Zalai Magyar Élet, 1942. február-március (3. évfolyam, 36-71. szám)

1942-03-09 / 55. szám

2 MACTffvilELET 1942 március 9. Ezüstkalászos gazdaavatások Csatárban, Ukkon és Tapolcán Mind több tesz az -országban az idlők1 szel­lemének megfelelő, öntudatos, -haladó gon- doíkozásű gazda, aki az okszerű minőségi és mennyiségi termeléssel a legnagyobb szolgála­tot teszi a nemzeti közelié tásnak. Legújabban Zalában ismét három helyen avatták ezüstkalá­szos gazdákat a téli gazdasági tanfolyamok be­fejeztével: Csatárban, Ukkon és Tapolcán. Mindegyik záróvizsgán megjelent a vármegye és a gazdasági érdekeltségek képviselete,, a községi vezetők, a helyi és környéki értelmiség és természetesen a gazdák nagy számban. A csatári vizsga terménykiállítás révén is nagyon tanulságos volt. Dr. KukulneVics Jó­zsef nyug. gazdasági akadémiai tanár, tanfo­lyamvezető üdvözlő és iheszámoló beszéde után kezdődött a vizsga, amelyen a fiatalokból és öregekből egyaránt toborzódott tanfolyami hallgatóság alapos tudásról tett tanúságot. Öröm volt hallgatni az értelmes* határozott feleleteket a növénytermesztésből,, kertészet­ből, sző lő művelésből, méhészetből, a közisme­reti és tűzrendészet! ismeretekből. Azután a tanfolyam átalakult gazdíaönképzőköri díszgyil­léssé, amelyen szakkérdések tárgyalása és szó­rakoztató számok szerepeltek élvezetes (válto­zatosságban. Vonzó hatást gyakoroltak |a tan­folyamhallgatók énekkara által előadott ma­gyar népdalok, amelyek közben &. legmagya­raid) hangszer, a cimbalom kíséret is szerepelt. A műsorszámok után Horváth József gazda- önképzőköri elnök köszönetét mondott a föld- mívelésügyi miniszternek és a tanfolyam veze­tőjének, hogy a haladás áldásaiban részesül­hetett Csatár gazdatársadalma is. Végül a miniszteri vizsgabiztos mondott buzdító beszédet, amelyben a (nemzeti (erőfeszí­tés időszakában a gazdákra váró kötelessége­ket fejtegette. Majd kiosztotta a bízón yítvá- kat, az ezüstkalászokat és a jutalmakat.' Hogyan biztosítsák polgári lakosság lábbeli-ellátását A háborús helyzettel együttjáró bonyolult feladat egyik legnehezebbike a lábbeli ellátás biztosítása. Ugyanis, amióta a háború miatt megszűnt a kereskedelmi forgalom a tengeren­túli államokkal, mi sem tudunk külföldről bőr- nyersanyagot behozni, ugyanakkor -pedig a dolgok természeténél fogva erősen növekedett a katonai intézmények és alakulatok borfo­gyasztása s ez a szükséglet természetesen min­den mást megelőz. A súlyos feladat tehát az, hogy a polgári fogyasztásra rendelkezésre álló bőrmennyiséget a lehetőséghez képest igazsá­gosan és célszerűen osszák szét s az egész or­szágra kiterjedő lábbeli tervgazdálkodással annyi, olyan minőségű lábbelit és ott készítse­nek, amint az a legcélszerűbb és a lakosság ellátását legjobban biztosítja. Ezt az igen bonyolult és nehéz faladatot külön anyaggaz­dálkodási bizottság végzi. Másrészt a lábbeli-termelést központi szerv irá­nyítja, mégpedig a nemrégiben felállított Lábbeli Központ. A Lábbeli Központ gondoskodik a szüksé­ges anyagok előteremtéséről, elosztja azokat az iparosok között, irányítja a bőrök és egyéb anyagok gazdaságos felhasználását, meghatá­rozza, hogy milyen mennyiségű és minőségű lábbelit lehet készíteni, megvizsgálja a kü­lönböző pótanyagokat, megállapítja, hogy az országban hol, mennyi lábbelire van szükség és az ország minden iparvállalatát, iparosát, kereskedőjét és fogyasztórétegét felölelő nyil­vántartások alapján gondoskodik a szűkösen rendelkezésre álló készletek helyes szétosztá­sáról és utánpótlásáról. A