Zalai Magyar Élet, 1942. július-augusztus (3. évfolyam, 145-195. szám)
1942-07-10 / 153. szám
2 Mac^rÍlet 1942 július 10. Rado€say László igazságügyminiszter, zalai képviselő kerületlátogatása Dr. Radocsay László i gazságügy mi ni s zter, a tapolca—balatonfüredi választókerület képviselője július 10., 11. és 12-én kerületlátogatási végez és 30 községben tart panasznapot. Ma volt soron Vigántpetend, Pula, Kapolcs, Taliándörögd, Monostorapáti, Hegyesd, Díszei, Sáska, Zalahaláp, Tapolca. Szombaton kerül sorra Raposka, Hegymagas, Szigliget, Gyulakeszi, Nemesguljács, Kisapáti, Nemestördemic, Badacsonytomaj, Káptalantóti, Kékkút, Salfötd, Révfülöp, Kővágóőrs. Vasárnap 'Balatonrendes, Balatonszepezd, Monoszló, Köveskál, Balaton henye, Szentbék- kálla, Mindszentkálla községeket látogatja meg dr. Radocsay László igazságügyminiszter. A szovietoroszországi élet — zalai szemmel nézve Dr. S z i g e t h y Sándor zalai szolgabiró levelet küldött szerkesztőnknek vahonnan Oroszországból, ahol most mint hadnagy teljesiti kötelességét. A levél igen érdekes, mert képzett embernek kiművelt gondolkodásával és gyakorlati észjárásával rögzíti meg a jelenségeket, amik elébe tárulnak lépten-nyomon. Ezek a jelenségek a hazai viszonyokkal való összehasonlításban dermesztőén hatnak a lélekre. A levelet két részletben közöljük. Az első részlet így hangzik: Először is bocsánat a különös levélformáért és annak külalakjáért, de bent a végtelen orosz föld egyik végtelen síkjának kis dombocskáján állok lövegemmel és embereimmel egyedül, ahol megfelelő levélpapír nem áll rendelkezésemre. írógép, toll pedig a tábori felszereléshez nem jár. így hát, remélem, nem fogod a levelem kiállítását, módját kifogásolni. Engem csak a jó szándék vezetett, amikor elhatároztam, hogy írok Neked, mert érdemesnek találtam egy kis képet nyújtsak az otthoniaknak az igen sokat emlegetett orosz „paradicsomról“. Írói képzeletem nincs, ahoz, amit láttam és tapasztaltam, semmit hozzá nem fűzök, a puszta és rideg tényeket sorolom fel s aztán mindenki Ítéljen maga. Elöljáróban azonban meg kell jegyeznem, hogy igen nagy igazságot mondott Hitler kancellár, amikor ezt a kijelentést tette: „Aki egyszer a mostani Oroszországban járt és nyitott szemmel nézett, az soha életében kommunista nem lesz.“ Vasúton, gépkocsin pár ezer kilométert már megtettem ebben az országban, mindig azt gondoltam, majd csak változik valahol a kép, de mindig csak ugyanazt láttam és tapasztaltam. Szeretném szemléltetően visszatükröztetni az itteni állapotokat, s hogy lehessem sorjában haladva a földet, a falvakat, a városokat, a családot és belső életét és az egyént próbálom lefesteni. Eddigi útjaimon, akármerre elkerültem, csak azt láttam, hogy a föld mindenhol kiváló, termelésre a legalkalmasabb. Sok falusi gazdaember van a kezem alatt. A magyar parasztnak megvan az a tulajdonsága, akár hol van, mindjárt a földet bírálja, „gusztálja“. Ők, azt hiszem, elég jó szakértők, tehát a bírálatukra lehet adni. Nem mondok mást, csak ha valahol állásba mentünk, hallgattam megjegyzéseiket: „Ha nekem odahaza vagy 50 hold ilyen földem lenne, Uram Isten, mit tudnék én ebből kihozni“, vagy „Ha én ebbe a földbe búzát vethetnék odahaza, nem lenne