Zalai Magyar Élet, 1943. február-március (4. évfolyam, 33-71. szám)

1943-02-25 / 45. szám

2 íiagtoSxet 1943 február 25. A mai nap országos éi világ vonatkozású eseméayei Az Országos Magyar Sajtókamara a szék- házának tanácsterme részére megfestöttei a hősi halált halt kormányzóhelyettes úr arc­képét,. A képet a 'magyar Jcözélet előkelőségei­nek jelenlétében március 15-én leplezik le. Az ünnepi beszédet vitéz Kolozsváry-Borcsa Mi­hály, a Sajtókamara elnöke mondja. A Kormányzó Ur Ugrón István belső titkos tanácsosnak, az erdélyi református egyház- kerület főgondnokának, az erdélyi magyar párt elnökének és volt diplomatának a Magyar Érdemrend Nagykeresztjét adományozta. Tegnap este a Pesti Vigadóban tartották a Baross Szövetség zárógyűlését, amelyen megjelent Kállay Miklós miniszterelnök és a kormány több tagja is. A miniszterelnök fel- BZó’alt és nagyhatású beszédében bejelentette), hogy a keleti arcvonalon moist már túl va­gyunk a harcok súlyosságán, erkölcsileg pedig töretlenül vagyunk felkészülve. Magyar célok vitték katonáinkat a messze orosz hómezőkre. Mély meghatottsággal kell megemlékeznünk az életüket a hazáért áldozott hősökről. Fejfát helyezek el emlékükre, — mondotta a mai közgyűlésen. A most folyó háborúnak kettős célja van. Megmenteni a bolsevizmustól ezt a nemzetet és megmenteni a művelődésnek ke­letre előretolt őrhelyét, Magyarországot, Euró­pa számára. Elvesztett háborúk nem jelentet­ték mindig a népek eltűnését. Ebben a harc­ban azonban magyarságunkat kell megmente­nünk. Ha a bolsevisták győznek, elveszünk. A Baross Szövetség gyűlésére azért jöttem, hogy a keresztény kereskedelelm mellé álljak. Gyenge lenne az a kereskadelein, amelynek mindig a hóna alá kellene nyúlni. Minden érőnkkel meg kell akadályozni a zsidőbujtatók és ejtőernyősök szereplését a kene|ske|délem- be;n. Ez a törekvés a lenni, vagy niem lenni kérdését jelenti a magyar kereskedelem szá­mára. Tisztességes polgári haszon igen, gyors meggazdagodás nem —- ez a jelszó, — je­lentette Jki emelt hangon a miniszterelnök. Végül utalt arra, hogy a nemzet és a kor­mányzat ellenszolgáltatásképpen kéri a keres­kedők hitét és lelkét. Igénybe veszik hadicélokra a vörösrézből és ötvözeteiből készült, legalább 25 centiméter átmérőjű harangokat. Ez az igénybevétel nem terjed ki a történelmi értékű és a vasúti jelzőharangokra. A Budapesti Közlöny február 24-iki száma közölte az iparügyi miniszter rendeletét az egyes állati szervek forgalma szabályozásának módosításáról. Eszerint a mészáros köteles az általa levágott állatnak belső elvállasztású szer­veit a Magyar Bőripari NyensanyagbesZerző Rt.