Zalai Magyar Élet, 1942. április-június (3. évfolyam, 72-144. szám)

1942-04-04 / 74. szám

ZAI 1942 április 4. A létesítendő téli gazdasági iskola hatása Zalaegerszegre Minden r emenyünk megvan arra, hogy Zala­egerszeg téli gazdasági iskolát kap. Mindien tanintézetnek hatása van a helyre, ahol léte­sült. A tanulók élénkséget visznek a város mindennapi életébe. A magasabb osztályú ta­nulók a tanári karral együtt emelik a város művelődési színvonalát. A vidékiek a városban elköltött összeggel nem kis mértékben járulnak hozzá az ipar és kereskedelem föllendítéséhez. Ismerünk iskolavárosokat, ahol számettevő ipar hiányában is élénk az élet. A városi ember a téli gazdasági iskolától is ezt az élénkítő ha­tást várja. Meghozza ezt .is. De a korszerű szakiskola mégis más hatást fejt ki. A szak­iskoláról azt gondoljuk, hogy csak a gazdákat érdekli működése. Pedig általános érdekű lesz az eredmény. Városhoz lesz kötve, mégis a vidékből táplálkozik. Itt laknak, itt élnek a ta­nárok, a diákok, mégis a város élettere lesz a munkaterületük. Zalaegerszeg kapja meg ezt a tanintézetet és mégis a vidék éppen úgy mond­hatja majd magáénak. A téli gazdasági iskola, összekötve szak­tanácsadó állomással, lesz az élettér virág­zásának a kibontakoztatőja. Senki se mondhatja azt, hogy Zalaegerszeg fejlődésének hiányzanak a tervei. Nem. Sehol sem beszéltek és írtak még annyit a város jövőjéről, mint nálunk. Sokan joggal megsokal­lták már ezt. Mivel mindeddig még igen kevés történt, tálán olyan hangok is hallatszanak, hogy az elgondolásoknak nincs komoly alap­juk. Megértjük e hangokat is. Túl sokat mond­tunk egyszerre. De amit mondtunk, mind-mind életrevaló terv. Éppen az a baj, hogy mind­eddig csak terv maradt. Mi lehet az oka? Szervezés hiánya. Ha sokan a fejüket csóválják is és kételkednek e Város fejlődési lehetőségei­ben, talán annyian vannak azok is, akik meg­győződtek arról, hogy igenis lehet itt fejlődő élet. Hiszen olyan élettér van, amelyben min­dé ni adva van. E fejlődésben bízó meggyőződése« egyének azonban nincsenek együtt. Véleményüket egyenként hangoztatják. Ha együtt tennék ezt, akkor ma Zalaegerszegen minden elgondolás a fejlődés érdekében már közvélemény lennel Nincs, ami összehozhatta volna őket. Annyi egyesület van, már, hogy ezeket eggyel szapo­rítani nem más, mint az egység megbontása. De az is igaz, hogy a város fejlődésének az előmozdítását egyesületen belül se, lehet meg­indítani. Ha a Baross Szövetségre gondolok, akkor a gazdák érzik magukat mellőzve, hisz a fejlődés csak az élettér kihasználása által le­hetséges. Az élettér pedig mezőgazdasági te­rület. Ha a gazdasági tömörüléseket vennénk igénybe, akkor már az első esetben rájönnénk arra, hogy munkánk meddő, mert hiányzik a munkások közül az ipar, a kereskedelem érde­keltsége. Pedig ezeken át tudja asak kihasz­nálni az élettér a fejlődés lehetőségeit. Ha nagyon akarunk valamit, akkor megdöb­benve vesszük észre ezeket a hiányosságokat. Ha a téli gazdasági iskola Zalaegerszeg élet­terének a viszonyaihoz alkalmazkodik munka- tervével, akkor ki fogja tölteni az előbbi hiá­nyosságokat. A vidék részére nevel gazdákat. Amikor ezt teszi, — mert a vidékkel éppen olyan szoros a kapcsolata, mint a várossal, — rájön a lehetőségekre, amelyeket kihasználva, egyszerre segít a vidéken és a Városon. Meg­látja azt, amit mi egyenként már régebben fölfedeztünk. De mert nem tudtunk együtt járni, nem jutottunk célba. A téli gazdasági iskola kezéban tartja a gazdák irányítását, ezzel a terme!,és irányí­tását is. Erre nem képes az egyes ember, nem képes az egyesülés, nem képes a közigazgatás. Erre csak a téli gazdasági iskola működése képes, amikor tanáraival a vidék falvaiban irányítja a termelést. A téli gazdasági iskolának Zalaegerszeg ér­dekében kifejtendő hatását éppen a tavasz fo­lyamán annyira és annyiszor hangoztatott ken­dertermelésnek és feldolgozásnak látszólagos csődbejutásával lehet legjobban, érzékeltetni. Zalaegerszeg életterének völgyi talajain pár ezer holdon eredményesen termelhető a ken­der. Tudja ezt már mindenki. Niem azért késik a kentíerfeldolgozó meg­valósítása, miért nem állt rendelkezésre a a gyár alapításához töke, hanem azért, mert nem tudtuk biztosítani a nyersanyagot. 