Zalai Magyar Élet, 1942. július-augusztus (3. évfolyam, 145-195. szám)
1942-08-26 / 191. szám
2 MAŐ^ekET 1942 augusztus 26. . ' ÉGŐ VÁROS Nagyalásonyi dr. Barcza László csabrendeki nagybirtokos, országgyűlési felsőházi póttag, Zala vármegye törvényhatóságának örökös Itagja s a közigazgatási bizottságnak több évtized óta tagja, augusztus 25-én reggel Budapesten az egyik klinikán 58 éves korában váratlanul elhunyt. Holttestét a beszentelés után Csabrendekre szállítják, ahol 28-án délután 4 órakor helyezik örök nyugalomra a családi sírboltban. A megboldogult köztiszteletben álló alakja volt a vármegye közéletének s önzetlen és lelkes támogatója minden közérdeket szolgáló társadalmi éis emberbaráti megmozdulásnak. Nemes szívjósága, rendkívüli műveltsége s mindig a közérdeket szolgáló közéleti szereplése őszinte tisztelőjévé és barátjává tett mindenkit. A közélet önzetlen szolgálata családi hagyomány volt nála s nagynevű erdeinek méltó utódaként érdemelte ki magának az egész vármegye osztatlan megbecsülését és őszinte tiszteletét. Mindnyájunknak fülében csengenek még azok a nemes veretű, mélyenjáró szavak és gondolatok, amelyek néhány évvel ezelőtt vitéz gróf Teleki Béla főispáni beiktatásakor, legutóbb pedig Kállay Miklós miniszterelnöknek zalaegerszegi látogatása alkalmával! ajkáról a vármegyeház közgyűlési termében elhangzottak s amelyek mint a vármegyei közélet egyéb területén elhangzott megnyilatkozásai is, széleskörű tudásról, melegen érző szívről és igaz magyar hazafiságról tettek tanúságot. A kommunizmus idejében majdnem életévei kellett megfizetnie tántoríthatatlan al- kotmányszeretetéért. Dr. Barcza László tragikus hirtelenségű el- húnytával üresen maradt egy hely a vármegye- háza tanácskozó termében. Halála pótolhatatlan vesztesége a zalai gazdatársadalomnak is, amelynek érdekeit, mint a Zalavármegyei Gazdasági Egyesületnek egyik legértékesiejbb tagja is, mindig szívügyének tekintette. Elvesztését a vármegye egész közönsége mélységesen fájlalja és emlékét el nem múló kegyelettel! fogja mindig megőrizni. Tízezer mangalica- tenyészkocáf osztanak ki kedvezményes áron A földmíveliésügyi miniszter a mezőgazdaság fejlesztésének programja keretében a népies mangallicaisiertés-tenyésZtiés minőségi szín- vonalának és termelő képességének emelése céljából még a folyó évben kisgazdák részére több mint 10 ezer darab, törzskönyvelt származású tenyészkocának kedvezményes áron valló kiosztását határozta el'. A kiosztást a Vármegyei m. kir. gazdasági felügyelőségek, |a MangaHicatenyésztők Országos Egyesületének közreműködésével bonyolítják le. A kiosztásra kerülő tenyészkocák 8 hónaposnál fiatalabbak és 12 hónaposnál idősebbek, továbbá 45 kilónál könnyebbek és 60 kilónál nehezebbek nem lehetnek, s azokból 1—1 darabot csak a 30 katasztrális holdnál kisebb szántóföldi művelés alatt áltó területtel rendelkező hivatásos kisgazdák kaphatnak. A kiosztás eredményének érdiekében községenként legalább 20 darab kocát kell kiosztani. A kiosztásban részesült kisgazdáknak kötelezettséget kell vállalniok aziránt, hogy a kapott tény észkocákat legalább két esztendeig tenyésztésre 'használják. Ezien időn belül tehát azokat eladni, vagy levágni csak a vármegyei gazdasági felügyelőség előzetes engedélye alapján szabad. A kiosztásra kerülő kocák kedvezményes kiosztási ára darabonként — azoknak súlya szerint — 100, 110 és 120 pengő. Az igénylésieket a gazdasági felügyelőségnél kell bejelenteni. A