Zalai Magyar Élet, 1942. július-augusztus (3. évfolyam, 145-195. szám)
1942-07-02 / 146. szám
1942 július 2. 3 MagymiÍlet Jól fikerült a zalaizentgróti levente nap Vasárnap tartották meg a járási levente- versennyel összekötött zalaszentgróti levente- napot. Gyönyörű nyári reggel volt. A zalaegerszegi leventezenekar a templom előtt szórakoztatta a közönséget, majd a templomban egyházi zenét játszott. Mise után a sportpályára vonult ki a leventék sokasága. Itt folyt le a leventeapródok esküje, majd a tulajdonképpeni napi program, a verseny. Megkapó volt a kis emberpalánták fogadalma, hogy hűek lesznek és a kötelességüket pontosan teljesítik. Szép szavakkal buzdította őket és rajtuk keresztül a nagyokat dr. Hu bay Kálmán levente-elnök. Jól sikerült az atlétikai verseny, amelyben a járás leventéi mérkőztek egymással a legkülönbözőbb díjakért és tiszteletdíjakért. KözA gyakorlati és elméleti mezőgazdák körében régen ismert tény, hoigy a nálunk még mindig legjobban elterjedt kézi aratás egyes módszerei mellett igen |sok búzaszem, sokszor a termés 10—12 százaléka veszik kárba. Ennek a veszteségnek a mezőigazdaság jövedelmezősége szempontjából általában, a közélelmezés tekintetében pedig napjainkban különösen nagy a jelentősége. Mivel az ország egyes vidékein helyes (módszerrel aratnak s itt ezt a veszteséget sikerült is a termelőknek kiszorítani, kívánatos volna, (hogy az ország egész területén a fölismert jó aratási rendszert honosítsák meg. A helytelen és elterjedtebb aratási rendszer ugyanis az, hogy a búzát az laratók rendre Vágják, mint például ä lucernát. Ily módon a nehéz kalászok a földre zuhannak éls az érett szemeknek tekintélyes része a tarlóra pereg. Növeli az így (előálló szemveszteséget az is, hogy az aratók nagyrésze — éppen, mert a gyorsabb »rendre-vágáshoz« van szokva — erős lendülettel halad a táblában, aminek: következtében a túlságos lendület már estében kipergeti a búzaszemek egy részét. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy a kévekötők gondatlan, siető munkájuk közben ugyancsak dobálná szokták a kévéket, a kereszt- és asztagrakók szintén, akkor nagyon könnyen megérthetjük, hogy a termésnek 10—12 százaléka a tarlón marad, verebek és más, haszontalan, sőt kártékony állatok táplálására. Ma nemosak a gazdának érdeke, hogy földjének hozamát, jövedelmét minél nagyobbra fokozza, hanem ía nemzet összességének is érdeke, hogy a magyar tarlókon la mindennapi kenyér magvából egyetlen szem se vesszék kárba. A veszteséget szinte teljesen ki lehet küszöbölni. A helyes aratásnak mindössze az a titka, hogy az arató la búzatábla jobb oldala helyett annak bál szélén kezdje meg a munkát és hogy a kaszanyélbe ne vigyen bele nagyobb lendületet, mint amekkorára föltétlenül szükség van.. Emellett a marokszedőknek, illetve kévekötőknek, asztagrakóknak és cséplőmunkásoknak is gondosabban kell bánimok a gabonával. Munka közben ne rázzák, ne dobják keményen az érett kalászokat. Ezzel a módszerrel sok százezer métermázsa (búzát menthetünk FERENCJÓZSEF KESERŰVIZ ben a leventezenekar szórakoztatta a nagyszámban összegyűlt közönséget. Kár, hogy el kellett a korai vonattal utazniok a rassz vonat- közlekedés miatt. A verseny után Sztan- kovszky Imre százados, a leventék járási parancsnoka köszönte meg meleg szavakkal a versenyben résztvett bizottságnak és a szereplő leventéknek a szép és nemes munkát, kiemelve, hogy ez mintegy elő versenye volt a Szombathelyen tartandó hadtest-versenynek, amelyet az országos verseny követ majd. Erre minden járás legkiválóbbjai kerülnek majd'fel. Majd a zalaszentgróti és a kehidai körzet válogatott leventéi játszottak labdarugó mérkőzést, amelynek eredménye 3:1 volt. Másnap tartották meg a járási lóversenyt, amelyen a legjobbak szintén díjakat kaptak. meg egy-egy aratás idején, ami hatalmas érték. Tanítsuk meg tehát az aratókat, munkásokat arra, hogy bánjanak úgy a búzával, mint ahogy a kenyérrel megbecsülő szeretettel bánik a magyar ember. Középiskolákban iskolai leventeparancsnokok végzik a leventekiképzést A vallás- és közoktatásügyi miniszter és a honvédelmi miniszter rendeletet adott ki, amely kimondja, hogy középiskolákban, tanítóképző intézetekben és felső ipariskolákban a leventekiképzést az iskolai leventeparancsnok vezeti. Az iskolai leventeparancsnok az iskola keretében felállított önálló levente csapat parancsnokainak és leventéinek elöljárója. Irányítja és ellenőrzi az iskola leventéinek kiképzését. Az iskolai leventeparancsnokot a honvédelmi miniszter a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértésben bízza meg