Zalai Magyar Élet, 1942. július-augusztus (3. évfolyam, 145-195. szám)
1942-08-05 / 175. szám
1942 augusztus 5. I1AŐMÍLET ■Rfe W « és minden lakberendezési tárgy nagy választékban nÚtOr Szalay és Dankovitsnál B Bútorcsarnok: Zalaegerszeg, Batthyány-utca 4. Bombázza a doni hídfőt a „ boszorkány-század' rí* (A m. kir. 1. honvéd haditudósító század közlése.) Nehéz nap volt ez a mai ! Nehéz volt a léleknek! ... Nehéz a testnek 1 De nehéz a bombázógépek részére is, pedig azokban ezrével van lóerő ... Éjfél után fél kettőkor már jött az első riasztás. A napos tiszt kemény hangjára ébredek. Sürgetve veri fel sátorunkat. Riadó !. .. Második, harmadik és negyedik raj-bevetés 1 Indulás 2 órakor 1 Gyámoltalan kis fény kezd pislákolni. Kapkodó, sebes öltözködés . . . Élcelődő hangzavar .. . — Igen, bőrruhát veszünk 1 — mondja valaki. Majd a küldöncök szaladgálását hallom. Csomagolás ... Erős, ízes feketekávéillat . . . Percek múlva csend, csak a motorok éneke szűrődik be távolról... Mennek — neszelem félálomban. Egyelőre ennyi érdekel az egészből, a mi rajunkat nem riasztották. Alszom tovább, fáradtan . . . De nem sokáig. Még nincs négy óra, amikor hangos konga- tásra riadok. Mi az ? Persze, riadójel a szolgálatosok részére. Jól megy — gondolom és gyorsan kihámozom magam a pokrócok közül. Ez már nekem is szól! Felrángatok néhány ruhadarabot. Mosakodás ököllel . . . Aztán bele a bőrruhába .. . Eligazítás már a reptéren, a gépek előtt. A hajnali együttes még nem tért haza. Megtudom, hogy a szovjet meglehetősen el- szemtelenedett az éjjel. Ezért kezdődik ma ily korán a nap. Feladatunk a támadásba lendült szovjetharckocsik megsemmisítése. Nem könnyű, de igen érdekes feladat nehéz bombázók részére. A harckocsi pontcél, zuhanóbombázónak való. Közvetlenül saját csapatéleink elé kell mennünk. Ez még felelősségteljesebbé teszi a dolgot. A legkisebb tévedés célzásnál és küzdőink közé hull a szovjetnek szánt „ajándék“. A mozgás a Donnál van. Azon a szakaszon, ahol a bolsiknak, hallatlan erőfeszítések árán, még sikerült egy hídfőállást tartaniok, amely mint valami féregnyulvány csüng honvédeink vonalán. A szovjet elkeseredett kapaszkodásának itt az az oka, hogy rövid idővel előbb éppen előttünk itt zárult be egy hatalmas zsák. Benne hadiszerekkel jól ellátott hatalmas szov- jetseregrész vergődik. Ezek felszabadítására irányul az elszánt harckocsi-kísérlet. A jelentések mintegy hatvan-hetven harckocsiról számolnak be. Itt kell tehát rendet teremtenünk. Ki kell húznunk ezt a szovjettüskét ... de úgy — miként a századparancsnokunk mondja — „hogy megemlegessék és elmenjen a kedvük a próbálkozástól“. Lehetetlenné kell tenni a visszavonulás útját is számukra. Az újonnan épített hadihídnak röpülnie kell. — így szól a parancs. Csillogó tekintet rá a válasz a század részéről. Tetszik a feladat. Nekik való, a „boszorkány-századnak“, amely nemcsak a gépek oldalán viseli a seprünlovagoló fekete boszorkány jelvényt, hanem minden tagja vászon- és bőrkezeslábasának a bal ujján is ott nyargal ez a vasorrú, ördögfekete szipirlyó, kivarrva. Gyors motorpróba és sebesen lendül magasba kilenc nehéz gép. Újra szokott helyemen ülök, a segédpilóta- ülésen. Hamar elérjük a 400 métert. Egyelőre nem emelkedünk tovább, mert máris az alsó felhőréteg vonalában járunk. Az idő rossz. Vihargyanus. Nem is várat soká, megered az eső. Erőteljesen szitálni kezd Tőlem jobbra, velünk egy magasságban, hatalmasakat villámlik. Több gázt I — ez a jelszó. Nem kerülünk felhőt, hanem toronyiránt neki. Keresztül rajta, ahogy csak lehet. Sokszor csak a gép orrát látom, annyira zuhog. Megkíséreljük a felhő áttörését. Egyik motorunk kellemetlenkedni kezd. Nem egyeznek fordulatszámban . . . Szétjárnak, „darálnak“, mint az agyonhasznált őrlőgép. A pilóta sokáig próbálkozik . .. Légcsavart állít . .. Nem használ !... Vannak pillanatok, amikor már úgy tetszik, nem bírjuk tovább 1 Kényszerleszállunk ? Aztán végre a gázkarral való játék annyira- amennyire mégis segít, úgy hogy megkísérelhetjük az út folytatását. Persze a motorral való bajlódás alatt leszakadunk a köteléktől és fokozott nyargalással csak a cél közelében érjük be a többieket. Időközben azonban a vihart is leráztuk. A Don előtt általános éljen üdvözli az aranysárgán zuhogó napfényt. Úgy látszik, ma a hadiszerencse is a mi oldalunkon lesz, nemcsak az erő. A magasság kétezer méter. Tovább emelkedünk, mert ha a szovjetlégvédelem engedi, alacsonyról szándékszunk támadni. Már látom a Don ezüslpántlikáját, amikor egyre