Zalai Magyar Élet, 1942. július-augusztus (3. évfolyam, 145-195. szám)
1942-07-04 / 148. szám
5 Látogatás a tümegi Hangya tojártelepén, ahol gép tölti be a koflós tyúk ízerepét 1Ó42 július 4. ___________________________Hao^kelet A vasútállomás közelében szerényen húzódik meg a Hangya tojástelepe. Kívül csend. Semmi sem árulja el, hogy belül milyen nyüzsgő élet lüktet. Az emeletes raktárépület lelőtt egyelőre még ürességtől tátogató néhány vasúti teherkocsi vesztegel. Várják a megszokott napi 140—150 ezer tojásból álló Rakományt. Zöldre festett, csinos kapu hívogat a telep kebelébe. Baranyay Vidor, a telep vezetője fogad és elmondja, hogy a Hangya mindent elkövetett, hogy az azelőtt itt működő zsidó cég romjain új, virágzó életet fakasszon. Bár íz üzem Sümegen csak 1939 óta működik, mégis olyan fölszerelése van, hogy a mai kor minden kényes igényét kielégíti. Azután a vezető bemutatta a különböző helyiségekben a tojás körútját Az irodából kilépve, a kapu alatt éppen 8—10 jókedvű leány hordta be a raktárépület földszinti helyiségébe az úgynevezett Bara- nyay-féle patent-ládákban most érkezett 30 láda tojást, amelyeket gyors férfikezek féltő gonddal adogatnak le a gépkocsiról. Követjük a lányok útját. Az emeletes épület alsó tágas termében serény munka folyik. A bejáratnál hegyekbe halmozott ládákat rohamoz meg sok leány. A gyors munka nyomán egymás után ürül ki a sok láda, pedig egyben-egyben 1440 tojás utazott idáig. A bejárattal szemben sötét függönyök mögé bujkáló és onnan gyorsan előosonó lányok és asszonyok keltik tel figyelmünket. Ezek a sötétkamrák, ahol a kezelés alá vett tojás lámpázása folyik a Benz Hilgers-féle gép segítségével. Érdekes látvány. Mialatt jobbról és balról áLló munkások figyelik az átvilágított tojást, addig annak hosszú sora csúszik el előttünk pillanatok alatt több villanyégő előtt egy-egy tojásnyi széles résben önmüködőleg. Az utolsó kamrából a gépen kikerülő tojás a lámpázóval kapcsolatos osztályozó gépre kerül, amely 5, azaz S, A, B, C és D csoportba sorozza súly és nagyság szerint. Minden csoport külön ládákba kerül. Ezenkívül még 3 kisebb osztályozó gép szolgálja gyorsaságával és pontosságával az üzemet. Naponta 140—150 ieizier tojás lámpázását és csomagolását tudja az üzem lebonyolítani. A ládákba került lámpázott és osztályozott tojás mind kifogástalan frisseség és épség dolgában egyaránt. Olyan érzékeny ugyanis a gép, hogy a legcsekélyebb belső baj (állott, romlott stb.) és a legkisebb repedés is a legpontosabban kimutatható a segítségével. Az első emeleten történik a csomagolás. Néhány vállas legény hordja fel ide .ládaszámra a lámpázott és osztályozott tojást. Lazára és puhára tépett száraz fagyapot közé helyezve külön erre a célra készült ládákba helyezi itt lel aztán a nőszemélyzet, szállítóképes állapotba téve valamennyit. Néhány perc és egy- egy sor tojás máris fehér csíkként pihen egymás mellett és egymás fölött több sorban, gondosan beleágyazva 'a csomagoló anyagba. Gyors kezek bélyegzőkkel nyomkodják mindegyikre a Hangya-jelet. Néhány ugrás a lépcsőn és a második emeleten figyeljük már a csomagolóból ide került tojást. Ebben á munkateremben a 720-as ládákat födéllel látják el, aztán a ládák nyomógép segítségével Hangya-jelvénnyel ellátva kerülnek ki az épület előtti vagonokba. A padláshelyiségben viszont ládákat gyártanak, naponta fejenként 60—70 körül, mert ezzel házilag látja él magát a Hangya. Hivatalos, vagy cégbélyegzőjét Zala eserszesen rendelje a Cserkészüzletben Kikerülve a