Zalai Magyar Élet, 1943. február-március (4. évfolyam, 33-71. szám)

1943-02-26 / 46. szám

mMvCkxn 1943 február 26. lyos veszteségeket szenved leik. Az északi arc- vonal egyes szakaszain helyi harcok voltak. Afrikában a tengely légierői sikeresen bom­bázták Tripolisz városát és kikötőjét. A német védőerő főparancsnokság jelentése szerint a német csapatok a keleti harctér déli részén további sikereket értek el. Az arcvonal mögött bekerített hetedik szovjet lovasgárda hadtest zömét felmorzsolták és a .szovjet had­test parancsnoka törzskarának részeivel együtt fogságba került. (NTI) Egy genfi lap római tudósítása szerint az általános helyzetben biekövetkezett változások megokolttá teszik a legkülönbözőbb' közvet­len és közvetett diplomáciai érintkezéseket. A legutóbbi orosz sikerek hatása alatt világosan felismerhető az angolszász szövetségesek és a tengelyhatalmak érdekeinek bizonyos azonos­sága. Ez egyáltalában nem jelenti azt, hogy a tengely békét fog leérni, de a szövetséges hatalmak jól tennék, ha számot vetnének a valódi helyzettel és nem létesítenének Euró­pában második arcvonalat. (MTI) Most ünnepelte évfordulóját a német nem­zeti szocialista munkáspárt annak az esemény­nek, hogy 1920 február 24-én Hitler Mün­chenben kihirdette a nemzeti szocialista párt­program 23 pontját, amelyek azóta a német nemzet élettörvényévé váltak. Ez alkalomból Esser államtitkár olvasta fel a Führer kiált-* ványát, amely többek között hangsúlyozza, hogy a zsidó világszövetség hatalmát szét) fogják törni. Ez a harc — mondotta a kiált­ványban Hitler — nem az árja emberiség megsemmisítésével fog végződni, hanem a zsidóságnak egész Európából való kiirtásával. (MTI) Az angol alsóházban több munkáspárti kép­viselő kérdést intézett Churchillhez a tunéziai helyzet miatt. Ezt a kérdést azért tették föl, mert a tunéziai helyzet éppen ellenkezően ala­kult, mint azt Churchill bejelentette. (NTI) Északafrikában az olasz csapatok főparancs­noksága a fogságba esett franciákat nem te­kinti hadifoglyoknak abban az esetben, »meny­nyiben a Német Birodalom belső területén munkát vállalnak. Ugyanezt a határozatot hozta a német főparancsnokság is. (Stefani) Köszöi?@Snyilvánitás. Mindazoknak, akik felejthetetlen Mariskánk halála alkalmából fájdal­munkat részvétükkel enyhítették, ezúton mond köszönetét Tornyos és Kranyec tsalád. i hit kell tudni a zalai gazdáknak a terménybeszolgáltatásról ? Harminc buzaegytéget szabadon választott terményekből, illetve termékekből ad le a termelő gazda (IV.) A kataszteri tisztajövedelem minden aranykoronája után ledandó 50 buzaegység- bő! 10 buzaegység keyérgabona (I ), 10 buza- egység zsirféleség (II A további 30 buzaegy- séget szabadon válaszút terményekből, illetve termékekből (III) adhlja le a gazda. A rendelet mintegy 100 olyan gazdaságban termelhető cikket jelöimeg, amelyek termelése után a leadott mennyiégekből a 30 buzaegy­ség beszoigáltatási ktelezettségének a gazda eleget tehet. Természtesen leadhatja a gazda az I és II. csoporlhoztartozókból is, ha azok­ból a köteles beszolgáltatáson 10+10 buza- egységen felül még vn felesleg. Ilyen esetben a hiányt póiolhatja a II. csoport cikkeiből. A