Zalai Magyar Élet, 1942. július-augusztus (3. évfolyam, 145-195. szám)
1942-07-07 / 150. szám
[ ARA 8 FILLER 1942 JULIUS 7. KEDD III «évfolyam ♦ politikai napilap # 150. szám. Szerkesztőség ás kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Felelős szerkesztő: Előfizetés: 1 hónapra 2, 3 hónapra 5.70 P. Töttössy-utca 12. . Telefon 30. Dr. PESTfiY PÁL Postatakarékpénztári csekkszámla: 30.454 sz. m0m*0*ßßß*iiß0ßßßßßt*ßßßßßßßßßß0ißßfißßßfißß0*ßßß*ßAßßi*ßß0*ßßßßß*ßßßßßßßß0*ßßßßßßßßßß0*tfi0*ßßßß0*ßfißßßßßßßß Egyetlen gazdának a mulasztása is kisebbé teheti a kenyér karaját egy magyar kezében Báró Bánffy Dániel Íöldmívelésügyi miniszter a Magyar Élet Pártértesítőjének legújabb számában »Aratás« címmel cikket írt, amelyben hangsúlyozza, hogy a most folyó háborúban a határok mögött élő lakosságra is súlyos feladatok hárulnak. Az itthon maradottak mindennapi munkája ma új értelmet nyer: éppen úgy a hazáért folytatott küzdelem ez, mint a messze idegenben harcoló katonáinké. A továbbiakban szakszerű útmutatást ad a miniszter a gazdáknak arról, hogyan kell helyesen aratni, majd így folytatja: — Egyetlen szem gabonának sem szabad az idén elvesznie! Minden szem gabona növeli ai nemzet erejét. Ma mindenkinek a legnagyobb erőfeszítést kell kifejtenie és a legnagyobb teljesítményt kell nyújtania, amire csak képes. Mindnyájan jól tudjuk, hogy sok nehézséggel kell a gazdának megküzdenie, de az igazi férfimunka értéke éppen abban rejlik, hogy a nehézségekkel szembeszállunk és legyőzzük. Ez az erőfeszítés a gazda legszentebb kötelessége. Kötelessége elsősorban saját érdekében, családjával és házanépével szemben: hiszen az ö megélhetésüket biztosítja vele. De kötelessége — mint magyarnak — hazájával szemben is, A zalaegerszegi kenyérellátásban szállítási nehézségek miatt néhány napig sajnálatos fennakadás volt. Úgy értesültünk, hogy ez a fennakadás a tegnapi nappal megszűnt, mert a vármegyei közellátási hivatalnak sikerült a kaszaházai malomból egy vagon és 7 mázsa lisztet lekötni és átadni rendeltetésének. A pékek tegnap már megkapták a szükséges mennyiséget és délután sütöttek is elegendő kenyeret. Baranyából, Józseflakáról újabb liszt- szállítmány van útban. Zalaegerszeg félredugott fekvése miatt a szállítás e téren is késedelmet okozott, de minden valószínűség szerint egy-két nap múlva már ennek a készletnek megjelenése is jótékonyan fogja éreztetni hatását a vármegye közéleimezé seben. Csak a közellátás mai kívánságai mutatják leginkább, mekkora hátrányt jelent egy-egy községre nézve a fővonalból való kiesés és mekkora előnye van azoknak a helyeknek, amelyek a fővonal mellé kerültek. Zalaegerszeg, a megyei székhely ma a megközelíthetőség nehézségei miatt nemcsak Nagykanizsával szemben marad le, ahová Muraköz áldásai gyorsan befuthatnak, de lemarad gazdasági szempontból akárhány zalai kisebb községtől is, amelyeknek állomásán megáld a gyorsvonat. Muraköz és Zalaegerszeg gazdasági összeköttetésében kellemetlenül érezteti hatását az a körülmény is, hogy a Murán át vezető hidak hiszen a nagy élet-halál küzdelemben a köz- ellátás zavartalansága minden további lépés alapja. S végül keresztény, emberi kötelessége, hogy kenyeret adjon azoknak, akik a magyar élet más őrhelyein, városokban,gyárban, hivatalban, mühel>ben szolgálják ugyanazt a nagy célt. Hozzá kell fognunk tehát az aratáshoz jó időben, el kell végeznünk gyorsan, hogy a munka ne torlódjék fel és be kell fejezni de- rekas eredménnyel. Ez az idő parancsa a magyar gazdához. Ha csak egy faluban, csak egyetlen gazdaságban áll is be fennakadás, az: is kihat a többibe és csökkenti az eredményt. Az ország közellátása a„ legkisebb zökkenőt is megérzi. Egyetlen gazdának mulasztása, vagy lanyhasága az elkövetkező téléji kisebbé teheti a mindennapi kenyér karaját egy magyar kezében. Ennek ma annál is kevésbbé szabad megtörténnie, mert a kormány súlyos gondjai közepette is már jóelőre gondoskodott arról, hogy sem üzemanyagban, sem munkaerőben hiány ne legyen. Erős elhatározással és akarattal fogjunk tehát a munkához. Kérjük! Isten segítségét, mert Isten megsegít minden igaz harcot és nemes törekvést, amelyért