Zalai Magyar Élet, 1942. április-június (3. évfolyam, 72-144. szám)
1942-04-01 / 72. szám
Ma^ÍrÍiet 4 IH! IREK — Za akoppány köz-ég a honvédekért. Zala- koppány község a harctérien küzdő katonák részére a Magyar Vöröskereszt útján 140 kilós csomagot küldött, amely csak élelemből állott. Ezenkívül 2.000 cigarettát küldtek ugyancsak a honvédeknek. — A magyar vasművek lés gépgyárak országos egyesü.etébe tömörült vállalatok a honvédelmi miniszter felhívására 1,068.120 pengőt ajánlottak fel a hadiárvák gondozásának és ellátásának céljára. A hazafias és áldozatkész cselekedet a legszélesebb körökben keltett igen jó hatást. — Tüdőbeteg-otthon létesül Nagykanizsán. Nagykanizsa város képviselőtestületének tegnapi közgyűlésén tárgyalták a lazsnaki kastélyban létesítendő tüdőbetegotthon ügyét. A képviselőtestület örömmel járult hozzá ahhoz a javaslathoz, hogy a teljesen pormentes helyen, részben tüdőbeteg gyógytelep létesüljön állami támogatással, amelyet a város két épületnek átengedésével told meg a maga részéről. A telep másik részén erdei iskola létesülne és oda telepítik a szegényházat is. Az intézet fél- állítása annál inkább szükséges, mivel a tüdővész Kanizsa vidékén sok áldozatot szed. * Hölgyek tavaszi öröme a Tóth kabát és ruha. Nagy választék tavaszi szövetekben* — Szüníefeiő autóbuszjáratok. A Mávaut üzemvezetősége értesíti az utazóközönséget, hogy az autóbuszok egy részének más célra történt igénybevétele miatt a Böhönyéről 7.10 órakor Nagykanizsára induló 1. számú, míg ellenirányban Nagykanizsa pályaudvarról 14 órakor induló 4. számú járatnak, valamint a Somoigysámson és Böhönye között közlekedő járatok forgalmát azonnali hatállyal beszüntette. * Szappant takarít meg, ha finom viaszos vászon abroszt vásárol. 25-féle szép mintában új színezéssel darabja 11.06 pengő. Schütz Árúház. — Előléptetés a GyOSz inál. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége Végh Jenő titkárt főtitkárrá nevezte ki. Végh Jenő 7 éve működik a GyOSz-nál, ahol a szociális, biztosítási lé s katonai kérdések előadója. Ebben a 'munkakörében igen nagy érdemeket szerzett és szakavatottságával az ipar egyetemének és a hatóságoknak egyaránt nagy szolgálatokat tett. * Ne unatkozzék, sóhajtozzék esténként otthon! Jöjjön el egy kis időre a Gosztonyi étterembe. — Rentiőn íeiügyejet alá helyezések. Nyáry Béla zalaegerszegi cigánylegény káromkodott és ellenállt a hatósági közegnek is. Ezért 15 napi elzárásra és 15 pengő pénzbüntetésre ítélték, amelyet nem fizetés esetén ugyancsak 15 napi elzárásra lehet változtatni. Elrendelték rendőri felügyelet alá való helyezését is. — Ugyancsak rendőri felügyelet alá helyezték Gróf János munkáspallért kommunista érzelemnyilvánítás miatt, munkakerülésért pedig Kolompár Angéla, Kolompár Margit és Horváth Ilona cigányleányokat. jJc Figyelem! Tavaszi és átmeneti női kabát újdonságaink naponta érkeznek. Várjuk a szíves látogatást. Schütz Árúház. — Áprilisi petróleumadagok Zalaegerszegen. A polgármester értesíti az érdekelt fogyasztókat és kereskedőket, hogy az április havi 5. számú petróleumszelvények 1 2 liter, a 6. számú szelvények szintén 1 2 liter petróleummeny- nyiséggel válthatók be. — Április 9-t« lesz a zalaegerszegi városi MÉP szerv ezeí értekezlete. A MÉP városi piárt- vezetője közli, hogy a zalaegerszegi MÉP pártszervezet a rendes havi tisztségviselői értekezletet a nagyhét miatt nem április 2-án, hanem április 9-én tartja meg. 1—2 Laptulajdonos: Zalai Magyar Elet lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesthy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Á Telefon 131. INNEN IS — Késsel