Lábbeli Központ elsősorban nem hivatalnokokból, hanem ipari és kereskedelmi szakemberekből áll, akik a legkorszerűbb üzemgazdasági módsze­rekkel, irodázás nélkül, tehát lehetőleg gyor­san intézik az ügyeket. A Lábbeli Központ munkája azonban igen bonyolult és nagyon nehéz, hiszen hónapokig tartott, amíg az or­szágban levő készletekről és szükségletekről megbízható, tiszta képet lehetett nyerni. Ezen­kívül minden kisiparos tudja, hogy a bőripari termékek terén milyen sokféle minőségbeli különbség van s így ezer, meg ezer különféle szempontra kell tekintettel lenni, ha azt akar­ják, hogy az intézkedések elérjék céljukat. A helyzet az, hogy hazánk cipőellátási helyzete nem fedi tel­jesein a szükségletet. Mindazonáltal a kellő beosztás és a tervszerű termelés sok nehézségen átsegítheti a fo­gyasztót. A gyártás előre megállapított tervnek megfelelően és a gyakorlatban kialakult szük- séjgtet szerint folyik. így minden remény meg­van arra, hogy a helyzet nem romlani, hanem javulni fog. Emellett messzemenően érvénye­sül a szociális gazdaságpolitika elgondolása is, mivel a kisipar igen nagy szerephez jutott az ország lábbeli ellátásában. Az 1942 évben rendelkezésre álló összes anyagmennyiségnek kétharmadrészét a kisipar dolgozza fel, amely természetesen résztvesz mind a közszállítások- ban, mind a típuslábbeli készítésében. A hosszantartó háborús helyzet új megol­dásokat követel. Mint a közellátási miniszter a napokban már bejelentette, szükség van arra, hogy a munkásság bizonyos rétegei, leülő,nős­képpen pedig a bányászok, a mezőgazdasági munkások és a gyári munkásság jielentös ré­szei, munkájuk idején facipőt hordjanak. De szükséges az is, hogy a fatalpú lábbeli nyáron a polgári társadalom egyéb rétegeiben iis fo­kozott mértékben elterjedjen. A Lábbeli Köz­pont az emberi lehetőség határain belül máris gondoskodik arról, hogy hajlékony fatalppal ellátott, ízléses, könnyű és kellemes viseletéit biztosító női szandálok álljanak nyáridőre ren­delkezésre, valamint gondoskodott arról is, hogy a facipő-gyártás a legszélesebb keretek között meginduljon s így mindenki hozzá­jusson használható, tartós lábbelihez. Igen fon­tos, hogy a magyar fogyasztóközönség a maiga részéről is belássa ennek szükségességét és támogassa a saját érdekét szolgáló közellátási intézkedéseket. * A Lábbeli Központ vezetősége egyébként tájékoztatta a sajtót a lábbeliellátás terén vég­zendő fontos feladatokról. Eszerint a központ vezetője a közellátási miniszter által kinevezett intézőbizottsági elnök és az ügyvezető. Ezenkívül 14 tagú intéző- bizottság vezeti a központ ügyeit. Az anyaggazdálkodás bőripari bizottsága ha­vonta a Lábbeli Központ rendelkezésére bo­csátja a polgári lábbeligyártás fedezésére szol­gáló anyagokat. Az adatok megismerése után a beszerzési osztály a törvényhatóságok ré­szére kiutalja a »törvényhatósági keretet«, azaz az úgynevezett piros színű utalványok fedezé­sére szolgáló mennyiséget. A fennmaradó anyagmennyiséget zöld utalvány ellenében for- galombahozandó lábbelik készítésére használ­ják fel. A központ tervezetet készít éis zöld utalvány ellenében kiadható elsőrendű fon­tosságú lábbelik készítésére ad utasítást. Ez ügy történik, hogy a készítő utasítást kap, melyik kereskedőnek hány pár és milyen fajta lábbelit köteles kiadni. Á műszaki anyagvizs­gáló csoport megvizsgálja a nem bőrtalppal készült lábbelik minőségét és javaslatot hoz, szabad-e forgalomba hozni a műanyagok fel­használásával készített lábbelit. Ez rendkívül fontos feladat, mert