Zalai Magyar Élet, 1942. július-augusztus (3. évfolyam, 145-195. szám)
1942-07-25 / 166. szám
1942 július 25. 3 A Csáktornyái Zrínyivárból hazakészül egy cári gárcleezrecles Az idők vasfoga alaposan beleharapdált a lapályon épült öreg várba, az ősi várfalakba és az egymásba toldott épületekbe. Elől a hosszan elnyúló vén palotában, a boltíves jjvárkapu kőkockáiba, hátul a meredeken felkapaszkodó két garádics tölgyfafokaiba, az emeleten végighúzódó vaksi folyosók csorba téglapadozatába, a rejtélyes, mellig és derékig érő ajtócskák meszelt deszkáiba, meg a helyenként jobbra- balra nyíló helyiségek meredekvonalú boltozatába, vagy roppant mestergerendáiba. A fedél cikk-cakkos taraján néhányszor végigszaladhatott a vörös kakas is, mert a jobbszárny végén, ahol az öreg cipész lomos kamrájában talán nyomára jutottunk a néhai nagy költő hadvezér iró szobájának, sötét üregek ásítanak a falban és földbe rogyadozik a málló tégla. De még jó, hogy mindez így is van. Mi lett volna, ha a Csáktornyái derék iparosok egylete évekkel ezelőtt jópénzért meg nem vásárolja az új, idegen gazdától és meg nem menti a csákányoktól a legendás Csáktornyái várat, a Zrínyiek hősi, nagy időket látott fészkét, gróf Zrínyi Miklós otthonát ? Ma úgy keresnők nyomait, olyan elszorult szivvel állanánk az enyészet láttán, mint odaát, vagy két kilométerrel arrább, északnyugat felé, a semmivé lett pálos kolostor kápolnájának küszöbén, ahol a pallókkal fedett padlómélyedésben összedobált csonthalomból szedte össze saját kezével a zalai főispán az ősi elődének, a árva magyar fajtánk örök álmait álmodó Zrínyi Miklósnak áldott hamvait. A világ legboldogabb embere ... Az öreg palota s mögötte a Festetics-cimeres, később emelt nagy négyszögletes épület öles falai között azonban ma is laknak. Egyszerűbb emberek javarészt. Apró iparosok s akiket a városból ideszorított a drága lakbér. Itt, egy apró emeleti lakásban fedeztem fel a világ legboldogabb emberét. Ahogy itt ülünk ebben a különös szobában és halkan beszélgetünk, nem mutatja. De akárhogy is titkolja, szavaiban benne ég valami rejtett, mély izgalom. Hogyne, mikor 23 éves hontalanság után nemrég hírét vette, hogy szülőföldje végre ismét szabaddá vált! Mögötte fekete csikókályha, fölötte polcos fogas, ezen pedig zománcos levesszürő és bádogból sajtolt ugorkagyaiú Előttünk asztal, rajta vízzel teli befőttes üveg, két léghőpalack, tejjel félig telt kormos fazék, egy fej hagyma, megkezdett kenyércipó, ezüstvégű, csontnyelű vadászkés, no meg egy arasznyi tükörcserép. Jobboldalt apró asztalkán harmonika, hátul a sarokban fehér csergével takart széles kerevet, rajta szanaszét széthányt lapok, mögöttem sublót. Balkéz felől egy ládán hegedülök, mellette esernyő s magas állványon valami özönvíz előttről itt maradt készülék, alighanem kávé- daráló. Kifeszített dróton szürke vászonfüggöny választja e! a benyílót és fenn a malomkövön álló hideg vaskályha fölött törülközőkendők száradnak. Hálui a falközépen széles keretben hatalmas olajnyomat. A Kremlt ábrázolja s a hólepte Néva partját. Alatta pedig tenyérnyi fénykép: a Kormányzó Ur fotográfiája. Itt, ebben a környezetben é! a 75 éves magányos öregúr: Vszevolod Alexejevics Karpen- kin ezredes, a cári gárdaezred tisztje. Térdén keresztbe rakja fekete bőrlábszárvédős lábat és beszélni kezd : — Charkovtól délkeletre, 250 kilométernyire fekszik Szlávjánszk városa. Ennek közelében van családunk birtoka, 2500 hold. Apám gabonát nem termelt, csak juhokat tenyésztett, de Ukrajnában sok a föld. Egy holdat 17 rubelért lehetett kapni . . . — Ott született, ezredes úr, a kastélyukban? — Kastélyunkban ? — néz rám szürke szemével. — Nem voit kastélyunk. Csak egy 80 szobás házunk. Azt is mi építettük fából. Hamarosan elő is kerüi a ház fényképe. Elmosódott régi kép, dé az az emeletes tornyos épület, amelyet ábrázol, mi más, mint jókora kastély. — Moszkvában végeztem iskoláimat, — folv- talja ekkor, — és katonai pályára léptem. 32 éves koromban már ezredes voltam . . . Bizony, ennek már 43 éve . . . És sárga, pergamentszínű arcán, lelógó ritkás, fakó bajusza alatt enyhe mosoly suhan át. Szebasztopolból Elmondja, hogy a Vrangei hadsereg maradványaival 120 hajón meneküljek el Szebaszto- polból. Egy hetet Konstantinápolyban töltöttek, majd tovább „hajóztak és a kattaroi öbölben kötöttek ki. Ö előbb Valjevoba került, majd a jugoszláv igazságügyminisztérium Csáktornyára küldte, ahol a Festetics-féle birtok zárgondnoka mellett kapott beosztást. Két év múlva azonban a birtokot megvette a Szlavónia nevű vállalat és ő állás nélkül maradt. Azóta apróbb munkákból és megmentett ékszereinek árából éldegélt. — Hogy sikerült megmenteni az ékszereket? — Ahogy az életemet. Véletlenül. Mikor 1917-ben kitört a forradalom, éppen szabadságon voltam odahaza. Charkovban lázadók egy szálig lemészárolták az egész tisztikart, én pedig erről semmit sem tudtam. Néhány nap múlva elutaztam Charkovba, a város előtt azonban megállították vonatunkat. Engem leszállítottak és nem engedtek tovább. Vissza kellett fordulnom és így menekültem meg. Ma sem tudom, miért nem öltek meg engem is... Soha többé nem láttam az ezredemet 1 — Csáktornyára és én két esztendeig a birtokon gazdálkodtam. Aztán, 1919 ben kivonultak a néme'ek, keleten és délen javában folyt a harc a fehérek és a bolsevikiek között. Egy napon tehát elhatároztam, hogy elmenekülök a Krim-félszigetre. Feleségemmel lóra ültünk és elindultunk a legközelebbi vasútállomás felé. Ott azzal fogadtak, hogy észak felől nemsokára menekült vonat érkezik, a charkovi kormányzóval és a cári tisztviselőkkel. Menjünk mi is azzal a vonattal. Nemsokára azonban másik szerelvény futott be az állomásra. Egy kórházvonat, tele tifuszbeteg- gel. Alig állott néhány másodpercig, mert a tifuszosokon minden állomás sietett hamar tovább adni. Pillanatok alatt kellett határoznunk és mi — felültünk a „haiáivonatra“. S milyen szerencsénk volt! Megérkeztünk Szebasztopolba, ahol a Vrangel-hadsereg éppen akkor szállott hajókra. A charkovi kormányzó vonatát pedig elfogták a bolsevikiek és utasait az utolsó emberig lemészárolták !... Ismét elgondolkozik és akkor hirtelen kifakad : — Borzasztó, hogy világszerte milyen téves felfogásuk van az embereknek a bolsevizmus- ról! Csak az tudja, micsoda szörnyűség ez, aki a saját szemével is látta... Két évvel ezelőtt például összetalálkoztam itt egy korcs- márossal. A szerencsétlen kijelentette, hogy ő nem fél a bolsevikiektől s ha Jugoszláviában kitör a kommunizmus, őt nem fogják bántani, hiszen ő kisember. Azt mondtam neki, hogy idenézzen : ezzel a nyakkendővel fogják magát is felakasztani, ami a nyakán van ! Nekem két fivéremet, egy nővéremet, egy ' unokabátyámat és egy nagynénémet gyilkolták le a hitványok. — Hogyan képzeli hát, ezredes úr, a jövőt ? — teszem fel a kérdést. — Az attól függ, — feleli habozás nélkül — hogy kinek kezébe kerül a hatalom ... Ha például annakidején nem az a gyáva, gyenge- kezű Kerenszkij lett volna az ország élén, soha sem törhetett volna ki a boisevizmus ., . Remélhetőleg most már akad a 120 millió orosz közül egy, akinek meglesz a megfelelő erélye I — Na és mi lesz a birtokkal ? Gondolja, hogy ismét visszakapja ? — Nem is kételkedem abban, hogy mindent visszakapok az utolsó göröngyig. Szegény feleségem unokahuga 10 évvel ezelőtt törvényes utón kijött onnan. Fiaial 17 éves egyedülálló lány volt akkor, a bolsevikiek kiengedték, mert bátyja Jugoszláviában élt. Minket is meglátogatott és tőle tudtuk meg, hogy birtokomat nem osztották szét a parasztok között, hanem nagy mintafarmot csináltak belőle. Lehet ugyan, hogy lesznek olyanok, akik megkívánják földemet, mert az emberi mohóságnak nincs határa ... De vissza fogom kapni az egészet! ... Rátekint a gótikus boltozatra s a fehér falak köze megtelik izzó reménységgel. Szinte érzem, hogy megcsapja arcomat az öregúr leikéből kiáradó hazavágyás lángja. Vszevolod Alexejevics Karpenkin elnéz a végtelen messzeségbe s lélekben már ott jár valahol a Dnyeper és Donee közölt, a végtelen síkságokon, ahol ilyenkor fehér juhnyájak legelnek, bőségesen sok a főid és 17 rubelbe kerül egy hold belőle ... Mert hirtelen felcsillanó szemmel megszólal: — De visszajövök ! A feleségem itt van eltemetve Öt is hazaviszem . . . FEHÉRTÁJY TIBOR Szabályozták a vágóállatok forgalmát, levágását és felhasználását A hivatalos lap közli a minisztérium rendeletét, amely felhatalmazza a közelilátásügyi minisztert, hogy a földmívelésügyi miniszterrel egyetértőleg a vágóállatok forgalombahozata- lát, közfogyasztás céljára való levágiásájt, minőségi osztályozását, valamint a levágott állat húsának felhasználását szabályozhatja s ezzel kapcsolatban kijelölheti a vágóállatok for- galombahozataláhan, levágásában, a levágott állatok húsának közfogyasztás céljára valói forgalombahozatalában résztvevő iparosokat és kereskedőket. A rendelet továbbá felhatalmazza a köz- ellátásügyi minisztert, hogy a földmívelésügyi1 miniszterrel egyetértőleg elrendelheti a vágóállatok igénybevételét és megállapíthatja az egyes törvényhatóságok területéről közfogyasztás céljára beszolgáltatandó vágóállatok meny- nyiségét. Ezek a rendelkezések nem érintik a négy évesnél fiatalabb tehenek, üszők és üszőborjúk, valamint a négyévesnél fiatalabb bivalytehe- nek, bivalyüszők és bivalyüszőborjúk levágásának tilalmazása tárgyában kiadott 232.100— 1941 F. M. számú és a négyévesnél fiatalabb anyajuhok és jerkebárányok levágásának tilalmazása tárgyában kiadott 232.200—1941 F. M. számú rendelet hatályát. A rendelet végül büntetőrendelkezésieiket tartalmaz. Tekintete pillanatig a távolba réved s az öreg boltívek alatt a szoba régi emlékkel telik meg. Szürkészöld ruhája fölött akkor kissé összehúzza a barna bőrzekét és ajkáról tovább folynak a tompán kongó szavak: — A német csapatok megszállották Ukrajnát ® és minden lakberendezési tárgy nagy választékban BÚTOr Szalay és Dankovitsnál Ä ^0 ■ Bútorcsarnok: Zalaegerszeg, Batthyány-utca 4.