hittel és önfeláldozással dolgozunk! még mindig nem készek. Ha a haditudomány úgyszólván óráról-órára tud tankokat megbíró rögtönzött hidakat verni az ellenség által felrobbantott hidak helyén, nem nagyon lehet megérteni, vájjon miért kell nekünk, ki tudja meddig, a költői hangulatú, de nem a mai gyors, világba való és drága kompösszeköttetést igénybe venni. Kik tarthatnak cseiédlányt Németországban? Most, amikor időszerűvé vált Magyarországban is az, hogy a zsidó háztartásokat minél előbb tiltsák el fiatal keresztény csejiédleányok tartásától, érdekes megismerni azt, milyen ebben a tekintetben a helyzet Németországban.. Sauckei, a német munkaügyek főmeghatal- mazottja rendeletet adott ki, amelyben meghatározza, hogy a munkaügyi hivatalok mely esetben adhatják hozzájárulásukat a háztartási alkalmazottak alkalmazásához. Ha a háziasszony a munkahivatal megállapítása szerint nincs abban a helyzetben, hogy egyedül lássa el a háztartási munkákat, akkor a munkaügyi hivatal az alkalmazáshoz a következő esetekben adhatja meg hozzájárulását: 1. Terhesség esetén. 2. Előrehaladott életkor, vagy betegség esetén. 3'. Ha a háztartáshoz olyan személyek tartoznak, akiknek különleges ápolásra, vagy őrzésre van szükségük. 4. Hogyha a háziasszonyt hadifontosságú munka, vagy hivatási kiképzés erősen leköti. Ide tartozik az orvos háztartásában való hajzi-i asszonyi tevékenység is.. 5. Hogyha a családfőre közéleti tevékenységéből kifolyólag háztartását is megterhelő kötelezettségek hárulnak. INNEN IS — ONNAN IS Három elemivel akart beiratkozni a szigetvári polgáriba Jelusits Mária 21 éves tótszent- györgyi leány. Azért az elemista bizbnyítvá- nyában a III. számot VI.-ra javította át. Háromhónapi fogházra ítélték. —< Elhatározták a debreceni fodrásziparosok, hogy a fecsegő) vendégeket, a rémhírterjesztőket rendpeutasít- ják, illetve átadják a hatóságoknak. — Sem- melwieis-ünnepséget rendeztek Szegeden. Megkoszorúzták az. anyák megmentőjéinek az ottani Nemzeti Emlékcsarnokban levő szobrát. — 15 ezer pályázó van Budapesten az! 1.500 zsidó házfelügyelői állásra. —• Őrizetbe vették Szekeres András dávodi (Baranya m.) szenvedélyes gyújtogató napszámost, hogy az aratás és cséplés idején ne okozhasson újabb tüzeket. — Megnyílt a szlovákjai Eperjesen a Magyar Ház. — A rossz kenyér előállítása élelmiszerhamisítás. Ezentúl nemcsak a "keverési arányt, hanem a tápértékét is ellenőrzi a közellátási hivatal. — Megünnepli Tollna megye Bezerédj Istvánnak, a jogegyenlőség száz év előtti bajnokának emlékét. — A kormányzói pár és a miniszterelnök jelenlétébejnl leplezték le Tiszaroff községben roffi Borbély György, a község szülöttének, Szolnok! megye egykori főispánjának márványszobrát. — Megtámadták a cigányok és kövekkel megdobálták dr. Bodnár György hajdúhad'házai körorvost, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A nyomozás megállapította), hogy azért haragudtak a körorvosra, mert fertőtlenítette a cigányokat, alaposan megfürdette őket, sőt féltett hosszú hajukat is levágatta. Apró zalai hirek Hét helyen állítottak fel napközi otthont a pacsai járásban. Három helyen étkeztetéssel kapcsolatosan működik az otthon. — A Vöröskereszt részére a leventéktől egy ágy költségét kérte a nagykanizsai polgármester. A leventék 27 kórházi ágy költségét gyűjtöttéik( össze. — Leugrott a robogó vonatról öngyilkossági szándékból Lakos Imre nagykanizsíai honvéd. Elkeseredett, mert nem osztották be harctéri szolgálatra. — Megtartották Nagykanizsán a téli gazdasági szakiskola bokréta-t ünnepélyét. Az ünnepélyen megjelentek az iparügyi és földmívelésügyi minisztériumok kiküldöttei. — A Pacsán tartott levente lövész- csapatversenyben elsők lettek a búcsúszept- lászlói leventék. Az egyéni számokban a pa- csaiak győztek. — Csonkahegyháton 34.10 pengőt gyűjtöttek a honvédeknek cigarettára. —• A Csáktornyán letelepedett Puncsec Ferenc Európa-bajnok a gödöllői teniszversenyen már magyar színekben vesz részt. — Belelépett a cséplőgép dobjába bíborcséplés közben Goldfinger János tízéves nagylengyeli fiú. A dob egyik lábát bokától fogva szétroncsolta. Megszűnt• a zalaegerszegi kenyérhiány