kiosztást november végéiig be kell fejezni (A honvéd haditudósító század közlése.) Délután két óra. Ólmos fellegek terpeszkednek a szelíd dombokba hajló orosz pusztára. A látóhatár peremén már zuhog. Tiz-tizenkét kilométer távolságban nagy város ég. Csupa füst és lángtenger minden. Oda igyekszünk. Körülöttünk félkörben ágyúk dörögnek. Áll a harc. A város azonban már birtokunkban van. Németek vannak benne. Csapataink most kapták meg a bevonulási parancsot. Elsőnek a mi gépkocsink vág a hepe-hupás, hihetetlenül rossz útnak. Az európai fogalmak szerint teljesen járhatatlan úton a közlekedést — lapáttal és csákánnyal a kezükben — 16—18 éves német fiúk: A Todt hadsereg jól szervezett, bátor katonái biztosítják. Ot-tiz, ahol lehet húsz kilométeres sebességgel igyekszünk célunk felé. Szétlőtt, bedöglött vörös harckocsikat, lövegeket, hullákat hagyunk magunk mögött. Itt a kommunistáknak fekete napjuk volt. Drótakadály-drótakadályt, fészek-fészket, kis- erőd-kiserődöt ér a város körül. A német és magyar fegyverek előtt azonban nem volt akadály... Gépkocsink egyik oldalról a másikra hintázik. A kötéltáncos művelete ehhez az egyensűlymunkához képest gyerekjáték. Pedig egy 80.000 lakosú gyárvárosban, Starij Oskol- ban, vagyunk, s a helyzettel ismerős emberek közlése szerint húsz — köztük egy nehézipari — gyára volt ennek a városnak. Csak volt, mert most minden romokban hever és ég... Kommunisták gyújtották föl. Ehhez hasonló „munkát“ csak ők tudnak végezni. „i í .J •> H —' » Aggna» Romváros . . . Magyar honvédek bakancsa kopog a belváros utcáin. Rendet és csöndet biztosítanak ezek a golyószórőkkal, géppisztolyokkal, puskákkal és kézigránátokkal felszerelt fiúk. Parancsnokuk tiszt, vagy hadapród őrmester. Csapataink a város keleti és délkeleti részén helyezkedtek el. Minden eshetőségre készen állnak. Két-három kilométerre áll a harc. Német erők a városnak kergetik a zsákba szorult szovjetoroszokat. Magyar és német járőrök százszámra kisérnek összetört, beesett arcú, koldusokhoz hasonló orosz foglyokat. Távbeszélő vezetékek tömege lóg az utcákon. Egyetlen drót nem maradt épen. Utcasorokon keresztül nem lehet tetőt, sőt ép földszintet sem látni. Ajtók, ablakok összetörve. A legtöbb házban berendezés sincs. Kétségtelen: a téli állások elleni támadásunk megkezdése pillanatában (száz kilométernél jóval nagyobb távolságra játszódott le) itt rögtön csomagolni kezdtek. Az íttmaradó értéket a kommunisták tervszerűen igyekeztek elpusztítani. Bútorok, üzletek maradék készletei, a lehullott rnenyezet, a ledőlt fal, leomló vakolat törmelékével és tégladarabokkal keverve a helyiségek közepén fekszenek. A még használható értékek megmentésén német és magyar keretek dolgoznak. A lakosság jó része nem menekült el. Nem tett eleget a népbiztosok felszólításának. Inkább pincékbe húzódott. Az el nem rejtőzött férfiakat a bolsevisták magukkal hurcolták. A lakosság először titokban a füstölgő romhalmazok között, aztán nyiltan rabolni, fosztogatni kezdett. Magyar és német katonák teremtettek rendet. Falragaszok jelentek meg: a rablásért, fosztogatásért golyó jár... Ékszerész és órás boltba lépünk. Használhatatlan szerszámok, régi óraalkatrészek tömege borítja a padlót. Egyetlen ép darabot látunk: egy nagy állóóra ketyeg a fal mellett. Méri az időt... A pékséget felrobbantották, a mozi helyiségeit kiürítették. A volt üzletek ürességtől tátonganak. A tervszerű rombolás nyomai látszanak mindenütt. A