Zalai Magyar Élet, 1942. február-március (3. évfolyam, 36-71. szám)
1942-03-21 / 65. szám
1942 március 21. 3 HETI ÉRDEKESSÉGEK Csatár községben a minap tartották az ezüstkalászos .gazdaavatást. A meghívott vendégeket kocsik várták a bocföldei állomáson és ugyancsak kocsik szállították őket oda vissza. Szép télies délután és este volt. Az angyalkák a hivatalos tavasz előtt mégegyszer kirázták a dunyhát, vagy tán egész dunyhákkal is kipárnázták a földet. Egyesek méltatlankodva csóválták a fejüket: — Ej, ej, csak nem akar tavaszod ni! Mire való megint ez a hó? Az ember örült, hogy a regi már elpusztult és most megint micsoda víz, sár lesz ebből! Pedig az ember sohasem tudhatja, mire jó a késő hó is. A csatári vendlégek közül né- hányan már tudják. Talán éppen, azok, akik méltatlankodtak érte. Mert ahogy a faluból kiér a kocsijuk, egyszerre csak megtántorodik és felbukik a járómű. Az utasok a puha hóra estek, a dunyhábái. Ezért semmi bajuk sem történt az ijedtségen kívül. Csupán a szentiváni plébános nem esett bele a hóba. ő volt ugyanis az egyetlen, aki a kocsiban jól megkapaszkodva, fenn tudta magát tartani. Hiába, az erős kéz... Kiderült, hogy a kocsi hátsó tengelye ugrott ki és ez okozta a bajt, amiből kifolyólag hálás elismerés jutott a márciusi hónak1. * Irodában vagyok és látom, hogy egy öregedő úr hevesen udvarol egy öregedő kisasz- szonynak. Vörösödött az úr, vörösödött a kisasszony. Én is majdnem elvörösödtem a 'kicsapó lángoktól. Mert, kérem, eljött a tavasz, ha nehezen is. Rügyeznek az öreg fák is ... * Nagykanizsán egy tisztviselő kutyája megharapott Valakit. A harapás a tisztviselő (azóta elkerült Zalából) udvarán történt, följelentették hát a kutya-gazdát a városi rendőrbíróságon. A rendőrbíróság eT is marasztalta az ebtulajdonost. Fellebbezés folytán másodfokon az ügy a vármegyéhez került. A vármegye alaposan beletekintett a dologba és mivel nem látta tisztázottnak a helyzetet, pótvizsgálatot rendelt el. Ennek során megállapítást nyert, hogy a sértett Valaki rálépett a kutya farkára és ezért történt a harapás. A vármegye tehát most azt a salamoni ítéletet hozta, hogy a gazda nem bűnös, a kutya sem bűnös, mert önvédelemből c s e 1 e k e d ,e 11. A kutyának is joga van az önvédelemre. Miért is a vármegyén feloldották az elsőfokú ítélkezést. Mivel azonban a sértett nem nyugodott meg, inost a harmadfokú hatóságot is foglalkoztatni fogja a kutyaharapás. 4c Ortaházára egész komolyan megérkeztek a gólyák. A hosszúlábú, hosszúcsőrű madarak. Máshol még nem mertek jelentkezni Zalában, de Ortaháza... az más. Ott előbb csinál tavaszt a gótyapár. Ezeket egy helyes fiatal asszonyka újságolta nekem. És hozzátette meggyőződéssel: — Higyje el, nincs szebb falusi hangulat, mini a gólyakelepelés és a gyerekfecsegés. A gólya hozza a tavaszt, és a gyerek a család tavasza. * Nagy csődület támadt tegnap egy asszony körül a zalaegerszegi piacon. Kiabálás, vita, zenebona, rendőr — mint ilyenkor szokás. Odatolakodtunk, hogy mi történt. Semmi más, kérem, csak annyi, hogy egy falusi néni egy kosár krumplit hozott. Megrohanták ötvenen- hatvanan, hogy mérje ki nekik. Az asszony szabadkozott, hogy a krumpli nem eladó, mert a leányának hozta ajándékba. Ö csak tojást és répát hozott eladásra. Nem hittek neki. Már majdnem hatósági beavatkozásra került a sor. A válság tetőpontján megjelent egy férfi, a néni lányának az ura és fölemelte a kosarat. — Na látják, .— szólt megkönnyebbülten a néni — hogy nem hazudtam. Aztán megíeddette a vejét, hogy miért nem jött a krumpliért korábban. P.P. Betörtek a söjtöri Hangyába Péntekre virradó éjjel eddig ismeretlen tettesek betörtek a söjtöri Hangya szövetkezet boltjába. A tettesek az udvar felőli hátsó ajtón hatoltak be, amelyik bádoggal van borítva. A bádogot kivágták, az ajtó farészét pedig berúgták és az így támadt nyíláson jutottak az üzletbe. Egy vaskazettát zsákmányoltak, amelyben körülbelül! 3.600 pengő volt. Minden, jel arra vall, hogy a helyszíni viszonyokkal ismerős személyek Voltak a tettesek. A csendőrség erélyes nyomozást folytat a tettesek kézre- kerítésére. Itt említjük meg, hogy betörési kísérletet tettek Palló Lajos tanító lakásába is. A házbeliek a zajra felriadták, mire a betörők elmenekültek. Véget vetnek a szőttes árukkal való visszaéléseknek A külföldről behozott szövetcikkek árai jóval magasabbak, mint a belföldön előállítottaké. Egyes külföldi szőttes cikkek például háromszorosan haladják meg árban a hazai gyártmányokat. Ezt a helyzetet igyekeznek egyesek kihasználni azáltal, hogy a hazái gyártmányokat külföldi árú gyanánt adják el. Az ilyen árdrágítások megakadályozására a közellátási hivatal a följelentések nyomán erélyes nyomozást folytat és tételes vizsgálattal vet gátat a visszaéléseknek. Az árdrágítások megakadályozását a vásárló közönség is előmozdíthatja azzal, hogy az eladótól olyan számlát kér, amelyen az eladott árú származási helye is fel van tüntetve. ANGÓRAG YÁPJÚT 110 pengős kg.