Zalai Magyar Élet, 1942. április-június (3. évfolyam, 72-144. szám)

1942-05-28 / 118. szám

1942 május 28. 3 Anyák ünnepe zalai iskolákban Minden zalai elemi iskolában hálaérzéssel áldoztak az édesanyai szeretetnek. Papok és tanítók egyaránt megemlékeztek az édesanyák önfeláldozásáról és a síron túl is élő szereteté- röl. A kicsinyek ajkáról elhangzott dalok és szavalatok megkönnyeztették, de fénybe is borították a szemeket. Mennyei mosoly sugárzott át az arcokon és sugárzott be a szivekbe. Különösen megható és jelentőséges volt az emlé­kezés a visszafoglalt zalai területeken, ahol az édesanya és az édes haza fogalma egymástól el nem választható és a nevelésbe különösen kihangsúlyozandó. Belatincról kaptuk a hirt, hogy ott az egész község lakosságának rész­vételével vasárnap tartották meg az anyák napját. A vendajku gyermekek jó magyar kiej­téssel szavaltak, énekeltek és egy-egy virág­szállal kedveskedtek jelenlevő édesanyjuknak. A megholt anyák emlékére Zorkó Ödön igaz­gató gyertyát gyújtott, amellett mondtak fohászt. Pesthy Piroska tanítónő mondta az ünnepi beszédet. Olyan szivet indító módon színezte a költészet és a hazaszeretet csokrából font előadását, hogy egyes részleteinél hangos zoko­gás tört fel. Zorkó Ödön igazgató-tanitó vend nyelven mondott beszédet, buzdítva a gyerme­keket és szülőket egyaránt a magyar nemzetcsa­láddal való hűséges együttérzésre. Zalai vándormunkások helyhez kötése Kaptuk a következő levelet: Bizonyára Önök is látták a közelmúlt napok­ban, mennyi vándormunkás hagyta el megyén­ket, mások gondviselésére bízva a munkakép­telen aggokat és apróságokat azért, hogy Fejér és Somogy megyék nagybirtokain megkeressék a télire valót. Hány munkanap megy veszendőbe az ide- - oda otazgatásnA'-r ^mennyi- ^Mozat államnak is az ilyen „marhavagonos‘‘J utaztatás és mit jelent ez erkölcsi szempontból, azt tudja minden falun élő ember. A kormány intézkedésé "folytán házhelyhez lehet juttatni minden arra éidemes magyart. Most itt az ideje, hogy a vándorlásra kénysze­rült munkás sorsát elintézzék, mert köz- és nemzetgazdasági szempontból a házhelyhez való juttatás úgy érheti el célját, ha ott biztosit letelepülést, ahol munkaalkalom és munkás­hiány van. KÖNYVEK Dr. Dulin Elek : „A HATÁLYOS MAGYAR SAJTÓJOG SZABÁLYAI. II.“ Dr. Dulin Elek: „A hatályos magyar sajtójog szabályai“ című művének második kötete most jelent meg az Országos Magyar Sajtókamara kiadásában. A 315 oldalas, második kötet fel­öleli mindazokat az új sajtójogi jogszabályokat, amelyeket az első kötet megjelenése: 1940. februárja óta meghoztak, azonkívül ismerteti azokat a törvényeket és rendeleteket is, amelyek nem vágnak ugyan közvetlenül a sajtójog kö­rébe, de jelentőségük van a sajtó szempont­jából. Ismerteti a szerző a szerzői jogra vonatkozó teljes joganyagot, a tiszteségtelenversenyröl szóló törvényt és az idevonatkozó teljes jog­anyagot, a Sajtókamarának a tiszteségtelen- versenyt kiküszöbölő határozatát, a Sajtókamara által létrehozott „Hirdetési Egyezményét, to­vábbá a tiltott közlésre, valamint a fényképe­zési tilalomra vonatkozó jogszabályokat. A magyar sajtó és a lapkiadás terén érdekel­tek könnyen áttekinthető összeállításban talál­ják meg a könyvben az újságírók, valamint az időszaki lapok szerkesztőségeiben és kiadóhiva­talaiban foglalkoztatott egyéb alkalmazottak munkaviszonyára vonatkozó jogszabályokat, így az újságíróknak felmondás esetében járó illet­ményekre, végkielégítésre, továbbá az újságírók legkisebb fizetésére és fizetési pótlékaira vonat­kozó rendelkezéseket. A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok vezető állásainak betölté­sére vonatkozó rendeleieknek, a sajtó- és