Zalai Magyar Élet, 1943. február-március (4. évfolyam, 33-71. szám)
1943-02-11 / 33. szám
4 1943 február 11. t— Le ep" ez lek Nagykanizsán egy zsidót, aki vagonléie ekl an szállított árút külföldre. Mint már megírtuk, Nagykanizsán letartóztatták Gross Mór volt állatkereskedőt, a beszivárgó, aranyórával vesztegetni akaró külföldi zsidói házaspár ügyével kapcsolatban. Most a rendőrségi nyomozás kiderítette,, hogy más bűn is terheli Gross lelkiismeretiét. Az élelmes zsidó ugyanis felhasználva régi kereskedői kapcsolatait, állandó üzleti összeköttetésben állt Berlinben és Brüsszelben élő fivéreivel. Vagon- tételekbe, rte szállított a címükre, illetve a fivérével együtt élő Beke Rózsi és rokonai címére különféle árúkat. Megállapítást nyert, hogy ebben az ügyben több személy is közreműködött. Tettestársai nevére nézve Gross megtagadott egyelőre minden felvilágosítást. — Tiárigyialáísít tartott a nagykaniz ai rög- Itölnítéíő bíróság. A nagykanizsai rögtönítélő bíróság ma tárgyalta Mázga Dezső 25 éves törökudvari lakos bűnügyét. A vádlott udvarolt egy leánynak, aki azonban elutasította! közeledését. Mázga erre bosszúból ,az elsötétítés alatt meglopta szíve hölgyét.-— Véslas at:ai botrány Aísóiondví'n. Az alsólendvai főtéren izgalmas botrány játszódott le Erményi Pál odavaló bábos-iparos fiatalember és Both Pál iendvavásárhelyi kereskedő között. Az állítólag kissé italos fiatalember lerántotta a kocsiról ’az összeszólalkozás hevében a kereskedőt, úgy hogy ez súlyos sérüléseket szenvedett, A vizsgálat megindult, — A honvéd életét és épségét áldozza értem naponként. Én mit tettem eddig ia honvédekért? — 40 bikaistáilő felépítőiéhez kapnak államsegély t zialai községek. Palina és Lemdvanyires államsegély igénylésével bika is tálllló t és pásztorházat épít 38 ezer pengő költségelőirányzattal. Alsólendva szintén emeltet ilyen gazdasági épületeket. A telket biztosítja, a felépítéshez azonban 30 ezer pengő államsegélyt kér. A főispán a vármegye kisgyűlósén bejelentette, hogy a kormány Zalában 40 bika- istálló fölépítéséhez ad államsegélyt zalai fali- vaknak. 3^ Pokrócpótíó kender- és lentakarók erős minőségben 28—36 pengő darabja a Schütz Árúházban. — AZ osztáiysorspték mai húzásán 300 ezer pengőt nyert az 55.618, 3 ezer pengőt az 58.749, 2 ezer pengőt a 10.996 és a 81.205 számú sorsjegy. (Minden felelősség nélkül.) — RésZeg legények hazafiatlain magatartást tanúsítottak. Adorjánfalváról több legény jelent meg az alsólendvai főszolgabíró- ság épületében, hogy jelentkezési kötelezettségüknek eleget tegyenek. Közbein kilenc legény italos állapotban izgató kijelentésekét tett. A csendőrök bevitték őket a községházára, majd további eljárás céljából a főszolgabírói hivatalba kisérték őket. — Összségeltt egy búcsúszanüászlói csecsemő és ,aZ anyja. Németh Gyula bűesúszent- lászlói kádármester felesége, valamint 10 hónapos fiúgyermekük eddig kiderítetlen okokból súlyos égési sebeket szenvedtek. A kisfiú belehalt sérüléseibe. Adó- és illetékkedvezmények a mezőgazdaságban A mezőgazdaság fejlesztéséről szóló törvény, adó- és illetékkedvezményeket is tartalmaz. A törvénycikk e részével kapc-olalosan most jelent meg a pénzügyminiszter végrehajtási utasítása, amely kimondja, hogy ideiglenes föd- adómentességben, vagy fftldadókedvezményben részesíthető az olyan fö'dterület, amely termé ketlenségénél fogva még nem volt a földadó tárgya s amelyet az adómentességben, illetőleg adókedvezményben részesíthető személy megfelelő mur,Iával, vagy befektetéssel gazdaságilag használhatóvá tett, amelyen a terméshozam biztosítása, vagy fokozása érdekében különleges berendezéseket létesítettek s végül, amelyet szőlővessző, szőlőollvány, vagy gyümölcsfaoltvány termelésére használnak. A rendelet érteimében az ideiglenes adó- mentességre vonatkozó kérvényeket a fó