Zalai Magyar Élet, 1943. február-március (4. évfolyam, 33-71. szám)

1943-03-17 / 61. szám

1943 március 17. 3 trappal folytatta felvonulását. (Nemzetközi Tá­jékoztató Iroda) A szovjet komoly csapásnak tekinti Karkov elestét. Sztálin napiparancsot bocsátott ki, amelynek értelmében egy talpalatnyi földet se szabad átengedni az ellenségnek. (Búd. Tud.) Az olasz közlekedésügyi minisztérium kö­zölte, hogy március 30-ától kezdve Szicília területére csak külön hatósági engedéllyel le­het beutazni, vagy onnan elutazni. A Palermo ellen intézett légitámadás alkalmával nagy­részben megsemmisült a kapucinus templom­nak híres katakombája, ahová 1860-ig nyitott koporsókban temették el a kapucinusokat és a nevezetesebb polgárokat. A holttesteket a szabad levegő épségben őrizte meg. (MTI) Márciusi ünnepélvek Zalában Nagykanizsán a máicius 15 i ünnepélyen dr. Krátky István kormányfötanácsos polgár- mester mondta az ünnepi beszédet és ő osz­totta ki a nemzetvédelmi kereszteket is Ünnep séget rendezett a Zrínyi Irodalmi Kör és a Credo is. Az előbbi egyesületben Szőnyi László piarista tanár, az utóbbiban pedig dr. Wéber Elek mondott beszédet. Az Iparoskörben Surá- nyi Gyula kereskedelmi iskolai igazgató beszélt. Keszthelyen Bárdos Gyula községi tanító ünne­pi beszéde után Vajda Ákos nyug. főjegyző szólt a nemzetvédelmi keresztesekhez, <x fő- szolgabiró pedig átadta a kitüntetéseket. Alsólendván a Levente egyesület lelkes ün­nepséget rendezett az országzászlónál. Megje­lent 300 levente és a helyből és környékről összeseregleít több ezer főnyi közönség. Küro- nya Jenő polgári iskolai igazgató felolvasta a Kormányzó Ur szózatát, Kovács Ferenc a le­venték nevében beszélt, Josovics Endre levente szavalt, a lendvahidvégi elemisták hazafias és katonadalokat énekeltek, Nagy János polgári iskolai tanár, levente parancsnok pedig az ünnepi beszédet mondta el. Kiemelte, hogy március 15-ike ma nem lehet érzelmi ünnep, hanem a tettek ünnepévé kell lennie. Vállalnunk kell a magyar sorsot amelynek útját sok kereszt jelzi. A magyar ember szivében nincs bosszuállás, csak szeretet, de jaj annak aki ezt a szeretetet félreérii és gyengeségnek fogja fel. E vidék vend ajkú népe mindig együtt küzdöti a ma­gyarokkal a szabadságért. Minden jel megvan arra, hogy az ősöknek késő unokái sem hűtle­nek a hagyományokhoz Azután Kopinya Ven­del levente szavalt, Matton István a leventékhez intézett beszédet, majd a polgáristák énekeltek, egy lendvalakosi levente és S'épLonka szavalt. Diszrr.enette! végződött az ünnepség. Sümegen a Hősök terén ünnepeltek. A Kormányzó Ur szózatának elhangzása után Csapó József a Talpra magyart szavalta, Buch­binder Oszkár az ünnep jelentőségéről beszélt, szavalt még Bedőcs István, Sándor Jenő és Rauch Emil levente. Dr. Nagy Bála főszolga­bíró áladra a nemzetvédelmi keresztet András Géza csabrerdeki Hangya igazgatónak, Zob Péter száz dós pedig a Nemzetvédelmi Kereszt jelentőségéről mondott beszédet. A leventék katona dalokat énekeltek, a hazafias keret- éneket a levente fúvós zenekar kisér le. Itt is tliszelvonulással végződött az ünnepély Mi uiság a budapesti élelmiszer nagyvásártelepen A Magyar Vidéki Sajtótudósitó fővárosi je­lentése szerint március 5-től 11 ig az élő- és vágottbaromfi piacon az árak nem változtak. -A tojáspiacon továbbra is a hatóságilag meg­állapított legmagasabb