Zalai Magyar Élet, 1942. április-június (3. évfolyam, 72-144. szám)

1942-04-04 / 74. szám

6 hACrt^ífflFT 1942 április 4. A mai nap világ-országos vonatkozású eseményei A kormányzó úr kéziratot intézett a meg­szállott orosz területek keleti részének főpa­rancsnokához, Ollgyay Károly altábornagyhoz lés a nyugati részek parancsnokához, vitéz Szé­kely György a ltá bor nagy ho z. örömmel és büszkeséggel állapítja meg a kormányzó úr, frogy a magyar megszálló csapatok mintasze­rűen megállották helyüket, új babérokkal gaz­dagították a magyar katonai hírnevet a ránk kényszerített háborúban annak ellenére, hogy fegyvereink kezdetben nem voLtak korszerűek. Legmelegebb köszönetét fejezi ki ezért a kor­mányzó úr bajtársi üdvözletével együtt és meg­bízza a parancsnokokat, hogy ezt az összes alárendeltek tudomására adják. A kormányzóhelyettes úr felhívást intézett a magyar ifjúsághoz. Felhívásában rámutatott ar­ra, hogy a katonanemzetek építik a jövőt. A Trianonban sírba tett országnak vagyok repü­lője, — mondja, — kemény munkába került, hogy elmondhatjuk, »mégis repülünk«. Repülő­állományunkat meg kell sokszoroznunk. Végül felhívta a testileg és lelkileg alkalmas ifjúsá­got, hogy lépjen be a hadseregbe. A belpolitikai elet az ünnepek után ismét megélénkül. A képviselőház előreláthatólag áp­rilis 17-én ül össze a további teendőkről való döntés céljából. Április 20-án a Magyar Étet Pártjának elnöki nagytanácsa ülést tart Buda­pesten a Nemzeti Lovardában, ott megjelen­nek a törvényhozók, a vármegyei elnökök és titkárok, a központi titkárok, a kerületi elnökök és kerületi titkárok, összesen közel ezíer ember. A nagygyűlésen Kállay Miklós miniszterelnökj pártvezér hosszabban beszél az időszerű kér­désekről és feladatokról. Úgy tudják, hogy a miniszterelnök ez alkalommal több érdekes be­jelentést tesz és ismerteti a törvényhozás leg­közelebbi munkarendjét is. A belügyminiszter arról értesítette a tör­vényhatóságokat, hogy a jövőben nem járul hozzá iotlyan közgyűlési határozatokhoz, ame­lyek póthitelek nyújtását rendelik el. A minisz­ter rendelete értelmében mindéül* ügyet, amely póthitelek folyósítását igényelné, össze kelt gyűjteni és azokat egy szeptemberben tartandó' közgyűlés elé vinni. A közgyűlés azután nem póthitelt szavaz meg, hanem pótköltségvetést állít össze. * A NTI jelenti Bangkokon keresztül, hogy Indiában nagy katonai gyakorlatokat tartamiak a britek. A gyakorlatok során Bombayben rész­leges támadásokat hajtottak végre a város él­len és tüzbombákat is dobtak le. Colombo la­kosságát állandó légi riadókkal tartják izgalom­ban. Prome barmai város japán kézre került. A japánok elfoglalták Timor szigetét, ezzel megnyílt számukra az út Ausztráliába. A szovjet hadvezetőség nem titkolhatja im-, már, hogy a téli támadás meghiúsult. Délen beállt az olvadás, a keresi szorosnál kitavaszo­dott, a középső arcvonalon a folyók jege repe­dezik. A német légierő folytatja hatásos had­műveleteit minden arcvonalon, azonkívül az olaszokkal együtt állandóan támadja Máltát és Gibraltárt. Vichyből jelentik: Laval úgy nyilatkozott a, sajtónak, hogy szükségesnek tartja a Pétainnel való tanácskozást. Egyben kijelentette, hogy nem lép be a kormányba. Toulon francia város ellen légi támadást intéztek az angolok. Negyven