az országban ahhoz hasonló“, stb., stb. Végtelen sokat tudnék beszélgetésükből idézni. De igazuk van! Itt a legfinomabb fekete, porhanyó föld van, amelyben az őserő még a mai napig is megvan. A szántás jóformán csak az ásásból áll, alig fordítják ki a földet tíz centiméterre. Sok fedezéket ástunk ki, s ha lementünk egy-két ásónyomnyira, akkor láttuk csak igazán a föld kincsét. Trágyázásra itt szükség nincsHazudnék, ha azt mondanám, hogy a szovjet uralom nem akart fokozottabban termelni. Hiszen az úgynevezett „kolhos“-okat létesítette, amely minden falu és város mellett meg volt. Ez olyan mezőgazdasági szerszámraktár, melyben igen sok és a legkorszerűbb mezőgazda- sági eszközök megtalálhatók. Van itt gépvon- tatású ekétől az arató- és egyben cséplőgépig minden. Egy gazdatiszt barátom rengeteg felvételt és rajzot készített ezekről, hogy odahaza megmutathassa. Ő maga is csodálkozott ezeken a felszereléseken. De most jön azután a baj I Amint itt az emberek mesélik, ezek a kitűnő gépek hozzánemértők kezébe kerültek és hamar tönkrementek. Azért olyanok ezek a kolchosok, mintha óriási csata folyt volna körülöttük. Vasdarabok ezrei szanaszét. A rossz termés másik oka pedig az volt, hogy a termést egészben be kellett szolgáltatni, s annak, aki földdel vesződött, még annyit sem hagytak, amennyi a betevő falathoz elég lett volna. Kedvetlenül dolgoztak, s csak akkor, ha a szovjet népbiztos korbáccsal kergette őket. Természetesen a jó föld mellett megtalálhatók a szikes, mocsaras részek is. De ami ezeken kívül van, az elsőrendű. Legelőik pompásak. Ezzel szemben állatállományuk gyatra. Megjegyezhetné most valaki, hisz itt most háború van, hát csak természetes, hogy semmi se olyan, mint békében. Igaz, itt most harcok folynak, de viszont láttam, hogy az állatok a legnagyobb elhanyagoltság állapotában vannak. Talán kisborjú, vagy kiscsikó koruk óta, mióta anyjuk nyalogatta, tisztogatva nem voltak. Különben is borzasztóan kevés az állat. Ennek viszont meg van a magyarázata. A kormány mindent összeszedetett a hábotú kitörésekor és a gazda — akár 10 állatja volt, akár 1 — most viheti legeltetni, illetve fejheti az írást, amit kapott érte, mert pénzt nem adtak. Itt minden közös volt — legalább is az alsóosztálynál. Akár hiszi valaki, akár nem, eddig ebben az országban disznót még nem láttam. Egyik alkalommal arról beszéltünk, hogy itt sehol nem lehet a falvakban a legénységnek sertést venni. Erre többen megjegyezték: „De nem látni“. Ekkor egyik hadnagytársam azt mondja: Már hogy ne volna, én már kettőt láttam, de — döglötten“. Marháik borzalmasak, koszosak, soványak, alig lézengenek. Lovaikról pedig Írni nem lehet, azokat csak látni kellene. Majd ha otthon leszek, bemutatom néhány „táltos“ képét, mert azok itt igazán táltosok voltak. Ezeknek még rúgni és harapni is volt kedvük. Azt hiszem, ha valamelyiket — már szerszámmal és szekérrel együtt — valamelyik ottani faluvégi cigánynak felajánlanánk, talán meg is sértődne. Baromfit, azt még látni, de keveset. Enni alighanem csak azt eszik, amit a jó Isten juttat nekik, itt nem láttam baromfietetést, pedig sok faluban megfordultam. Istenem I Azt mondtam : „falu“. Ez nagy merészség volt tőlem, mert itt csak