árak voltak érvényben. A zöldség- és főzelékfélék piacán a kalarábé ára 5, a tisztított karfiol ára 50 fillérrel csök­kent, viszont a paraj ára 130 fillérrel emelke­dett kilónkint. Ezen a héten megjelent -- mint újdonság — az idei termésű üvegházi karfiol kilónkint 10 pengős kezdő áron. — A gyü­mölcspiacon a nemesfaj áju alma és a vörös- bélü narancs ára 20 fillérrel emelkedett, mig a sárgabélü narancs ára 10 fillérrel csökkent kilónkint. A mezőgazdasági kiállításra bejelentett tenyészállatok értékesítési lehetősége Az országos mezőgazdasági kiállítás és te­nyészállatvásár rendezöbizotlsága gyűlést tarlott, amelyen elfogadta a kiállításra bejelentett tenyészállatoknak központi irányítás mellett nagyrészt otthonról történő értékesítésére vo­natkozó tervezetet. Minthogy az ezzel kapcsolatos tudnivalók az állattenyésztő gazdák széles körét érdeklik, kö­zöljük a következőket: A rendezőbizottság a kiállításra bejelentett tenyészállatokról szabályszerű jegyzéket készít, amelyet a kiállításra jelentkezett összes nagy­tenyésztőknek, az érdekelt állattenyésztő szer­vezeteknek (vármegyei lótenyésztési szakosztá­lyoknak), a köztenyésztésre vásárló m kir. gazdasági felügyelőségnek, vármegyei gazdasági egyesületnek néhány napon belül megküld A jegyzék ára 3, illetve bérmentes küldéssel 3 30 pengő. Megrendelhető a kiáiiilás rendező bi­zottságánál (Budapest, IX, Köztelek-utca 8), valamint a vármegyei gazdasági egyesületeknél és az érdekelt állattenyésztő szervezeteknél, amelyek eladásra szánt példányokkal is rendel­kezni fognak A jegyzékben szereplő tenyészállatokat ki­állítási állománynak kell tekinteni, úgy mintha azok a kiállításon lennének és onnan kerülné­nek eladásra. Tehát ezeknek otthoni eladása esetén is a tenyészállatvásári szabályzat rendel­kezései érvényesek, amelyeket a jegyzék teljes részletességgel tartalmaz. A kiállításra bejelentett tenyészállatok otthoni értékesítése (véiele és eladása), valamint a szokásos vásárlási és szállítási kedvezmények igénybevétele, továbbá a vételár kiegyenlítése is kizárólag csak a rendezőbizoltságon keresz­tül történhetik, a szokásos kötjegyek kitöltése és egyik példánynak a rendezőbizottsághoz való beküldése utján. A szükséges kötjegyeket a rendezőbizotlság bárkinek rendelkezésre bocsátja. A kiállításra bejelentett tenyészállatokból már előre történt eladásokat vagy lefoglalásokat a rendezőbizotlságnak haladéktalanul be kell jelenteni és ezekről pótlóan kell a köt jegyet kiállítani és beküldeni. A köztenyésztés részére szükséges apaálla­toknak a kiállításra bejelentett állományból való megvásárlása iránt a földmivelésügyi minisz­térium máris meglette a szükséges rendelkezé­seket a m. kir. gazdasági felügyelőségek u'ján. A közienyésztés mennyiségileg és minőségileg is megnagyobbodott igényei miatt, előrelátha­tólag a közületi vásárlások mértéke az eddigi kereteket is felül fogja múlni. A magántenyésztök vásárlásai is már meg­indultak és ezek elősegítése érdekében is a rendezőbizottság széleskörű propaganda és tá­jékoztató munkát végzett. Minthogy a vásárlá­sok sok esetben csak megtekintés utján eszkö- zölheiők, ezért a vevők odautazásának^lősegi- tése érdekében a rendezőbizottság 50 százalé­kos utazási kedvezmény engedélyezését kérte a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztertől. A vásárlások és az érié esités