Zalai Magyar Élet, 1943. február-március (4. évfolyam, 33-71. szám)
1943-02-12 / 34. szám
6 MAOrcífflFT 1943 február 13. A Magyar Élet A MAGYAR ÉLET PÁRTJÁNAK ZALA- VÁRMEGYEI SZERVEZETE február 28-án, vasárnap délelőtt 11 órakor Zalalövőn, a Galambos-féle vendéglő nagytermében, délután 4 órakor pedig Nován, a Nagy-féle vendéglőben járási vezetői értekezletet tart. Az értekezleten megjelennek az országos központ kiküldöttei, valamint vitéz gróf Teleki Béla főispán, Zala vármegye MÉP elnöke. Az elnökség kéri az illetékeseket, hogy a mai sorsdöntő idők fontos kérdéseinek megbeszélése céljából mindenki a lakóhelyéhez közelebb eső értekezleten okvetlenül jelenjék meg. * JÁRÁSI ÉRTEKEZLET LETENYÉN ÉS KISKANIZSÁN. Vitéz gróf Teleki Béla főispán és Ilovszky János országgyűlési képviselő február 7-én látogatást tett Letenyén és Kiskanizsán s a MÉP értekezlet során emlékezetes hatású beszédet mondott. A képviselő kíséretében ismét eljött Zalába dr. Domokos László nyug. miniszteri osztálytanácsos, az Országos Baross Szövetség ügyvezető igazga- politika kipróbált élharcosa, az Országos hatója és Mester Kálmán, a keresztény nemzeti ross Szövetség kereskedelmi szakosztályának vezetője is, aki szintén felszólalt mindkét helyen. A letenyei járási értekezletein nemcsak a helyi MÉP tisztségviselők és tagok, valamint a vezető társadalomnak minden tagja volt jelen, de messzebb tájakról, Borsfáról, Semjánházá- ról, sőt Murakeresztúrról is többen resztvettek. A kaszinó két terme zsúfolásig megtelt. Ugyanez volt a helyzet délután 'Kiskanizsán is, ahol a Polgári Olvasókör hatalmas színház- termét az utolsó férőhelyig megtöltötték 'a MÉP hívei és a hivatali 'élet, a társadalom vezetőiből álló vendégek. Mind a letenyeii, mind a kiskanizsai értekezlet igazi eseményt jelentett a magyar életben, a mondanivalók tartalmasságát illetően. Ilovszky János mindnyájunk számára valóságos ébresztő hatású beszédében az egység szellemének szükségességét és a győzelem föltételét Világította meg. Mester Kálmán tárgyilagosan mutatott rá arra, hogy mivel most mindnyájan katonák vagyunk, fegyelmezetten is kell viselkednünk. Inkább hajtsuk végre fenntartás nélkül az lesetleg nem tökéletes rendelkezéseket, semhogy amíg vitatkozunk, az ellenség fölibénk kerekedjék. Vitéz gróf Teleki Béla főispán a zalai ügyekkel foglalkozott minden részletre kiterjedően. Rámutatott az eszközökre, amelyek segítenek a háborús lehetőségeiken belül. Az elhangzott beszédekkel a Zalai Magyar Élet a hét folyamán többízben érdekes beállítású cikkekben foglalkozott. Ilovszky képviselő és a főispán, vármegyei elnökünk beszédének gondolatmenete e lap más helyén olvasható. Az értekezletet Letenyén dir. Tholway Zsigmond kerületvezetőhelyetteis hazafi., san elmélkedett beszéddel nyitotta még, amelyben Isteln áldását kívánta honvédeimk fegyverére. Idézte gróf Zrínyi Miklós szavait: »Adassák tisztelet a katonaeszménynek!« Nagy Péter helyettes bíró a nép kívánságait tárta fel ía kukorica- és tejbeszolgáltatás, a Noha-szőlők áttelepítése és az állattenyésztési hozzájárulás! ügyében. A főispán megnyugtató válaszokat |adott. Ugyancsak dr. Tholway Zsigmondi mondotta el a záróbeszédet is, amelyben megköszönte a szépen sikerült ünnepély megrendezése körül kifejtett fáradozását a táirskerülett- vezetőnek és a tisztségviselőknek. Az érteikelz- let üdvözlő táviratot küldött Kál'lay Miklós miniszterelnök, országos pártvezérünknek és vitéz Lukács Béla miniszternek, a MÉP országos elnökének. Az értekezlet után r főispán, Ilovszky képviselő és kíséretük látogatást teft dr. Barcza Béla Járási főszolgabírónál. Kiskanizsán dr. Szabó