tisztével, mégpedig az iskola igazgatóját, igazgatóhelyettesét, illetve valamelyik tanárát. A rendelet részletesen megállapítja az iskolai leventeparancsnok hatáskörét. Fűszer és hentesáruk csomagolásához felvágó papír olcsón kapható a KAKAS-nyomd óban Legalább háromszor kell kapálni a kukoricát Sokezer kísérlet eredményének nyomán országosan beigazolódott, hogy a kukoricát mindenütt legalább háromszor kell kapálni, mert ezzel az egyszerű ápolási művelettel jóval nagyobb terméseredményeket lehet elérni. Ezeket a kísérleteket nemcsak a kísérleti telepek, de a kisgazdák ezrei végezték és maguk állapították meg az eredményeket. Érdeke tehát minden gazdának, hogy kukoricaföldjét legalább háromszor kapálja meg, mert ezzel a talaj nedvesség- tartalmát megőrzi, állapotát javítja, a gazt irtja, a kukorica érését sietteti és általában olyan előnyöket biztosit, amelyek messze fölötte állnak a végzett többletmunka költségeinek. A többszöri kapálás megakadályozza, hogy a gyomok magjukat elhullassák és a jól kapált föld után a következő éveknek minden munkája egyszerűbb és jobb. Háború van, a kukoricára fokozod mértekben van szükség. A termőterületeket nem lehet emelni, de a terméshozamot igen. Csak a munkát kell észszerűen fokozni, vele emelkedik a terméshozam is. A Zalaegerszegi Ifjú Műkedvelők Tarka-estje a művelődésházban a harctéren küzdő katonáink hozzátartozói javára Július 4-én, 5-én és 6-án teste 1/^9> órakor. —< Vasárnap (5-én) délután. 1/46 órakor és hétfőn (6-án) este 1/29 órakor két személy egy jegygyei. — Rendezik: Fendrik Ferenc és Orbán Júlia. Kiemelkedő számok: szavalatok, katonianóták, magyar nóták, slágerek, klasszikusok, operett- részletek, zene, tánc. 1 felvonásosok: Két ember a bányában (Her- czeg Ferenc), Péter és Pál (Herczeg Ferenc), Szemtelen fráter (Fendrik Ferenc). 3 órás műsor, sok humor. Jegyek kaphatók a Művelődésházban délelőtt 11—12 óráig és este 6—9 óráig. A nagyérdemű közönség hazafias támogatását kérik és mindenkit szeretettel várnak a Zalaegerszegi Ifjú Műkedvelők. , HIRE k — A zialai származású Simojnffy Jtönő lett a csornai premontreiek apostoli kormányzója. Dr. Noots Hubert, a premontreiek római általános főnöke, aki a minap látogatta végig a magyarországi premontrei rendházakat, a csornai premontrei kanonokrend apostoli kormányzójává nevezte ki Simonffy Jenő tanügyi főtanácsost, a katolikus tanügyi főigazgatóságnak központi igazgatóját. Az apostoli kormányzó már át is vette Csornám a Rend ügyeinek irányítását.. — Simonffy Jenő Novaiul született és a zalaegerszegi gimnáziumban járta végig a nyolc osztályt mindig szímjeles eredménnyel. Itt tette le az érettségi vizsgálatot! és innen kiindulva vette fel a premomtreiekniejt fehér reverendáját is. Rövid ideig Keszthelyen tanárkodott, Szombathelyen pedig 32 évet töltött mint mennyiségtan-fizika tápár és gimnáziumi igazgató. Fizikai kísérletei pár évvel ezelőtt az egész ország figyelmét Szombathelyre irányították. A kiváló tanügyi szakférfiút tavaly nevezte ki a bíboros hercegprímás a tanügyi főigazgatóság központi igazgatójává Budapest székhellyel. Kis mozgékony alakja többször feltűnt nyaranta Zalaegerszegen, ahová rokonlátogatóba érkezett. — Veszprérr.egyházm egyel hírek. A megyés- püspök Zsédely Antal káplánt Kéthelyről Nemesvitára, Unger Bélát Dióskálról Káptalanfára helyezte át, Farkas György újmisést pedig Dióskálra küldte káplánnak. — Lemondott a megyei állásáról. Dr. Jani István vármegyei díjtalan közigazgatási gyakornokot csendőrcsapattisztté nevezték ki. Emiatt lemondott a vármegyei állásáról is a főispán a szolgálat alól a mai nappal fölmentette. , ' | j — Áthelyezések a piaristáknál. A piaristák rendfőnöke Nagykanizsáról Medvigy Mihály tanár, lelkivezetőt Kolozsvárra, Santora Mihály tanárt Veszprémbe helyezte át. Helyettük Kolozsvárról Gerencsér Istvánt, Veszprémből pedig dr. Rassovszky Gyulát helyezték Nagykanizsára. — Hősi hialottaink. Gosztony Sándor százados, volt sümegi lakos, Boros Emil őrvezető, volt káptalanfai uradalmi erdőőr és Kiss Jenő tizedes, volt zalagalsai földmíves a szovjet elleni harcban hősi halált halt. Emlékük örökké él! — Füstte'ön nap Zalaegerszegen. Az ország valamennyi városához hasonlóan Zialaegerszeg leventéi a Move Széchenyi Kör-ének tagjaival karöltve szintén megrendezik vasárnap á harcoló honvédek füsttelen napját. Adakozzunk, hogy honvédetekkel együtt megtegyük azt, ami legszentebb kötelességünk. — Dokíorráavatás. Dr. Tivolt Ferenc városi számellenőrt a pécsi tudományegyetemen jogi doktorrá avatták. Sok százezer mázsa búzát lehet megtakarítani a helyes aratással