Zalai Magyar Élet, 1942. április-június (3. évfolyam, 72-144. szám)

1942-04-07 / 76. szám

4 1942 április 7. PROHASZKA P. BANGHA HOCK JANOS P. GYEN1S katolikus imakönyvek Kaphatók 1 KAKAS ÁGOSTON könyvkereskedésében, Zalaegerszeg Kossuth-utca 8. Telefon 131 IMI ÍREK — Szómba thely-egy h ázmegj ei hír. A me­gyéspüspök Rohn Ernőt, ,a piesti Szent Imre kollégium prefektusát és igazgatóhelyettesét püspöki tanácsossá nevezte ki. — Rohm Ernő néhány évvel ezelőtt Zalaegerszegen működött mint segédlelkész. A régi »lovas káplán«~ok után ő volt a legelső »motoros káplán«. — Halálozás. Kutas Kálmán szombathelyi evangélikus lelkész felesége, szül. Bekk Ma­riska hosszabb szenvedés után elhunyt. Ku- tasné kedves emlékezetében van még a zala­egerszegieknek, akiknek körében férje, a költő- pap korábban működött. Temetésén résztvett Balásfalvi Kiss László altábornagy, nyug. had­testparancsnok is. — Tanügyi hír. A szombathelyi tankerületi főiigazgató Cseténé Müller Erzsébet okleveles tanítónőt a nagykanizsai polgári iskolánál al­kalmazta. — Hősi emlékművet avatnak Alsótíomhorú­ban. Somlay Gyula igazgató-tanító, Hirschler Rudolf és dr. Zalán Gyula közreműködésével mozgalom indult meg a közelmúltban Alsó- domború községben hőisi emlékmű és ország­zászló felállítására. A nemzíeti színű selyem- lobogót már be is szerezték. Egyik oldalán Nagymagyarországnak kihímezett térképe lát­ható, a másik oldalon ez a felirat olvasható: »így volt, így lesz!« Az emlékművet májusban avatják fel. — Eljegyzés. Schreiner Jenő kőművesmester és Sipos Irén jegyesek. (Minden külön érte­sítés helyett.) — Tűz Nagyraüán. Schleinig Ferenc nagy- radai lakos házában tűz ütött ki. Valószínűleg; a kályhából kipattanó szikra idézte elő. A tüstént kivonult tűzoltóság egy órai megfe­szített munka utján a nagyobb veszedelmet megakadályozta. A 600 pengő kár biztosítás révén megtérül. Mr Szappant takarít meg, ha finom viaszos vászon abroszt vásárol. 25-féle szép mintában új színezéssel darabja 11.06 pengő. Schütz Árúház. — Hadirokkantnak adta ki magát egy nagy- kanizsai szélhámos. Bűzlek Tibor Nándor nagy- kanizsai műasztalos könnyű kereseti forráshoz! folyamodott. Siófokon fölkereste a vagyono­sabb embereket, árvízkárosult hadirokkantnak adta ki magát és adományokat kért. Többen meg is szánták és kisebb-nagyobb összegekkel támogatták. A csendőrségnek is tudomására jutott az eset és nyomozást indított. Ennek so­rán megállapították,^“hogy Buzeknek semmi köze sincs a hadirokkantakhoz, sémi az árvíz- károsultakhoz. Mivel így visszaélt az emberek jóhiszeműségével, kézrekerítésére megtették a2í intézkedéseket. — A sümegi darabos mésznek legmagasabb fogyasztói ár,a. A sümegi darabos mész legrna- magasabb fogyasztói árát a polgármester Zalaegerszegre vonatkozóan a következőkép­pen állapította meg: viszonteladóknak vagon­ból métermázsánként 6.—, fogyasztóknak rak­tárból kimérve 10 mázsán felül 6.82, 5 mázsá­tól 10 mázsáig 7.12, 50 kilótól 5 mázsáig 7.60, 50 kilón alul 1 kilóig 0.12, viszonteladóknak raktárból 6.50 pengő. Ezen ármegállapítás alap­ján készített árjegyzéket az üzlethelyiségben a közönség által látható helyen ki kell függesz­teni. 4c Figyelem! Tavaszi és átmeneti női kabát újdonságaink naponta érkeznek. Várjuk a szí­ves látogatást. Schütz Áruház. MAGW\ífÍTET ...................................................................................