ezen a téren szomorú tapasztalatok voltak a múltban. Voltak lelki- ismeretlen készítők, akik a legsilányabb mű­anyagot használták, ügy hogy az így készített cipők sokszor p'ár nap, vagy néhány hét alatt tönkrementek. Most csak olyan műanyagból készült láb­belit lehlet majd forgalombahozni, amely­nek műanyaga kipróbált, használható és tartós s a célnak megfelelő anyagból készült. A silány műtalpból készült cipők nemcsak a közönséget, de az egyetemes érdekeket is sértették, mert a műtalip rövid idő alatt tönkrement s akkor a bőr-felsőrész is használhatatlanná vált. A központ egyik legfontosabb feladatát el is végezte. Megállapítást nyert ugyanis, hogy ebben az évben piros utalványokon, mérték után egymillió pár lábbeli készül. Ugyancsak piros utalványra körülbelül hat és fél millió pár fejelés és féltalpalás fog ké­szülni. Ezeknek az adatoknak az ismerete után tehát havonta úgy adnak ki utalványokat, hogy azokat mindenki be is tudja Váltani. Ezt a mennyiséget kizárólag a kisiparosság dolgozza fel. A kisiparosság dolgozza fel továbbá a közszállítások, bányák, stb. fedezésére szolgáló anyagmennyiséget. Olyan nagy a kisiparosság foglalkoztatása, hogy ez fogja ebben aZ évben az összes anyagmennyiség kétharmad részét feldolgozni. Az üzemek, illetve a gyárak ügy kapnak nyersanyagot, hogy munkásaik meg­élhetése biztosítva legyen. A központ tulajdonképpen a múlt hónap ele­jén kezdte meg működését. Azóta megállapí­totta, hogy milyen úgynevezett típuscipőket szabad gyártani. Ki is adott már mintegy 300 ezer pár ilyen egységes bőrtalpú lábbeli gyár­tásához szükséges anyagot. Ezek a lábbelik még ebben a hónapban elkészülnek éis zöld utalvány ellenében a fogyasztó rendelkezésére állanak. A terv az, hogy zöld utalvány ellené­ben ezentúl is abban az arányban lehet eladni lábbelit, amilyen arányban az előző hónapban lábbelik készültek. Az adatok pontos ismeretéből kitűnt, hogy hazánkban minden embernek egyik évben, egy bőrtalpú űj lábbeli jut, a másik évben pedig egy bőrtalpalás jut. Ez a mennyiség azonban nem fedezi a szükségletet. A szükségletet az fedezné, ha mindenki egyik évben egy pár bőrtalpú cipőhöz, a másik évben pedig két talpaláshoz juthatna. Személyenként és évente hiányzik tehát egy talpalás. Ezt tehát fedezni kell, ami két módon történik: A Lábbeli Központ figyelmezteti a közön­séget arra, hogy cipőjével a legnagyobb mértékben takaré­koskodjék. Ülőíogialkozást végzőknek ajánlja, hogy ülő munkájuk közben ne koptassák bőrtalpú láb­belijüket. A legalkalmasabb megoldás a kül­földön is már bevált facipő, az úgynevezett klumpa felhúzása. Hazánkban a kisiparosság máris igen tekintélyes mennyiségű klumpát állít elő és a közellátásügyi minisztérium igen nagy súlyt helyez arra, hogy ezentúl nagyobb üzemek is bekapcsolódjanak a facipő gyártá­sába. Ezek a facipők például az aratómunká­soknak is kiválóan megfelelnek és így a fa­lusi lakosság kímélni tudja bőrtalpú lábbelijét. Az eszményi takarékosság az volna, ha utcán járva, a munkahely felé tartva használná a la­kosság bőrtalpú lábbelijét, munkahelyén pedig ekként takarékoskodnék. A lábbeli kímélésé­hez nagymértékben hozzátartozik a lábbeli he­lyes ápolása is. Különösen ma fontos az, hogy ezt mindenki megtegye. A lábbelit közvetlen lehúzása után húzza kaptafára, vagy tömje ki papírral. Vizes lábbelit senki se tegyen meleg helyre, inert a bőrt a hő törékennyé teszi. A krémezés is rendkívül fontos, ajánlatos a cipőket időn­ként ecetes vízzel lemosni, hogy a bőr a rá-

Next

/
Thumbnails
Contents