Zalai Magyar Élet, 1942. április-június (3. évfolyam, 72-144. szám)

1942-05-02 / 98. szám

6 1942 május 2. A Magyar Élet Pártia hírei FSagyvélasztménys értekezlet Keszthelyen A z alav ár megyei MÉP szervezet vasárnap najgyválászt m á n y i értekezletet tartott Keszthe­lyen. A Hungária dísztermét zsúfolásig meg­töltötték a meghívott tisztségviselők és a tár­sadalom minden rétegéből megjelent vendé­gek. Igen nagy számban sereglettek össze, Muraközből és az alsólendvai járásból is. Vi­téz gróf Teleki Béla főispán, vármegyei elnök, a párt multévi működésével kapcsolat­ban megállapította, hogy szép ütemben hala­dunk előre Zalában is. A nyilaspártoktól egyre jobban elfordul a nép. A visszatért zalai terü­letek hovatartozása tekintetében elmúlt már minden kétkedés. Hangsúlyozta, hogy a közös­ségért végzett hazafias munka szolgálja leg­jobban az egyéni érvényesülést is. Pártunk kötelessége az, hogy megteremtse a külső és belső arcvonalnak ielki kapcsolatát a harci kedv és a termelőképesség legmagasabb mértékre való fokozására. Végül felhívta a figyelmet arra, hogy kivétel nélkül mindenki vegyen részt az önkéntes honvédelmi munkában. A kormány, a vármegye és a társadalom gondos­kodni fog a hadbavonultak hozzátartozóiról, hogy a harctéren levő lelki erő megingathatat­lan legyen. A főispán indítványára az érte­kezlet hódoló táviratban üdvözölte aZ ország- gyarapító kormányzó urunkat. Kölcsey István országgyűlési képviselő, a MÉP országos ügyvezető alelnöke tájékozta­tót adott a kül- és belpolitikai helyzetről. Ko­moly, de dicsőséges időket élünk — mondotta — és a mai válságokból jut fordulóponthoz a mi sorsunk is. Szövetségeseink együttműködé­sével elkövetkezett a nagy leszámolás Európa és a keresztény világ ellenségeivel. A zsidó­kérdéssel foglalkozva részletesen ismertette azt a fajvédelmi törvényt, amely a földtulajdonból kimozdítja a zsidót. A földhöz való juttatásnál előnyben azok részesülnek, akik a külső, vagy belső arcvonalon szolgálatot tettek a hazának. Érezze át a társadalom a nemzeterőisítő fel­adatát és pusztuljanak az országból a gáncsos- kodók. Dr. O r s z á g h Pál országgyűlési képviselő örömmel állapította meg, hogy a visszatért zalai terület népe egységesen bétépeítt a MÉP táborába és így a politikai érettségről tett tanúságot. Dr. Huszovszky Lajos ország- gyűlési képviselő rámutatott arra a fokozatos munkára, amelyet a kormány végzett eddig is a hadsereg megszervezésére, a mezőgazdaság, a kereskedelem, az ipar, a munkásság és álta­lában a kisemberek tábora érdekében. Mind­ezekre szociális adórendszerrel teremtette elő a milliárdokat. Zalában is nagyobb fejlődés történt az utóbbi 10 évben, mint azelőtt százév alatt. Külpolitikában lényeg a nemzeti függetlensé­günk biztosítása mellett a tengelyhatalmakkal való együttműködésünk. Kitért a német és japán hősiességnek páratlan példáira és a magyar honvédek szent elszántságára, amelynek dicső­ségét fogja hirdetni a történelem. Huszovszky- nak utolsó mondatai már szinte melodramatikus jelleget öltöttek, mert a terembe kívülről be­szivárgott az elvonuló katonaság indulóinak hangja. A főispán felállott és az ünnepi érzés ma­gasztos pillanataiban a következőket mon­dotta: — E pillanatban indulnak a keszthelyi hon­védeink a harciérre. Amikor isienhozzádot mon­dunk nekik, fogadjuk, hogy lélekben mindig velük leszünk a dicsőséges viszontlátásig. A búcsúzó beszédet a terem egész közön­sége állva hallgatta meg és percekig tartó viharos ünneplésben részesítette a magyar hadsereget. Közben a fúvószenekar, a dobszó mindinkább távolodott. Tompult a földet dobbantó ütemes lépések hangja Az utca két során gyülekezett lakosság büszke tekintettel intett búcsút a távozóknak. Ahogy a miniszterelnökünk mondtá a múltkor, mindenki küldött nekik lélekben egy ölelést, egy egy csókot, szeretete', bizalmat. Rendíthetetlen bizalmat, mert az ő kezükben és fegyelmezett erejükben van a haza sorsa I I o v s z k y János országgyűlési képviselő felszólalásában hangsúlyozta, hogy a Mép nem pártpolitikát csinál, mert a Mép a nemzet lelkiismerete és munkás- hadserege. Hálát mondott a miniszterelnöknek azért a bátor állásfoglalásáért, hogy a magyarországi zsidókérdésnek végső megoldása a kitelepítés. A Baross fokozatos és szívós munkájának kö­szönhető, hogy a zsidók kiszorultak immár 25 üzleti ágból. Svastits Géza főmérnök, kerületi párt- vezetőnek indítványára az értekezlet táviratilag üdvözölte Kállay Miklós miniszterelnököt, pártunk országos vezérét, vitéz Lukács Béla és dr. Antal István minisztereket. * ALSÓLENDVA község Mép szervezete április 27 én pártértekezlelet tartott. A nagy számban megjelent tagokon kívül ott