- -------------­— Nyári napközi otthon Zalaűjváron. A mu­raközi Zalaújvár község képviselőtestülete el­határozta, hogy nyári napközi otthont állít fel. Az otthonban mintegy 180 3—6 éves gyermek kap majd elhelyezést és szakszerű felügyeletet. — Megszökött a kicsalt 300 pengővel. So­mogyi József 29 éves budapesti illetőségű em­ber megismerkedett Kardos Lajos salföld— ábrahámhiegyi birtokossal. Szőlőmunkához értő egyénnek adta ki magát és arra vállalkozott, hogy 300 pengőért vállalja Kardos szőlőbirto­kának megmunkálását. A pénzt fölvette, aztán egyszerűen kereket oldott. A kővágóörsi csend- őrség most elfogta és a zalaegerszegi királyi ügyészségre kisérte. Csalás gyanúja miatt meg­indult ellene az eljárás. afc Ne unatkozzék, sóhajtozzék esténként otthon! Jöjjön el egy kis időre a Gosztonyi étterembe. SPORT MáV Előre—Move ZSE 3:2 (1:2). Vezette: Takács. — Nyolcszáz néző előtt játszódott le a mérkőzés. A Move részéről Török II. széllel szemben indította meg a játékot, veszélyes tá­madás, majd mezőnyjáték. A 28. percben Tö­rök II. a 11-es pontról hálóba küldte a labdát (0:1). A Move védelme jól tömörült. A 32. percben a zalaegerszegi középcsatár a második gólt lőtte (0:2). A 43. percben a tömörülő Move-játékosok között Millye (Előre) küldte kapura a labdát (1:2). Szünet után a 7. perc­ben kiegyenlítés volt (2:2), a 26. percben pe­dig Császár (Előre) szép gólt lőtt (3:2). A még hátralevő időben mezőnyjáték folyt, amelyet a a kapuk előtti izgalmas helyzetek élénkítettek. ZLE—Movie ZSE II. 5:1 (3:1). Vezette: Pal­kó. ZLE támadással indult a játék. A 6. perc­ben Kuckó (Move) a hálóba lövi a labdát (0:1). A 19. percben Pintér (ZLE) egyenlít. A ZLE keményen játszik. Bencze (Move) kiáll és a 10 főre olvadt Move ellen gólt ér el a ZLE Doma révén (2:1). A 33. percben Bencze ismét beáll. A 44. percben Vörös (Levente) megszerezte a harmadik gólt. A második félidőben is a Levente támad. A 8. percben Pintér szerez gólt (4:1), a 21. percben Fülöp (Move) öngólt vét (5:1). Tapolcai Vasutas—Körmendi Levente Egye­sület 3:2 (1:2). Mozi - Film AZ EDISON-MOZGO MŰSORA. Csütörtök, péntek: Csintalan férjek. Szombat, vasárnap, hétfő: Régi keringő. A SÜMEGI APOLLO FILMSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI. Április 8-án, szerdán este 9 órakor: Operai bál. Káprázatos kiállítású film 12 felvonásban. Főszerepben: Heli Finkenzeller, Paul Hörbi­ger. , Április 11-én, szombaton este 9 órakor, 12-én, vasárnap fél 3, fél 5, 7 és fél 10 órakor, bérletszünet mellett: Élétre ítéltek. Főszerep­lők: Jávor Pál, Hidvéghy Vali, Petrovics Szve- tiszláv. Április 15-én, szerdán este 9 órakor: Potya­utas. Francia film 12 felvonásban. Kisérő filmek. 4c Kitűnő, tartós klöpli csipkefüggönyök szép választékban a Schütz Árúházban. APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket csak a hirdetési díj előzetes lefizetést» esetén közlünk. A legkisebb hirdetés ára (10 szóig) 80 fillér, a támpéldány külön fizetendő. Többszöri közlés esetén engedmény. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit rtt hir­desse. Fillérekért gyors eredmény. HÁZVEZETŐNŐT keresek, aki ápolásban jártas. Intelligens, jólelkű, középkorú mő jelent­kezzék. Személyzet van. Cím a kiadóban. Laptulajdonos: Zalai Magyar Elet lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesthy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Telefon 131. NYOMDAI MUNKÁK KÖNYVEK PAPÍRÁRUK ISKOLACIKKEK IRODAI KELLÉKEK HANGSZEREK, STB. legolcsóbb beszerzési helye: KAKAS ÁGOSTON Zalaegerszeg, Kossuth Lajos- utca 8 szám. Telefon 131 sz.

Next

/
Thumbnails
Contents