Zalai Magyar Élet, 1942. szeptember-december (3. évfolyam, 196-269. szám)

1942-11-20 / 262. szám

neéfMím 1Ö42 november 20. HÍREK — Négy felsőházi tagot választ december­ben Zala vármegye. Érdekes (Eseménye1 lesz a decemberi vármegyei közgyűlésnek űz, hogy ezúttal választja meg a 'törvényhatósági bizott­ság titkos szavazással a zalai négy felsőházi tagot. Eddig három felsőházi ftagja volt Za­lának és ezt a 'törvényhozói tisztet jelenleg Malatinszky Ferenc, dr. Plihál Viktor ésdr. Ta- rányi Ferenc töltik be. Most Zala megye te­rületének teljessé válásával kapcsolatban a törvényhozás 4-ben szabta meg Zalában u felsőházi tagok számát. Így az eddigi három hely mellett most fogják betölteni a negyedi­ket is. — Uj evangélikus lelkész 'Szépeteken. A szepetneki evangélikus egyházközség most tar­tott Ielkészválasztó közgyűlésén egyhangúlag Tihanyi János eddigi segédlelkészt választot­ták meg lelkésznek. — Áthelyezés a gazdasági felügyelőségen. A földmívelésügyi miniszter Sváby Zoltán m. kir. gazdasági segédfelügyelőt a szolgálat ér­dekében Perlakról azonnali hatállyal Válba rendelte ki és megbízta az ottani járási m. kir. gazdasági felügyelői teendők ellátásával. — Teaest a hadbavonultak gyermekeinek felruházására. A zalaegerszegi Karácsonyfa Egyesület november 21-én délután 5 órai kez­dettel teaestet rendez a Gosztonyiban. A be­vételt a hadbavonultak gyermekeinek karácso­nyi felruházására fordítják. 1—0 Futószőnyegek csikós és virágos mintá­ban, erős minőségű, szélessége 80 cm, szép választékban már 3.90 pengőtől métere talál­ható a Schütz Áruházban. — A za’aegerszegi Katolikus Legényegylet a Napsugár Leányegylet közreműködésével no­vember 22-én, vasárnap délután 5 órai kez­dettel a Katolikus Kör és a Kummer kávéház helyiségében tartja a hagyományos, tánccal egybekötött Katalin-estéiyét. Belépődíj 1 pengő. Az estély tiszta bevételét az Asszony­szövetség révén a harcoló honvédek hozzátar­tozóinak juttatja az egyesület. Külön meghívót nem bocsát ki, de mindenkit szeretettel vár a rendezőség. 1—4 — Anyakönyvi hírek. A zalaegerszegi állami anyakönyvi hivatalban a hét folyamán a kö­vetkező bejegyzések történtek. Születés: Bogáth József cipőfelsőrészkészitő és Rákos Erzsébet József fia rk., Beke József városi altiszt és Molnár Vilma Rozália leánya rk., Horváth Elemér zenész és Horváth Teréz Jolán leánya rk , Tatár Imre fogházőr és Bankié t Anna Anna leánya rk.. Kovács Mihály áilamépitészeti mű­szaki gyakornok és Gáspár Margit Endre fia rk, Horváth Gyula zenész és Horváth Teréz Éva leánya rk. Halálozás: özv. Horváth Zsigmondné szül. Hárich Ilona 55 éves rk., Behm József mézeskalácsos 61 éves rk., Sipos Margit 17 éves rk. Házasságot kötött 3 pár: Gál István fűrésztelep! munkás Ihász Lenkével rk, Kovács Péter napszámos Milics Katalinnal rk., Tompa Zoltán m. kir. pénzügyőri biztos ág. h. ev. Heíszinger Ilona tanítónővel rk. — Ukkrcí esti volntaltot kémek Zalaeger­szegre. Legutóbb közöltük, hogy a Zalaeger­szegről eddig 10.40-kor Celldömölk felé in­duló vonat megszüntetésével visszaállították azt a vonatot, amelynek indulási ideje Zala­egerszegről 4.50 óra. Megtudtuk, h<^gy ez a változás azért történt, mert a zalai tanulók az érintett vonalrészről csak így tudnak reggel eljutni időben az iskolába. Ez a vonat ugyainis már reggel 7 órakor Celldömölköm van. Azt is megtudtuk, hogy ebben a nemes gondos­kodásban legnagyobb része van Vértessy Vil­mos miniszteri tanácsos, szombathelyi Máv üzletigazgató megértő közbenjárásának. Ha ez így van, akkor viszont a hivatalból kiutazá­sokra kényszerülő hivatalnokok (pénzügyiek, stb.) arra kérik Vértessy Vilmost, járjon köz­ben érdekükben, hogy Ukkról indítsanak az esti órákban Zalaegerszeg felé agy motorost. Lehetetlen ugyanis például Zalaegerszeg és Balatonfür ed között megtenni az utat egy nap alatt annak, aki Balatonfüreden a hivatalos ügyeket is él akarja intézni. A visszautazás lehetőségének biztosítása lényegesen könnyít a tisztviselők útiköltségén és elősegíti