Zalai Magyar Élet, 1943. február-március (4. évfolyam, 33-71. szám)
1943-03-16 / 60. szám
1943 március 16. riAS^RElF.T 3 A mai nap országos és világ vonatkozású A magyar cserkészmozgalonr tegnap anemi- 2|eti ünnep alkalmából díszelőadást rendezett az Operaházban. A Kormányzó Urat egy névtelen debreceni kisdiák köszöntötte. A díszelőadáson Lehár Ferenc Garabonciás diák című mű került előadásra. Vitéz Lukács Béla miniszter, a Magyar Élet Pártjának országos elnöke, Bormann Márton német birodalmi vezető meghívására 3 napos látogatást tett Németországban, (MTI) A Kormányzó Ur dr. Kultsár István miniszteri osztályfőnököt az értelmiségi munka- nélküliség ügyeinek kormánybiztossága alól érdemeinek elismerése meülett saját kérőimére fölmentette és helyébe Sztamorai Jánost, a közérdekeltségek felügyelő hatóságának elnökét nevezte ki. (MTI) Az Országos Magyar Sajtókamara tegnap tartotta évi Rendes közgyűlését. Utána leleplezték a kormányzóhelyettes úr és a hősi halált halt újságírók arcképeit a Magyar Sajtó Házában, Az avató beszédet vitéz Kolosváry- Borosa Mihály elnök mondotta. A hagyományos szabadság-lakomán dr. vitéz Thuránszky László miniszteri osztályfőnök méltatta március 15-ének jelentőségét a Jókai-serleggel a kezében. A halászati tilalmi időket újra szabályozta a földmívelésügyi miniszter. A nyílt vizekre nézve az általános halászati tilalom május 1-étől május 31-éig tart. Ez a tilalom nem vonatkozik a Balatonra, a Balaton mellékfolyóinak torkolati szakaszára, a pisztrángos vizekre és az országhatárt képező folyószakaszokra. A veszprémi főispán felfüggesztette állásától dr. Nagy László veszprémi polgármestert a zsírellátással kapcsolatban tapasjztalM: megfelelő ellenőrzés hiánya miatt. * A németek a visszafoglalt Karkov városát 3 nap alatt tisztították meg a szétvert bolsevista csapatok maradékától. A szovjetnek nem sikerült az a terve, hogy Karkovból második Sztálingrádot csináljon. Mint a város visszafoglalásáról szóló kiegészítő jelentés mondja, villámgyorsan ment végbe a városnak megtisztítása a bolsevistáktól. A merész német átkaroló mozdulatok három oldalról indultak meg. A németeknek a legnagyobb akadályt egy hatalmas páncélos árok jelentette. Az éjtszaka folyamán azonban SS alakulatok elhárították ezt az akadályt is. A karkovi térségben a bolsevisták át akarták tömi a német vonalakat. Kísérletük eredménytelen maradt. Sok helyen a német gyorscsapatok utolérték a menekülő bolsevista egységeket. Kurszktól délnyugatra visszaverték a bolsevista támadásokat, a Donyec kanyarulatában pedig nagyobb szovjet egységeket Vágtak el csapataiktól a németek. A kubáni hídfőnél a bolsevisták csupán védekezésre szorultak. Az Ilmen-tótól délre súlyos elhárító harcok fejlődtek ki. A támadásokat a németek felfogták á mélyen tagolt védelmi állások előterében, A szuchini- csi térségben a szovjet csapatok a németek! lényegesen megjavított állásai ellen vehettek eredménytelen támadásokat. Karkov elastét a szovjet sajtó is beismerte. Ujiabb jelentés szerint Karkovnál a németek folytatják a visszia- vonuló ellenség üldözését. (Nemzetközi Tájékoztató Iroda) A Stefani-iroda jelentése szerint Cagliari bombázásakor 658 személy vesztette életét. Német repülők tegnap este sikeres támadást intéztek a Humber torkolatánál levő Grimsby angol kikötő ellen. Két német gép nem tért vissza támaszpontjára. Mára virradóra nem érte ellenséges légitámadás Németország területét. (NT1) Egyhangú választással ismét az eddigi vezetőség került a zalaegerszegi ipartestület élére A Zalaegerszeg és Vidéke Ipartestület vasárnap tartotta évi rendes közgyűlését, amelyen a a város vezetősége részéről dr. M i k u 1 a Szigfrid főjegyző, iparügyi biztos jelent meg. Horváth István elnök a megnyitó beszédében utalt arra, hogy a kézművesiparosság a nemzeti munka és a honvédelem terén egyenlő buzgalommal vesz részt. A megpróbáltatásokkal teljes -létküzdeiemben az ipartestület vezetősége minden lehetőt megtett az iparosság érdekében. Ha nem sikerült votta minden úgy, ahogyan szerették volna, legyen mentségül, hogy ezek a nehéz idők más vezetőségnek sem nyújtottak volna módot az alkotásokra és a többet cselekvésre. A megbízatás leteltével az elnökség és az előijárósági tagok a tiszta lelkiismeret érzésével és azzal az óhajtással teszik le a sáfárkodást, hogy a választásnál a kézművesiparosság kövesse magyar lelkének jó sugallatát. Ezután dr. M i k u I a Szigfrid vette át a közgyűlés vezetését. Mint hivatali ember, akinek az ügyfelekkel állandó érintkezése van, igazolni tudja, hogy az elbúcsúzott