Zalai Magyar Élet, 1943. február-március (4. évfolyam, 33-71. szám)

1943-03-27 / 69. szám

2 1943 március 27. Ne dobja el, ha már elolvasta újságunkat, a ZALAI MAGYAR ELET-et, hanem KÜLDJE EL HARCTÉRI HOZZATARTOZÓJANAK, vagy valamelyik ismerősének. Csak a nevet, rendfokozatot és a tábori postaszámot kell ráírni a lap fejére, aztán bélyeg nélkül betenni a legközelebbi levél- szekrénybe. Gondoljunk zalai honvédemkre, akik sóvá­rogva várják a jó zalai újságot. ennek a parasztlegénynek a szívét és erejét közénk. Mi legyünk ő és ő legyen mi. Együtt. Mindnyájan és együttesen. A sok zöld lap legyen sok kézszorítás és sok erő. S ha> pillanatnyilag nehezebb a szívünk s ráül a gond az agyra, nem baj. Mert a lemondás vértanúságáért kárpótol a beteljesedés öröme, amelyet Joós József tizedessel mondat ki Imegragadóan a tábori lap: »Minden meg­próbáltatás ellenére is azt írhatom, hogy a győzelem zászlója a mi kezünkben van! S e zászlót nem is engedjük el addig, amíg ezt a piszoktól és istentelenségtől szennyes bolse- vizmust le nem tiporjuk.« A harctér hite és ereje legyen a mi hitünk és erőnk. S küzdjünk itthon azért, hogy mél­tóak lehessünk hozzájuk. BAJOR JENŐ. írógépet használtat veszek, cserélek. Szakszerű javításokat vállalok Horváth Miklós irógépműszeré sx. A szeretetmunkának gzdag tevékenységéről számolt be a zalaegerszegi Szociális Missziótársulat közgyűlése A zalaegerszegi Szociális Missziótársulat szerdán tartotta évi rendes közgyűlését özv. Szalay Lászlóné elnöklésével. A közgyűlé­sen előterjesztett jelentésből kitűnik, hogy a társulatnak az elmúlt évben 227 tagja volt és a szociális kérdések, a lelkek megnyugtatása és vigasztalása terén eléggé föl nem becsül­hetően nagy értékű munkát teljesített a sze­génygondozás, a gyermekek napköziotthonos elhelyezése, étkeztetése és foglalkoztatása, a beteglátogatás és a fogházmisszió terén. Je­lentős adat az, hogy 12.214 esetben végeztek szegény- és 13.102 esetben beteglátogatást. A Misszió keretében rövid működése alatt is igen szép tevékenységet végzett az Asszony­szövetség. Méltán mondhatta a beszámolók után B o é r Judit központi kiküldött, hogy az emberi élet legnagyobb titka a szeretetnek gyakorlati megvalósítása és az emberekkel való bánásmód. FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ MAWMífkílT A mai nap országos és világ vonatkozású A keleti arcvonal két, területileg keskeny szakaszán voltak csak harcok. Karkovtól ke­letre a bolsevisták igyekeztek megszerezni az uralkodó magaslatokat. A kemény küzdelem egész napon át tartott. Bjelgorodtól délre a bolsevisták be akartak törni az új német állá­sokba. 14 szovjet harckocsi pusztult el, mi­előtt még lövést tudtak volna leadni. Az arc­vonal déli szárnyán tervszerűen tovább tart a német csapatok átcsoportosítása. A szovjet ezen a területen élénk elsáncolási munkába kezdett. Ez a tény azt mutatja, hogy inkább védelemre, mint támadásra akarnak berendez­kedni. Őreitől délnyugatra helyi harcok vol­tak. Leningrádnál és a Ladoga-tótól délre nem terjedtek túl a vállalkozások a helyi harc jellegén. A német messzehordó tüzérség el­pusztította a Néván épített új vasúti hidat. A Donyec felső folyásánál lövész zászlóaljakat, Sztálingrád környékén készenlétben álló szov­jet csapatokat vertek szét a németek! Tunéziá­ban Rommel tábornagy elhárító harcai válto­zatlan erővel tartanak.' tovább. A németek je­lentős tért nyertek a’Dzsebel északkeleti lej­tőjén. Itt az amerikai csapatok oldalába és részint hátába kerülték. A német előretörés folyamán 70 páncélost' valamint sok hadianya­got vesztettek az arrterikai csapatok. Újabb jelentések szerint a szovjet hatalmas ember­tartalékának egyik tényezője az, hogy minden lehető munkára nőkeV alkalmaznak. Így nők látják el a tábori pék, mészáros, egészségügyi szolgálatot is. A sebesültek összeszedése szin­tén az ő feladatuk. (Nemzetközi Tájékoztató Iroda) * 