III csoport egyél termékeihez tartoznak a gabonafélék, hüveiyesik, gyök és gumós növé­nyek, ipari növények, takarmányok és takar­mánymagvak, széna sa Ima félék, a mezőgaz­dasági ipar termékei és melléktermékei, éiő állatok, állati termékek Oly bőséges sorozat áll rendelkezésre, hog; a gazda nem érezheti magát megkölöttnek ikkor, amikor termelési kötelezettségének iparkodik eleget tenni. Felesleges felsorolni a rendelet állal közölt termékeket. A gazdakönyv úgyis tartalmazza őket. Inkább a legfonbsabbakból közlök csak néhányat. 100 kiló bao 200 buzaegység borsó 165, étkezési burgony* 33 mák 500, lucerna- széna 40, lucernamag 1800, lóhereszéna 35, lóheremag 1000, szalma 15, cukorrépa 20, vá­gómarha élősúly kilója 3, vágóborjú darabon ként 250, teljes tehéntej literje 1.4, ipari fel­dolgozásra adott tejé 1.1, gyapjú kilója 12—15 buzaegység. Vegyünk példát a III. csoportba tartozó egyéb terményekből leadandó 30 buzaegységre vonatkozólag. A nyolcholdas gazda összes ka­taszteri tisztajövedeime 100 aranykorona. Jól tudjuk, de ismételjük el mégis: le kell adni 10 buzaegységet kenyérgabonában : I, csoport, 10 buzaegységet zsírban: II. csoport, 30 buzaegy- séget egyéb terményben vagy termekben : III. csoport. A nyolc holdas kisgazdánk lead 1000 kiló buzaegységet kenyérgabonában, 1000 buza- egységet zsírban és 3000 buzaegységet egyéb terményben. Hogyan tud ennek a harmadik csoportba tartozó nagy kötelezettségnek eleget tenni ? Van két tehene. Átlag 10 liter tejet ad a kettő naponta. Házi szükséglete napi 4 liter. Marad közvetlen fogyasztásra, egyenesen a fo gyasztók részére napi hat liter, évi 2290 liter. Ez a mennyiség 1.4 buzaegységgel beszorozva 3206 buzaegységet ad, tehát a 3000 buzaegy­séget kitevő III csoportbeli kötelezettségének eleget tett. Tejet nem tud többet eladni, mint 1500 MÁVAUT Zalaegerszeg autóbusz menetrendje Érvényes 1942. november 2-tői Zalaegerszeg—Bak—Keszthely MÁVAUT Menetdij — — —■— 14 45 17 15 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. 9-55 1700 T— —---•--­15 17 17 47 é. Bak Hangya szövetkezet i. 9-23 1628--- — 8 30 15 20 —•— i. Bak Hangva szövetkezet é. 9-20 16 26 T80 — 905 15 46 —•—é. Zalaszentmihálv—Pacsa p. u. i. 8 54 16-00 4'50 ­— — —•— é. Hévizfürdő i.---*--- ---•--­4 50 — 10 25 17 20 — — é. Keszthely Hungária szálló i. 7-30 14 30 1035 17 30 —é. Keszthely pályaudvar i. Bak—Nova 7 23 — Menetdij —• — 9.20 15 30 i. Bak pályaudvar é. 655 1315 I ---*--­93 0 15-35 i. Bak Hangya szövetkezet é. 6 50 1310 1 70 10 10 16 15 é. Nova i. 6 10 1230 Menetdij 1-— 1 70 4 50 Zalaegerszeg—Bak—Lispe—Szentadorján 17 15 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é.—•— 17 47é Bak Hangya szövetkezet é. 7-05 18 04é. Söjtör Búza-vendéglő i. 6 47 1930 é. Szentadorján i. 5-20 litert, amelyet szövetkezetben értékesít. 