nyom­davállalatok vezetőire kiható intézkedéseit és az újságírók adókedvezményére vonatkozó jog- anyago! is részletesen ismerteti a könyv. A sajlóközigazgatási intézkedéseket ismertető feje­zetet kiegészíiik a visszacsatolt és a visszahó­dított területeken megjelenő időszaki lapok engedélyezésére vonatkozó jogszabályok és az említett terüleleken lakó újságírók állampolgár­ságát szabályozó rendelkezések. A gyakorlati lapszerkesztés és kiadás szempontjából fontos a könyvnek az újságírói és lapkiadói utazási kedvezményekre vonatkozó joganyagot tárgyaló fejezete. Ugyancsak külön fejezet ismerteti a lapkiadókra nézve nagyjelentőségű kedvezmé­nyeket, így a hírlapok és folyóiratok előfizetési nyugtáinak illetékmentességére és a sajtónak nyújtott postai és távbeszélő díjmérséklésére vonatkozó intézkedéseit. A nyomópapírosra vonatkozó tudnivalókat, valamint jogszabályokat a könyv egyik fejezete kodex-szerűen foglalja össze. * Ezekkel a rendelkezésekkel együtt ismerteti a szerző a nyomdai munkák felárára és a hulla­dékpapíros felhasználásának korlátozására vo­natkozó intézkedéseket. Külön fejezetben ismerteti a szerző a Sajtó­kamarával és a zsidótörvénnyel kapcsolatos rendelkezéseket, továbbá a becsülethelyreállí­tásra vonatkozó jogszabályokat. Végül a kivé­teles hatalom alapján kibocsájtott sajtóvonatko­zású rendeleteket ismerteti a könyv. A munka fűzve 8 — pengő, megrendelhető az Országos Magyar Sajtókamaránál. Apró zalai hírek Biztosítottá^, az alsólendvai ernyőgyár iizem­folytonoss-áH». "n! . .m^&flüMüka több H li »A magyar igazság nem a jobboitííalom, nem a baloldalon van, de még kevésbbé a középen. Az igazság a magyar oldalon Van. A magyar életérzésnek és a magyar é.eíösztönnek kell messzevilágító tettek­ben testet öltenie.« — o — ment%igy a sormasi ciryi Ser^tei La­jos nagykanizsai lakos. Az össZeütjc<izés köz­ben'lebukott a gépről és súlyos sérülésieket szenvedett. — Kertész Antal déigi káplánt Paloznakra küldte a veszjprémi püispök a plé­bánia vezetésére. — Meghalt 73 éves korában Tihanyi Ödön nyug. boncodföldei plébános Szombathelyen. — Felmondott a hadbavonult gazdasági cselédjének jegy badacsonytomaji birtokos. A járási főszolgabíró 500 pengő pénzbüntetésre ítélte a birtokost jogtalan el­járásáért és a felmondást is hatálytalanította. Az ítéletet másodfokon az alispán helyben­hagyta. — A zalaegerszegi kereskedelmi kö­zépiskolában június 8-án kezdődik a szóbeli érettségi vizsgálat. A vizsgán miniszteri biz­tosi minőségben dr. Désy-Daday Dezső mis­kolci kereskedelmi középiskolai igazgató vesz rész;t. — A z,alaegersz|egi Levente Egyesület labdarugó csapatát vereség érte Pápán. Ered­mény: Kinizsi II.—ZLE 2:0. — Az erdő- felüigyelőség keszthelyi kirendeltségén ék veze­tőjét, André Béla mérnököt június 1-ével a földmívelésügyi minisztériumba rendelték szol- gáiattételre. — Zalacsány község az 1914— 18-as hősök emlékére felállítandó emlékműre 500 pengőt szavazott meg. — Pünkösd nap­ján tartotta első önálló közgyűlését a Baross Szövetség zalaszentgróti csoportja. Megjelent a gyűlésen a központ által kiküldött Landll Ferenc nyug. iskolafel ügyelő-igazgató, keszt­helyi titkár, aki szép szavakkal ismertette a gyűlésen megjelent tagokkal a szövetség cél­ját, eddig kifejtett működését. Kérte a tago­kat, hogy álljanak szívvel-lélekkiel az egye­sület mellé és támogassák azt, miért minden időben a magyar ipar és kereskedelem érde­keit védte és védi a jövőben is. Azután meg­választották a tisztikart. — Népművelő elő­adást tartott dr. Rothstadter György m. kir. tisztiorvos Zalaerdőd községben »Az egész­séges élet föltételei« címen. Öltözködtünk TAfh Gyula Kész nőilrabáf és rufiaosztáfv WBK«« Kész