Zalai Magyar Élet, 1942. február-március (3. évfolyam, 36-71. szám)
1942-02-14 / 36. szám
1942 február 14. WaSyM\i£1 3 A tuberkulózis elleni küzdelem mai állása Zalában A Tu berk (dózis Elleni Országos Szövetség — a múlt 'évhez hasonlóan — a folyó évben Is február 15-i kezdettel megrendezi a tuberkulózis elleni belet. E hírverő hét napjaiban számos előadáson hallható, közleményben olvasható, hogy mily pusztítást végez a magyarság soraiban még mindig az emberiség első számú közellensége: a gümőkórbacillus. Véres kardnak kell tekinteni ezeket az előadásokat és közleményeket, amelyek harcba szólítanak minden egyént, közületet, társadalmi egyesületet, hatóságot egyaránt. Ebből a nemzetmentő küzdelemből elsősorban az állam veszi ki a részét. A múlt év elején, életrehívott 1940 évi VI. törvénycikk és az annak alapján kiadott belügyminiszteri rendelet — amely a közfelfogásban tuberkulózis törvényként ismeretes — oly részletes és körültekintő intézkedéseket tartalmaz, hogy az abban foglaltak megvalósítása a gümőkór-kérdés jelentőségének számottevő' csökkenését fogja eredményezni. Valósággal reá kényszeríti a társadalomra a saját érdekében álló védekezést, amennyiben kőtelezővé teszi a megelőzés rendkívül fontos eljárását. így előírja, hogy minden munkaadó, gazda, családfő, ha tudja alkalmazottjáról, hogy tüdőbeteg, köteles őt orvoshoz küldeni, ameny- nyiben az alkalmazott valamely biztosító intézetnek tagja, a munkaadónak az is kötelessége, hogy a betegségről a biztosító intézetnek is tegyen jelentést. Rendelkezik a gyermekeknek a fertőzés lehetőségétől való fokozottabb védelméről is. Az óvodásokat és tanulókat, de még a velük foglalkozó nevelőket is időnként meg kell vizsgálni, éppúgy a dajkákat, bábákat és az állandóan gyermekekkel foglalkozó egyéneket is. Ugyancsak a fertőzés terjedésének megelőzése céljából időnként vizsgálat alá kell vonni minden olyan személyt, akik közfogyasztásra szolgáló élelmiszerek és italok, közfogyasztásra szánt élvezeti cikkek, gyógyszerek és tápszerek ipari előállításában, kezelésében, vagy forgalombahozatalában működnek. A fodrász, kozmetikai és manikűr iparban is csak oly egyéneket szabad alkalmazni, akik fertőzőképes, vagy arra gyanús gümőkóros megbetegedésben nem szenvednek. Az iskolásoknál végzendő szűrővizsgálatok, a felsorolt foglalkozási ágakban dolgozók ellenőrző vizsgálatai mind — a rendelet szellemében — a megelőzés fontos tényezői. A megelőzés és gyógyítás szolgálatában áll a tüdőgondozó intézet, ahol a korszerűen fölszerelt intézetben a szakorvos végzi a válogató és gyógyító munkáját. E munkába kapcsolódik be a zöldkeresztes védőnő is, aki a család- látogatásai során gümőkóros beteget, vagy ily betegségre gyanús gondozottjait vezeti el az intézetbe. Ugyanezen két tevékenység szolgálatában állanak még a tüdőbeteg gyógyító intézetek és a tüdőbeteg otthonok is, bár ezek látszólag kizárólag gyógyító tevékenységet folytatnak. Azonban azzal, hogy a fertőzőképes betegeket a környezetből kiemelve, az intézetben helyezik el, őket a társadalomból hosszabb-rövidebb időre, mint fertőző forrásokat kiiktatják. Zala vármegyére vonatkoztatva kérdezhetjük, vájjon mi a helyzet a gumókor elleni küzdelmet illetően nálunk? Azt kell mondani, hogy e téren még igen sok tennivaló akad. Jelenleg 13 zöldkeresztes egészségvédelmi kör működik a vármegyében, ezek közül 2 a folyó évben kezdte meg munkáját, 3 pedig csupán anya- és csecsemővédelemmel foglalkozik egyelőre. így csak 8 egészségvédelmi körtein végeztek rendszeresen iskolai szűrő- és ellenőrző vizsgálatokat. Tüdőgondozó intézet Tapolcán és Nagykanizsán működik. A tapolcai intézet az elmúlt évfolyamon korszerű röntgen-készüléket kapott. Az 1942 év munkatervében a Zalaegerszegen létesítendő tüdőgondozó intézet áll első