elnökség és elöljáróság a legtevékenyebb munkát fejtette ki a testület közös érdekében. Működése nyereség volt erkölcsi és anyagi tekintetben, azért elismerést érdemel. Kétségtelen, hogy az anyagelosztás terén nagy nehézségek vannak, de • a kormány mindent elkövet, hogy a lehetőségek keretében az iparosságnak biztosítsa a munka és tisztességes megélhetés feltételeit. Örömmel állapította meg, hogy a zalaegerszegi és vidéki iparosság türelemmel, belátással viseli sorsát és ebben a testületben lázadó szó nem hangzik fel. Ezt a szenvedélytől mentes lelküle- tet kell továbbra is megőrizni és a választást is a nagy időkhöz méltó szellemben lefolytatni. Groll József arra kérte a közgyűlést, hogy a jelölő lista alapján közfelkiáltással, egyhangúan az előbbi elnökség és iparosszék tagjainak adják újra a bizalmukat. Ez meg is történt. Csupán az ügyészi tisztségben történt változás, mert dr Árvay László városi főügyész sokoldalú elfoglaltsága miatt kérte, hogy az újabb jelölésből hagyjak ki. így az ő helyét dr Vizsy Lajos ügyvéddel töltötték be. Elnök lelt újabb három évre Horváth István kőművesmester, alelnök Oláh István mészáros és Wolf Károly pék (Zalalövő), az ipartestületi szék elnöke Kakas Ágoston, alelnöke Szakony János. Dr. Mikula Szigfrid méltatta az iparosságnak kicsinyességeken felülemelkedő állásfoglalását, amely az összefogásnak, együttérzésnek felemelő hatású bizonysága. Tizenhat évi iparügyi biztosi minőségében ez az első ilyennemü tapasztalata. Tudomása szerint a háború óta nem akadt lényegbevágó dolga az iparosszéknek sem. Ez a körülmény szintén amellett tanúskodik, hogy az iparostársadalomnak minden tagja testvérnek érzi magát a másikkal és nincs erkölcstelen versengés a megérdemelt kenyér elhóditására, vagy elirigylésére. Horváth István elnök mondott ezután köszönetét a megválasztottak nevében a bizalomért. Első szava a harctéréin küzdő ip aros- testvérek és a hősi halált haltak iránt való megható érzésből fakadt. A megjelentek néma felállással áldoztak a 'hősök ragyogó emléké- n‘ek. Arra kérte az elnök iparostársait, hogy inje csak az erszényüket nyissák meg a hadba- vonultak rászoruló hozzátartozóinak támogatására, hanem tisttttáletükklel és vigasztaló szavukkal is álljanak melléjük. A küldöttek gyűlésének azt 'a határozatát* hogy minden önálló iparos a saját személye úján havi 1 és minden alkalmazottja után további 1—1 pengő befizetésével támogatja a hadbavonult iparosok hozzátartozóit, aZ ösz- szjegnek sietős befizetésével növeljék értékbein. Az iparosság ezer éven át gyakran került válságba, d'e a nagylelkűség es türelem mindig kisegítette a megpróbáltatásokból. Most is így lesz. Végül az elnök 50 pengőt adományozott a harctérről hazatért zalaegerszegi ipari- testületi testvéreknek dohánnyal való ellátására és 50 pengőt az első iparos támogatására, aki a harctérről körünkbe rokkantán visszatér. PRO PATRIA Jeszenszky Elek főhadnagy, aki másodszor is visszament a keleti harctérre, a legvéresebb csatákban példát mutató vitéz magatartás után hősi halált halt. Jeszenszky főhadnagy nagykanizsai származású volt és korábban mint köztisztviselő is kitűnően megállta a helyét. Az egész társadalom osztatlan szeretetét élvezte, élvezetes tollát gyakran megcsillogtatta harctéri tapasztalataival kapcsolaxban léke örökké él! Rangok és címek statisztikája Most jele;nt meg dr. Zentai Dezső statisztikusnak kézikönyve »Beszélő számok« címein. A könyvből megtudjuk, hogy Magyarországom 29 államtitkár van, és hat olyan magasrangúi tisztviselő, aki államtitkári fizetést élvez. Rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter 18 van, 105 miniszteri osztályfőnökünk van és 13 miniszteri osztályfőnöki fizetési osztályban lévő egyéb tisztviselő. A miniszteri tanácsosok száma 338, 14 kúriai tanácselnök van és 73 kúriai bíró. A megnagyobbodott Magyarország tudományegyetemein 284 nyilvános rendes tanár van, a műegyetemen 108. Akadémikusunk 81 van, a Corvin-láncot 13-ain, a koszorút 86-an viselik. Ezután következik azoknak a névsora, akik! címadományozás útján kerültek a szellemi arisztokraták sorába. Ezeknek névsora a 30 valóságos belső titkos tanácsossal kezdődik. Magyar királyi titkos tanácsosi címet 172 előkelőség visel. Kincstári főtanácsosunk 66 van* egészségügyi főtanácsos 191, kereskedelmi főtanácsos 38, gazdasági főtanácsos 322, tanügyi főtanácsos 150, a báinyaü|gyi főtanácsosok száma 25. A csúcseredmény a kormányfőtanácsosoké- 1110 kormányfőtanálGsosiUink van. Az utóbbi számok a könyv megjelenése óta is tér m é szetese n emelkedtek.