raktárépületből, szépen gondozott, tágas udvaron kellemes külsejű lakban találjuk »a mi kotlós tyúkunk«-at, a szárnya alatt kelő és üdülő 10 ezer tojással, illetve csirkével. Gépbúgás üti meg fülünket, amint az épület közelébe érünk. Ez a hatalmas kotlós gép magyar gyártmány. Kaposvárról származik. Tízezer pengőbe került, de Kifizeti magát, mert 3 hét alatt ugyanannyi tojást kelt ki. A földmívelésügyi minisztérium kívánságára állította fel a sümegi Hangya a keltetőgépet, hogy a néppel megkedveltlesse a tőle származó naposcsirkét és így növelje minden családnál a majorság számát. A gépnek a 37—38 fokos hőmérsékletet a petróleumgáz, a hajtóerőt pedig a telepre bevezetett villanyáram szolgáltatja dinamó beiktatásával. Vagyis ugyanolyan meleg éri a tojást, mint a tyúkanyó teste melegétől. 2.500 tojás kerül először a gép előkeltető részébe. Itt 16 napig hagyják. Közben 10 nap után lámpázás alá kerül valamennyi tojás annak megállapítására, vájjon csíraképes-e. Öt napig a gép búvórészébe kerül a tojás, míg az előző helyét újabb 2.500 tojás foglalja el. A tizenhetedik napon ismét lámpa elé kerül a tojás ellenőrzésképpen. Pontosan 3 hét múlva, akárcsak a kotló alatt, kibújik az apró jószág és a gépteremben elhelyezett állványokon tárolt ILOVSZKY JÁNOS m. kir. kormányfőtanácsos, országgyűlési képviselő június 27-én Nagykanizsára érkezett kerületlátogatások céljából. Útjára elkísérte dr. Domokos László miniszteri tanácsos, a Baross Szövetség országos igazgatója. A pályaudvaron ünnepélyesen fogadta a Magyar Élet Pártja élén dr. Tholway Zsigmond városi pártvezető és a Baross Szövetség részéről vitéz Tóth Béla elnök. Vasárnap kerüleflátogatásokat tett a képviselő. Első útja volt Semjénháza, ahol a községi pártvezető melegen üdvözölte. Innen átment Murakeresztúrra, ahol Korcsmáros János községi bíró, pártvezető köszöntötte. A pártvezetőségi értekezleten igen nagy számban jelentek meg a tagok. A képviselő beszámolt a kül- és belpolitikai helyzetről. Kiterjeszkedett arra, hogy ma a pártkereteknek már nincs létjogosultságuk, hogy testvért elválasszanak a testvértől. Beszélt a magyar honvédek fegyvertényeiről és végül fegyelmezett magatartásra figyelmeztette a lakosságot. Molnáriban Teuer József községi bíró, párt- vezető lendületes szavakkal üdvözölte Ilovszky Jánost. Itt is tájékoztatót adott a bel- és külpolitikai eseményekről. Végül Fityeházára ment át, ahol Vajda János pártvezető üdvözölte a képviselőt és kíséretét, itt Ilovszky János figyelmeztette a gazdákat a többtermelésre és az állatállománynak fokozottabb gyarapítására. Dr. Domokos László miniszteri tanácsos méltatta Ilovszky János ténykedéseit. Minden községben a hozzá forduló polgároknak az ügyes-bajos dolgait meghallgatta és ígéretet tett a közbelépésre. Az első napi kőrútról visszatért Nagykanizsára, ahol a párthelyiségben dr. Tholway Zsigmond városi pártvezető üdvözölte, majd a képviselő mondott részletes tájékoztatót a bel- és külpolitikai eseményekről. Péter-Pálkor a községek látogatását folytatta Ilovszky János. Kíséretében voltak dr. Domokos László, dr. Tholway Zsigmond és Czulek József kerületi szervező titkár. Első útjuk volt Kilimán, ahol Gyömörey István volt országgyűlési képviselő, földbirtokos üdvözölte a képviselőt és kíséretét. Mélyen meghatva vette tudomásul Ilovszky, hogy az óriási jégvihar Kilimán határában száz százalékos kárt okozott. Mivel ezt a vidéket jégverés nem szokta elpusztítani, a lakosság a jégkár ellen nem biztosított. Megígérte a képviselő, hogy megpróbálkozik adómérséklést ÁGYTOLL olcsón! Tarkatoll 70 fillér, jobb 1 60, sz vegyes fosztott 2 —, jobb 2 60, mégjobb 3 —, finom, szürke 3'6ű. Fehéres, fosztott libatolí 4 50, jobb fehér 5 50. mégjobb 650, kimondott jóminőségü 7'50, pehelyest 9'— P-től szállít 5 kilós papírzsák csomagolásban, bérmentve, utánvéttel. Tisztviselőknek 3°/o kedvezmény. VARGA ANTAL ágytoll- vállalata, Kiskunfélegyháza, Szent János-tér 30. könnyű ládákban melegszik és pihen pár napig valamennyi. 