házcsoportok vannak és azok is milyenek ! Rendezettségről itt fogalom nincs. Mindenki odaépíti viskóját, ahová a legjobbnak találja. Járda nincs, a kerítések elhasznált pléhből vannak, vagy semmi. Istálló, ól sehol, az állatok télen-nyáron a lakásban vannak. Ha az ember egy házba bemegy, előbb trágyaszagot érez a sötétben, itt vannak az állatok, azután belép egy kis lyukba, ahol kettőtől húsz emberig minden nemű- és korú lakót talál. Ez aztán minden egyben. Itt főznek, itt laknak és itt alusznak. Az ükapától az ükunoka csecsemőjéig itt mindenki megtalálható. Bútorzat úgy ahogy. Az asztal deszka, a szék deszka és az ágy ugyancsak az. Ágyneműt nem láttam, csak rongyokból vackokat. Mivel külön konyha nincs, a „szobában“ főznek — ha van mit. Kályha, tűzhely sehol, csak egy nyílt kandalló szerű valami. Ezen, illetve ebben láttam néhol olyan edényforma, kormos, piszkos tárgyakat, de kimosva talán ebben az életben nem voltak. Minden házban azonban megvan a hatalmas, néhol 10 literes, szamovár. Ez mindenhol fekete, csak azt nem tudom a koromtól, vagy a piszoktól-e, vagy pedig így került-e ki az üzletből. Igaz — üzletet, semilyen fajtát, egy faluban sem láttam. Hogy az emberek hol vásárolnak, fogalmam nincs. Egy-két nagyobb faluban, ahol néhány téglaépület is található, láttam üzletet és korcsmát. Itt a bor ismeretlen, a falusiak csak szeszt, vodkát isznak. Ha az nincs, akkor jó a spiritusz is Egyáltalában az emberek igénytelenek, életmódjuk majdnem az állatéval egyenlő. Rengeteg a kéregető, akik faluról-falura járva szerzik meg a mindennapi ennivalójukat. A dolog, amibe belekezdenek, nem nagyon érdekli őket. Hamar megunják. Figyeltem a mezei munkájukat. / Most, hogy a kolchosok elnéptelenedtek és a bennük élő népbiztosokat kifüstölték, a falusi lakosság igyekezett a háza körül egy kis földet biztosítani. A nagy szántó-vető eszközöket nem használják, csak a maguk kis kezdetleges szerszámait. Az ekéjük egy rúdra erősített éles vas, amelybe néhol egy állat van befogva. Akinek állatja nincs, az a házanépét használja. Eleinte csodálkozva néztük, amint a gazda az ekeszarvát fogja, a család többi tagja pedig, aszerint hányán vannak, befogva az ekét húzta. Erre igazán jó a népes család. Amit írok nem mese, hanem szín valóság. Amikor fényképeztem őket, mosolyogva néztek szembe a gépemmel. Ugyanezt a képet láttam a boronálásnál is és ilyen fogaterővel zúzták össze a nagyobb rögöket is. Legfőképen kölest vetettek, amit ha kicsépelnek, saját maguk őrölnek meg. Uj találmánynyal, a vándorló malommal is megismerkedtem. Akinek a kis kézi darálóra szüksége van, az lakására viszi és ott őröl. Természetesen ezért a „malomtulajdonosnak“ vámot fizetnek. Eddigi útaimon egy gőzmalmot, három kis pataki vízimalmot és vagy nyolc-tíz szélmalmot láttam. Itt a molnárok a csuvározás miatt nem veszekednek, mert a terményt mindenki maga viszi a malomba — a hátánígy fest körülbelül a falusi élet, de csak nagyjából. Az állapotokat látni kell, leírni csak igazán nagyjából lehet, s akkor sem lessz hű a kép. (Folytatjuk.) Taa 11 it I OrOtt, elhasznált sramofonlemezt vásárol KAKAS ÁGOSTON könyv, papír, írószer, zenemű és hansszerkereskedése Zalaegerszeg Kossuth Lajos-utca 8. Telefon 131.
