Zalai Magyar Élet, 1942. szeptember-december (3. évfolyam, 196-269. szám)
1942-11-09 / 252. szám
4 MamärIiet 1942 november 9. — Vitézségi éremmel tüntették ki. A honvéd vezérkar főnöke Laskai Imre honvéd szakaszvezető, Horváth Kálmán őrvezető és Verelbélyi József honvéd, mihályfai földmíveseket az ellenség előtt tanúsított ,hős magatartásukért a kisezüst vitézségi éremmel tüntette ki. — Kik kaplak Oncsa-házat Sümegen? A vármegyei Közjóléti Szövetkezet dr. Somogyi Ferenc országos szociális felügyelő hozzájárulásával a következő sokgyermekes családfőknek juttat a sümegi 20 Oncsa-házból egyét- legyet: Bárány István, Cseh László, Csiszár István, Licsár Ferenc, Molnár Gyula, Neszi János, Novák Sándor, Nyers Ferenc, Szokoli József, Bene József, Bognár József, Borbás Gyula, Nagy István, Németh Antal, Takács János, Horváth Géza, Horváth Ferenc, Somogyi István. Föltételesen hozzájárult a szociális felügyelő a Reicz József és Parties János részére való házjuttatáshoz. Ezzel az intézkedéssel az eddig nagyobbrészt egészségtelen lakásokban meghúzódó sokgyermekes, rászoruló családok a télire egészséges lakáshoz jutottak. — Vonat elé vetette mjagát Murakiereszturon |egy vasúti tiszt felesége. Brichta Jenőné szül Skopál Margit, a Komjátról Komáromba áthelyezett vasúti tiszt felesége a költözködés ideje alatt szüleinél, Murakereszturon húzódott meg. A fiatalasszonyon búskomorság vett erőt és egyik idegrohamában az állomáson tolató szerelvény elé vetette magát. A kerekek lemetszették a fejét. — Börtönt kapott a lickóvadamosi gyújtogató. Október 6-án porig leégett Lickóvada- moson a Tibola Lajos tulajdonában levő szőlő- hajlék. Megállapítást nyert, hogy a tűz gyújtogatás révén keletkezett s hogy a gyújtogató a benne lakó Tibola Miklós, a tulajdonos atyjafia. A gyanúsított nem is tagadott, hanem ismételten és részletesen beismerte a bűncselekményt. Az október 8—ától előzetes letartóztatásban levő 56 éves özvegyembert, aki egyébként földmíves-napszámos és már büntetve is volt, a bíróság jogerősen 6 hónapi börtönre ítélte. * Megérkeztek a szebbnél szebb női kabátok, bundák és remek női ruhák Tóth Gyula divatházába. — Hat ház égett le Nyirádon. A nyirádi csendőrörs egyik járőre arra lett figyelmes, hogy Gyulovics János földmíves lakóházának zsúpfedeléből hatalmas lángok törnek föl. A járőr gyors intézkedése következtében nyomban kivonult a község tűzoltósága. Mivel hatalmas szél tombolt,« átcsapott a tűz a szomszédok portájára is. így elégett Cipp János, özv. Horváth Bálintné, Szabó Lajos, Horváth Gyula és Mészáros Lajos földmívesek lakóháza, gazdasági épülete, takarmánya, gazdasági fölszerelése, tűzifája, továbbá a padláson elhelyezett összes terménye. Közben segítségre érkezett a tapolcai tűzoltóság is. A lángok átcsaptak Nesitz József és Hock Lajos földmívesek szérüskertjébe és az ott álló széna- és szalmakazlak is áldozatul estek. A kár becslés szerint meghaladja a 15 ezer pengőt, amelynek jórésze biztosítás révén megtérül. A tüzet kéménytűz okozta. — 300 sertést fogtak hízóba Periakon. Perlak nagyközségben 300 darab sertést hizlalnak a közellátás biztosítására, a községi szükségleten felül. Ezeket a hízókat a gazdák szerződésileg kötötték le a közellátásügyi minisztérium részére. ★ Futószőnyegeik csikós és virágos mintában, erős minőségű, szélessége 80 cm, szép választékban már 3.90 pengőtől métere található a Schütz Áruházban. — Halállal végződött vasúti baleset Lentiben. Németh József 26 éves gelsei lakos, vasúti vonatfékező szolgálatának teljesítése közben halálos balesetnek esett áldozatul., A fiatal vasutas tolatás közben két teherkocsit akart összekapcsolni. Közben az ütközők közé esett, amelyek a mellkasát halálra roncsolták. Holttestét Lentiből hazaszállították Getsére. * Erdélyi szőttes legfinomabb tiszta gyapjúból úri ruhára és női kosztümre halvány- szürke és drapp színekben 12 mintában, 75 cm szélességű, métere 