polgár életét vesztette, hatvan pedig megsebesült. A francia lapok bűnténynek minősítik a támadást. Amerika elismeri a Fülöp-szigeti csata el­vesztését. Csangkaisek rendkívüli követet küldött Neh- ruhoz. HÍREK Győzedelmí fény... Meg alig pirkad az ég szélén. Mária Mag­dolna, Mária, Jakab anyja és Szalome már utón vannak Jézus sírja felé. Kezükben cso- imag, a csomagban illatszerek és kenetek, ame­lyeket még előző napon vásároltak, hogy meg­kenjék velük a sziklasírba temetett testet. Ahogy szinte tapogatózva mennek a homály­ban, arról tanakodnak, vájjon be tudnak-e jutni a sírboltba. Mert ugyan ki fögja nekik elhengeríteni a lepecsételt nagy követ a sír szájától? Történt pedig, hogy nagy földindulás lön, az Ur angyala leszállt az égből, elhengerítette a követ és ráült. Tekintete olyan volt, mint a villám, a ruhája olyan vakító fehér, mint a hó. Az asszonyok megremegtek, de az angyal így bátorította őket: Ti ne féljetek. Tudom, hogy Jézust keresitek, akit megfeszítettek. Ö azon­ban már nincs itt. Feltámadott, amint meg­mondotta. Aztán megmutatta nekik a sírban a helyet. Már nem láttak egyebet az otthagyott lepedők­nél és az összehajtogatott fejkendőnél. Az asz- szonyolc nagy lelkendezéssel szaladtak vissza a városba, hogy megjelentsék, mi történt. Eljöt­tek mindjárt a tanítványok is. Jézus pedig megjelent nekik és üdvözölte őket: Békesség nektek! A tanítványok átölelték a Mester lábát és hittek a feltámadásban. Az első keresztényektől kezdve a mai húsvé- tig tanítványai vagyunk mindnyájan az isteni Mesternek és hiszünk. Hiszünk minden félel­met okozó lelki bizonytalanságból felszabadul­tan abban, hogy a test feltámad. Hiszünk a hősi áldozatok diadalában, a hitnek világokat újjáteremtő erejében, harcaink győzelmes be­fejezésében a kereszt legnagyobb ellenségeivel szemben. Rendületlenül hisszük azt is, hogy magyar hazánknak, Mária országának teste is abban az épségben támad majd fel az egyszer elkövetkező békében, amilyen egységesnek és egésznek megalkotta Istennek kedveltje, Szent István király. Hittel követjük a halálon diadalt vett Jézus- fiák zászlaját és énekelve imádkozzuk, ahogy őseink is énekelték: Alleluja! Örvendezzünk, Krisztus Jézus föltámadt. És reánk az ő sírjából Győzedelmi fény árad ... P. P. — o — — Kegyelemmel teljes, boldog húsvéti ünne­pieket kíván mindéin olvasójának és munka­társának a Zalai Magyar Élet. — Az új esztergomi alispán üdvözlése. Dr. Brand Sándor zalai alispán a következő táv­iratot küldte dr. tasnádi Beér Gyula, Eszter­gom megye alispánjának: »Vármegyénk volt tisztviselőjét alispánná történt kinevezése al­kalmával Zala vármegye tisztikara kartársi együttérzéssel, igaz barátsággal és szeretettel köszönti.« — Kinevezések. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Varga István oki. középiskolai tanárt a sümegi gimnáziumhoz helyettes tanárrá ne­vezte ki. — A belügyminiszter Dómján János söjtöri segédjegyzőt ideiglenes hatállyal Mura- beszterce községhez községi jegyzővé nevezte ki. — A földmívelésügyi miniszter Páter Ká­roly keszthelyi gazdasági tanárt m. kir. gaz­dasági akadémiai rendkívüli tanárrá nevezte ki. — Az igazságügyminiszter dr. Merkly-Bélus István nagykanizsai, dr. Értelmes László ti­hanyi, dr. Boncz Imre zalaegerszegi lakost a győri kir. ítélőtábla