Zalai Magyar Élet, 1942. szeptember-december (3. évfolyam, 196-269. szám)
1942-10-15 / 232. szám
1942 október 15. Magmáiét Milyen korhatáron belül jelentkezzenek honvédelmi munkaszolgálatra a nők Kérdésünkre : hogy milyen korhatáron belül jelentkezhetnek önkéntes honvédelmi munka- szolgálatra a magyar nők, a Központi Munka- bizottság elnöknőjétől az alábbi felvilágosítást kaptuk: — Köztudomású, hogy az 1939-ben napvilágot látott törvény a 14 éves kortól a 70 éves korig mindkét nemre nézve kötelezővé teszi, hogy a honvédelem érdekében testi és szellemi képességének megfelelő munkát végezzen. Tehát a honvédelmi szolgálat a nők számára is kötelező. Köztudomású azonban az is, hogy ugyanez a törvény módot ad arra is, hogy a magyar nők honvédelmi szolgálata önkéntes jelentkezés alapján is megszervezhető legyen. Ilyenképpen a magyar Női Önkéntes Honvédelmi Munkaszervezet nem azonos például a finn Lottaszervezettel. A magyar nők a törvény elgondolása, illetve rendelkezése szerint csak a belső arcvonalon: iparban, közgazdaságban, kereskedelemben és mindennemű szellemi foglalkozási ágban nyernek beosztást, illetve elhelyezést. Tehát az a feladatuk, hogy az arcvo nalon küzdő férfiak helyét a magyar élet minden területén hiánytalanul és jól betöltsék, hogy helyettesítsék a férfi munkaerőt. Minden egészséges munkáskézre szükség van. Szakmunkásokra elsősorban, de olyanokra is, akik eddig kizárólag csak a saját háztartásukkal foglalkoztak. Ezeket szükség esetében a Női Önkéntes Honvédelmi Munkaszervezet szakmunkásokká képezi ki a különböző időtartamú tanfolyamain. A munkaszolgálatra beosztott nőket megfelelő díjazásban részesíti, sőt a kiképzési időre is biztosítanak nekik megfelelő javadalmazást. imAAJLrLnArx~Livinrr>rrvrirri‘<~i‘ri*ni‘r ............................ *******..............*................ A mai nap országos és világ- vonatkozású eseményei A hősi halált halt kormányzóhelyettes úrról elnevezett békésszentandrási duzzasztómű felavatásán, résztvett a kormányzó úr, valamint Kállay Miklós vezetésével a kormánynak több tagja. A keleti arcvonal magyar szakaiszán a kölcsönös tüzérségi harcon kívül nincs említésre imélitó harci cselekmény. Tüzérségünk több szovjet állást semmisített meg. (MTI) A képviselőház mai ülésén kegyeletes szavakkal emlékeztek meg a váratlanul elhúnyt Petró Kálmán képviselőről. Emlékét jegyzőkönyvben örökítették meg. A kormányzóhelyettes úr emlékéről és a nemzet hálájáról szóló törvényjavaslat tárgyalására kimondták a sürgősséget. Majd áttért a Ház a vármegyei és városi tisztviselők kinevezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalására. Az előadó kijelentette, hogy a javaslat nem jelenti az önkormányzat megszűnését. A kormányzó úr tegnap kihallgatáson fogadta Miguel Angell de Muguiro spanyol rendkívüli követet, aki ez alkalommal átnyújtotta a kormányzó úrnak a spanyol államfő által felajánlott III. Károly-rend nagykeresztjét ■a nyaklánccal. A nemrég elhúnyt Kincs István pápai pre- látus, Kőszeg nyugalmazott apátplébánosa, országos nevű író a most közzétett végrendelete szerint 45 ezer pengőt kitevő vagyonát Kőszeg városára hagyta, hogy a szervita apácák vezetésével napközi otthont állítsanak fel a szegények részére. Megjelent a hivatalos lapban a kereskedelmi miniszternek az új üzleti záróórára vonatkozó rendeliete, amely október 17-én lép hatályba. A megyei városokban a polgármester, a loses nagyközségekben pedig az alispán állapítja meg a nyílt árusítási üzletek nyítvatartásának a törvény által szabályozott idejét. Budapesten a City-szállóban elfogták ifjú Varga István 19 éves fiatalembert, akit Fligl József nyug. Máv főfelügyelő, zongoraművész meggyilkolása miatt országosan köröztek. A fiatalember bevallotta a rendőrségen, hogy több társával együtt gyakran megfordult az áldozat lakásán. Állítása szerint Jakab Tiborral együtt összekötözték Fliglt, betömték a száját, hurkot vetettek a nyakára, azután a lakást kirabolták. A keleti arcvonal északi részén a német csapatok szakaszán viszonylagos nyugalom van. Sztálingrádnál a harc