1.1 buzaegységnek felel meg literje, mert a lefölö zött tejet visszakapja. Bead az 1500 liter tejjel 1650 buzaegységet. A lefölözött tejjel és egyéb takarmányokkal malacokat nevel., Elad 4 darab 26 kiiós malacot 104 kiló élősúlyban. Egy élősúly kiló 13 buzaegységnek felel meg, a 104 kiló 1352 buzaegységnek. A tejben leadott 1650 és a malacban leadott 1352 buzaegység összege 3002 buzaegység Tehát eleget tett III. csoportbeli kötelezettségének. Malacot nem nevel, hanem a gazdasszony baromfit tenyészt. Tojástermeies a cél. Elad egy évben 2700 darab tojást 180 kiló súlyban. Mivel a tyúktojásnak kilója 8 buzaegység, 1440 buzaegységet szolgáltat be. A jejjel leadott 1650 buzaegységet és az itteni 1440 buzaegység 3090 buzaegység. Kötelezettségének eleget tett. Egy holdon cukorrépát termel ez a kisgazda, mivel közel esik a gyárhoz. Terem 150 mázsa répája Egy métermázsa 20 buzaegység, a 150 mázsa 3000 buzaegység. III. csoportbeli kötele­zettségének eleget tett. Nem volt szálas takarmányra szüksége, a lucernája jól köt magot, meghagyja. Terem és és eladhat 170 kiló lucernamagot, ami megfe­lel 3060 buzaegységnek, kötelezettségét teljesí­tette. Biborheremag termeléssel foglalkozik. Állat- tenyésztése külterjes, ezzel a pillangós virágú növénnyel tartja talaját megfelelő erőben. Az ilyen talajok kataszteri tisztajövedeime alacso­nyabb, 5 aranykorona holdanként. A nyolc hold után 40 aranykorona. Le kell neki adni összesen n gyvenszer 50, azaz 2000 buzaegysé­get. Kenyérgabonában 400 kilóval, zsír és ola­jokból 400 buzaegységgel tesz eleget köielezett- S! gének 1200 buzaegységet kell leadnia más­ból, jelen esetben biborheréből. Egy holdon termel. Közepes terméssel elad róla 300 kiló magot. A bíborból 100 kiló 450 buzaegység­nek fele! meg, a 300 kilóval lead 1350 buza­egységet, tehát a 111. csoportbeli kötelezettségé­nek eleget tett. Kérdés: a gyenge talajon gazdálkodó mit adjon le a II Csoportba ? Hizlaló takarmány gyenge termést ad, olajos növényeink is igé­nyesek. Felületes szemléletre elkeseredve álla­pítja meg a leadásra kötelezett, hogy a legjobb akarat mellett sem tud eleget tenni kötelességé­nek. Az első gondolat erre az legyen, hogy hazafias kötelességet teljesít: behívást kapott a belső arcvonalra, a helyt meg kell minden­képpen állni! A második, ne ítéljen, amíg tisz­tán nem lát. Ez a nyolc hotdas kisgazda, aki gyenge talajon gazdálkodik és összes katasz­teri tisztajövedelme 40 aranykorona, 400 buza- egységnyi zsir ieadására van kötelezve. Ezt fedezni tudja 34 kiló zsírral, vagy 1 darab 100 kilós zsirsertéssel, amikor 200 buzaegységet már a III. csoportbeli kötelezettsége javára Ír­nak. 20 kiló vajat is elfogadnak a 400 búza- egységben. Ha nem tud leadni állatot, akkor lead 450 kiló kukoricát vagy árpát. Hogy ha­zafias kötelezettségének biztosan eleget tudjon tenni és inkább többet ad le, mint kevesebbet, akkor annyi napraforgót termel a szegélyekben, hogy 200 kiló magra tehessen szert, mert ez megfelel a II. csoportban 400 buzaegységnek. Látjuk ezekből az egyszerű és az életből vett példákból, hogy a gazda nincs megkötve a termésbeszolgáitató rendelettel. O y szabad ke­zet kapott, hogy kötelezettségének minden eset­ben eleget tud tenni, még rossz gazdasági vi­szonyok között is. (Folytatjuk.) PORNECZI JÓZSEF, — Az osztálysorsjáték mai húzásán 10 ezer pengőt nyert az 54.871, 5 ezer pengőt a 28.943, 59.352, 3 ezer pengőt a 44.197, 2 (ezer pengőt a 62.089, 68.041, 85.422 számú sors­jegy. (Minden felelősség nélkül.) ,

Next

/
Thumbnails
Contents