íz idő gazdaságos kihasználását is. — Szappan megtakarítására kiválóan alkal­mas a Haidekker-féle »Holló« védjegyű terpen­tines kéztisztítópor, a százéves gyár kiváló sze­re, ami különösen az erősen beszennyezett munkáskezeket tökéletesen tisztára mossa, e célra tehát jobb, mint a szappan. A mai szap­panhiány mellett egyetlen háztartásban, mű­helyben, irodában sem szabiad a Hollóporoak hiányozni. Csak a fekete »Holló«-val és a Haidekker névvel valódi. Minden üzletben kap­ható. Kereskedők részére szállítja: Haidekker Pál Gőzszappangyár r. L, Kaposvár. Ugyan­ott szappanok és mosószerek is megrendel­hetők. — ö'kc '.csapással leütötte falujabélijét a1 no­vai Öreghegyen. Idősb Daru Ferenc 37 éves novai földmíves az úgynevezett Öreghegyen hevesen összetűzött Gubinecz Józseffel ez év április 11-én. Darut annyira elöntötte a sötétvérű indulat, hogy ökölcsapások osztoga­tásával akart egyoldalúan igazságot tenni a fölmerült vitában. Gubinecz súlyos sérüléseket szenvedett az ütésektől. A bíróság jogerősen 14 napi fogházra ítélte az önbíráskodó Darut. Megérkeztek a szebbnél szebb női kabá­tok, bundák és remek női ruhák Tóth Gyula divatházába. — Vaj? apáttal ütlegelte a tanítónőt. Tar­soly Istvánná Kovács Ilona 37 éves tekenyei asszony ez év szeptember 4-én becsületsértő kifejezésekkel illette Dézsemyi Anna tanítónőt, amikor ez az iskolában a gyermekek összje- írását végezte, tehát hivatását gyakorolta. Az asszony még ezzel sem elégedett meg, hanem vaslapátot ragadott és azzal csapott rá a tanítókisasszonyra, aki ezáltal könnyebb sé­rülést is szenvedett. A bíróság jogerőslen 8 napi fogházra változtatható 80 pengő pénz- büntetésre ítélte a harciaskodó falusi ama­zont. jjc Baby flanell takaró egyik oldalán rózsa­szín, másik oldalán világoskék, 68/78 cm mé­retben 16 pengőért kapható a Schütz Áruház­ban. — Megkéselték a murakaresztúri hlelylelttes bírót. Késő este a szőlőből tartott hazafelé többíedmagával Gyuranecz Vinoe murakereszt­úri helyettes bíró. Útközben hangoskodó tár­sasággal találkoztak. A helyettes bíró csendre intette a zajongókat. Ebből szóváltás kelet­kezett és a lármás társaság egyik tagja a na­gyobb nyomaték kedvéért kését Gyuranecz hátába mártotta. A súlyosan sérültet a nagy- kanizsai kórházba szállították. ^ Erős, nagy férfiaknak való méretekben raktárra érkeztek úri divat kamgarnok sötét­szürke mintázatban a legjobb hrünni gyapjú­szövetgyárakból a Schütz Árúházba. Mozi - Film AZ EDISON-MOZGQ MŰSORA. Szerda, csütörtök: Balkezes angyal. Péntek, szombat: Az ifjú Edison. Vasárnap, hétfő, kedd: Tavaszi szonáta. Szerda, csütörtök: ítél a dzsungel. A SÜMEGI APOLLO FILMSZÍNHÁZ ELOADASA1. * November 21-én, szombaton este 1/48-korl 22-én, vasárnap 1/23, 3/45, 1/i8 órakor: Egy éjtszaka Erdélyben. November 25-én, szerdán este 1/4S órakor: Csak angyaloknak van szárnyuk. November 28-án, szombaton este Vr^-kor, 29-én, vasárnap í/23, 3/45, 1/48 órakor bérlet- szünet mellett: 5-ös számú őrház. mMMhm APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket csak a hirdetési díj előzetes lefizetése esetén közlünk. A legkisebb hirdetés ára (10 szóig) 82 fillér, a támpéldány külön fizetendő. Többszöri közlés esetén engedmény. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hir­desse. Fillérekért gyors eredmény. ELADÓ Schuller von Bösendorfer zongora. Cím a kiadóhivatalban. KERESÜNK megbízható zalaegerszegi csa­ládot délután 5—7 óra közötti időre lapkihor­dásra. Család számára állandó havi kereset. Hadirokkantak, vagy hadbavonultak hozzátar­tozói előnyben. Jelentkezés a Zalai Magyar Élet-nél, Tüttőssy-utca 12. Laptulajdonos: Zalai Magyar Elet lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesthy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Telefon 131. Iskola-cikkekef minden iskola részére az elöirásnak megfelelő minőségben és kiállításban, legolcsóbban árusít Kakas Ágoston könyv-, papir- és irószerkereskedése Zalaegerszeg, Kossuth Laios-u. 8. Telefon 131.

Next

/
Thumbnails
Contents