4 A németek harcbavetették a legújabb harci­eszközüket, a tengeralattjáróvadászt. A német hadijelentés elsőízbeH emlékezik meg az új harcieszköz bevetéséről. A földközi-tengeri vi­zeken a német tengeralattjáróvadászok lend- kívüli sikerrel kezdték meg tevékenységüket, mert máris öt brit tengeralattjárót süllyesztet­tek el. Berlini közlés' szerint hamarosan vár­ható a tengeralattjárói vadászok harcbavetése más tengereken is. (NST) Jólértesült vatikáni körökben rámutatnak arra, hogy az angol hírverés legutóbb azt állí­totta, hogy a katolikus templomokban a bolse­vista Oroszország győzelméért hangzanak el imák. A vatikáni rádió erélyesen állást foglalt ezekkel a valóságnak Semmiképpen sem meg­felelő angol állításokkal szemben. Vichyből jelentik, hogy a francia kormány kebelében néhány változás történt. így egye­sítették a gyarmatügyi és a haditengerészeti államtitkárságot. Az ecuadori kongresszus nagy többséggel javaslatot fogadott el, amelyben a köztársaság elnökét felszólították, hogy üzenjen hadat a tengelyhatalmaknak. (NTI) * A közellátási miniszter rendelete szerint a szállodák és fogadók az 1939 augusztus 26-iki megfelelő összegben, illetve a visszacsatolt területeken a katonai hatóságok által meg­állapított összegben rögzített szobaáraikat 10 pengőn alul legfeljebb 10, a 10 pengőt meg­haladó összegben rögzített szobáikat legfel­jebb 20 százalékkal emelhetik. A hivatalos lap mai száma kormányrende­letet közöl a zöldhitelről, amely lényegileg egyezik a múlt évi rendelettel. A termelési szerződésekből, vételár előlegekből, kölcsönök­ből, műtrágya és növényvédelmi szer hitelezé­sekből eredő követelések behajtására irányuló árverést nem lehet elemi kár esetében elha­lasztani. Egy hatalmas teherautó a budapesti Hungá­ria körúton halálra gázolta Piazza Győző épí­tészmérnököt. 1.500 pengője égett el a kigyulladt házban egy novai földmívesnek Ma reggel 7 óra körül Nován a nyi­tott tűzhelyből kipattant szikra fel­gyújtott egy negyven méter hosszú zsup- pos lakóházat, amely három testvérnek, Berkes István, József és Kovács Istvánná közös tulaj­dona. A novai tűzoltóság önfeláldozó és igen ügyes parancsnokának vezetése mellett nyomban munkához látott, kihívták továbbá a zalaegerszegi tűzoltóságot is, amely pár perc alatt teljes készültséggel kivonult. Kigyulladt az említett földmíveseknek 28 méter hosszú, 8 méter széles zsuppfödeles pajtája is. Itt je­lentékeny mennyiségű takarmány pusztult el. Elégett több mázsa gabona, azután élelmiszer és több sertésól is. Legrosszabbul járt Kovács István, akinek az udvarba kihordott bútorai is összeégtek, megsemmisült a ruhaneműje és 1.500 pengő készpénze. A tűzoltóság többórai erőfeszítésének köszönhető, hogy a tűz- nem terjedt tovább és hogy nem pusztult el a bíró háza is, amelybe már szintén belekaptak a lángok. A szintén kivonult lispei és zalatáruoki tűzoltóknak már nem akadt munkája. TÖrÖtf, elhasznált gramofonlemezt vásárol KAKAS ÁGOSTON könyv, papír, Írószer, zenemű és hansszerkereskedése Zalaegerszeg Kossuth Lajos-utca 8. Telefon 131. Apró zalai hirek A Nagykanizsai Takarékpénztár dr. Lénárd János kormányfőtanácsost, keszthelyi hercegi főtitkárt választotta meg elnökévé. — Kis- gazdaasszonyképző, magyar nyelvű és magyar nóta tanfolyam volt Miksaváron 35—40 jelent­kező részvételével. — Közellátási visszaélések miatt őrizetbe vették Deutsch Ignác nagykani­zsai hentest, aki a korlátozó rendelet ellenére magasabb százalékú fehérárú hozzáadásával gyártott szalámit. A rendőrség lefoglalt mint­egy öt métermázsa szalámit, őrizetbe vette Deutsch Ignácot és két másik hentes ellen is megindult az eljárás, mivel a közösség meg­károsításával, az ő közvetítésükkel szerezte be Deutsch a húst. S m _ és minden lakberendezési tárgy nagy választékban fj U t O T Szalay és Dankovitsnáí * Bútorcsarnok: Zalaegerszeg, Batthyány-utca 4.

Next

/
Thumbnails
Contents