feszültebb, egyre izgalmasabb pillanatokkal telik meg utunk. A harc, a támadás előszele csapja meg a lelkeket . .. Mindenki készülődik a nagy „látványra“ . . . Találgat: Mi vár rá a célterület felett ? . . . Mit talál ott ? . . . Hogy sikerül a rácsapás ? . . . Élesen bontakozik ki a doni hadihid. Mind közelebb . . . Már ők is látnak bennünket . . . Sőt már azt is tudják, hogy rájuk megyünk.. . Rettegő érzés lehet — gondolom. Aztán már csak egy percet tudok számolni és látom, hogy a vezérgép megugrik... A rajok ék alakja felbomlik és az első négy gép már oszlopba fejlődve, széles térközzel követi egymást. Mi is igazodunk... A cél felett a kilenc gép, mintha szalagra kötötték volna, úgy húz sorban, vészt- jóslón, a magasban... Valami meg nem magyarázható érzés azt súgja, hogy most kedvünkre „kihancurozzuk“ magunkat az oroszok felett. Nem csalódom ! Kétezer méteren megkezdjük a megbeszélt játékot. Egyik forduló a másik után, de egyetlen puskalövés nem hangzik, egyetlen bombát nem hajítunk... Közben egyre lejjebb. Egyre fenyegetőbben... Egyre rémítőbben... Ezalatt egyetlen moccanást nem látni odalenn. Persze szűkölhetnek a dögök... Idegroncsoló dolog lehet figyelni a lentieknek, ahogy ez a kilenc keringő gép, mint éhes ragadozó madár kiszemeli célját és aztán gyilkos erővel nyom a nyakuk közé 25—30 tonnányi bombaesőt... És nincs védekezés.. nincs segítség... Már 1200 méteren vijjognak velünk a gépek. Megfigyelőnk még mindig, mint a vérbeli vizsla, szemét-orrát a földnek szegezve, kíméletlen szimattal „szaglássza“ a hohtámerevedett tájat. A hatodik kört rajzoljuk az égre, amikor a legelső bomba kioldását észreveszem. Hintázik kettőt-hármat és mintha csak zsinóron vezetnék, iránybaveszi a hidat... Toronymagas vizgejzir szökik fel a Donból, de vele együtt repül a keleti partrész első hidtagja is... Megbeszélt jelet nem követhet pontosabban támadás, mint ahogy ezt a dobást fogadja a többi gép. A kinyílt bombaajtókból elered a bombaeső... Mintha minden gép mohó féltékenységgel akarná elhalászni társa elől a célokat, oly kavargás kezdődik... A mozdulatlan mélység egyszerre nyüzsgő, rémült katlanná változik... Menekülő ember, állat, gép összekeveredik... Kitört lent a rémület, a téboly... A bombazápor gyilkosán zuhog tovább... Beleszól a géppuskák csattogása is... Ez utóbbi válaszunk arra a gyámoltalan tűzre, amelyet a csapatlégvédelem nekünk szán... Az előbb még láttam egy gépágyú köpködését is. Úgy látszik már ez is halott... Saját gépünkre fordítom figyelmem. Annyira merészek vagyunk, hogy már 800 méter magasban rohangászunk a célterület felett. Látom a felfutó géppuskalövedékek csíkját, de ez nem tart vissza minket, hogy ne alacsonyról zúdítsunk tűzcsapást a rejtekükbői kiűzött harckocsikra. Hatalmasak és lomhák, mint valami kihizlalt poloskasereg... Lapulnak, döcögnek... Öt darabot látok előmászni az egyik kolhosból. Megfigyelőnk egy 500 kilósat küld rájuk. Fekete füst hömpölyög utána... Majd az erdőszegélyt nyomjuk meg. Jól számítunk. 12 darab csörtet elő a sűrűből... A vezérgép kapja el őket... Aztán újra keringés, váltogatva rácsapá- sokkal, amelyekkel az egyedül állóknak adjuk meg a kegyelemdöfést. Negyvenedik perce szárnyalunk a cél felett. Kiürül a bombatár. Uiolsónak hagyja el gépünk a célterületet. Utolsónak érkezünk a gyülekezőre is. Sietve beállunk s kötelékbe, sebesen vonulunk hazafelé. Mit lehet tudni, otthon talán már vár is valami új feladat. Feladat valóban van, csak a szerencse nem a miénk hozzá. Egy harmadik csoport csip’.e el magának. Leszállás közben figyeljük indulásukat... Ez már a harmadik bevetés ma — pedig még csak kilenc óra van. Ezzel még nem lesz ma vége — fogadkozunk. Kora délután csakugyan megérkezik a negyedik is. Ez a bevetés már messze az oroszok után küldi a gépeket... A fiuk gyönyörű dolgokat mondanak visszatéréskor... Tőlük tudjuk meg, hogy végkép lőttek a reggeli orosz hídfőnek... Elesett... A magyar élek már régen túljárnak rajtaigen, ez ma határozottan jó nap volt... De nemcsoda 1 A hónap 13. napját Írták a „Fekete Boszorkányosok“... vitéz Szabó László hadapródőrmester HIRDETMÉNY. Felhívom a város közönségét a nemzeti lobogó használatáról alkotott városi szabály- rendelet értelmében, hogy a miniszterelnök1, úr augusztus 9-én való ideérkezése alkalmából házait már előző napon, tehát 8-án lobogózza fel. Zalaegerszeg, 1942 augusztus 5. t , . i _ I ; Polgármester. Iskolai ruhákra sötétkék és szürke szövetek, továbbá mosó áruk és intézeti kelengyék szép választékban vannak.
