Zalai Magyar Élet, 1942. július-augusztus (3. évfolyam, 145-195. szám)
1942-07-25 / 166. szám
1942 július 25.-i .... ■ ■ HETI ÉRDEKESSÉGEK A főiskolásoknak egyik önkéntes munka- tábora Rimaszombat környékén, Gömörben dolgozik a hazáért. Van köztük több, aki Zalából jelentkezett, a zalaegerszegi gimnáziumban érettségizettek közül is van egy kis csoport. Napi 20 fillért kapnak, meg teljes ellátást. Ahogy a leveleikből értesültünk, igen jól érzik magukat. Útépítéssel, sáncárkolással foglalkoznak, talicskáznak, csákányoznak, néha térdig érő vízben, iszapban dolgoznak, hogy az országunknak egy vadon részletét a forgalom számára hasznosítsák és kereskedelmi, gazdasági szempontból értékesítsék. Kemény a munka, szigorú a fegyelem, rekkenő a meleg, Ivan úgy, hogy a hőmérő a napon 45 fok Celsiust is mutat, ök meztelenre vetkőzve izzadnak, mi idehaza meg szidjuk a barátságtalanul hűvös kánikulát. Az ellátás irígylesre- méltóan kitűnő. Azt írta az egyik fiú ide Egerszegre az édesmamájának: »Ezennel tudatom, hogy igen jól érzem magamat. Ma Vacsorára pörkölt volt, meg zsömlyegombóc. Annyira jóllaktam, hogy alig tudtam felkelni •laz asztaltól...« Közben-közben szórakozásaik is vannak. Gondoskodik a tábor vezetősége, hogy a fiúk társasági életet éljenek. Az ismerkedési esten szembenézhettek a gömöri leányokkal, akikkel szépségben csak a zalaiak versenyezhetnek. A híres gömöri csárdás el is venné az eszüket, de a szívüket Zala tartja fogva. Szép táj a gömöri táj, fut az idő, hat hét ott hat perc. A munka ugyanis a legjobb időtöltés és munka után édes a vágy a további munka után. Úgy hallottuk, hogy a visszatért zalai falukban nincsenek megelégedve az orvosok a halottkémek értelmi fokával. A halottkémek némelyike ugyanis következetesen rosszul tölti ki a jelentés egyes »rubrikáéit. Ennek elkeserítő bizonysága, hogy abba a rovatba: A halál oka: — mindig a körorvos nevét szokták bejegyezni. * A zalaegerszegi piac körül állandóan por Van, ha csak nem esik az eső. Ezért történ-, hetett meg, hogy tegnap két veréb porfürdő közben összekülönbözött és tépték, csipkedték egymást éles csiripelés zenéje mellett. Mivel pedig a piacrajáró emberek lelkülete mostanában állandóan rendőrt keres, valaki elszólta magát: — Itt verekedés van? Persze, persze, megint nincs rendőr! * A zalai népművelési bizottság közgyűlésén felszólalás hangzott el amellett, hogy a vármegye érvényesítse befolyását a göcseji tájba beillő építkezési stílus megvalósítása tekintetében. Hivatkoztak arra, hogy ez nemcsak a népművészet hagyományainak ápolása szempontjából szükséges, tehát nemcsak nevelő eszköz, hanem vendégforgalmi vonzóerőt is jelent. Zalaegerszegen egész Oncsa-házcsopor- tot építenek a közeli időkben. Vájjon nem lehetne-e a szürkeségbe vesző, unalomig hajszolt, lelket ölő típus-házak helyett most mindjárt elkezdeni itt, Göcsej székhelyén a göcseji mintázást? Mindenesetre nagy nyereség volna, ami nemcsak a sokgyermekes juttatot- takat boldogítaná, de a város számára is hírnevet adó nevezetességet jelentene. * Tűz támadt a napokban az egyik alsólendva- járásbeli községben. Leégett egy szénakazal és majdhogy ki nem gyulladt a mellette levő ház is. A tűzvizsgálat különös okot állapított meg, amely a következő történetkében foglalható össze: Jóska és Palcsi, 4 és 5 éves vend fiúk játszottak a koraérő almát termő fa alatt levő