúl, A kis leány felvidul. Az is szokásban volt a korábbi időben, hogy tánc közben a férfi költőien szép udvariéi szavakat suttogott a raő fülébe. A cigány- muzsika hangulatában, a báli éjtszaka színes forgatagában ezek a légiesen finom szavak mámorba ringatták a gyengéd nem táborbelijét. Múltkor táncos tea-esten voltam. Nem árulom el, hol, mert akkor találgatnának. Elég az, hogy csoda történt: egy férj is. meg- táncoltatta ,a feleségét. Édesén suttogtak a tánc ütemein. — Boldog házasok, — gondoltam ielmélázva„ — akik még mindig rózsaszín álmokban járják a világot. Nem átadottam később meg is kérdezni a férjtől', mi szépet tudtak még egymásnak mondani tizenkét évi házasság után. így felelt: — Fáni töprengve vetette föl a kérdést, hogy mit főzzön holnap. Szörnyű gond ez az ebédösszeállítás. Én mondtam neki, hogy nem bánom, ha az lesz is, ami tegnapelőtt: savanyúkáposzta. Igen ám, — mondja mosolyogva, — de disznóhús aligha lesz benne, mert a hentessel nehéz zöldágra vergődni. Nem baj, drágám, megelégszünk füstölt kolbásszal is — vigasztaltam. — Ezjen megint nevetett a Fánikám, még akart valamit mondani, de időközben elkérték a kezemről. * Bordy Bella, a kecses príma ballerina egészen komolyan el akart jönni Zalaegerszegre, A Mansz meghirdette, egészen komolyan várta, Az Actio Catholica gyönyörű hajtása dr. Pesthy Pál könyve; Életművészet a házasságban Ez a könyv mindig időszerű érték marad, amig lesz szerelem és házasság. Jegyesek, házasok olvassátok! Ára 1 80 pengő, kapható lapunk szerkesztőségében. ÍIAtAMfíTET ■P^ M g és minden lakberendezési tárgy nagy választékban BUfOr Szalay és Dankovitsnál ■ Bútorcsarnok: Zalaegerszeg, Batthyány utca 4. még gépkocsit is küldött fel érte Budapestre. Azt hitte volna az ember, hogy nehezebb akkora útra motalkót szerezni, mint amilyen nehéz egv művésznőt 'elhivatni. És fordítva történt. Motalkó volt, csak Bordy Bella nem lett. Tetszik tudni, pesti művésznőknek mindig közb-ejön valami. Nem úgy van ám, mintha visszájára lenne a dolog és Égerszögről hívnák fel vendégszerepelni a fővárosi Vigadóba például a Herman Valit, a Boda Lacit, vagy teszem a Hornyán Jancsit. Mérget vehetünk rá, hogy ők az Ígéretüket száz százalékig beváltanák és ebben annyira kényesek leniniének a vidék becsületére, hogy bizonyára nem kellene értük onnét ide autót se küldeni. Mimidig mondtuk, hogy a főváros sokat tanulhatna a vidéktől. Bordy Bellával tehát megjártuk. Most azonban még megvárjuk, eljönne Karády Katalin, akit szintén meghívtak a legközelebbi alkalomra, húshagyókeddre. Addig függőben hagyjuk a végleges ítéletünket. P.P. A röpködő tapolcai molnár, a levegőben vitorlázó nagykanizsai borbély és a magánjáró szekeret feltaláló nagypocaku, kiscsibukos zalai polgár A világháború utáni időben a magyar repülést a trianoni békeparancs gúzsba kötötte. Az 1923-as években kezdtek ^éledezni sportrepülőink. Csakhamar híre járt, jxogy egy tapolcavidéki molnár magaszerkesztett motoros repülőgépen röpködi be .a festői szépségű balatoni tájakat. Addig röpködött, ,míg végre a Magyar Légügyi Hivatal közbelépett és eltiltották ettől a kontárkodástól. Dicséretére legyen azonban mondva molnár barátunknak, hogy úgy meg tudta csinálni gépét, hogy azzal lehetett is repülni. Valószínűleg a katonaságnál leste el a repülés tudományát. De nemcsak Tapolcán, hanem Nagykanizsán is volt idbbjdn az időben egy ííepü lő gép-építő. Itt egy borbély csinált magának repülőgépet. Az ő gépe vitorlázó gép lett volna, ha lehetett volna vele egyáltalán repülni. Ha jól emlékszem, lóvontatással akart vele fölemelkedni. Kísérletei azonban mindig kudarcba fulladtak. Mindennek dacára nem vesztette él kitartását, mert 1939-ben letette az elsőfokú vitorlázó- repülő vizsgát. Őszülő fejjel, kissé görbült hátgerinccel, de mégis fölemelkedett légi paripáján és simán le is hozta azt a fellegekböi De a saját építésű gépéről azlért mégsem szeret beszélni. Életem