nőlkabát és ruhaosztály Uridlvat és szöveteladás úri és női szabóságából — Nemzetvédelmi Kereszttel tüntették ki alispánunkat. A kormányzó úr dr. Brand Sán­dor zalai alispánt a forradalmak idején tanú­sított önfeláldozó, hazafias magatartásáért a Nemzetvédelmi Kereszttel tüntette ki. Ugyan­csak megkapta a kitüntetést dr. vitéz Berte- lendy Ferenc perlaki főszolgabíró iis. Zalai vo­natkozásban újabb még a következő személyek nyerték el a Nemzetvédelmi Keresztet: Babies László rendőrfelügyelő (Muranév), Bolla Gyula m. kir. pénzügyőri szemlész (Zalaszentiván), dr. Csaba Jenő gimnáziumi tanár (Nagykani­zsa), Dedinszky Vladimir nyug. postafelügyelő (Perlak), Gulyás György nyug. Máv altiszt (Gyenesdiás), Herczegh Kálmán gyáros (Bala- tonfüred), vitéz Kováts Rudolf Mávag tiszt­viselő (Nagykanizsa), Kocsis István kisbirtokos (Zalaújlak), Nyers Antal vendéglős (Szepet- nek), dr. Svastits Jenő nyug. rendőrkapitány (Zalaegerszeg), Szűcs Ferenc telepvezető (Nagykanizsa). A zárójelben levő helségnév a születéshelyet jelenti. — Hősök ünnepe ZalaiéglersizSegen. Zala­egerszeg megyei város közönsége és az Or­szágos Tűzharcos Szövetség zalaegerszegi fő­csoportja május 31-én délelőtt 11 órakor a Horthy-téri hősi emlékoszlopnál hősi emlék­ünnepet tart. A leventezemekar megnyitója után Ruszwurm Sarolta é:s Szabó Ferenc le­vente szaval, majd az ünnepi beszédet mondja el Koppány István újpesti gimnáziumi tanár, Schlemmer László és Farkas Mária szaval, az­tán a leventezenekar a Himnuszt játssza. Az emlékmű megkoszorúzása és a hősi' emlék rs? i'íWKl' luió 'eívömríás-záfpi- az üa»ep.:4g*í. ­— Tanííó «kiképző összejövetel Alsőlendván. Az, alsólendvai I. és II,. körzet tanítósága a felszabadulás után az első pedagógiai szemi­náriumot Alsőlendván, a Magyar Ifjúság Há­zában május 30-án tartja. Tárgysorozat: Meg­nyitó beszédet mond Szép János körzeti is­kolafelügyelő. Betűismertetés az I. osztályban címen tanít Kókai Mária lendvahídvégi állami tanítónő. Muravidék földrajzáról tanít Zaun- fuchs Júlia alsólendvai II. körzeti állami ta­nítónő. Szent László, a keresztény lovagok mintaképe címen beszéd- és értelemgyakorlati tanítást mutat be Varga Irén lendvalakosi ta­nítónő. Tananyag beosztások, tanmenetek ké­szítése címen előad Völgyesi József csentevöl- gyi igazgató. — Uj harang hirdeti Vőritotán a hősök emlékét. Vorhota községben közadakozásból harangot szereztek be a világháború hősi ha­lottainak emlékére. Pünkösd hétfőjén volt a harang fölszentelésének ünnepélye, amelyen Zalaegerszegről és a környékről is igen sokan jelentek meg. A bíró házából fehérruhás leá­nyok és leventék vitték a harangot a harang­lábhoz. Horváth Domonkos íerencrendi plé­bános végezte a szentelési szertartást, majd beszédet mondott a harang jelentőségéről, tetlen benyomást keltett, hogy a dallam első: Azután a nép a Himnuszt énekelte. Feledhe- ütemeinél maga a községbíró húzta meg elő­ször a harangot, amelynek messze csengő hangja dombokon és mezőkön szállva hirdette hősi halottaink drága emlékezetét. — Búcsú az Egerszeghegyen. Május 31-én, Szentháromság vasárnapján lesz a zalaeger- szeghegyi kápolna búcsú ünnepe. Ez alkalom­mal az idén először már szombaton este szent- séges litánia lesz a hegyi kápolnában. Vasár­nap a megyéspüspök engedélye folytán egész napos szentségimádást tartanak. Tíz órakor nagymise szentbeszéddel, délután fél 7-kor pedig szentséges litánia. —- Itt említjük meg, hogy június 7-én Ebergényben lesz egyházi és hazafias ünnep. A gyermekek ekkor végzik első áldozásukat, amelynek végén szeretet- reggeliben részesülnek. Délután levente foga­dalomtétel és ünnepély lesz az országzászló­nál. (

Next

/
Thumbnails
Contents