Zalai Magyar Élet, 1942. július-augusztus (3. évfolyam, 145-195. szám)

1942-07-18 / 160. szám

8 nAWARÍ'IF.T 1942 július 18. A zalaegerszegi kir. törvényszék, mint uzsorabíróságtól. D. 2290/1941/4. szám. A MAGYAR SZENT KORONA NEVÉBEN! A zalaegerszegi kir törvényszék, mint uzsora egyesbiróság árdrágító visszaélés büntette miatt Devecz Albertné sz. Bocskor Rozália ellen indított bűnügyben nyilvános főtárgyalás alap­ján meghozta a következő ÍTÉLETET: Devecz Albertné sz Bocskor Rozália terhelt 49 éves, r.k. vallású, kányavári születésű, kis- szigeti lakos, magyar állampolgár, háztartásbeli, csekély vagyonú, bűnös: egy rendbeli folytató­lagosan elkövetett az 1920: XV. t. c. 1. § 1. pont. 1 tételébe ütköző árdrágító visszaélés vétségében, melyet azáltal követett el, hogy Kisszigeten 1941. augusztus, szeptember és október havában, közelebbről meg nem hatá­rozható, időben Lábár Mihályné, özv. Fata Jánosné, Becze Lajosné és László Józsefné sértettektől a sertészsír kilogramjáért, mint köz­szükségleti cikkért a törvény értelmében erre jogosult hatóság (120.000rl941. Á. K. sz. r.) részéről megszabott legmagasabb 3-30 pengős árnál 4—8 pengős magasabb árat követelt, kötött ki és fogadott el. A kir. törvényszék ezért: Devecz Albertné sz. Bocskor Rozália terhelt az 1940; XV11I. 9. §. 1. bekezdése alapján, a II. Bn. 5. és 6. §-ai felhívásával, a Bik. 92. §-a alkalmazásával: 100 (azaz egyszáz) pengő pénzbüntetésre Ítéli. Elrendeli az Ítélet rendelkező részének az elitéit költségén a Zalaegerszegen megjelenő Zalai Magyar Élet c. újságban és Kissziget községben dobszó utján való közzétételét. A pénzbüntetést behajthatatlansága esetére a 11. Bn. 8,9. és 10. §-a alapján öt-öt pengön- kint egy-egy napi, összesen 20 (húsz) napi fogházbüntetésre kell átváltoztatni. A hivatalvesztés és a politikai jogok gyakor­latának felfüggesztését a Btk. 54. §-árnak 2. bekezdése alapján mellőzi A pénzbüntetést a jogerős Ítélet közlésétől Számított 15 nap alatt kell végrehajtás terhével a 108.807 számú postatakarékpénztári csekk­számlára (Igazságügyminisztérium. Büntetés­pénzek bevételi számlája. Budapest) az 1892: XXVII. t. c. 3. §-ában meghatározott célra megfizetni. A terhelt az 1896:XXXÍII. t. c. (Bp.) 480. §-a értelmében köteles az eddig felmerült bűnügyi költséget és az ezután felmerült bűn­ügyi költséget az államkincstárnak megtéríteni, de a költségeket a kir. törvényszék az 1890: XLIII. t. c. 4. §-a alapján egyenlőre behajthatat­lannak nyilvánítja. A sértettet kártérítés iránti igényével a Bp. 5. §-a alapján polgári perre utasítja. A kir. törvényszék a Kissziget község birá- jánál bűnjelként őrzött 1 drb öt kg-os hitele­sített mérleget, egy drb 1, egy drb 2, egy drb 1/a kg-s, továbbá egy drb 20, egy drb 10, két drb 5, egy drb 2 és egy drb V* dkg-os hitelesítetlen súlyokat Devecz Albertné sz. Bocskor Rozália terhelt részére kiadni rendeli. A kir. törvényszék elrendeli hogy hogy az ítélet jogerőre emelkedése után, a Bp. 494 §-a alapján a vádlott erkölcsi és vagyoni bizonyít­ványával, valamint a költségjegyzékkel együtt a zalaegerszegi kir. ügyészséggel, közöltessék. Zalaegerszeg, 1941. december hó 31. napján. Dr. DESEŐ ÁRPÁD s. k. törvényszéki ta­nácselnök A kiadmány hiteléül: Ádám István sk. irodaigazgató. D. 2290/1941/4. szám. Ez az ítélet jogerős és végrehajtható. Zalaegerszeg, 1941. évi december hó 31-én. Dr. KISS DEZSŐ a kir. törvényszék elnöke KÖNYVEK Werner Beunelburg: BOSEMÍLLER. A mémét katoia regénye. Alig olvashatunk időaerűbb könyvet, mint a legismertebb német hiborús regény magyar fordítását. A regény tágya a háború, ponto­sabban: a véres küzdeim ember — ember ellen, hőse pedig a némt katona, akire álmél- kodó csodálkozással teknt a világ. A regény feleletet keres azokra asúlyos és fájó kérdé­siekre, amelyeket a háorú minden gondol­kodó emberben fölvet, kíméletlen őszinteség­gel és nyers valószerüsggel szól itt egy harc­téri katona a bajtársró a küzdelemről és a hősiességről. Érzékelteti tudja azt, milyen is az az ember, akinek aksaterejébői a hősiesség csodálatos tettei fakadnk. A regényt 250 ezer példányban kapkodták szét Németországban. Megrázó és megrendít olvasmány. Danubia könyvkiadásÁra kötve 7.90 pengő. Princz jyula: ERDLY. Útmutató Erdély ’endégei számára. Mindenki, aki Érdélbe utazik, különös há­lával fogja használni «kolozsvári egyetem tu­dós földrajztanárának ezt a kis tájékoztató könyvét, amely most jent meg II. kiadásban. »Éppen jókor jött« — ja a könyv egyik bí­rálója. Nagy szükség vt már ilyen mindenre kiterjedő, utazást és mülődést egybekapcsoló útikönyvre. Megjelent a Danub könyvkiadónál. Ára 2.90 pengő. Zalaegerszeg megyiváros közkórháza. ÁRVERÉSI HDETMÉNY. A közkórház napi 24 hektoliter moslékját folyó évi augusztus 1-il egy évre a kórház gondnoki irodájában f<ó évi július hó 24-én délelőtt 11 órakor nyilnos árverésen a leg­többet ajánlónak eladó Részletes felvilágo­sítást hétköznap délele a kórház gondnoka ad. Zalaegerszeg, 1942 ius 17. Dfancsó Benedek kuzigazgató-főorvos. APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket csak a hirdetési díj előzetes lefizetése, esetén közlünk. A legkisebb hirdetés ára (10 szóig) 8Q fillér, a támpéldány külön fizetendő. Többszöri közlés esetén engedmény. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hir­desse. Fillérekért gyors eredmény. NÉGY' KÖZÉPISKOLÁT végzett, jó házból való fiú tanulónak felvétetik Fangler céghez. HÁROMSZOBÁS, fürdőszobás, vízvezetéki kel ellátott, adómentes uriház a szükséges melléképületekkel, 300 négyszögöles telken gyümölcsössel azonnal eladó. Simon Dezső,. Sümeg, Vass-telep. VADÁSZFEGYVERT, 16-os kaliberű, két­csövű, kakasnélkülit veszek. Jobb márkájú, hi­bátlan csövű jöhet csak számításba. Drágffy, Szentpéterfölde, Hercegi Erdőgondnokság. PÉNZTÁRKEZELŐI állásra nőt, vagy férfit azonnal fölveszek. Cím a kiadóban. ELADÓ, vagy kiadó Sümegen, Szegedy Róza-utca 19. szám alatti szatócs- és korcsma-, üzletből, 2 szobából, előszobából, konyhából és egyéb mellékhelyiségekből álló házam. Bő-, vebbet Nagy József bornagykereskedőnél, Sü-I meg. Mozi - Film AZ EDISON-MOZGÖ MŰSORA. Szombat: Két lány az utcán. Vasárnap, hétfő: Lángok. Kedd, szerda: Európa nem válaszol. Csütörtök: Lesz, ami lesz. Péntek: Híradó műsor. Szombat: Lesz, ami lelsz. Vasárnap, hétfő, kedd: Tokaji aszú. Szerda, csütörtök: Kár vott hazudni. Péntek, szombat, vasárnap: A régi nyár. A SÜMEGI APOLLO FILMSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI. 19-én, vasárnap délután 4, 7 és este fél 10 órakor, csak 16 éven felülieknek: Jud Süss. Laptulajdonos: Zalai Magyar Elet lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesthy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Telefon 131. Tankönyv— már m őst tessék r­Kakas Jigoston könyv-, papír- és iraerkereskedésében Zalaegerszeg, Kossuth lios-utea 8. Telelőn 131.

Next

/
Thumbnails
Contents