-nak hatóságilag megállapított áron felaján­lani, illetőleg átadni. Kö ia hivatalos lap a közellátási miniszter remetét a belföldi ci~ pészfaszeg árának megállításáról, valamint a tojás felhasználásánakizabályozásáról, a friss, hűtőházi és meszes/úktojás legmaga­sabb árának megállapításól. Tojást aZ or­szág területén házalás útji forgalomba hozni nem szabad. A friss tytojásnak legmaga­sabb viszonteladói és fogsztói ára kilogra- monként Budapest és knyéke kivételével 3.80 pengő. A siló- és trágyatelep jtatás folytatása ér­dekében az országos rnezözdasági kamara a kerületi kamarákkal egyertve arra kérte a földmívelésügyi minisztert, ogy a cementbe­szerzésről gondoskodjék épénzsegély juttatá­sát rendelje el. Ennek meglelően a kerületi kamarák felhatalmazást nytek, hogy a minisz­térium által biztosított ken terhére a gyárak­nál cementet vásároljanak és a gazdáknak az egyes silótipusoknak megtelő cementmennyi­séget természetben adják I. * A Nemzetközi Tájékoató Iroda jelentése szerint a keleti arcvonalora szukimicsi térség­ben a bolsevisták tömegímadásait a német egységek sikeresen elhárötták. Csák három helyen sikerült elérniiök a;néme;t lelső vonala­kat. A csoportosan érkezi bolsevista páncélo­sok körében nagy réseket/ágtak a német pán­céltörő lövegek. 47 szövet páncélos maradt kilőve a csatatéren. Ezen . néhány kilométerre terjedő arcvonalszakaszo: valóságos hulla- hegyek maradtak. Tízezrre becsülik az itt elesett bolsevisták számit. Az Ilmein-tótóil délre nagy páncélos erőkjei indult meg a tá­madás. Leningrádnál a Jéva jegén szintén tömegesen keltek át a bolsevisták. Itt pán­célos támogatás néni volt 46 repülőgépet le­lőttek a németek. Berlinből jelentik, bog} a keleti arcvonalon a szovjet a Donee és a Diyeper között ember­ben és anyagban óriási veszteségeket szenve­dett. Ezen a területen fokozódott a csata he­vessége. A bolsevista csipátok nem jutottak abba a helyzetbe, hogy szétverjék a német utánpótlási vonalakat. A német vadászrepülők lelőttek 118 ellenséges repülőgépeit. Az arc- vonal északi szakaszán rendkívül eredménye­sen harcolt egy német SS kötelék. A német SS egysegek 22 löveget, valamint nagyszámú nehézfegyvert zsákmányoltak. Tunéziában le­zárultak az Atlasz-hegység délkeleti nyúlvá­nyaiért vívott harcok. Az angolszászok az itt lefolyt harcokban legalább 20 ezer embert vesztettek. Mára virradóra angol repülők behatoltak, Ne dobja el, ha már elolvasta újságunkat, a ZALAI MAGYAR ELET-et, hanem KÜLDJE EL HARCTÉRI HOZZATARTOZOJANAK, vagy valamelyik ismerősének. Csak a nevet, rendfokozatot és a tábori postaszámot kell ráírni a lap fejére, aztán bélyeg nélkül betenni a legközelebbi levél- szekrénybe. Gondoljunk zalai honvédőinkre, akik sóvá­rogva várják a jó zalai újságot. letkárok keletkeztek, a polgári lakosság köré­ből veszteségek vannak. (NTI) Londonból jelentik, hogy Churchill minisz­terelnök tüdőgyulladásban megbetegedett. (NTI) Hírek a törvényszékről Csalás és közokirathamisítás bűntettével vá­dolta a kir. ügyészség Horváth Basa Simon zalaszentmihályi marhakereskedőt és Nyúl Sán­dor dióskáli ugyancsak marhakfeneisfeedőt. A vádirat szerint 1941 január 6-án Söjitörön azt ígérte az eladóknak, hogy a vételárat az álla­toknak vasúti kocsiba való rakása alkalmával fogja kifizetni. Az átvétel és berakás meg is történt, csak a fizetés maradt el. Nyúl Sándor viszont nem ellenőrizte, hogy a zala- szentmihályi vasúti állomáson eszközölt be­rakásnál az leiadók