megélénkült. A német csapatok Tuapszenél újabb fontos magaslatokat foglaltak el. A németek már csak 20 kilométerre állnak Tuapsze kikötőjétől ésegyre szűkebb körre szorítják össze Tuapsze védőit. (NTI.) Illetékes német körök megállapítása szerint a Fokváros körüli újabb 143 ezer tonnás hajótér elsüllyesztésével a tengely tengeralattjárói betörtek a szövetségesek életfontosságú vonalaiba. (NTI) Az olasz repülők a doni arcvonalon igen élénk tevékenységet fejtenek ki. Úgyszólván zavartalanul támadják a bolsevisták vasúti és egyéb utánpótlási vonalait. A bolsevista repülők csak elvétve mutatkoznak. (Stefani.) A tengely bombavetők kötelékei újra bombázták Malta kikötőberendezéseit. Azalatt az idő Az egész LAPUNK is kevés lenne az október 17-én kezdődő magyar királyi Osztálysorsjáték nyereményeinek felsorolására. Ön is a boldog nyerők között lehet, ha sürgősen megveszi sorsjegyét, Sorsjesyárak: Nyolcad Negyed Fél Egész 350 P 7 P 14 P 28 P' alatt, amíg Szicília körül az angol vadászgépek sikertelen harcokat folytattak a német gépekkel, a német zuhanóbombázók akadálytalanul dobálták le Maitára bombáikat. (Stefani) Berlinből jelentik, hogy a német angol hadifogoly kérdésben a feszült légkörnek további rosszabbodásával lehet számolni, mivel illetékes körök megállapítása szerint hamisnak bizonyult az az angol közlés, amely szerint a német hadifoglyok megkötözését megszüntették. Szombaton délelőtt ülést tartott az Alsódu- nántúli Mezőgazdasági Kamara elnöki tanácsa. A kamara anyagi helyzetéről beszámoló jelentéssel kapcsolatban elhatározta az elnöki tanács, hogy a kamarai kerület földművelő lakosságával való szoros kapcsolatnak további kimélyítése, illetve a kamara különösen gyakorlati vonatkozású munkásságának további szoros kiépítése érdekében vármegyei kirendeltségeket létesít a kerülethez tartozó Zala, Baranya, Somogy és Tolna vármegyék székhelyén. A létesítendő kirendeltségek alapjai voltaképpen meg vannak már évek óta a vármegyék székhelyére kihelyezett kamarai intézők személyében Az elnöki tanács megfelelő átszervezéssel ezen külső tisztviselők munkakészségének fokozására és munkaképességének teljes kihasználására törekszik. Tudomásul vette az elnöki tanács a mező gazdaság fejlesztési törvény végrehajtásával kapcsolatban a mezőgazdasági érdekképviseletre háramló feladatokat vázoló igazgatói jelentést, amely csoportosítva mutatta be a legközelebbi öltözködtünk jőth Gyula Kész nöikabáí és ruhaosztálv m ® ® kW Kész nöikabáí és ruhaosztáfy Uridivat és szöveteladás úri és női szabóságából jövő idevonatkozó teendőit. A földművelésügyi minisztérium megbízásából és anyagi támogatásából folyamatba tett mezőgazdasagi gépjuttatásra beérkezett igénybejelentések elbírálása után tudomásulveite az elnöki ianács a terményértékesítést ellenőrző kamarai szolgálatnak a következő gazdasági évre történt kiterjesztéséről, ennek során a zala- és somogyvármegyei Fu- tura- és Hombárbizományosokat ellenőrző első kamarai körút kapcsán szerzett tapasztalatokról, valamint a szükséges intézkedések . megtételéről szóló jelentést. Az 1942. évi kukoricatermés beszolgáltatását szabályozó közellátásügyi miniszteri rendelettel kapcsolatos panaszok orvoslása érdekében, az elnöki tanács határozatából, a kamara nyomban felterjesztést intézett a közellátásügyi miniszterhez a részesmüvelöknél 800 négyzetöl kukoricaterületnek megfelelő kukoricatermésnek a beszolgáltatás alól való mentesítése érdekében. Ezzel kapcsolatban foglalkozott az elnöki tanács Jurcsek Béla közellátásügyi minisztériumi államtitkárnak a közellátás új rendjéről nyilvánosságra hozott tervezetével. A kamara által lefolytatott kukorica vetésdíjazások eredményét ismertető jelentés után az elnöki tanács elfogadta a biztositási ismereteknek a kamarai kerület mezőgazdasági szakoktatási intézeteiben leendő oktatására vonatkozó tervezetet. Vármegyei kirendeltségeket létesít az Aisődunántuii Mezőgazdasági kamara Sészesmívelőknél 800 négyzetöl területnek megfelelő kukoricatermés beszolgáltatásának mentesítését kérte a kamara a közellátásügyi minisztertől