múzeumot gránát érte. Kezdetleges állat, ásványtani, egészen újkéletü egyházi, komoly értéket nem képviselő nyomdai rész mellett a kommunista párt és a háborús propaganda anyagából áll az egész „múzeum“... Sztálin és társai „dicsőségét“, halhatatlan „érdemeit“ dicsőíti s a „verhetetlen“ hadsereg hőstetteit dicséri itt minden kezdetleges rajz, festői próbálkozás s a furfangosan összeállított falragaszok beláthatatlan tömege. Közhivatalokban, gyülekező, szórakozóhelyeken éppúgy, mint irodákban, üzletekben és magánlakásokban csak hangszórókat lehet találni. Rádiókészülék sehol sincs. A „kommunisták földi paradicsomának“ vezetői annyira méltányolták a világ előtt fennen hirdetett egyéni szabadságot, hogy még rádiót sem tarthatott senki. Központi irányítás alatt állottak a városnegyedeket rádiószóval ellátó nagyteljesítményű készülékek. A szovjet „polgár“ azt a zenét hallgathatta csak, amit urai jónak láttak. Legtöbbször Sztálin beszédeit harsogták. IeIä’Q I ' '.. Ui * •• Wi * ÍJ ' ifi* -4IP Vérei szálából égeti el a kenyeret. . . Előnyomuló csapatunk oszlopsorával igyekszünk a méreteiben is hatalmas pályaudvar felé. Sisteregve ég itt minden. Óriási kocsisorok lángolnak. Pernye és füst között, nagy hőségben megyünk. Megdöbbenve látjuk, hogy nagy, ötventonnás kocsikban és raktárakban felhalmozott gabona ég. El akarták szállítani ebben a gazdasági központban felhalmozott gabonakészletet. Az egymás mellett álló vonatokat azonban már nem volt idejük elindítani. Lángszórókkal gyújtották fel hát a kocsikat és raktárakat. Pillanatig sem gondoltak arra, hogy végeredményben sajat embereik kenyerére dobnak csóvát. Magyar és német katonák pattanásig feszült izmokkal dolgoznak. A még sértetlen kocsikat az állomáson használható állapotban lévő egyetlen mozdony segítségével elszigetelik. Az égő, de még menthető kocsikat és raktárakat földelik, homokolják... A szó szoros értelmében elfojtják a tüzet. Egyidejűleg gépkocsioszlopok állanak elő: biztos helyre hordják a megmentett gabonát. Menekültekre gyújtották a vagont Egyik kocsisorban borzalmas leletre bukkantak : egy család, férfi, nő, egy 5—6 éves gyermek és egy csecsemő megszenesedett hullájára. Biztosan valami kommunista párttag családja lehetett. Az orosz lángszóró gyújtotta fel kocsijukat a felebaráti szeretet nagyobb dicsőségére. Ki tudja, hány meg hány kommunista párttag, asszony és ártatlan gyermek hullája fekszik még a pernyét vető parázshalmok alatt ? ! Köztéren állunk. Évekkel ezelőtt keletkezett romhalmazok mutatják: az istentelenek a városnak mind a négy hatalmas templomát felrobbantották. Egyiknek a szentélyét börtönnek alakították át. A többi részeket „félreeső“ helynek használták. Az agyondicsért bolsevista egészségügy a félreeső helyet egyébként sem a köz-, sem a magánépületeknél nem ismeri... A közeli dombokon, erdő széleken lövedékek robbannak, aknavetők dörrennek, géppuskák kelepeinek. A harchelyzetet a hadseregparancsnok hadtest- és hadosztályparancsnokokkal közvetlen az első vonalak mögött fekvő megfigyelőhelyéről nézi. Most már nem száz, hanem ezerszámra tartják fel kezüket a vörös hadsereg katonái. Fegyvereiket, felszerelésüket szekerekre rakva húzzák maguk után és úgy adják át. Rongyosak, mocskosak és éhesek. Szemükben reménység ég. Nézzük botladozó, végeláthatatlan soraikat. Ezekkel akarta Sztálin és társai meghódítani, térdre kényszeríteni a világot és a keresztény művelődést. FERENCZ GYÁRFÁS hadapródőrmester.