széthasogatta egy soproni napszámos Gráz Ilona menyasszonyi ruháját. Így akarta megakadályozni a régebbi udvarló, hogy a leány ne tarthassa meg hamarosan mással az esküvőjét. — Hirthals dán falu halászai ez év februárjában összesen két és félmillió kilogram héringet küldtek piacra. — A prágai városi tanács elhatározta, hogy a város valamennyi nyilvános parkját és kertjét zöldséggel ültetik be az idén. — A belügyminiszter rendeleté értelmében zsidó gyógyszertárak is beválthatják a szejgénybetegek receptjeit. — Balatoni kagylókból készíti legújabban a magyar gombipar a gyöngyházgombokat. — Zárva tartanak a hét egy-egy különböző: napján a soproni vendéglősök, hogy a kiszolgáló személyzet szabadságának régóta húzódó kérdését megoldják. — Hősi emlékművet és szobrot állítanak fel Huszton Kurtyák Iván volit képviselőnek, aki a cseh uralom alatt hirdette a ruszinoknak Magyarországhoz való visszatérését. ^ Kitűnő, tartós klöpli csipkefüggönyök szép választékban a Schütz Árúházban. Skpró zalai hírek Húszezer pengőt kapott Nagykanizsa a forgalmi adórészesedésből. -— Színes fénykép- fölvételeket készített Jakab Lajos premontrei tanár Keszthelyről, a Balatonról és a környékről. A fölvétetek megragadó hűséggel mutatják be a mindennapi élet és a természet jelenségeit. — Közel száz előadás fog elhangzani a Balatonról a különböző magyar városokban. Április 12-én nagy ünnepélyesség mellett tartják meg a visszatért zalai falvakban a felszabadulás évfordulóját. — Törölték a zalaegerszegi Ügyvédi kamara névjegyzékéből dr. Lichtenstein Sándor nagykanizsai ügyvédet. — Tiltott műtét gyanúja miatt letartóztatták Szmodics Margit nagykanizsai lakost, kinek állítólagos beavatkozása révén meghalt egy családanya. — Holttestet vetett ki a jégpáncéltól szabaduló Balaton vize. A halottban fölismerték Gyulai Gaál Gyula biztosítási intézeti tisztviselőt, aki balatonfüredi gyógykezelése alkalmával tűnt el1. — Ipari üzemeket, köztük egy malmot szándékoznak felállítani Nagykanizsán a piaristák. A város megadta a kért területeket. 1942 április 1. Mozi - Film AZ EDISON-MOZGO MŰSORA. Csütörtök: Ninocska. Nagypénteken nincs előadás. Szombat, vasárnap: Ninocska. Hétfő, kedd, szerda: Hét szilvafa. Csütörtök, péntek: Csintalan férjek. Szombat, vasárnap, hétfő: Régi keringő. *' A SÜMEGI APOLLO FILMSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI. Nagyszombaton este 9 órakor, húsvétvasár- nap délután fél 3, háromnegyed 5, 7 és fél 10 órakor: Háry János. Főszerepben: Dayka Margit, Páger Antal. Húsvéthétfőn: Stukák. Repülős film 12 felvonásban. Főiszereplők: Kari Raddatz, Albert Hetin. Április 8-án, szerdán este 9 órakor: Operabál. Káprázatos kiállítású film 12 felvonásban. Főszerepben: Heli Finkenzeller, Paul Hörbiger. Április 11-én, szombaton este 9 órakor, 12-én, vasárnap fél 3, fél 5, 7 és fél 10 órakor, bérletszünet mellett: Élétre ítéltek. Főszereplők: Jávor Pál, Hidvéghy Vali, Petrovics Szve- tiszláv. Április 15-én, szerdán este 9 órakor: Potya-, utas. Francia film 12 felvonásban. Kisérő filmek. IlAOKAR ELET APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket csak a hirdetési díj előzetes lefizetése esetén közlünk. A legkisebb hirdetés ára (10 szóig) 80- fillér, a támpéldány külön fizetendő. Többszöri közlés esetén engedmény. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hirdesse. Fillérekért gyors eredmény. FODRASZTANULÓNAK egy leányt és egy fiút felveszek. Zsomboly fodrász. NYOMDAI MUNKÁK KÖNYVEK PAPÍRÁRUK ISKOLACIKKEK IRODAI KELLÉKEK HANGSZEREK, STB. legolcsóbb beszerzési helye KAKAS ÁGOSTON Zalaegerszeg, Kossuth Lajos- utca 8 szám. Telefon 131 sz.