38.60 pengő a Schütz Áruházban. — Országos vásár Bakon. November 25-én Bak községben országos állat- és kirakodó vásár lesz nagy szarvasmarha- és lófelhajtássál. Berakó állomás helyben. — A hőmérséklet szélsőségei ellen való védekezésről!, az emberi test hőszabályozásáról (és a célszerű ruházkodásról ,érdekes cikket Olvashatunk Tolnai Világlapja új számában. — Az őszi színházi idény újdonságairól1 érdekes színházi cikket közöl a Délibáb legújabb száma. ErőiS, nagy férfiaknak való méretekben raktárra érkeztek úri divat kamgarnok sötétszürke mintázatban a legjobb hrünni gyapjú- szövetgyárakból a Schütz Áruházba. — Kolumbus Kristóf fölfedezéséről és a lángeszű tengerész tragikus életéről érdekes riport jelent meg gróf Bethlen Margit képes szépirodalmi lapjának, az Ünnep-nek új számában. — A Miagyar Száiíhyak legújabb számának címoldalán nemzeti repülőgépépítésünk új dísze: a Pinty díszük, első felszállása ellőtt. Történelmi nevezetességű a hősi halált halt kormányzóhelyettes urunk légi győzelmének hiteles története Pados Pál tollából. 4c Baby flanel! takaró egyik oldalán rózsaszín, másik oldalán világoskék, 68/78 cm méretben 16 pengőért kapható a Schütz Áruházban. — Az Ifjú Repülő folyóirat legújabb számában a nagy pályázatnak eredményéről közöl fontos részleteket, majd a zárttéri modellek készítésének titkaiba vezet be képekkel, cikkekkel, tervrajzokkal. — A Magyar Szemle új számában Lakos Endre az összefogásnak nemzeti fontosságát hangoztatja, Megyier József a piarista iskolák iszelleméről értekezik, Bíró Sándor »Falusiak la középosztályban« című cikkével a falu igaz (értékeire mutat rá. Szász Frigyes a szászoknak (történeti fejlődését mutatja be. Pro- kopy Imre könyvismertetése, Gogollák L-tjos külpolitikai szemléje, Erdős Jenő »Szívek patikája« című cikke fejezi be a folyóiratnak tartalmát. HIRDETMÉNY. Az 1942. évre szóló állattenyésztési díj kivetési lajstromot a városi adóhivatalban 1942. november hó 9 tői november hő 24-ig közszemlére tettem. Az érdeklődők ezen időben 8; órától 12 óráig megtekinthetik. Észrevételüket, panaszukat ugyanezen idő alatt a városi adóhivatalnál írásban benyújthatják. Zalaegerszeg, 1942 november 6. Schmidt sk. v. aü. számvevő, adóhivatali főnök. Mozi - Film AZ EDISON-MOZGQ MŰSORA. Vasárnap, hétfő, kedd: Őrségváltás. Szerda, csütörtök: Ököljog. Péntek: Erzsébet hercegnő. Szombat: Cisoo és a Lady. Vasárnap, hétfő, kedd: Éjfélre kiderül. A SÜMEGI APOLLO FILMSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI. November 11-én, szerdán este 1/48 órákor: Becsület lovasa. November 14-én, szombaton este 1/48-kor, 15-én, vasárnap 1/23, 3/45 lés 1/48 órakor csak) fjdlnőttékniek: Magdolna. November lS-án, szerdán este 1/48-kx>r: Végtelen út. November 21-én, szombaton este 1/48-kor, 22-éin, vasárnap 1/23, 3/45, 1/48 órakor: Egy éjtszaka Erdélyben. November 25-én, szerdán este 1/48 órakíor: Csák ángyainknak van szárpyuk. November 28-án, szombaton este 1/}8-kor, 29-én, vasárnap 1/23, 3/45, 1/48 órakor bérlet- szünet mellett: 5-ös számú őrház. APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket csak a hirdetési dij előzetes lefizetése esetén közlünk. A legkisebb hirdetés ára (10 szóig) 8C fillér, a támpéldány külön fizetendő. Többszöri közlés • esetén engedmény. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hirdesse. Fillérekért gyors eredmény. A BÁRÁNY udvarában folyó hó 10-én, 11-én délelőtt 10 órai kezdettel önkéntes magánárverésen bútorok, kávéházi, vendéglői berendezések leladatnak. Laptulajdonos: Zalai Magyar Elet lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesthy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Telefon 131. Iskola-cikkekef minders iskola részére az előírásnak megfelelő minőségben és kiállításban, f"©fC@f® legolcsóbban árusít ‘iXjíz Kakas Ágoston kaoható! ▼ könyv-, papir- és irószerkereskedése Zalaegerszeg, Kossuth L8. Telefon 131.