helyen. Az erre vonatkozó tárgyalások már megindultak. Amint megkezdi a tüdőgondozó a működését, a most még csupán anya- és esecsemővédeleminel foglalkozó egészségvédelmi kör gondozási köre is bővülni fog az iskolások és gümőkórosok gondozásba vételével. Tüdőgondozó intézet létesül az év folyamán Alsólendváti is. Ott a meglevő Egészségházban csekély átépítés mellett lehetséges az elhelyezést biztosítani, a fölszereléshez szükséges anyagi fedezetről gondoskodás történt. Az utóbbi időben Csáktornya község közönsége terjesztette elő tüdőgondozó intézet létesítésére vonatkozó kérését. A visszacsatolt járásokban nagy számban vannak a tüdőbetegek, így Csáktornya kérése megokolt és remélhető, hogy annak teljesítése is beilleszthető lesz a folyó évi munkatervbe. Látható, hogy az állam és a hatóságok részéről minden jószándék megvan, azonban a tuberkulózis törvény végrehajtásához sok idő kell. Ezt az időt az egyéni védekezés kifejlesztésére kell felhasználni. A törvény csak akkor válik élő valósággá, ha a rendelkezései átmennek a köztudatba és minden magyar ember az állam segítségére siet, saját maga, a családja és honfitársai érdekében. A TuberkulóN 0 R-COC HARISNYA N 0 Műselyem és hernyóselyem összes minőségben Kérje minden üzletben Vigyázzon a márkára: R-COC zis Elleni Országos Szövetség által megrendezett hírverő hétnek az a célja, hogy mindenkibe beleoltsa azt a gondolatot, hogy a tuberkulózis ellen szövetkezett három hatalom: az állam, a hatóság, az egyén a védekező harcban egyenlő értékűek és e három tényezőnek összhangzatosan kitartó együttműködésével gátat lehet, gátat is kell! emélni a fertőző kór további garázdálkodásának. Dr. VÖLGYESY JÁNOS. KÖNYVEK ERDÉLY A MAGYAR KÉPVISELÖHAZBAN. Ez a címe annak a kiadványnak, amely a napokban hagyta el a sajtót. Az Erdélyi Párt országos központjának kiadásában megjelent füzet ismerteti az erdélyi képviselőknek a parlamentben kifejtett munkásságát. Ez alapon az o lvasó pontos tájékozódást szerezhet a felszabadult erdélyi országrészek összes időszerű kérdéseiről. Erdélyi képviselőink természetesen a parlamenten kívül is állandó munkát végeztek a nagy erdélyi feladatok megvalósítása érdekében, állandóan tájékoztatták a kormányt a legfontosabb tennivalókról, előterjesztették kívánságaikat és javaslatokat tettek a leghasznosabb megoldási módra. Minden jószándékú magyar embernek egyaránt az a kívánsága, hogy Erdély életének beillesztése az ország vérkeringésébe minden zökkenő nélkül történjék. Ezért tűzte ki feladatául az Erdélyi Párt, hogy a kormány mellett áll az erdélyi teendők megoldásában és a legőszintébben megismerteti Erdély kívánságait. Erdély hangja űj hangnem volt a képviselő- házban. Emelkedett szellemű és személyeskedésektől mentes, ugyanakkor azonban őszinte és a közérdeket föltétlenül szolgáló. Az egyes beszédeket részint kivonatosan, részint a képviselőházi naplókból idézve kaphatjuk meg a 120 oldalas, kékfedelű füzetben, amelynek bevezetője hangoztatja, hogy a kérdések csoportosításával együtt kitűnik a párt parlamenti munkájából az a felfogásbeli összhang is, amely nem a személyes dicsőség keresésére, hanem az igaz ügyek becsületes szolgálatára törekedett. 64 tárgykörben fejtették ki az erdélyi felszólalók, hogy a felszabadult országrészen milyen kérdésekben kívánnak az egyetemes magyar érdek szempontjából sürgős intézkedést. Érintették azonban a részletkérdéseket is. ' • A füzet könyvárusi forgalombau is kap-- ható, megérdemli a közönség érdeklődését. * . . • • ..... Bárhol hirdetett könyvet eredeti kiadói ííiora szállít Kakas Ágoston könyvkereskedése, Zalaegerszeg. Telefon 131. __ Modern rádiók szép csillárok nagy választékban találhatók GALVANI k. F. T.-nél villamossági és rádiótechnikai vállalat Zalaegerszeg. Kazlnczy-tér 4.