István m. kir. tisztiorvos mondott hatásos megnyitó beszédet, majd találó jellemzéssé! mutatta be az egyes felszólalókat. Plunder József tisztségviselőnek zárószavai után Ilovszky képviselő a nagykanizsai párthelyiségben tett látogatást, ahol fogadást tartott. * Dr. ORSZÁGH PÁL országgyűlési képviselő Sabján István kerületi szervező titkár kíséretében február 7-én Belatinzon Murabaráti, Murahely, Hársliget és Lendvarózsavölgy községek MÉP vezetőinek bevonásával nagyszabású vezetői értekezletet tartott. A képviselő nagyvonalú beszédében ismertette a vidéket érdeklő földkérdés megoldását és megnyugtatta az érdekelteket, hogy az rövid időn belül végleges elintézést nyer. A fölmerült közellátási kérdésekkel kapcsolatban kimerítő felvilágosítást adott az 1943 gazdasági évre vonatkozó beszolgáltatással kapcsolatban. A képviselő előadása után mindenki megnyugvással távozott. * ZALAAPÄTI község MÉP szervezete február 6ián tartotta szokásos havi értekezletét., Kovács Gyula pártvezető megnyitó beszédében megemlékezett a hősi küzdelmeit vívó honvédeinkről és a nagy küzdelemben megsebesült hősökről. A megjelentek egyperces néma felállással adóztak az elesett honvédek emlékének. A pártvezető ezután a ‘Pártértesítő alapján ismertette Szász Lajos közellátási miniszter legutóbbi beszédét a nemzet erőinek összefogásáról és a közellátással kapcsolatos fontos teendőkről. Gerencsér Lajos és Fülöp József, az orosz harctérről hazatért szabadsá- gos honvédek előadást tartottak az orosz nép szörnyű elhagyatottságáról, vezetőik lelkiismeretlenségéről és barbárságáról. Büszkén jegyezték meg, hogy csapataink kitűnő ellátásban részesülnek, ami a harci készséget még jobban fokozza. A magyar honvéd 'bátor és leleményes, ezzel szembc|n az orosz leigazolt, közönyös és elbutított. Ekman István felkérte az összes jelenlevő gazdákat, hogy a Hombár által még át nem 'vett és a gazdák birtokában levő gabona tárolási díját, minthogy az úgyis az áron felül jut, valamennyien áldozzák a legnemesebb célra. A jelen lelvő gazdák egyhangúan fel is ajánlották 'a nekik jutó összeget a harctéren küzdők itthonmaradt hozzátartozóinak. A község valamennyi gazdáját felkérik, hogy csatlakozzanak a MÉP választmány nemes mozgalmához. * GALAMBOK község MÉP szervezete közölte a vármegye elnökségével, hogy a Főméltóságú Asszony gyűjtési mozgalmát a helyi MÉP szervezet bonyolította 'le. Ennek eredményeként 671 pengőt küldtek el illetékes helyre. .* BADACSONYTOMAJ község MÉP szervezete február 6-án vezetői értekezletet tartott. Ibos Ferenc pártvezető és Prónafalvi Albin párttag a belső arcvonal egységének szilárd megtartásáról, valamint a Bajtársi Szolgálat fontosságáról beszélt, Hámos Béla pedig la leventeifjúság hazafias működéséről és á Bajtársi Szolgálatba való bekapcsolásáról’ Az értekezlet táviratilag üdvözölte dr. Ríadocsayi László igazságügyminisztert, a kerület képviselőjét, végül elhatározták, hogy a badacsonytomaji hadbavonultak családjainak segélyezésére gyűjtést rendeznek. * SZENTPÉTERUR község MÉP szervezetének február 6-án tartott vezetői értekezletén Gerat Károly községi pártvezető elnökölt. Pó- vios István kerületi szervező titkár rámutatott az összefogás és fegyelmezettség szükségességére. Mindenki állja meg hűségesen a helyét ott, ahová a sors állította. Hiszünk honvédeinkj haláltmegvető bátorságában, hiszünk a belső arcvonal munkásaiban és hiszünk a harc győzelmes befejezésében. * NEMESSZER község MÉP szervezetének február 6-án megtartott értekezletén nagyszámban jelentek meg a vezetőségein kívül a párt tagjai is. Vitéz Szíva József elnöki megnyitójában örömmel jelentette, hogy a