legnagyobb élményét a feltalálókkal kapcsolatban 1928-ban éltem át. Ekkor már én, e sorok írója is, feltaláló hírében állottam és mindig sűrűbben kezdtek hozzám fordulni tanácsokért az alkalmi feltalálok. Éppen egyik műhelyben dolgozgattam, amikor beállított oda egy ismerősöm. Nagy darab ember volt az öreg, lehetett vagy 120 kiló súlyú. Kis csi- bukos pipája mindig a kezében, vagy a szájában volt. Télen-nyáron csizmában járt és nagy politikus hírében állott. Egyébként foglalkozása a bőriparral volt kapcsolatban és igen jómódú, vagyonos polgár volt. A rossz nyelvek szerint azonban írni-olvasni nem tudott. Erre úgy jöttek rá, hogy a tempómban fordítva volt keiében az imíakönyv, , de azért ő buzgón »olvasta«. Egyik vasárnap reggel meg is viccelték. Eléje tették az újságot fordítva és mondták, hogy olvassa el és mit szól hozzá. Az öreg csóválta, tekergette a fejét, hogy »borzasztó, borzasztó!« Történetesen ugyanis ezen az újságpéldányon egy vonat fényképe állott. Az öreg ezt fordítva látta és meg volt győződve, hogy megint vasúti szerencsétlenség történt. ; Hát szóval az én ismerősöm ibeállított hozzám és kacskaringósan, a politikát, egészség- ügyi viszonyaimat és az egész ^családom tagjait külön-külön megérdeklődte. Eme beveze*- tés után — köpött egy nagyot és kinyögte, hogy valami rettentő bizalmasat szeretne velem közölni. Erre a váratlan fordulatra é,n átvezettem ismerősömet a szomszéd helyiségbe és ott megkínáltam hellyel. Az öreg itt is bizalmatlanul körülnézett és végül is óvatosan lel kezdte mondani, hogy miről is van szóv Találmánya volt. De még hozzá milyen!? Előre bocsátotta, hogy már legalább tíz éve fői a fejében ez a találmány és már minden kis porcikáját kifundálta. Most azután :meg fogja építeni. De előbb' tőlem tanácsot szeretne kérni, hogy megtudja a véleményemet. Én voltam az első halandó, ;akit megtisztelj bizalmával és akivel közölte a ,nagy titkot, Meg is ígértem, hogy mindenkor az ő kizárólagos szellemi tulajdonának logom tartani ezt a nagy találmányt. ■ Csaknem leestem a székről, amikor az első szót kimondta az öreg: »Magánjáró szekér«. Miért ezt találta fel. Irtózatosan erőlködnöm kellett, hogy a nevetéstől vissza tudjam magamat tartani. így azután sikerült állandóan komoly arcot vágnom és az öreg a legteljesebb bizalommal mondta el részletesen \ a nagy találmányt. Hát azt mondja, képzeljek! el egy közönséges szekeret. Elképzdte)m. Erre ő fel fog szerelni egy rendes kormánykerekét. Olyant, mint a gépkocsikon vap. A kocsi- rudat természetesen kiveszi. Na már most ezzel megvan a kormányozható szekér. A szekér .közepére azután fölszerel egy hintázó lócával ellátott bakot. Olyant, mint amilyenekkel a gyerekek szoktak játszani. Ezen a bakon olyan lóca lesz, amelynek az egyik fele vályú alakban készül. A másik félére pedig fölszerel egy lómyerget, amelyik remekbe fog készülni. Azután a lóca végeit csatlórudakkal összeköti a szekér hátsó kerekeivel, hasonlóan a g'őz- mozdonyhoz. Na már most, mi kell még? — kérdezte az öreg. Nem kell :más, mint egy pontosan ugyanolyan súlyú vasgolyó, mint ő maga. (Tehát legkevesebb 120 kiló súlyú!) Ő szlépien ráül a nyeregre, az lenyomódik a testsúlya alatt, ugyanakkor a vasgolyó pedig középre gurul. Majd ő fölemelkedik a ínyeregből, kiguruí a vasgolyó és az nyomja je a lócát. Ily módon a szekér kerekei a csatlórudakkal maguktól mozgásba jönnek. Tehát nem kell neki majd mást csinálni, minit ;csak lovagló mozgást végezni és a szekér — megy! Közben aranyira belehevült az öreg a lovagló mozgásba, hogy állandó térdhajlítgatások közepette bizonyítgatta előttem, hogy mindez miiyen egyszerű és nagyszerű szórakozás lesz. A lovaglás eltartott csaknem félóra hosszat és ma sem tudok elképzelni mulatságosabb jelenetet, mint az előttem térdhajlítgatva ügető göregábori tömzsi, pocakos, izzadó alakot. Bélyegzőt Zalában Szabó cserkészüzlet SZállít Zalaegerszeg — Telefon: 266.