dmű- velésügyi miniszterhez címezve a községi elöljáróságnál, illetve városi adóhivatalnál írásban kell benyújtani. A községi elöljáróság azuán a kérvényeket az illetékes pénzügyigazgatósághoz terjeszti. A kérelmeket a pénzügyigazgatóság, illetőleg a vármegyei gazdaság felügyelőség, vagy a kultúrmérnöki hivatal tárgyalja és ha az eljáró közegek véleménye egyező, az adó- mentességet, illetve az adó- és illetékk» dvez- ményt a vármegyei gazdasági felügyelőség a pénzügyigazgatósággal egyetértve engedtMyezi, feltéve, hogy a kedvezmény folytán törlesztendő földadó összege 500 pengőiéi rém több. Egyéb esetekben adómentesség, illetőleg adó- és illetékkedvezmény ügyében a földművelésügyi miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértő en határoz. — Elbeszéléseket, humort, divatot, filmrovatot, rejtvényeket és heti rádióműsort hoz a Délibáb legújabb száma. HIRDETMÉNY. Közhírré tesszük, hogy a Gyümölcstermelők Országos Egyesülete megbízásából folyó hó 15-é:n délután 6 órakor a városháza közgyűlési termében (régi városháza I. emelet) a ■gyümölcstermesztés ügyköréből előadást tartunk. Dr. vitéz Tamásy István, Zalaegerszeg megyei város polgármestere fogja az előadást megnyitni. Szabó Lajos m. kir. kertészeti felügyelő, a szombathelyi m. kir. kertészeti felügyelőség vezetője a gyümölcstermelés áL- talános kérdéseiről, Balogh Kálmán, a GyOE zalamegyei tagegyesületének vezetője a műtrágyák alkalmazásáról és Borcsányi György oki. kertész a gyümölcsöstelepítés kérdéseiről fog előadást tartani. Kérjük az igen tisztelt közönséget, hogy minél nagyobb számban jelenjék meg. Az érdeklődőknek a helyszínein az előadok szaktanácsot fognak adni. Belépődíj nincs. Zalaegerszeg, 1943 február 11. A GyOE Zaiavármegyei Tagegyesülete. . HIRDETMÉNY Lendvavásárhely község a község téglagyárát 1943 április hó 1-től kezdődő 20 évre bérbeadja. A bérleti ajánlatokat zárt borítékban 1943 március 15 ig a körjegyzőnél kell beadni. Feltételek a körjegyzői irodában megtekinthetők, érdeklődőknek kívánságukra megküldjük. Elöljáróság. flAGYZR ELET HPRÓHSRDETÉSEK Apróhirdetéseket csak a hirdetési díj előzetes lefizetése esetén közlünk. A legkisebb hirdetés ára (10 szóig) 8G fillér, a támpéldány külön fizetendő. Többszöri közlés esetén engedmény. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hirdesse, Fillérekért gyors eredmény. KÖNYVTÁRAT, egyes könyveket venne budapesti antiquárius. Ajánlatokat, címeket »Péntek, szombat Zalaegerszegen« jeligére! a kiadóhivatalba kérek. ELADÓ jókarban levő Máv cséplőgép, 930 milliméteres, kombinált herefejtős, körül go- -lyóscsapágyas, 10 HP-is motorral, jó szíjiazat- tal. Megtekinthető Tapolcán Szalőkynál. M02Í - Film AZ EDISON-MOZGÖ MŰSORA. Péntek, szombat: Vera Nikolszkaju. Vasárnap, hétfő, kedd: Szinusz. Szerda, csütörtök: Mindenért fizetni kelt. Péntek, szombat: Életem Japáné, Vasárnap, hétfő, kedd: Szakítani nehéz dolog. A SÜMEGI APOLLO FILMSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI. Február 13-án, szombaton negyed 8-kor, 14-én, vasárnap fél 3, háromnegyed 5, negyed 8-kor: Utolsó dal. Magyar film. Február 17-én, szerdán este negyed 8-kor; Sebastopol páncélos. Február 20-án, szombaton negyed 8-kor, 21-én, vasárnap fél 3, háromnegyed 5, negyed 8-kor bérletszünet mellett: Beszélő köntös* Színes magyar film. Február 24-én, szerdán este negyed' 8-kor; Táncoló Becs. Laptulajdonos: Zalai Magyar Elet lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesthy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Telefon 131. j j j Minden alkalomra ss könyv! Mindenféle könyvet, írószert, kegytárgyakat, hanglemezeket, lemezjátszó gépeket stb. előnyös árban, nagy választékban talál a Fekete légvédelmi papiros kapható! könyv, papír, írószer és zeneműkereskedésében Zalaegerszeg, Kossuth Telefon 131. Kakas-nyomda