kerületébe bírósági jog­gyakornokká nevezte ki. FERENCJŐZSEF KESERŰVIZ — Kcrcrvosi kinevezés. A belügyminiszter dr. Kecskés János perlaki orvost a perlaki közegészségügyi körbe ideiglenes hatállyal körorvossá nevezte ki. — Áthelyezések a vármegyén. A főispán áp­rilis 15-i hatállyal dr. Mesterházy István vár­megyei aljegyzőt Zalaegerszegről Lentibe, dr. Bittera Béla aljegyzőt Zalaegerszegről Nagy­kanizsára, dr. Stádiel János szolgabírót Lenti­ből Novára a főszolgabírói hivatalhoz, dr. gróf Széchenyi György és dr. Szigethy Sándor szol- gabírákat pedig Balatonfüredről Zalaegerszeg­re helyezte át az alispán! hivatalhoz való be­osztással. — Vöröskeresztes betegápoló tanfolyam Lentiben. A Vöröskereszt lenti fiókegyesülete Hun Béláné, a lenti körjegyző feleségének kezdeményezésére húsvét után betegápoló tan­folyamot tart. A tanfolyamra már eddig is 43 lenti asszony és leány jelentkezett. így való­színű, hogy a tömeges jelentkező miatt két párhuzamos tanfolyam fogja a tanítványokat a betegápolásra oktatni. A tanfolyamot Turosá- nyi-Sipos Katalin zöldkeresztes védőnő vezeti. — Névváltoztatás. Makatios József baki nap­számos Márton-ra, Kolompár Ferenc zalacsányi uradalmi vincellér pedig Árvai-ra változtatta családi nevét belügyminiszteri engedéllyel. — Lelkigyakorlat a sümegi kegytemplom­ban. P. Réz Marián salgótarjáni plébános, az országszerte ismert ferences népszánok a sü­megi kegytemplomban a helybeli és környék­beli hívek számára felejthetetlen emlékű lelki­gyakorlatokat tartott. A szentbeszédeket min­den alkalommal zsúfolt templomi közönjéig hallgatta. A gyónók száma közei háromezjer volt. A példásan megrendezett szentségei kör- menet nagyban emelte a buzgóságot. Ez alka­lommal a templomban missziós emléket is ál­lítottak föl, amelyet dr. Nagy Béta főszolga­bíró koszorúzott még a lelkigyakorlatokon résztvevő hívek nevében. — Füsttelen napok a Sétányéi járásban. A kerkaszentkirájyi levente csapat tagjai március folyamán 1100 darab cigarettát, 22 csomag! dohányt és 12 darab szivar kapapírt, a dobni levente. csapat 2937 darab cigarettát gyűjtött a harcoló honvédeink javára. A tomyiszent- miklósi levente csapat füsttélen napjának ered­ménye 5743 darab cigaretta és 2 csomag do­hány. A Magyar-Amerikai Olajipari Rt. le­vente csapatának leventéi és munkásai a lová­szi fúrócsoport kezdeményezésére, Angyal1 Fe­renc üzemvezető bányamérnök vezetésével'szin­tén füsttelen napot rendeztek. Az eredmény az egyes üzemekben á következő volt: Bázake- rettyén 12.752 (darab cigaretta, 5850 gram cigarettadohány, 1025 gram pipadohány, 138 csomag cigarettapapír (és 7 doboz gyufa, Lová­sziban 26.363 darab cigaretta, 225 gram ciga- rettadiohány, 6 csomag cigarettapapír és 6 cso­mag gyufa, Pusztaszentlászión 1274 darab ci­garetta. — Halálozás. Csiszár Lajosné szül Szakony Mária, Csiszár Lajos nyug. detektívfelügyelő felesége április 1-én 60 éves korában Zalaeger­szegen elhunyt. — Megnyílt a hadirokkantak könyvtára a Leventeotthonban minden vasárnap délelőtt 11—12 óráig. Igénybevehetik a hadirokkantak, hadiözvegyek és tűzharcosok. 1—3 írógépek Continentál, Erika nagy és hordoz­ható kis táskagépek. Kedvező fizetési leltételek. Szakszerű javításokat vállalok. Horváth Miklós irógépmüszerész.

Next

/
Thumbnails
Contents