kazalnál. Jóska indítványt tett: — Palcsi, süssünk almát, de jó a sült alma! Palcsi benne volt az indítványban. Mindjárt gyufát is kerítettek a házból és meggyújtották a szénát. Még gyönyörködtek is benne, hogyan sül a lobogó lángon az alma. * Változnak az idők, változnak a szokások ... Kiment a divatból a piacon 'az alkú és a kóstolgatás. Máskor az volt a fokmérője a háziasszonyi szakértelemnek, hogy ki mennyire tudta le- fitymálni a portékát a saját javára. — Mit gondol, maga szerencsétlen, ilyen savanyú, híg tejfölért fizetek magának akkora pénzt? Vigye haza, egye meg! Most máskép van. Lesve lesik úri háziasszonyaink, amíg megjelenik valami néni egy tejfölös köcsöggel. Az íz, a minőség, az ár nem számít. Sorban állnak a kosara előtt és kéremszépenezve könyörögnek neki, hogy mérEgykor sudármagas négy jegenye álcázta, védte és hosszú árnyékkal függönyözte Szala- Egerszegen a kis ólai kápolnát kupolájával s felszökő harangtornyával együtt. Nagyobb gyermek lehettem már, amikor éles, villogó fejszék vágódtak az évszázados fák derekába és kidőltek nagyot zuhanva, hullva a gyermekévek bő emlékei közé. Azóta jobban, magasabban emelkedik az ólai városszél kupolás Anna kápolnája a temető csendjében a sírhalmok és a környék fölé. A zsindelyes kupola tányérszegélyét finoman simogatja a dús lombú hárs szellőjárta gallya, míg a harangtorony zsalus ablakaiban madárpárok megértőén csevegnek, csiripelnek. Most a régi emlék tövében, ahová csak az ajtó feletti mélyedés csonkakezű, félszemű, fafaragásos Jézuskája lát le, visszaforgatok mélyen a múltba és ráterítem élő soraimat az ismeretlen múltú, árnyékos Anna-kápolnára, hogy ismerten ragyogjon, színesedjék, mint az eget ábrázoló kék kupoláján az aranyos csillagok. imádságos lelkű apai nagyanyám gyakorta mesélt a volt különálló Óla községről és mint a régmúlt törökvilág egykori emlékét színezte előttem a kis Anna-kápolna történetét. Valamikor lőszerraktár volt — úgymond — és Mária Terézia hagyományozta a varga- céhnek, amely kápolnát építtetett belőle. Ezt a vékonyka hagyományszálat igyekeztem vas- tagítani, erősíteni és a még élő régi embereken át kis gombolyagot göngyölítettem az eseményekből. A temető közelségében, a zalamenti régi kúriájukban a Hencz nővérek őrizték hosszú éveken át a kápolna nehéz, rozsdarágott kulcsát. A nagyanyámtól reám maradt történetet szélesebben színezve tőlük is hallottam. A kápolna mély kriptájának porladó lakójáról is ők adtak leírást. A régi Óla községben lakott egy Szmodics nevű pipás kisuraság. Felesége betegen, terhelten feküdt, amikor tűzvész dühöngött a község zsuppos házai között. A bátor embereknek sikerült az utolsó percben a lángokból kimenteni az asszonyt és a távoli védett kis kápolnában helyezték el. Itt szülte fiát, aki később pap lett. Ez a jámbor életű ember jött örökre pihenni ide, ahol az életre szülték. Emlékszem, amikor denevért fogni a Csa- rankó, meg a Szekeres gyerekekkel a kápolnához jártunk. A kripta szűk szellőző nyílása úgy húzott bennünket, mint a mágnes. Zajosan beszélgettük a denevérfogás után, hogy melyikünk lábát milyen erősen is húzta le a titokzatos kripta-ür. Csak a vörös Szabó dicsekedett mindig, hogy őt nem húzza a nyílás. Most, ha itt lennének 'ezek az életharcba kikerült játszó gyerekek, elmondanám nékik, hogy akkor, akkor bizonyára minisztráns gyerek kellett volna az