község lakosai a legnagyobb készséggel tettek eleget a legutóbbi gabonabeszolgáltatásnál kötelességüknek. Voltak olyanok is, akik köpés aratással keresik meg mindennapi kenyerüket, dé a beszolgáltatandó mennyiségen felül még 10—15 kilót adtak, mert úgy érezték, hogy az fölöslegnek mutatkozik. Póvics István titkár a pártvezetőség nevében köszönetét fejezte ki a községnek ezért a ’követésre) méltó nemes cselekedetért. HETI ÉRDEKESSÉGEK Az a hír járta múltkor, hogy a nagykanizsai polgármester közérdekből kötelezte az ottani kereskedőket arra, hogy a helyi napilapra, a Zalai Közlöny-re haladéktalanul előfizessenek. Kérdést intéztünk dr. Krátky István kormányfőtanácsos, polgármesterhez, igaz-e ez a hír. — Szóról-szóra igaz — mondotta a polgár- mester. — Megállapítást nyert, hogy a kereskedők a rendeletek nem ismerése miatt szabálytalanságokat követtek el. Mivel a városi hivatalok mindennemű hirdetményei a helyi napilapban jelennek meg, közérdekből szükségesnek találtam azt, hogy segítségére legyek a rendelkezéssel polgártársaimnak. Mennyire más a helyzet a megye székhelyén. Itt minden polgár ismeri az újságban közölt városi hirdetményeket és egyéb rendeleteket, még ha nem is előfizetője az újságnak. Itt szabálytalanságok nem történnek, miért is itt senkinek se jut eszébe az a pompás ötlet, hogy közérdekből rendelkezést tegyen az újság előfizetéséről. * De hogy már a nagykanizsai polgármesterről esik szó, hadd mondjunk el egyebet is. Dr. Krátky István a minap látogatást tett Zalaegerszegien. Kel'lemcls hajtással térült-fordult, kedvesen mosolygott ide is — oda is, sutto- góba vonult el erre is, arra is. Gyanakodtunk,, hogy ebből megint lesz valami eredmény Nagykanizsa számára. Mert mindenki tudja nálunk, de másutt is, hogy Krátky István gondviselésszerű vezetője a legnagyobb zalai városnak. Ahová lép, ott rózsa terem Nagykanizsa számára. Az arcán lebegő örök mosolyban van minden titoknak (a nyitja —* mondják az irigyek. Megtudtuk, hogy ez egyszer, polgármesteri életében egyetlenegyszelr hiába mosolygott Krátky polgármester. Ezúttal Kazay Gyula főintézőt szerette volna megnyerni Nagykanizsa számára. Nagykanizsa városnak pompásan berendezett kertészete olyan szakértőre szorulna, amilyen Kazay, a virágok mestere és hangszerelője. Kazay ellenállt a csábításnak, mint' ahogyan korábban már nem-et mondott Szegednek és Marosvásárhelynek is. Van még [áldozatos hűség az emberekben... Amint halljuk, csupán annyit ígért meg Kazay, hogy időközönként — amennyiben felettes hatóságától engedélyt nyer — szétnéz a nagykanizsai virágok között is. ★ Nagy port vert fel a múlt év vége feléi az az esemény, hogy bűnügyi eljárás indult meg Pesty József nyug. kereskedelmi iskolai tanár ellen, aki akkor a zalaegerszegi Zrínyi Rt. ügyvezető igazgatója volt. Följelentés alapján azzal gyanúsították, hogy bűnt követett el a magyar állam és nemzet megbecsülése ellen, az állami és társadalmi rend erőszakos fel- forgatására irányuló kijelentéseket tett és a m. kir. kormány sérelmére is rágalmazást követett el. Szóval nagy hegyek emelkedtek fölébei és a hegyekből végül is még csak egy kicsinyke szürke egér se született. Az történt ugyanis, hogy az ügyben illetékes győri kir. ügyészség) még a nyomozást is megszüntette. Hasonló az esete Bődey János zalaegerszegi állami tanítónak. Öt a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen irányuló vétséggel gyanúsították a följelentők. Az ő; ügyében szintén megszüntették a nyomozást. Ezekután most már csak az a kérdés, vájjon kiknek állott érdekében a följelentés és a meghurcolás. Jó lenne most már ez irányban nyomozást indítani. P.P.