-ári? bármely kis vagy nagymennyiségben készpénzért vásárol, vagy angórafonalra átcserél, „ANGÓRATEX“ ki készít ő^Kft Budapest, IX , Pápay István-utca 12. Gépüzemü fonóda INNEN IS —ONNAN IS Ötvenmillió köbméter vadvíz zúdult Szeged környékére. Kétezer háznak összeomlásával kell számolni. — Sopron színügyi bizottsága az állandó színtársulat és amellett foglalt állást, hogy a dunántúli városok egy színikerületet alkossanak. — Megalakult az Országos Magyar Sporthorgász Szövetség az okszerű hal- védelemre és az egyetemes magyar horgász- érdekek képviseletére. — Beszakadt, a tető és agyonvágta Körmendi Jánosné visnyei (Somogy m.) íöldmívesasszonyt, aki a füstölt- húsokat aggatta fel a padlásra. Meghalt a somogyi alispán apósa, Kladnigg Alajos, a kaposvári cukorgyár nyugalmazott főigazgatója. — Agyonütötték az uglyai (Má- ramaros m.) hősi emlékmű előtt a község segédjegyzőjét, Nyíri Gyulát. Azt hiszik, hogy az ismeretlen tettes haragosa volt az áldozatának. — Hálából 300 holdas németországi birtokot kapott örökségbe Anduiska József debreceni gazdatiszt, aki egy német földbirtokos leányának életét mentette meg Pesten a villamos elgázolás elől. Meghalt Budapesten Bozzay Margit írónő, a Kincses Újság szerkesztője. — Uj, 500 méter hosszú víztermelő telepet létesítenek a Margitszigeten. A 17—18 ezer köbméter hozamú telepet a lovaspóló- pálya alatt, a föld alá süllyesztve építik meg. — Fogházra ítélt a székesfehérvári törvényszék három munkást, akik a szerződés ellenére megtagadták a vasúti pályaépítésnél vállalt kötelezettség teljesítését. — Nemzetgyalíázást követett el 15 csongrádmegyei nyilas, mert kirándulás közben alkotmánysértő gúnydalokat énekeltek. A bíróság Rajlik Sándor algyői cipészt 16 havi börtönre, tizennégy társát pedig 1—1 hónapi fogházra ítélte. 4c Ne unatkozzék, sóhajtozzék esténként otthon! Jöjjön el egy kis időre a Gosztonyi étterembe. nem nagyon ajánlatos. De előre kiválasztani a sorsjegyszámok közül az Ön szerencseszámát, annál lényegesebb! Osztá'ysorsjepy Imzás már április 9.-én. A zalai „kutyakorbácsolás“ története Úgy látszik, hogy nemcsak a családi, községi, nemzeti eseményeknek, de az emberi indulatok kitörési módjának i® van története Zalában. Tábori Kornél leírása szerint 1840- ben igen sok osztrák császári tiszt-vendége volt Balatonfürednek. Ezek az urak uton- útfélen szidták az országot, a fürdőtulajdanos bencés rendet, a közönséget, meg a mágnásokat. Az egyik osztrák előkelőség pedig nem átallotta duhajkodó betyároknak nevezni a magyarokat. Megtudta ezt a hevesvérű báró Wesselényi Miklós, aki akkor szintén Fürieden szórakozott. Kirontott a kávéháziból és a sétányon sütkérező tiszt urakat kutyakorbácesal végigverte. Párbaj lett a vége a sérelemnek!. Úgy látszik, ez a legrégibb adata a zalai kutyakorbácsolásoknak. A szájhagyomány és az emlékek ujgyanis többről iis tudnak. Érdekes, hogy ennek az elégtétel-szerző eszköznek alkalmazói sohase a tanulatlan nép köréből kerültek ki és hogy az esetek mindig tragédiával végződtek. Ennek tamiságtétele a zalaegerszegi Kálvária-temető egyik sírkövének felirata is. Mikor büntethető az élelmiszerüzletek tisztátalansága ? Elvi jelentőségű ítéletet hozott a belügyminiszter egy közegészségügyi kihágási följelentés ügyében. A tényállás szerint egy fűszer- és vegyeskereskedés tulajdonosát a tisztiorvos azért jelentette föl, mert az üzletben piszkosnak találta a padlót. Első fokon a kereskedőt el is ítélték, amivel szemben a kereskedő fellebbezéssel élt. Végső fokon a belügyminiszter elé került a közegészségügyi kihágási üjgy. A miniszter érdekes megokoliással megsemmisítette a marasztaló ítéletet és a fűszerkereskedőt a kihágás vádja és következményei alól fölmentette. A miniszteri döntés szerint ugyanis nincs olyan jogszabály, amely az üzlethelyiségek padlójának tisztántartásáról intézkednék. Az ilyen mulasztás csak akkor volna kihágás, ha léteznék olyan hatósági rendelet, amely annak megszegését kihágásnak nyilvánítja. írógépek Continental, Erika négy és hordozható kis táskagépek. Kedvező fizetési teltételek- Szakszerű javításokat vállalok. Horváth Miklóst* írógépműszerész.