öreg reverendásnak, azért éreztük a nyílás, az ür vonzását. , 5 jen legalább egy decit, fél decit, akár egy kupicára valót is az édes, aranyos, drága, egyetlen, jóságos néniké, akit az Isten áldjon meg száz fejőstehénnel és naponként ötszáz köcsög tejföllel. Máskor még arra is volt mód, hogy kóstolásból jól lehetett lakni. A keszthelyi suszterinas pedig megvett két krajcárért egy nagy kerek zsemlyét, kivájta a belét és abba mérette bele a tejfölt. Mikor aztán alkú során véleménykülönbségre került a sor, durcásan, visszaöntötte a néninek, hogy, hát azért az árért nem kell neki. A zsemlye azonban csak tejfölös zsemlye maradt és jobban csúszott lefelé a hashoz vezető pályán. Boldog idők, visszatértek-e még ebben az életben?... Él Zalaegerszegen egy öreg, deres fejű, elaggott cipész, a 87 éves B i t a Lajos bácsi, aki a kápolna legutolsó gondnoka volt. Elsorolta a régi elődeit. Osterbauer, meg az öreg Németh bácsira én is emlékszem. Kápolna-búcsúkor, Anna-napján remegtették verteién kezükben a zöld bársonyból készült per- selyezőt. Már iskolások voltunk, amikor mise után segítettünk mi is pénzt olvasni, mert kifáradt, gyenge szemük a »numerust« nem tudta már megkülönböztetni. Az öreg Bita bácsitól tudtam meg, hogy többnyelvű írásos levelek vannak Schnatter cipészék birtokában az Anna-kápolnára vonatkozólag. Elém is terített idős Schnatter bácsi és fia egy halom ezerhétszázas, valamint a későbbi évekből származó magyar, német, meg latin nyelvű papírt és pergament. Én boldogan úgy válogattam az időrágott papírok között, mint ispán a csuszában, bár nem vagyok e téren tudományos kutató. Ezekből az írásokból fény derült a kápolna eredetére. Valóban Mária Terézia korából való és azt a helyi varga-céh sajátmaga építtette. Megvan a céhnek néhai Padányi Bíró Márton akkori veszprémi megyéspüspökhöz címzett kérelme, amelyben megokolják, hogy Szent Anna asszony tiszteletére kápolnát óhajtanak emelni és ehhez engedélyt kérnek. A közel kétszázéves papírról az idő elszívta, elkoptatta a betűket és már alig olvashatók a viaszsárga, szépen rajzolt sorok. A püspök úr a kérelem hátlapjára írja és Sümegről keltezve 1751 évben küldi meg a céhnek az engedélyt. A legnagyobb valószínűség szerint [ az 1750 és 60-as évek között készülhetett el a kupolás, formás kis kápolna. Hogy előbb mi állt, vagy állt-e valami a helyén, arról az írás nem beszél. A néphagyomány színes történetei aranyozzák be a korábbi századokat és méteres falainak más rendeltetést tulajdonít. Schnatterék őrzik a híres céh-ládában Mária Terézia aláírásával ellátott, 17 »Ártusból«, vagyis szakaszból álló, pergamenre rajzolt, magyar és latin nyelvű alapító-levelet is. Korunkban is igen időszerű és megszívlelendő intelmeket tartalmaz. De pontosan vezetett, jegyzőkönyvszerű írás bizonyítja a kápolnaalap gyűjtési munkáját is a XVIII. századból. Most, amikor az új ferences plébánia a szépen tatarozott kápolna Anna-búcsújára készül, nem volt érdektelen mindezt fölfedni, felkutatni. Vasárnap, Szent Anna napján, amikor a kupola harangtornyában misére, ájtatosságra kondul a csengő kis harang, zengjen, szálljon sokasok asszony-fohász a nagy szenthez, Szent Anna asszonyhoz, hogy korunk viharában óvja, védje a magyar családokat. NAGY ISTVÁN. P. P. A varga-céh építtette a kupolás ólai kápolnát, amelynek múltját aranyszálakkal szőtte át a néphagyomány