megkönnyítése érdekében a központ és a vidéki állattenyésztő szervezetek messzemenő támogatással és közre­működéssel állnak az érdeklődők rendelkezé­sére. A jegyzékben közölt adatok alapján bárki közvetlenül az illető tenyésztőhöz fordulhat vételi szándékának közlésével, vagy azokat sze­mélyesen is felkeresheti. A vásárlások közvetí­tésére a rendezöbizottság (Budapes*, IX, Köz­telek-utca 8) is szívesen vállalkozik. Ajánlatos ezenkívül a tarka szarvasmarhák vásárlásánál a területileg illetékes állattenyésztő szövetség és a vármegyei állattenyésztő egyesület, a borzderes szarvasmarhák vásárlásánál a Borzderes Szarvas- marhatenyésztők Országos Szövetsége (Munkács, Apád vezér útja 25), magyarmarhák vásárlá­sánál a Magyarmarhatenyésztők Országos Egye­sültté (Budapest, IX, Köztelek-utca 8), lovak vásárlásánál az illetékes vármegyei gazdasági egyesület lótenyésztési szakosztálya, a manga­lica sertések vásárlásánál a Mangalicatenyész­tők Országos Egyesülete (Budapest, IX, ÜTŐi- ut 25). a hússertések vásárlásánál a Hússertés- tenyésztők Országos Egyesülete (Budapest, IX, Üllői-ut 25), a juhok vásárlásánál a Juhte- nyésztők Országos Egyesülete (Budapest, VIII., Esterházy-ut 3) előzetes tanácsának és véle­ményének a kikérése. Ezek az egyesületek megbízás alapján közvetlenül is eljárnak és katalógusáron vagy az eladó hozzájárulásával ezen az áron alul is minden külön költségfel- számitás nélkül megvásárolják a kívánt tenyész­állatokat és intézkednek azok elszállítása iránt is. Nagyobbszámu érdeklődő jelentkezése ese­tén* az egyes vármegyei állattenyésztő egyesü­letek csoportos körutakat is rendeznek a ki­állításra bejelentett tenyészállatoknak vásárlás céljából való megtekintésére. PRO PATRIA Kovács Aladár zalag.rlsai földmíves, honvéd a szov­jet'elleni keresztes hábo­rúban hősi halált halt. A zalagalsai Kovács-család­nak ezzel minden férfi tagja hősi halottá magasz­tosult. Az egyik testvér az előző világháborúban, a másik a most dúló harc­ban esett el, atyjuk pedig ugyancsak az első világháborúban halt hősi halált. — Németh Jenő kisgörbői leventeok­tató, honvéd szakaszvezető a keleti harctéren hősi ha-, ^ Iáit halt. Emlékük örökké él! Apró zalai hírek Járási tiszii értekezlet volt a tapolcai főszol­gabírói hivatalban az összes jegyzők részvéte­lével. — Az alsónemesapáti leventék a Vörös­kereszt és saját felszerelésük kiegészítése javára, sikeresen adták elő a Harangok cimü énekes színművel. Az előadást megismételték. — Zala- apátiban nagy közönségsikerrel játszik Gyimesi János színigazgató társulata. Fejbe rúgta a csikó Pelikán Ferenc csab- rendeki gazdasági cselédet. Súlyos fej- és szemsérúlést szenvedett. — Nagy Dénes ne- meshanyi és Csordás Géza káptalanfai féld- míveseket nem jogerősen 4—4 napi elzárásra változtatható 20—20 pengő pénzbüntetésre ítélték iparengedély nélküli állatkereskedés miatt. — Dr. Nagy Béla főszolgabíró elnöklése mellett a járásbeli jegyzők bevonásával érte­kezlet volt a sümegi főszolgabírói hivatalban. — Szabó Antal csabrendeki gazdasági cselédet a lovak kocsival együtt a falhoz nyomták. Sú­lyos sérülést szenvedett. — Letépte az ujját a fúrógép Molnár István nagygörbői kovácsta- r.oncnak. 9^ f « és minden lakberendezési tárgy nagy választékban BÜtOr Szalay és Dankovitsnál 99 9 W ■ Bútorcsarnok: Zalaegerszeg, Batthyány utca 4

Next

/
Thumbnails
Contents