50—100—200 hold vetésterület kezdetnek sem elég. A termelést irányítani magánembernek nincs módjában. Irányítani a helyszínien meggyőződéssel lehet. Ezt mara­déktalanul eléri a téli gazdasági iskola, amikor tanítványainak gazdaságában a termelés irányí­tásába beleszól. Beleszóltak most is a termelés irányításába akkor, amikor az olajosok kényszertermelését elrendelték. Bizonyosan tudták az elrendelők, hogy ha komolyan veszik a rendelkezéseket, akkor hány hold olajos lesz és mennyi vető­magra lesz szükség. Azonban talán mégse szá­mították ki ezt pontos'an. A vetőmag ugyanis csak részben elég, amennyiben olajlenből már az első hónapban minden mag elfogyott. Elég­gé hallottuk, hogy a későn érő napraforgó, aminek a magja még rendelkezésre áll, nem igen fog a hideg zalai talajokon úgy beérni, hogy az szállítható legyen. Melegebb vidék növénye ez. De nincs itt hivatalos testület, amely véleményt mondhatott volna. A téli gaz­dasági iskolával kapcsolatos szaktanácsadó ál­lomás nemcsak lefelé, de fölfelé is tanácsol­hatta volna azt, hogy Zalaegerszeg életterében az olajosokat mellőzzék és tegyék kötelezővé az arra alkalmas talajokon (ilyen van húszezer hold) legalább 5 százalékban a kender terme­lését. Mit jelentett volna ez? Most, ebben a gaz­dasági évben 1000 hold kendert e város vi­dékén, az őszre pedig kenderfeldolgozót Zala­egerszegen. Hiszen a nyersanyag már rendel­kezésre állt volna! 1936-ban kértem már a várost a sajtó útján, hogy tegyen meg mindent abban az irányban, hogy téli gazdasági iskolánk legyen. 'Amikor két éve híre járt annak, hogy Nagykanizsa előbb kap, mint Zalaegerszeg, akkor elmélet­ben az érdeklődők elé rajzoltam hazánkat az -elszórt téli gazdasági iskolák helymegjelöliésé- vel. Láthattuk, hogy e vidéken van a legna­gyobb üres folt. Méltán e város várhatott volna elsősorban ilyen intézményt. Az iskola részére a város földet vásárol. A téli gazdasági iskolának azonban nincs szüksége kimondottan tangazdaságra. «« így kezdődött" k Ezzel a cimmel kezdi közölDi Zi la hyLagos visszaemlékezéseit az első világháborúra és forradalmakra A HID szépirodalmi képes hetilap folyó hó 7-én kedden megjelenő 14-ik számában. A tanulók a saját gazdaságaikban szerzik meg az elmélet mellé a gyakorlatot. Megfelelő nagy telek kell az állomás közelében és más alakban pz ,a segítség, amit a város földben akar adni. Ez utóbbira csak azért tértem ki, hogy ki­domborítsam a város áldozatkészségét. Kissé késve jött, de nem későn. Amit ebben az évben elszalasztottunk, aZt a következőben fel­használhatjuk, ha a létesítendő téli gazdasági iskolánk hathatós és semmi mással nem pótol­ható támogatását igénybe vesszük. PÖRNECZI JÓZSEF. munkát könyvet, papirost írószereket a KAKAS-NYOMDA és papirkereskedés szállít gyorsan, szépen, olcsón. Zalaegerszeg Kossuth Laios-u. 8. INNEN IS — ONNAN IS Hivatalosan közölték, hogy vásárlási könyvre egy személynek évenként csak három pár utal­ványmentes cipő szolgáltatható ki. -— Tűzhely mellé állították a bölcsőt egy jánosház.ai nap­számos lakásában. A csecsemő kiesett és a tűzhelyen pecsenyére sült a teste. — Kender- áztatás közben a patakba fulladt a muravidéki Hegyszoros községben SZvetanics IVánimé öz­vegyasszony. — Szövőgyárrá akarják átalakí­tani az évek óta üzemen kívül álló sárvári mű- selyemigyárat. — Kórházüzemi gazdasági szak­tanfolyamot rendez az értelmiségi munkanélkü­liek kormánybiztosa. A 9 hónapos tanfolyamra április 14-éig lehet jelentkezni. — Fejszével támadt Lajtay Tivadar celldömölki főjegyzőre egy elmebetegségben szenvedő földmíves. A támadót a községi Írnok tep-erte le. — Nem tarthatták meg az idei nagycsütörtökön a püs­pökök az olajszentelést, mivel az olaszországi küldemény egyelőre elmaradt. -— 120 kilo­méteres órasebességre akarják fokozni a buda- pest—hegyeshalomi villamosított fővonalon a gyorsvonatok sebességét. — Még ebben az év­ben elkészül a medvei Duna-hid, amely Csalló­köznek közvetlen összeköttetéséről gondosko­dik. — Mozgalom indult meg az önállósítási kölcsönkéret kibővítésére. — iskolagyógyászati klinika épül Szegeden. — Most készül a latin nyelv legnagyobb szótára 50 ezer szóval. — Megszűnt a védett birtokok felett közfelügyele­tet gyakorló helyi bizottságok működése. — Megszűnik május elsejétől a cukorrépa for­galmi adója. Szuperfoszfát. Péti só, Kálisó ■ Kénsavas ammóniák - Trágyamészpor, Olajpogácsák, Pogácsadarák - Szárított szelet - Melasse - Takarmánycukor, Hal- Hús-és Vérliszt, Csontdarák I Dorogi szénsavas takarmánymész 98-99 » kis és nagy tételekben leg- . előnyösebben beszerezhető Friedmann Ferenc Szombathely, Március 15.tér 1. műtrágya, erőtakarmány és gazdasági cikkek nagykereskedése (Orsz. Tűzharcos Szövetség tagja). Sürgönyeim: Friedmann, Szombathely Telefon 130. ■ ■ ■

Next

/
Thumbnails
Contents