ki vannak-ie fizetve. Sőt ama célból, hogy az új marhalevelek váltásá­nak költsége alól szabaduljanak, a náluk egyéb szállítás alkalmával korábbról visszamaradt, tiehát más állatokra vonatkozó marhaleveleket használta fel. Az állatokat a budapest—ferenc­városi vágóállat vásártéren Berliner Jenő névre irtják át. így a közokiratokba valótlan tények bevezetését mozdították elő szándékosan. Ér­dekes, hogy a vádlottak az eladókat azzal té­vesztették meg, hogy csekély előlegeit adtak és azt mondták, hogy az állam még nem küldte meg az állatok vételárát. Az eladókat tehát lelőször rábírták az állatok beszállítására és leiadására és csak azután világosították fel őket fizetésképtelenségükről. Ä bűnvádi el­járás folyamán Horváth Simon bizonyos ösz- iszegeket fizethetett az dadóknak. A bírósági Horváthot 14 napi fogházra, Nyúlt pedig 5 napi fogházra változtatható 100 pengő pénz- büntetésre ítélte jogerősen. * Horváth Gyula padári földmíves 1941 jú­niusában a zalaegerszegi m. kir. adóhivatal­hoz iTefékezésre bemutatott adásvételi szerző­désben egy ingatlan vételárát kisebb összeg­nek tüntette fel a valóságosnál és így a kir. kincstárnak illetékkárosodást okozott. A bíró­ság 20 pengőre, mint főbüntetésre és 60 pengő mellékbüntetésre ítélte jogerősen. * Horváth Imre zalaegerszegi volt gépkocsi- vezető a múlt év szeptember 9-én éjjel a légi­támadásnak közvetlen veszélye 'idején nein állította le a gépkocsiját és vele csökkentett fénnyel közlekedett. Büntetése föltétdlese)n,de jogerősen 10 napi fogházra változtatható 50 pengő. 36 üzlet a szikvizgyártás Óriási arányú üzleti sikerről számolhat be a Magyar Vidéki Szikvíz Szövetség. A nem is olyan régen még hat filléres, de átlagban legfeljebb tíz filléres szikvíz árát sikerült két éven belül 22 fillérre emelni. Az országban kétszázmillió liter szikvízlfogyasztás mellett 20 millió pengő jövedelemtöbbletét sikerült biz­tosítani a szakmának. Ez a százsZázlailékos ár­irendezés olyan teljesítmény, amelyhez fog­hatót kevés iparág könyvelhet el tagjai javára, (MVS) ( Észak- és Délnémetország területe fölé. Épü­MAVAUT Zalaegerszeg autóbusz menetrendje Érvényes 1942. november 2-től Zalaegerszeg—Bak—Keszthely MÁVAUT Menetdil — __ —14 45 17 15 i. Zalaegerszeg Széchenyi-léi- á. 9-55 17 00 1- — —■— 1517 17 47 é. Bak Hangya szövetkezet i. 9-23 1628 — — 8 30 15 20 — — í. Bak Hangya szövetkezet é. 9-20 16 26 T80 — 9-05 15 46 ­•— é. Zalaszentmiháiy—Píícsa p. u, i. 8-54 16-00 4-50 ­—■— —•— —'-— é. Hévtifürdő i —•— —•— 4 50 — 10 25 17 20 — — é. Keszthely Hungária szálló i. 7 30 14 30 10-35 17 30 — — é. Keszthely pályaudvar i. 7 23 — Bak—Nova Mcrietdij —•— 9.20 15 30 i. Bak pályaudvar é. 655 13T5 —•— 9-30 15-35 i Bak Hangya szövetkezet é. 6 50 13*10 1 70 1010 16 15 é. Nova i. 6T0 12 30 Menetdij Zalaegerszeg—Bak—Lispe—Szentadorján —•— 17 15 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. ­_•— 1 — 17 47 é Bak Hangya szövetkezet é. 705 T70 18 04 é. Söjtör Búza-vendéglő i. 6-47 4-50 19-30 é. Szentadorján i. 5-20

Next

/
Thumbnails
Contents