volt dr. Apáthy József főszolgabíró és a város vezető szemé­lyiségei is. Az értekezletet Tomka György elnök nyitotta meg rövid, de mindent felölelő beszéd­del. Majd a város képviselője, dr. Országh Pál tartott beszámolót a kormány programjáról. Többek között megemlítette, hogy a zsidó­kérdés megoldása a kormánynak programon levő legnagyobb munkája közé tartozik. Han­goztatta, hogy ezt a kérdést is fokozatosan kell megoldani, mert a felforgatás, s a hirtelen megoldások nincsenek a gazdasági éleinek hasznára. A hadbavonultak hozzátartozóiról a legmesszebbmenően gondoskodni fog a kor­mány. Külön minisztérium van a harctéren levő honvédek és hozzátartozóik közötti kap­csolatok fenntartására és 80 millió pengővel támogatja a kormány a rászorult hadigondo­zottakat. Az árvízkárosultakat 25 millió pengő vei segélyezik. Hangoztatta továbbá a kép­viselő, hogy a magyar pengő a legjobb és a legszilár­dabb valuta ma Európában. A kormány be fogja vezetni a hadmentességi adót. Ezért senki sem zugolódhatik, ha nem teljesít katonai szolgálatot. A mezőgazdaság fejlesztésére egy milliárd pengőt fordít a kormány és nagymértékben óhajtja segíteni a magyar ipart is, különösképen a magyar kisipart. Végül a képviselő türelemre, szorgalmas, kitartó és hűséges munkára kérte a megjelenteket. Az országgyűlési képviselő beszámolója után több helyi érdekű kérdést tárgyalt az értekezlet. Ezek közül emlitésre méltó Fü$zer és hentesáruk csomagolásához felvágó papír © Utón kapható a KAKAS-nyomdában a vasútvonalnak Celldőmölk és Csáktornya közötti elsórangúsítása, a Mura hídjának mielőbbi helyreállítása, a vár felhasználásának, illetve helyreállításának kér­dése, valamint a kir. posta körüli feladatok megvitatása. A legnagyobb, de talán a legnehezebb alsólendvai kérdést, az árvíz- mentesitést is megtárgyalták. Ötömmel állapították meg, hogy dr. Brand Sándor, a vármegye alispánja szivén viseli Alsólendva e nagy kérdését és Ígéretet tett, hogy amennyiben a körülmények engedik, vál­toztatni is fog a helyzeten. Az értekezleten fel­szólalt még dr. Széli György kir. közjegyző, Mép járási elnök, aki szervezési kérdésekkel foglalkozott. Majd beszámolt a keszthelyi nagy­választmányi értekezletről. Hangsúlyozta, hogy- az ott elhangzott beszédekből megállapítható volt, hogy a Mép nem pártpolitikát, hanem a nemzeti egység gondolatát szolgálja, azt a nemzed politikát, amelyet nagybányai Horthy Miklós kormányzó urunk és néhai Gömbös Gyula miniszterelnök indítottak el. Az ellenségeskedést, az elégedetlenséget, az egységet megbontó igyekvéseket ki kell zárni pártunkból — mondotta —, mert a magyarságnak ebben a nehéz időben egységesnek kell lennie. A győzelem felé vezető úton csakis megértésben, egyesült erővel menetelhetünk. Hangoztatta to-, vábbá, hogy az 1918 as belső összeomlásnak nem szabad mégegyszer előfordulni, mert ak­kor is a szé'húzás idézte elő a trianoni béke­parancsot. Most ennek a belső arcvonalnak hősies kitartással kell állnia a reá rótt feladatot, hogy méltók lehessünk dicső honvédeinkhez, akik életüket és vérüket áldozzák fel a hazáért. Ezután felolvasta vitéz gróf Teleki Béla vár­megyei elnök levelét, melyet az alsólendvai Mép vezetőségnek küldött. Tomka György elnök zárószavaival ért véget a lelkeshangú értekezlet. HIRDETMÉNY A közellátásügyi miniszter úr 311.767—ké. 1942 számú rendelete alapján felhívom a vám- őrlésre jogosultakat, hogy az utolsó negyedévi beőrlésű gabonából termelt liszttel mindenki a legtakarékosabban s úgy gazdálkodjék, hogy az az új termésig föltétlenül elég legyen. A teljes fejadagot felőröltető vámőrlésre jo­gosultak, a teljes fejadagok időelőtt történt felhasználása esetén, hatósági lisztjegy ellátás­ban nem részesülnek. Az olyan gabonalappal ellátott vámőrlésre jogosultak, akik a vámőrlésben felőrölhető tel­jes fejadaggal nem rendelkeztek, lisztjiegy el­látásban asak akkor részesülhetnek, ha kétsé­get kizáró módon megállapítást nyert, hogy az utolsó vámőrléis időpontjától tényleg eltelt annyi idő, amely alatt ezt a legutóbb felőrölt lisztmennyiséget háztartásában, a megengedett keretek között valóban elfogyasztotta. Zalaegerszeg, 1942 április 30. Polgármester. Szuperfoszfát. Péti só, Kálisó - Kénsavas ammóniák - Trágyamészpor, Olajpogácsák, Pogácsadarák - Szárított szelet - Melasse - Takarmánycukor, Hal- Hús-és Vérliszt, Csontdarák I Dorogi szénsavas takarmánymész 98-990/» kis és nagy tételekben leg- , előnyösebben beszerezhető Friedmann Ferenc Szombathely, Március 15.tér 1. műtrágya, erőtakarmány és gazdasági cikkek nagykereskedése (Orsz. Tűzharcos Szövetség tagja). Sürgönyeim: Friedmann, Szombathely Telefon 130.

Next

/
Thumbnails
Contents