24 óráig semmiféle eleséget sem kap egy sem, mert vigyázni kell a 75—90 keltetési százalék után az elhullás! százalékra is. Folyik itt bérkelteléts is, meg a Hangya fajcsirke kitenyésztése céljából a saját részére is keltet. Megkerüljük az épületet és ott is találunk látnivalót. Két, egymástól- fallal elválasztott, kényes lakószobának is beillő, fehérre meszelt helyiségbe lépünk. Hatalmas ablakokkal ellátott, szellős és világos nyaralóban csiperész- nek az ide-oda guruló, kapirgáló ezernyi citromok. A féregmentes mintaólakban, több rekesszel elkülönítve, százas csoportokban élik békés családi életüket, cementre hintett szitáit homokon. Apró vályúkba hintett köles, tápmészpor és csoniiszt-keverék a legkedveltebb csemegéje valamennyinek. A táplálékhoz a falon áthatoló apró lyukakon juthatnak hozzá. Körülbelül 80—100 munkást foglalkoztat a telep. Egy-egy átlagmunkás -is megkeres heti 35—40 pengőt. kieszközölni. Innen átment Gelsére, ahol dr. Horváth Géza főjegyző a képviselőtestület élén üdvözölte. Nagymise után elment a képviselő Sebestyén földbirtokos özvegyéhez, hogy mély részvétét fejezze ki azért, hogy fia, Sebestyén Pál tüzérzászlós a charkovi harcokban hősi halált halt. A pártvezetőségi értekezlet az iskola udvarán folyt le, ahol mintegy hatszázas jelentek meg. Géber Mihály községi bíró, pártvezető üdvözölte a képviselőt és kíséretét. Beszámolt az általános helyzetről és Ígéretet tett, hogy a rézgálic sürgős kiutalása iránt lépéseket tesz. Türelemre és fegyelmezettségre kérte fel a polgárságot. Ilovszky beszéde után dr. Tholway Zsigmond magas szárnyalású beszédben méltatta a magyar katona világraszóló fegyvertényeit és hosszasan méltatta a honvéd-nap jelentőségét. Boldogemlékű Gömbös Gyuláról iS megemlékezett és a többi nagy magyar államférfiú működését is méltatta, akik szintén hősi halottakként fognak szerepelni Magyarország oknyomozó történelmében. Gciséről á tmentek Qelseszigetre, ahol Pir- bus Mihály községi pártvezető, megyebizottsági tag. üdvözölte a képviselőt. Végül Újudvar községbe mentek. Gurdonyi Péter községi pártvezető köszöntötte melegen a képviselőt, akinek egyébkéint mindenütt magyarruhás leányok virágcsokrokkal kedveskedtek:. Ilovszky János még aznap visszatért Budapestre. Legközelebbi látogatásra szeptember havában jön le kerületébe. ,3*5 - " i Dr. ORSZÁGH PÁL országgyűlési képviselő Sabján István kerületi szervező titkár kíséretében Murabeszterce, Murarév, Bántornya községekben tartott képviselői beszámolót. Mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták. * GASPARICH JÓZSEF központi vármegyei titkár július 7-én Nagykanizsán a párthelyiségben panasznapot tart. LENDVAVÁSARHELY MÉP szervezete a polgári egyesületekkel karöltve megszervezte a bajtársi szolgálatot. Az alakuló gyűlésen Miklós János körjegyző mondott buzdító beszédet, amelyben a bajtársi szolgálat fontosságát fejtegette. Az értekezlet elhatározására a község tűzoltó testületé füsttelen napot tartott, amelynek eredménye 280 pengő és 1.500 darab cigaretta volt. M Magyar Élet